Swami Sivananda Saraswati tanításaiból
Cselekedj, óh, Dhananjaya, szilárdan a jógában, feladva a ragaszkodást, mindig kiegyensúlyozottan a siker és kudarc közepette! A tudat kiegyensúlyozottságát hívják jógának.
(Bhagavad Gíta 2:48)
Az embereket általában a siker fellelkesíti, a kudarc pedig lehangolja. A lelkesültség és a lehangoltság a tudat jellegzetes tulajdonságai. Ha valaki igazi karma jógivá szeretne válni, akkor mindenkor, bármely feltétel mellett és minden körülmények között meg kell őriznie elméje kiegyensúlyozottságát. Ez kétségtelenül nehéz, de folyamatos gyakorlással meg kell tudnunk fékezni az elménket, hogy az békés maradjon, és igazi tartós boldogságot élvezhessünk. Az ember, akinek folyamatosan őrzi elméje kiegyensúlyozottságát, a gjáni, és a karma jóga felkészíti az elmét a gjána elérésére. Ez a karma jóga szépsége, titka és lényege.
Számos szakértő egybehangzó véleménye alapján a mantra a jóga legrégebbi ágának tekinthető, ami már az indiai védákban is szerepel. A mantrák az emberi tudatot oly mértékben képesek pozitív módon átformálni, ahogyan az emberiség által ismert egyetlen más módszer sem. Nem számít, hogy néhány szóból vagy sok ezer versszakból állnak, vagy akárcsak egyetlen jelentés nélküli szótagról van szó: a megfelelő hozzáállással, megértéssel és őszinte rendszeres gyakorlással maradandó, fokozatos és mély átalakító hatással bírnak életünk minden területén.
A Satyananda Yoga Academy Europe következő tanfolyamára mostantól lehet jelentkezni. Ez a
Visszajelzésekett kaptunk az elmúlt időben, hogy a Gmail a Promóciók közé sorolja az Újságunkat és a leveleinket, és mivel legtöbben meg sem nyitják ezt a mappát, sokan nem vagy csak késve értesülnek aktuális híreinkről. Szerencsére néhány kattintással beállítható, hogy a Satyananda Yoga Újság és az e-mailjeink a Beérkező levelek közé érkezzenek. Egy szűrőt hozunk létre, majd ezt a szűrőt az Elsődleges kategóriára irányítjuk. Ezzel az újonnan érkező hírlevelek már az Elsődleges kategóriába érkeznek. Ehhez kérjük, kövesse az alábbi lépéseket.