A Magyar Jóga Társulás az első olyan hazai jóga-ásram, ami egész évben aktív és nem kapcsolódik vallásos irányzathoz sem. A tradicionális jóga otthonaként lehetőséget biztosít az érdeklődők számára a jóga alapelveinek gyakorlati megtapasztalásához és a jógikus életmód gyakorlásához.
Az ásram nem elszigetelt hely, hanem része a társadalomnak és számos módon hozzájárul az emberek jóllétéhez. Ezek közül az egyik a jóga módszerinek átadása, de rendszeresen nyújt közvetlen segítséget vagy teremt lehetőséget tanulásra és fejlődésre rászorulóknak. A környezetért is felelősséget vállal, és fejleszti azt. Az alábbi tevékenységeinkhez örömmel fogadunk támogatást.
1. Téglajegy az ásram főépületéhez
Hazánkban a Magyar Jóga Társulás az első és eddig egyetlen egész évben működő jóga-ásram. A fejlesztés kiemelkedő szakaszaként, tavaly megkezdtük a főépületünk, egy közel 500 négyzetméter alapterületű, kétszintes ház építését, melyben a hatalmas gyakorlóterem mellett öltözők, lakószobák és irodák is helyet kapnak. Eddig 42,463,102 forintot fordítottunk a projektre, amiből az engedélyes- és kiviteli tervek elkészítését, az épülethez a víz-, csatorna-, és villany hálózat kiépítését, valamint az épület alapozási munkáit és a vasbeton tartópillérek elkészítését is finanszíroztuk. Jelenleg a falszerkezet építése történik. Az épület befejezéséhez téglajeggy vásárlással lehet hozzájárulni. A szükséges összeg 150,000,000 forint nagyon jelentős, azonban, ha közösségünk minden tagja részt vesz a finanszírozásban, akkor egy személyre már csak 71,428 forint jut, így ez az összeg a téglajegy ára. A projektet támogathatod egy vagy több téglajegy vásárlásával, vagy tetszőlegesen beállított alacsonyabb vagy magasabb összeggel. Tovább a téglajegyhez vagy más összegű adományhoz.
2. Rászorulók támogatása
A Somogy megyei Szóládon és környékén évek óta támogatunk rászorulókat. E projekt célja, hogy idős és egyedülálló emberek közül néhánynak rendszeres étkezést, valamint télre tűzifát biztosítsunk. A projekt bármilyen összeggel támogatható.
3. Ligeterdő gondozás a jóga-ökológia jegyében
A Satyananda Yoga tradícióban nagy hangsúlyt kap a jóga-ökológia: a belső és külső környezet harmóniája és együttes fejlesztése. Ennek jegyében a Magyar Jóga Társulás ásram melletti területen egy ligeterdőt telepítettünk, melyben több száz kocsányos tölgyet, szilfát és juhart ültettünk el. A telepítés költségeit adományokból fedeztük. A fiatal erdő gondozást igényel, amihez várjuk az önkéntesek jelentkezését ezen az email címen.
4. Ösztöndíj a Bihar School of Yoga kurzusaira
A Bihar School of Yoga a magas szintű jógikus tanulmányok központja. A kurzusok Indiában, a Bihar állambeli Mungerben zajlanak. Támogatókat keresünk ahhoz, hogy évente hozzá tudjunk járulni egy személy képzéséhez, aki anyagi lehetőségei miatt egyébként nem tudna kijutni erre a képzésre. Az ehhez szükséges összeg 2023-ban 400 ezer forint.
Kapcsolat
Kérdés esetén lépjen velünk kapcsolatba.