Egy paramahamsa mondásai – a gyerekekről

Paramahamsa Swami Satyananda Saraswati

Nyugaton nagyon sok problémánk van a gyermekeinkkel. Mit tehetünk ez ellen?

Nem csak Nyugaton, hanem mindenhol problémák vannak, ahol modern oktatás folyik, és a gyerekeket idegenszerű gondolkodási folyamatoknak, idegenszerű helyzeteknek, idegenszerű filozófiáknak és idegenszerű együttműködéseknek teszik ki. Ezek a problémák azért merülnek fel, mert a gyerekek túlnövik saját korukat. Például vegyünk egy tízéves fiút és egy tíz éves lányt. Biológiailag a lány alkalmatlan szexuális együttlétre, de mivel oly sokat tud, oly sokat olvasott, oly sok mindennek ki van téve, akarja azt. Különösen az információs robbanás következtében, így nevezzük ezt, információ és még több információ, ez a kitettség gyakran előfordul a modern társadalomban.

Egyszer, sok évvel ezelőtt, amikor Dél-Amerikában jártam, találkoztam egy átlagos családdal. A fiú csupán ötéves volt, és egy videó játékkal játszott. Hirtelen azt mondta az édesanyjának, „Frusztrált vagyok.” Egy ötéves fiú meg tudja tapasztalni a frusztráltságot. Meg tudod ezt érteni? Nos, ez a nyugati vidéki társadalomban történt. Indiában a vidéki társadalom még érintetlen ettől a hatástól. A hagyományos hatások az indiai vidéki társadalomban ezek: „Hadd legyen anyám az Istenem, hadd legyen apám az Istenem, hadd legyen a tanár az Istenem, hadd legyen a vendég az Istenem.”

Ez a kitétel, ez a klasszikus és hagyományos tudás, amely a gyerekek elméjében volt sok-sok évszázadon keresztül, nem volt kihívás elé állítva ezidáig. Még ha a helybéli gyerekek el is mennek Deogharba, Patnába vagy Delhibe dolgozni valamennyi ideig, viszik ezt a kultúrát magukkal, és a társadalom itt olyan erős, hogy ha valaki megpróbál idegenszerű dolgokat mondani nekik, helyre teszik egy héten belül, és azt mondják az illetőnek, „Ó, mit próbálsz tanítani nekünk?” Éppen ezért Indiában a vidéki társadalom képes megsemmisíteni a modern oktatás és modern társadalom hatásait.

Nem tehetsz semmit sem, manapság másfajta magatartásod kell, hogy legyen a gyerekekkel szemben. Nem veheted magadra a vidéki társadalom magatartását. Nem verheted őket. Apukád, anyukád, nagybátyád, anyósod, apósod, senki sem teheti meg ezt. Ha azt mondod, „Üljetek ide,” nem fognak leülni, éppen ellenkezőleg, el fognak futni, öngyilkosságot fognak elkövetni, bármit meg fognak tenni, mert a modern fiatalság, a modern gyermekek elméje nagyon ingatag.

Tulajdonképpen a genetikai öröklődésük nem igazán rendszerszerű, és nem tudományos. A házasságok manapság nem megfelelően történnek, a házasságok ma a szerelmen alapulnak. Nem vagyok ez ellen, hiszen a modern társadalomban élek. Nem vagyok társadalomújító, de elgondolkodtam rajta. Van a szülőkben egy genetikai személyiség, és mi örököljük azt. Ha egy csábító vagyok, az egy genetikus öröklődés a szüleimtől.

Manapság a házasság maga elvesztette tudományos alapját. Szexuális alapja, érzelmi alapja van, de tudományos alapja nincs. Az egyik testnek illeni kell a másik testhez. Ti emberek mind tanult, tudományos emberek vagytok. Ne gondolkodjatok a modern kultúra jegyében, a modern tudomány jegyében gondolkodjatok. Ez a modern társadalomban elveszett. Indiában még ma is, amikor egy házasságkötés van készülőben, a férfi és a nő horoszkópját összevetik harminchat tulajdonságot illetően. Milyen az élettérképed? Milyen a személyiséged? A fizikai test nem a dzsíva, az nem az egyéni lélek. Ha a testedet az egyéni léleknek tekinted, akkor azon túl nincs semmi, nincsenek sem kérdések, sem válaszok.

Van egy egyéni lelked. Mi a grafikonja? Lehet, vannak biológiai tulajdonságok, lehet, vannak pszichikai tulajdonságok, lehet, vannak elektromágneses tulajdonságok, lehet, adódik sok más tulajdonság, melyekre sosem gondoltunk. Én szeretlek téged, és te szeretsz engem – teljes megszállottság, kötődés, balgaság, tudatlanság, vakság. Nem kicsinylem le a szerelmi viszonyokat, megvan a maguk helye, de a szerelem nem lehet a tudományos házasságkötés végső eldöntője. Nem kellene a házasságnak létrejönnie, amíg a mentális, spirituális és fizikai tulajdonságok hasonlóak nem lesznek. Ekkor lesz jó a házasság.

A modern társadalomban ezért kerültek ki teljesen a gyerekek az ellenőrzés alól. Tisztában vagyok vele. Csupán három napja kaptam egy telefonhívást Delhiből. Egy nagyon gazdag, multimilliomos család tizenegyéves fia elszökött, mert az anyja megszidta. Jó okkal szidta meg, az okok megvoltak. Hibázott, és mégis elment. Magához vett némi pénzt a privát dobozából, hat vagy hétszáz rúpiát, és elment Najimabadba, Nizamabadba és Agrába. Aztán vásárolt ostyákat, csokikat és könyveket, felhívta az édesanyját, és azt mondta, „Itt vagyok Najimabadban.” Huszonnégy órán keresztül aggódtak. Azt mondtam nekik, „Figyeljetek ide, ne aggódjatok miatta. Végül is egy multimilliomos fia. Rendbe fog jönni, amikor idősebb lesz és lesznek gyermekei.”

Az én időmben nagy tisztelettel voltunk a szüleink iránt. Nem kérdőjeleztük meg őket. Úgy gondolom, hogy a genetikai átörökítésük jó volt, így mi soha nem kerültünk a hitetlenség állapotába és másfajta dolgokba. Egyszerű élet volt az, egyszerű élet. A legfontosabb dolog, hogy a gyerekeid úgy gondolják, hogy többet tudnak, mint te, és hogy igazuk van. A gyerekek mindig úgy gondolják, hogy többet tudnak, mint a szüleik, hogy nekik van igazuk és a szüleiknek nincs. Ha egyszer elkezdik azt gondolni, hogy igazuk van és nektek nincs, hogyan tudnátok helyreigazítani őket?

Másodsorban te mit csináltál, amikor gyermek voltál? Gondolkozz el! Nem vagy olyan, mint a gyermekeid. Megvolt benned a tisztelet valamely formája, a kölcsönös tisztelet atmoszférája ott volt. Még létezett, de most nem létezik. Sok-sok évvel ezelőtt, hallottam Dr. Swami Vivekananda fiát, Prasadot, azt mondani az apjának, amikor még gyermek volt, „Szia Brian, hogy vagy?” Megdöbbentem. Megkérdeztem tőle, „Prasad, ő az apukád vagy a barátod?” Azt mondta, „Mindkettő.” Ha ilyen a magatartásod, akkor kevésbé fogod sértve érezni magad. A gyerekeink mások lettek a kulturális kitettség miatt, de mi nem. Megsértődünk, amikor a gyerekeink a saját nyelvükön beszélnek hozzánk. Nem kellene megbántódnunk, mert ez a mának a kultúrája. Nem tudod kontrollálni őket, nem tudod kezelni őket, nem tudod formálni a tevékenységeiket. Swami Satsangi valaha nagyon szókimondón beszélt velem, és el kellett fogadnom. Valódi terror volt. Nem szerettem. Az volt a hátrányom, hogy megsértődtem, mert nem voltam kitéve annak a kultúrának, de ezek az emberek olyan kultúrához tartoznak, ahol minden nyílt.

Nem szeretem Niranjant, de az emberek úgy gondolják, hogy szeretem. Nem tudom, hogy mi a szeretet, nem értem azt. Miért kellene szeretnem őt? Egy tengerimalac volt a kísérletemhez. Felvettem a Gítát, az Upanisadokat és másokat, és éjjel lejátszottam neki, amíg aludt. A szalag folyamatosan újra és újra játszódott reggelig. A probléma Niranjannal az volt, hogy amikor aludt, a szvámik ágyastul el tudták vinni az ásram egyik végéből a másikba, anélkül, hogy felébredt volna. De amikor lement a mély tudatalattiba, mindent elért. Ha beszélsz Niranjannal bármilyen témában, úgy fog beszélni, mint egy tanár, mert olvassa. Van egy mag a tudatalatti elmében. A sásztrák hiranyagarbhának, a modern tudomány tudatalattinak, a szánkhja kauzális testnek nevezi.

Niranjan sosem tanult iskolában. Csak akkor ment iskolába, amikor ászanákat ment tanítani észak-írországi iskolákba. Swami Niranjan első megbízatása Észak-Írország volt, és nagyon jól csinálta. Egyensúlyt kellett teremtenie a katolikusok és a protestánsok között, és a helyzet ott borzalmas volt, össze sem hasonlíthatod az Indiában lévő hindukkal és muszlimokkal. A katolikusok azt mondták, „Miért mész a protestáns fattyúk iskolájába?” Niranjan azt felelte, „Jógát tanítok nekik.” Ők azt válaszolták, „Ne, ne menj oda, gyere és taníts minket.” A protestánsok nem engedték, hogy a katolikusokhoz menjen, és a katolikusok nem engedték, hogy a protestánsokhoz menjen. Ha a lakhelye egy protestáns körzetben volt, a katolikusok azt mondták, „Ne maradj ott, gyere ide,” és ha nem hallgatott rájuk, betörték az ablakokat. Minden nap odaírták a falakra ʽEgy jógi medve él itt’. Ez volt Swami Niranjan első megbízatása, és szépen, ígéretesen, sikerrel teljesítette.

Mindig arra kell gondolnod, hogy a gyerekeid kísérleti tárgyak. Nagyon intelligensek, és ezt kihasználhatod. Ha azt mondod a gyermekeidnek, „Ez rossz, ne tedd,” akkor ezt fogják először megtenni. Minden javaslat, amit a gyerekeidnek teszel, rögzül az agyban, akár egy számítógép esetén. A negatív és pozitív javaslatokat nagyon helyesen kell megtenni, mert az agy úgy reagál, mint egy kis számítógép. Soha ne tekintsd úgy a gyermekeidet, mint akik az alárendeltjeid, azok feljebbvalók nálad. A gyermek a férfi apja.

Kérlek, mesélj nekünk Swami Niranjan csíntevéseiről, amiket valaha tett gyermekként?

Úgy gondolom, inkább a társai tudnának beszélni róla. Folyamatosan csintalanok voltak, de nem előttem. Tudtam róla, de sosem tekintettem a gyerekek csíntevéseit negatívnak. A gyerekeknek csintalannak kell lenniük, mert ha el vannak nyomva vagy korlátozva vannak, akkor később rossz fiúk lesznek, és a szüleik nem lesznek képesek kontrollálni őket. Ha a gyerekek rosszalkodnak egy lakásban, nagyon nehéz a szüleiknek kontrollálni őket, mert olyan kicsi a hely, de ha az egy ilyen méretű hely, mint az ásram, kit érdekel, ha a gyerekek ötször elfutnak az épület egyik végéből a másikba, el fognak fáradni és jól fognak aludni.

Ez a csíntevés balila (hindi szó; jelentése: gyerekek labdajátéka). A gyerekeknek energiatöbbletük van, és nagyon sokat kellene futniuk, sportolniuk. Az energiát ki kell egyensúlyozni. Nem jó, ha a gyerekek túl sokat olvasnak. A szülőknek mindenütt van egy rossz szokása. Azt mondják a gyerekeknek, „Miért nem olvasol? Megcsináltad a házi feladatodat?” Sosem azt kérdik, „Miért nem mész és focizol?” vagy „Vetítenek ma egy szép filmet, vegyél magadhoz egy kis pénzt és menj el.” Amikor a gyerekek meg akarnak nézni egy filmet, a szülők vonakodva mondják, „Jól van.” A szülők és a gyerekek magatartása és ébersége különböző. A gyerekeknek nem szennyezett az ébersége, nagyon magas szintű az éberségük. A gyerekek nagyon közel vannak Istenhez, mert tiszták.

A gyerekeknek játszani kell, és intézkedéseket kell tenni, hogy a játék vagy sport iskolai tantárgy legyen, jegyekkel osztályozva. A játéknak kötelezőnek kell lennie minden gyermek számára. A játékoknak, színművészetnek, zenének, versenyeknek és így tovább párhuzamosan kellene menniük az intellektuális tárgyakkal. Mi haszna van azt tanítani, hogy Akbar 1615-ben született, vagy hogy Aurangazeb 1650-ben halt meg? Ki akarja ezt tudni? Olyan sok történelmet tanultam, de nem volt semmi haszna számomra.

Ha a gyerekek olvasni akarnak, hagyd őket olvasni, de ne egy tanfolyam részeként. A gyerekek nem lesznek nagyszerűek képzettségek vagy olvasás által. A gyerekek elméjük minősége, az intelligenciájuk minősége, befogadó-, kivetítő- és alkotóképességük minősége miatt lesznek majd nagyszerűek, amiatt, hogy mennyire képesek befogadni, megtartani és kiadni magukból dolgokat.

Elvégre milyen végzettségei voltak Newtonnak? Volt egyetemi diplomája? Nem. Ez nem jelenti azt, hogy nem kellene tanulnod. Szükséges, hogy legyenek képesítéseink, mert van egy világszintű trend, egy hagyomány, és nekünk tisztelnünk kell azt. Azonban a gyerekek mindig félnek a szüleik szeme elé kerülni, amikor nem kapnak elsőosztályú jegyeket a vizsgákon. A gyerekeknek ezt a bizonyosságot kellene kapniuk, „Gyermekem, beíratlak az iskolába, de nem számít, hogy átmész-e vagy megbuksz. Nem fontos!”

A gyerekeknek engedni kellene, hogy ugyanannyi időt szenteljenek sportokra, mint amennyit tanulásra szánnak. Nem tudom, hogy a nyugaton élőknél mi a helyzet, de az indiaiak hibáznak azzal, hogy folyamatosan ragaszkodnak a tanuláshoz. Létezik-e olyan anyuka, aki azt kérdi meg a gyermekeitől: „Miért ültök itt állandóan könyveket olvasva? Menjetek és játszatok, túl sok tanulás, túl sok tanulás.” A gyerekeknek idegi energiájuk van, és vagy rosszul használják fel ezt, vagy túl nagy a feszültség, és ilyenkor az agy kiég, mint egy villanykörte. A sport megtisztítja a testet.

Ha a gyermeknek tiszta az elméje, akkor az, amit tanulnak az iskolában, éppen elég. Nem hiszem, hogy a gyerekeknek otthon tanulniuk kellene. A házi feladat nem jó üzlet. Nem hiszem, hogy van olyan gyerek, aki szeretné. Kérdezd meg a gyermekeidtől, „Szeretitek a házi feladatot?” Tény, hogy sok tanuló, aki visszamaradt a tanulmányaiban, briliáns karriert futott be, mint Isaac Newton, aki borzalmas tanuló volt.

Iskolás koromban nagyon rossz voltam számtanból és matematikából. De ha megkérdezel tőlem bármilyen számítást, most meg tudom csinálni, nem kell hozzá számológépet használnom. Pedig sosem kaptam jó jegyet matematikából, és nem is értettem a mértant. Mit tanítanak ezek? Annak semmi köze az agyhoz, az intelligenciához. Képesnek kell lenni megoldani az életed problémáit, legyenek azok akár az üzleti életben vagy a családi életben vagy a szervezeti életben. Ha nem tudod megoldani az életed problémáit, mi haszna osztályelsőnek lenni? Az csupán az egót erősíti.

A szülők a legnagyobb akadályok a gyermekek útjában. Nem engedik, hogy a gyerekek természetesen növekedjenek, a gyerekeket saját mintájuk szerint szeretnék nevelni. Ez rendben lévő, ha a mintád szépen elő van készítve, de te egy aggódó, tisztességtelen, beteg, megbízhatatlan ember vagy, és a gyerekedet a saját mintádra akarod faragni? Nem! Nem! És nem! A gyerekeknek természetesen kell felnőniük, a társadalomban lévő helyzeteket természetesen kell olvasniuk, megpróbáltatások és hibák által kell tanulniuk.

Barátságosnak kellene lennünk, nem kellene parancsolgatni, nem kellene zsarnokoskodni a gyerekekkel. A családot az egyenjogúság alapján kellene felépíteni. Ésszerűen, pszichológiai szempontból, a gyermek egyenrangú az apjával. Ha nem egyenrangú az apával, akkor miért szereti az apja? Az apa szereti a gyermekét, az anya szereti a gyermekét, mert úgy gondolják, hogy a gyermek nagyon közel van hozzájuk. Egyfelől kifejezik a közelségüket, és másfelől, zsarnokoskodnak vele, mintha egy szolgáló lenne. Hol van a szeretet? Ahol szeretet van, ott nincs zsarnokoskodás. A szeret egyenjogúság.

Forrás: Yoga Magazin: 1995. szeptember