SWAN szádhana (spirituális gyakorlat)

Sw. Yogaratna

A jóga szokásos gyakorlatain kívül, van egy másik aspektus is, melyet az előbbiekkel együtt kell fejlesztenünk. Ez történhet azon meditatív folyamaton keresztül, melyet SWAN-nak nevezünk, ami segít megérteni saját természetünket, elfogadni magunkat olyannak amilyenek vagyunk, és hogy abból a pontból kiindulva dolgozzunk, ahol vagyunk. A SWAN egy mozaikszó, amely az erősség (Strength), a gyengeség (Weakness), az ambíció (Ambition), és a szükségletek (Needs) angol szavak kezdőbetűiből tevődik össze. A SWAN meditációs technika saját erősségeink, gyengeségeink, ambícióink, szükségleteink tárgyilagos vizsgálatát, tanúként való megfigyelését foglalja magába, és megy el azok forrásáig. Swami Niranjanananda szavaival “a SWAN meditáció (hamsza dhjána) célja létállapotunk tudatosságának fejlesztése azáltal, hogy átvisz minket az élet mélyebb ahamkára (ego) aspektusainak megfigyelési és tudatosítási folyamatain. Az ego valódi természete az, hogy a cselekedetek és a reakciók abszolút tudatosságában élünk. A SWAN meditáció célja és szándéka az ego pozitív szemléletének megvalósítása. “SWAN szádhana (spirituális gyakorlat)” bővebben

Csend

Sw. Sivananda

Az élet célja a csend. A csend Isten vagy Brahman nyelve. A béke – csend. A csend a szív nyelve. A csend a bölcsek nyelve. A csend roppant erő. A csend ékesszólás. A csend hatalom. A csend élő erő. A csend az egyetlen valóság. Minden zajon és hangon túl a csend van, a legbensőbb lélek. A csend intuitív tapasztalat. Elcsendesedni annyi, mint Istenné válni. Nincs jobb gyógyító balzsam azok számára, akiknek valamilyen kudarc, csalódás vagy veszteség miatt sebzett a szívük, mint a csend. “Csend” bővebben

A jóga élménye

Sw. Niranjan

Mi a jóga?

A helyes válasz az, hogy mi még mindig csak próbáljuk felfedezni, hogy mi is a jóga. Ismerjük a hatha jóga, rádzsa jóga, krijá jóga, kundaliní jóga gyakorlatait és így tovább, de még nem fedeztük fel, hogy mi is a jóga. A szakirodalom azt mondja, hogy a cél, a jóga beteljesülése a szamádhiban van. Mi a szamádhi? Meg lehet ezt az állapotot az intellektussal, logikával, racionalitással határozni? Vagy ez a létezés egy állapota? Jelenleg az azzá (megvilágosodottá) válás útján vagyunk, de csak ha elértük a létezés állapotát és azzá válunk, akkor leszünk képesek megérteni mit jelent a jóga.

“A jóga élménye” bővebben

A szankalpa természete

Sw. Anandakumar

A szankalpa egy választott elhatározás, amit a jóga nidra gyakorlata közben tesznek. Azt lehet mondani, hogy a jóga nidra fő célja az ember szankalpájának megvalósítása. Akár igaznak gondoljuk akár nem, a szankalpának megvan a benne rejlő képessége, hogy hatalmas erőt szabadítson fel azáltal, hogy tisztán meghatároz és fókuszál egy kiválasztott célra. Ennek hatása, hogy felébreszti a bennünk lévő akaraterőt úgy, hogy egyesíti az éber tudatosságot a szunnyadó tudattalan erőkkel. “A szankalpa természete” bővebben

Antar Mauna

Sn Atmatattwa

„Amikor az elme csöndes és békés, nagyon erőteljessé válik. A földöntúli boldogság és a bölcsesség receptorává válhat, hozzájárulva ahhoz, hogy az élet az öröm és a harmónia spontán áramlása és kifejeződése legyen. Azonban… e belső csend nem jöhet létre, amíg jelen van a zavaró gondolatok és érzelmek állandó folyama. A gondolatok és érzelmek e belső zaját meg kell szüntetni, hogy igazán megtapasztalható legyen a belső csend hangtalan hangja.”

Swami Satyananda Saraswati

Béke, földöntúli boldogság, harmónia. Ki képes megtapasztalni ezeket az állapotokat? “Antar Mauna” bővebben

Felkészülés a beavatásra

Swami Niranjanananda

Sok ember kér dzsigjaszu szannjásza beavatást anélkül, hogy tudná mi az. Egy kérdésre őszintén kell válaszolnotok. Ha elmennétek egy keresztény kolostorba, elfogadnátok a köntösüket anélkül, hogy bármit is tudnátok a hagyományról vagy a fegyelemről? Sok ember, aki beavatást kér, még soha sem volt ásramban. Semmit sem tudnak a szannjásza hagyományáról vagy a fegyelemről. Csak azért, mert valami ingyen elérhető, akarják. A szannjásza hagyomány semmilyen formájába nem akarok ilyen embereket beavatni. Ti talán készen álltok, de a döntés, hogy megadjam, az enyém és nem a tiétek. Bizonyosnak kell lennetek, mert ennek van negatív aspektusa is. Ha nem tartotok ki a szannjásza hagyomány fegyelme mellett, akkor pszichikusan nagyon sokat fogtok szenvedni. Én nem leszek felelős a szenvedésetekért.

“Felkészülés a beavatásra” bővebben

A guru kegyelme

Swamii Niranjanananda

Mi a guru kripa? Mik az előfeltételei az elnyerésének? Mik történnek utána, és miért nem tart tovább a guru kegyelme/áldása?

A guru áldása csak addig tart, ameddig megnyitod magad a kegyelem befogadására. Abban a pillanatban, ahogy bezárod magad, véget ér. Megtölthetsz vizelettel egy üveget, bedugaszolhatod, és a Gangesz közepére helyezheted évezredekre abban a hitben, hogy a Gangesz megtisztítja a vizeletet a palackban, de amikor kiveszed és eltávolítod a dugót, a folyadék a belsejében még mindig az ezer éves amaróli lesz. Azonban, ha megtöltöd a palackot vizelettel, nyitva hagyod, és úgy rakod a vízbe, egy nap tisztára lesz mosva, és nyoma sem lesz benne az amarólinak. A személyiségedre melyik üveg illik? Zárt vagy nyitott? Ez nem vicc. Mindannyian bepalackozzuk magunkat, és nincs meg a képességünk arra, hogy kihúzzuk a dugót. Az van, hogy a gurut a saját elvárásaid, vágyaid és benyomásaid alapján szeretnéd látni, és nem fogadod el a gurut olyannak, amilyen. Ha ilyen a mentalitás, akkor hogyan nyithatnánk meg magunkat és fogadhatnánk a kegyelmet?

“A guru kegyelme” bővebben

Szabadság

Swami Sivananda

 A szabadság az ember vele született joga. A szabadság halhatatlanság. A szabadság tudás, béke és boldogság. Tudatosan vagy tudattalanul, szándékosan vagy akaratlanul, de mindenki próbálja megtalálni ezt a szabadságot, legyen az akár nemzetek küzdelme a csatatéren vagy egy lopás, melyet a szükségtől való megszabadulás motivál. Lábunk minden mozdulata a szabadság irányába mutat. Mindenkiben van egy veleszületett erős belső késztetés a függetlenné válásra. Senki nem akarja, hogy mások kívánságai irányítsák. Az embernek azért vannak ilyen érzései és vágyai, mert az ember a halhatatlan lélek, az átman, melynek nincs vetélytársa, mely a belső uralkodó, mely az egész univerzum fenntartója. Valóban, mi vagyunk ez az átman. Minden szívben ott a függetlenség iránti vágy, ez a mindent elpusztító szenvedély a szabadság után.

“Szabadság” bővebben

Kundaliní Kutatási Projekt

George Tompkins

(Nemzetközi Kundaliní Kutató Társaság – indiai fejezet)

Azért vagyok itt, hogy beszéljek egy óriási kutatási projektről, amely a kundaliní jelenség. Az 1984-ben elhunyt Pandit Gópi Krisna barátjaként kerültem ebbe a munkába. 1971-ben találkoztam vele, és az évek alatt jó barátokká váltunk. Mindent, amiről ma beszélni szeretnék, az ő munkája inspirált. Nem volt guru, nem voltak tanítványai vagy tanulói, csak néhány „munkatársa”. Manapság az emberiség jó néhány keresztút előtt áll. Ezek közül csak néhányat veszek figyelembe, amelyek ehhez a kutatáshoz tartoznak. Az ember egy átmeneti lény, a tudatosság egyik szintjéről a másikra fejlődik. A fejlődésünkben egy keresztúthoz értünk, és úgy hisszük ezt a tényt be lehet mutatni, és tudományosan is meg lehet erősíteni. Az időnek egy olyan pontján vagyunk, amikor a tudatosság önmagára fókuszálja a figyelmet, hogy kibontsa önön misztériumát.

“Kundaliní Kutatási Projekt” bővebben

Ellentétes gondolatok

Swami Sivananda

Ha a negatív gondolatokat és érzéseket a velük ellentétessel vagy szemben állóval helyettesítjük, boldog és harmonikus életet élhetünk. Az aggodalommal és félelemmel teli gondolatok rombolják a hatékonyságot, a vitalitást és az életerőt. Az ezekkel ellentétes, kedvességgel, örömmel és bátorsággal teli gondolatok gyógyítanak, nyugtatnak, növelik a hatékonyságot és megsokszorozzák a mentális erőket.

“Ellentétes gondolatok” bővebben