Indiai utazás 2019

Spiritualitás és Jóga

Meghívunk spirituális utazásunkra Indiába, november-decemberben. A Satyananda Yoga Alapítvány 2004 óta szervez utakat a Bihar Yoga tradíció központjaiba, és az idei a 20. közös út lesz. Nyílt napot is tartunk július 13-án a Magyar Jóga Társulás ásramban azoknak, akik még nem voltak Indiában, de érdeklődnek a program iránt. “Indiai utazás 2019” bővebben

Nagy nyári jógatábor

Inspiráció a jóga következő szakaszához, június 29-július 5.

A nyár legkiemelkedőbb jógaelvonulására hívunk a szóládi Magyar Jóga Társulás ásramba, amit a Satyananda Yoga-Bihar Yoga hagyomány öt tapasztalt nemzetközi tanára tart közösen.  A tábor különböző jógaágak  szisztematikus gyakorlására épül, mely során lehetőséged lesz elmélyíteni a mantra, hatha jóga, satkarma, ászana, pránájáma, jóga nidrá és meditációs gyakorlásodat. A program szerves része lesz a kirtan és havan is. “Nagy nyári jógatábor” bővebben

Testi-lelki megújulás, teljes jógaélmény egy nap alatt

Satkarma gyakorló nap, július 13. Szólád

A Magyar Jóga Társulás ásram  programjára invitálunk. A satkarma gyakorlatok, a hatha jóga eredeti technikái, a test méregtelenítésére szolgálnak. A programon ezek közül hármat, a bélrendszer, a gyomor és az orrüregek tisztítását lehet megtanulni és elvégezni. Ezek az egyszerű módszerek nagyban hozzájárulnak a fizikai egészség, a pozitív gondolkodás és az életerő megőrzéséhez. A reggeli satkarma gyakorlás után további jógaágak gyakorlatait fogjuk végezni az ásram támogató környezetében. “Testi-lelki megújulás, teljes jógaélmény egy nap alatt” bővebben

Guru Púrnima ünnep

Ingyenes, nyílt program július 16-án, az ásramban

A púrnima teliholad jelent. A júliusi telihold napja a guru púrnima. Ez az év legfényesebb teliholdja, ami a spirituális tanítókat, mestereket reprezentálja, akik önzetlenül vezetik a keresőket a spirituális A jóga hagyománya szerint ezen a napon a guruk bőséggel osztják az áldást mindazoknak, akik nyitott szívvel és őszintén fordulnak hozzájuk, ezért ezt a napot az emlékezésre és kapcsolódásra szánjuk, és egy különleges, egész napos programmal ünnepeljük az ásramban. “Guru Púrnima ünnep” bővebben

Akhanda Kirtan

8 óra mantraéneklés, augusztus 17.

A hang fontos eszköz a jógában. A mantra jóga a hang rezgéseit használja szinte tudományos alapossággal, és mellette számos más jógaág is alkalmazza a hangot a tudatosság finomítására és különleges tudatállapotok elérésére. A kirtan, ami mára világszerte népszerű lett, szintén a hang rezgéseit használja az örökké nyugtalan elme lecsendesítésére. A kirtannak van egy nagyon különleges és szuper hatékony változata, az akhanda kirtan. Az akhanda szüntelent, szakadatlant jelent, az akhanda kirtan pedig mantrák szünet nélküli éneklése meghatározott időn át. Ez egy igen magas szintű jógikus gyakorlat, spirituális szádhana. Nagy jógik, mint Swami Sivananda és Swami Satyananda gyakran alkalmazták ezt a módszert. “Akhanda Kirtan” bővebben

Karma jóga hétvégék az ásramban

Következő alkalom június 22.

Minden szombaton karma jóga programot tartunk a Magyar Jóga Társulás ásramban, Szóládon. A karma jóga a jóga egyik fő ága, mely nagyban támogatja a hatha jóga és rádzsa jóga gyakorlást és az azokban való fejlődést.

“Karma jóga hétvégék az ásramban” bővebben

Intenzív jógakurzus mellrákos betegeknek

Adományos program minden hónapban

Mellrákos betegeknek indítunk kurzusokat, akik az orvosi terápiák mellett a jóga módszereit is alkalmaznák gyógyulásuk érdekében. Számukra egyszerű jógatechnikákat tanítunk, melyek elősegíthetik gyógyulásukat. Lényeges, hogy ezek könnyen beilleszthetők a meglévő napirendbe és életmódba, alkalmazásuk nem kívánja, hogy teljesen új vagy idegen szokásokat alakítsanak ki. Legfontosabb hatásuk, hogy gyors lecsendesedést hoz számukra, mely, még ha csak rövid ideig is tart, nagyon fontos a gyógyulás szempontjából. Ha pedig a gyakorlást sikerül rendszeressé tenniük, az hosszan tartó és mély szintű ellazulást eredményez, ami segít számukra tisztábban látni helyzetüket és nyugodtabban átgondolni döntéseiket. “Intenzív jógakurzus mellrákos betegeknek” bővebben

Yoga Classes for Health and Relaxation

On every Tueasday

We invite you to yoga classes conducted in English at our beautiful downtown yoga center. Taking up yoga is one of the single most effective ways to improve your sense of wellbeing. As there are many types of Yoga it’s important to choose the right type for you. We teach Satyananda Yoga. It’s world renowned for its systematic approach. It is the type of Yoga that doctors and physiotherapists recommend. “Yoga Classes for Health and Relaxation” bővebben

Jóga nidrá alapképzés és instruktorképzés 2019 szeptembertől

Örömmel tudatjuk, hogy 2019 szeptemberében elindítunk egy  kilenc hónapos Jóga nidrá alapképzést, valamint extra opcióként egy öt hónapos jóga nidrá instruktor képzést. Az alapképzés alkalmas azok számára, akik szeretnék alaposan megismerni e technikát és tapasztalatot szerezni benne. A Jóga nidrá instruktorképzést pedig azoknak ajánljuk, akik az alapképzést követően el szeretnék sajátítani a jóga nidrá tanítási módszertanát. “Jóga nidrá alapképzés és instruktorképzés 2019 szeptembertől” bővebben