Swami Sivanandában az ideális gyógyító minden tulajdonsága megtestesült. Korábbi orvosi képzése és gyakorlati háttere magas szintű klinikai szaktudással vértezte fel, és az „Ambrosia” nevű orvosi kiadványa készítésével egyedülálló képességet fejlesztett ki a kiváló egészség alapelveinek mind orvosok, mind betegek számára történő egyszerű kommunikálására. E gyakorlati bölcsességet egyesítette alázatossággal, mélyen átérzett odaadással és Istenben, mint Legfőbb Gyógyítóba vetett hittel, és ezt osztotta szét egyenlő mértékben az inkább hagyományos gyógyszerekkel együtt. Minthogy a természet valamennyi teremtményét az Egy, az örök Brahman változó megjelenési formáinak tekintette, ezért képes volt megérteni az összes különböző gyógyászati rendszert, és kivonni ezek lényegét, anélkül, hogy túlságosan is leragadt volna bármelyiknél. Hasonló módon, nyitott szívével könnyedén eljutott a betegség alapvető okáig: az elme, a test és az érzelmek közötti kiegyensúlyozatlanságig. Mindezek között talán az a legfontosabb, hogy védantinként soha nem veszítette szem elől az Átmant, a halhatatlant, a betegség-nélküli Ént, mely túl van a testen és az elmén; soha nem mulasztotta el emlékeztetni betegeit arra, hogy „Te nem a test vagy; te nem az elme vagy; te ’Az’ vagy”.
„Az egészség születési jogon jár”
„A legfontosabb vagyon az egészség” – írta gyakorta Swami Sivananda, ezzel hangsúlyozva a spirituális szádhana más, fejlettebb formáihoz szükséges előfeltétel, a fizikai és mentális egészség fontosságát. Erős test és elme nélkül nem lehet sikeresen sem karma jógát, sem hatha jógát, sem pedig rádzsa jógát végezni. Még a bhakti jóga gyakorlatában is úgy tekintik a testet, mint az Úr eszközét, a szellem templomát: „A Durgához szóló legjobb imádság az, ha megőrizzük testünk megfelelő állapotát, hogy képesek legyünk az Ő akaratát a létező legalkalmasabb módon véghezvinni.”
Swami Sivananda a jó egészségre vonatkozó elképzelése jóval bővebb volt, mint csupán a betegség távoltartása; az egészséget pozitív, dinamikus energiaállapotként határozta meg, melyben a belső szervek tökéletes harmóniában és összhangban működnek, és a kifelé mutatkozó viselkedésük szabályos és nyugodt. Egy igazán egészséges ember jól alszik, eszik és dolgozik. „Az egészség születési jogon jár”- jelentette ki, „ugyanolyan természetes, hogy jónak kell lennie, mint ahogy természetes a születésünk.” Óvott ugyanakkor az önelégültségtől; a fizikai erőnlét soha nem abból származik, hogy túlságosan belemerülünk vagy elhanyagoljuk. Folyamatos fejlesztéssel kell kiérdemelni.
Ahogy az egész világmindenséget a fizika és a matematika törvényei igazgatják, ugyanígy irányítják az egészség és higiénia megváltoztathatatlan törvényei a test funkcióit. Mikor figyelmen kívül hagyjuk e törvényeket, betegség és diszharmónia az eredmény. Swami Sivananda egyértelműen az egyénre helyezte az egészségért és betegségért való felelősséget: „Az ember az egyetlen az univerzumban, aki megszegi a törvényeket és áthágja a szabályokat.” Persze elismerte azt is, hogy az örökség és a karma ugyancsak szerepet játszanak a szervezet gyengeségének kialakulásában, melynek következtében különböző betegségek lépnek fel. Mindazonáltal a betegség tényleges létrejötte nem egyszerűen egy véletlen támadás egy szerencsétlen áldozat ellen, hanem inkább az élet során az élet törvényeinek megsértéséből származó összegződés.
„A test csupán az elme árnyéka”
Az egészség szabályai nemcsak a fizikai testre vonatkoznak, hanem a mentális testre is. Végső soron minden betegség visszavezethető az elmében vagy az érzelmekben lévő egyensúlytalanságra, és minden ember saját felelőssége, hogy az elme és a test törvényei szerint éljen. A negatív érzelmek, mint pl. az aggodalom, a gyűlölet és a félelem, az endokrin rendszerre kifejtett hatásukon keresztül mérgeket termelnek a vérben. Swami Sivananda az elmének ezen állapotait a homokszemhez hasonlította, mely a gyöngy magját képezi a kagylóban. A homok által okozott irritáció miatt a kagyló több réteggel veszi körül a gyöngy „anyját”. Ugyanígy egy kicsi kis félelem is válhat egy súlyos betegség csírájává oly módon, hogy mind több és több aggodalmat, feszültséget és szorongást gyűjt maga köré.
Az elme bármilyen izgalmi állapota egyidejűleg nyugtalanságot hoz létre a testben, mely befolyással van az érzékszervekre és csatornákra, minek következtében még több negatív ingert juttat vissza az elmébe. Ez a negatív körfolyamat a prána, vagyis az életerő súlyos zavarához vezet. A prána ahelyett, hogy nyugodtan és egyenletesen átjárná a testet, elkezd szétszóródott mintázattal, egyenetlen sebességgel és különböző irányokban rezegni. A pránát vezető nádik elveszítik szervezettségüket és stabil helyzetüket, és elkezdenek „remegni”. A pránikus testben elvesző entrópia betegségi állapottá alakul a fizikai testben.
Emiatt mind az elme elsődleges zavara, mind a test másodlagos betegsége megelőzhető az elme és a gondolat tisztaságának ápolásával. Ezzel magyarázható, hogy bármilyen gyógyászati rendszerben az elme egészségének a legelső prioritást kell kapnia, mert ez még a fizikai egészségnél is fontosabb. Mihelyst kezelted az elmét, a test feletti kontroll természetes módon fejlődik ki. „A test csupán az elme árnyéka, az elme által saját kifejeződésére készített forma.” Swami Sivananda emlékeztet minket: „Ha le tudd győzni az elmét, a test a szolgád lesz.”
A betegség fizikai eredete
Másfelől Swami Sivananda nem hitt abban, hogy el kellene utasítani a modern orvostudománynak a betegségek okaira vonatkozó érvényes következtetéseit. Ő készségesen elfogadta a betegségek az ún. „bacilus-elméletét”, és folyamatosan hangsúlyozta a higiénia fontosságát a fertőzések megelőzése érdekében. Eltérően sok más természetgyógyásztól, nem utasította el a bacilusok létezését, mint téves vagy képzelt nézetet, hanem ténylegesen úgy tekintette őket, mint mindenkor, mindenütt jelen lévőket, még a tökéletesen egészséges emberek testében is.
Mindazonáltal a bacilusok csupán kiválthatják a betegséget, mikor az ember vitalitása hanyatlik, de soha nem akkor, mikor az illető életerős és egészséges állapotban van. Mikor kóros bacilusok támadják meg a testet, akkor antitestek és az immunrendszer különböző elemei vonulnak ki annak védelmére. Ha a prána életereje alacsony, a védelmi rendszer legyengül, a bacilusok elszaporodnak, és végül magát az immunrendszert is elárasztják. E heves harc hulladékai mérgek formájában felgyülemlenek a vérben. Még egyszer, ha a prána alacsony, a megsemmisítőszervek nem képesek megbirkózni ezzel a plusz megterheléssel, és nem tudják kiüríteni a mérgeket. Így ezek a vérben maradnak, akadályozva a szervezet és valamennyi szerv normál működését.
Persze nem mindegyik fizikai betegség oka a fertőzés; sokuk az anyagcsere (a test sejtjeinek lebontását és létrehozását szüntelenül végző folyamat) során fellépő fiziológiai egyensúlyhiányra vezethető vissza. A metabolikus folyamat egyik fontos része az eltávolítás, a másik pedig az emésztés. Swami Sivananda az emésztés erejének csökkenését említi minden betegség kifejlődésnek első lépcsőjeként. Továbbá a túlevésnek tulajdonítja a legtöbb betegség fő okát. „Az emberek túlnyomó többsége saját fogaival ássa meg a sírját.”- állította tréfálkozva, de komolyan.
A legértékesebb, ám egyszerű tanácsa az volt, hogy ha tartósan egészségesek és boldogok akarunk lenni, akkor kicsit maradjunk mindig éhesek, és soha ne töltsük túl a gyomrunkat.
„Az vagy, amit megeszel.”
Az emésztő tűz gyengülésének elsődleges oka a helytelen, tisztátalan étkezés. Ezért a megfelelő étel, a helyes mennyiségben nélkülözhetetlen a jó egészséghez és a spirituális szádhanához. Az ételnek, amit megeszünk, minden apró kis részecskéje egy energiakvantum. Az egészségtelen táplálék negatív energiát tartalmaz, és disszonáns rezgéseivel rombolja a testet. Ez viszont az elmét az ingadozás és kiegyensúlyozatlanság állapotába hozza. Az emelkedett gondolkodás és koncentráció, mely csak a finom és harmonikus rezgések folytán jöhet létre, zavart szenved. Az Upanishadok azt írja: „A táplálék étkezés során három részre válik szét. A legdurvább részből ürülék lesz, a középső részből hús, a legfinomabb részből lesz az elme.” Az elfogyasztott étel és a tudatosságunk állapota közötti közvetlen kapcsolat miatt a táplálkozás tisztasága elengedhetetlenül fontos a pszichológiai és szellemi fejlődéshez.
Swami Sivananda a három gúna szerint osztályozta az ételeket. A tamaszikus ételek, mint pl. a marhahús, a bor, a fokhagyma és a hagymafélék, de a dohány is, magyarázata szerint „haraggal, sötétséggel és tehetetlenséggel töltik meg az elmét”, és így ártalmasak és alkalmatlanok azok számára, akik a szellemi és erkölcsi növekedést keresik. A radzsaszikus ételek felgerjesztik a szenvedélyeket, és az elmét nyugtalanná, labilissá és ellenőrizhetetlenné teszik. Ebbe a kategóriába tartozik a hal, a tojás, a hús, a só és a fűszerek. A legelőnyösebb ételek a szattvikusak, melyek nyugodttá és tisztává teszik az elmét. Swami Sivananda ebbe az osztályba sorolta a tejet, az árpát, a teljes kiőrlésű magvakat, a vajat, a sajtot, a paradicsomot, a mézet, a datolyát, a gyümölcsöket, a mandulát és a kandiscukrot. (Úgy tűnik, hogy még a nehéz, fáradságos szellemi útnak is megvan alkalmanként a maga édes jutalma.)
Legalább olyan fontos, hogy miként eszünk, mint az, hogy mit. Swami Sivananda, az ő sajátságos, lényegre törő módján felsorol egy csomó táplálkozási szabályt, melyben a józan ész és a rendkívüli bölcsesség találkozik. A legszembetűnőbbek azok, melyek az étkezés közbeni pozitív tudatállapot kialakításával kapcsolatosak:
Csak akkor egyél, mikor igazán éhes vagy.
Ne egyél olyasmit, amit nem szeretsz, de ne egyél meg mindent, amit a legjobban szeretsz.
Csak négy vagy ötféle különböző ételtípust fogyassz egy étkezés alkalmával, megfelelő kombinációban.
Ne egyél, amikor dühös vagy; a mirigyek ilyenkor mérgeket választanak ki, melyeket a véráramba juttatnak.
Az ételt, mint orvosságot fogyaszd; ne légy falánk.
Étkezésed legyen szabályozott, és ne egyél és igyál az étkezések között.
Ne főzd túl az ételt, és ne dobd ki a főzővizet.
Tarts csendet evés közben; ülj vadzsrászanában evés után 10 percig, és pihenj utána fél órát.
Gondolj Istenre, és imádkozz hozzá evés előtt és után.
A legfontosabb cél azonban, hogy amennyire csak lehet, váljunk függetlenné minden táplálkozási kényszertől, és képezzük magunkat arra, hogy a maximumot hozzuk ki a legegyszerűbb és többnyire könnyen elérhető ételekből. Az igazi szádhakának vagy szannjászinnak képesnek kell lennie bárhol és bármikor enni anélkül, hogy bármiféle zavar keletkezne a testében vagy az elméjében. A pránájáma, dzsapa és meditáció gyakorlásával „az erős akaratú, határozott szándékú, szilárd hitű ember, aki tökéletesen bízik a Bennlakóban (lélekben, szellemben, erőben), azt sem bánja, ha nem kap enni. Saját belső erejével tartja fenn magát.” Ezt az állapotot akkor lehet elérni, mikor a belső prána felébred, és a törekvő elegendő energiát tud nyerni magasabb forrásokból, hogy fenntartsa az életét.
A nagylelkű szemlélet
Swami Sivananda abban hitt, hogy amikor csak lehetséges, a legtermészetesebb és legegyszerűbb eszközöket kell alkalmazni, hogy jó maradjon az egészségünk. Azt tanácsolta az embereknek, hogy sütkérezzenek a napon és a szabad levegőn, vegyenek hideg fürdőket, gyakoroljanak kellő mennyiségben, és böjtöljenek, ha szükséges. Ez összhangban van a természetgyógyászattal, melyet az egészséggondozás legősibb módjaként írt le. A természetgyógyászatban a gyógyulásért való felelősség az orvosoktól és szakértőktől átkerül a beteg kezébe, és végső soron magának a Természet Anyának az ölébe. A természetgyógyászat alapvető igazsága, hogy engedjük és támogassuk a természetet, de sohase erőltessük.
De Swami Sivananda még e finom gyógyító rendszert illetően sem volt hajthatatlan. Megértette, hogy sok olyan helyzet merülhet fel, melyben a természetgyógyászat nem helyénvaló, például vészhelyzetben, mikor az erős fájdalom vagy sérülés azonnali kezelést vagy műtétet igényel. Ha a beteg nem nagyon türelmes, vagy igen erős, a természetes gyógymód esetleg nem alkalmas. Mindenekelőtt a józan észt és a világos gondolkodást kell használni. „A túl sok gyógyszer rossz”, állította, „de ha az orvosság vissza tudja hozni a beteget az életbe, mikor az egy hajszálon függ, akkor nem káros a gyógyszer bevétele.” Swami Sivananda élete vége felé közeledvén olyannyira belemerült az önzetlen szolgálatba, hogy le kellett mondania a természetes terápiák luxusáról, és egyre inkább az Ájurvédára és az allopatikus orvoslásra hagyatkozott.
Swami Sivananda nem érezte rangon alulinak, hogy alkalmazzon bármilyen rendszert, ami esetleg hasznos lehet a betegnek. „A Brahman megnyilvánulása végtelenül sok, és az allopátia, a homeopátia, a természetgyógyászat, az Ájurvéda, stb. mind az Ő kifejeződései. Mindegyik nélkülözhetetlen a különböző karakterekhez és természetekhez. Ezek a rendszerek mind a prákriti termékei, csupán a név eltérő.” A különböző rendszerek gyakorlói közötti látszólagos nézeteltérést úgy magyarázta, hogy összehasonlította őket a természet többi részével: „Még a molekuláknak, az atomoknak és az elemi részecskéknek is megvan a maguk szeretete és gyűlölete, rokonszenve és ellenszenve, vonzódása és irtózása, affinitása és taszítása. Mind az allopátiának, a homeopátiának és a természetgyógyászatnak megvannak ezek, de egy nagylelkű orvos, aki egyformán mér, türelmes és a Védánta gyakorlati tudásával is bír, képes a jót megtalálni minden gyógyítási rendszerben, és minden rendszert – az idő és a szükséglet függvényében – hasznosítani tud a legnagyobb előnyök elérése érdekében.”
Swami Sivananda annyira rá volt hangolódva az összes elmélet és technika egyetlen isteni forrására, hogy mindig meg tudta találni mindegyikben a jó és hasznos elemeket. Ez a türelmes és elfogulatlan megközelítés tette azt is lehetővé, hogy elvesse azt, ami nem hasznos. Tudta, hogy egy rendszer sem lehet tökéletes valamennyi eset számára, és óva intett, hogy merevek legyünk és hogy elutasítsuk a mienkével ellentétes nézőpontok meghallgatását.
Természetes gyógyítás
Swami Sivananda kiváltképp helyeselte a természetes gyógymódokat. A természetes gyógymódok közül különösen a táplálkozási megszorításokat és a böjtöt ajánlotta, mely módszereket a természet „nagy gyógyító közvetítőjé”-nek nevezte. Előnyeiket az alábbiakban sorolta fel: tisztítja a vért, eltávolítja a mérgeket és a fölösleges zsírt, tisztává és békéssé teszi az elmét, csillapítja a szenvedélyeket, növeli az energiát, könnyűvé teszi a testet és megfékezi az akut betegséget. Sok különböző böjti étrendet ajánl, melyeket rendszeres időközönként vagy hosszabb időszakon keresztül lehet végezni.
De a böjtnek is megvannak a korlátai. Egyrészről az ételnek tagadhatatlanul erős hatása van az elmére és az érzelmekre, és néhányan nehéznek találják megbirkózni a böjt alatt fellépő negatív érzelmekkel. Különösen az elején a böjt megkíván némi akaraterőt, fegyelmezettséget, az elme felügyeletét és türelmet. Másik nehézség, hogy gyümölccsel és tejjel folytatott hosszabb böjt feltehetően drága lesz. Ugyancsak fennáll az a veszély is, hogy a gyakorló ételfanatikussá válik, és a végén az emésztőrendszere túlságosan kényes és válogatós lesz. Ez mindig felelősség, de különösen a szannjásza élet során, ahol egy életerős emésztőrendszer a leghasznosabb előfeltétel.
Mindig nagy gondot kell fordítani a beteg és a lábadozó betegek étrendjének megtervezésére. Finoman lehet őket bátorítani, hogy egyenek vagy igyanak, de soha nem szabad erőltetni, ha nem akarják. Sok betegség az egészségtelen táplálkozás közvetlen következménye, és ezek kezelése során a beteg étkezési szokásainak teljes újraszervezése szükséges. Például, – így Swami Sivananda – a túl elnéző életvitel, az önkontroll hiánya és fűszeres, sült ételekben gazdag étrend az asztma alapvető oka. Böjtöt ír elő, melyet könnyű, tiszta, zöldségekben és levekben gazdag étrend követ. Néhány más betegség, mely jól reagál az étkezés szabályozására: vérszegénység, magas vérnyomás, székrekedés, tüdővész, cukorbetegség, köszvény, aranyér, tüdőgyulladás, reuma és hastífusz.
Fürdőterápia, színterápia…
A természetes gyógyítás két másik módja, melyet Rishikeshben alkalmaznak, a fürdőterápia és a fényterápia. A fürdőterápia a fürdés tudománya, mely kiváltképpen a betegség kezelésére irányul. A bőr egy nagy kiválasztó szerv, mely az érintés, a hőmérséklet és a nyomás érzékelő csatornája is. Ha a pórusok eltömődnek, az izzadás akadályoztatva lesz és betegség a következmény. Ezért a napi hideg vizes fürdés, melyet szivaccsal vagy törülközővel végzett erőteljes dörzsölés követ, nélkülözhetetlen, különösen betegség alatt, mikor a kiválasztó rendszer valószínűleg nagy igénybevételnek van kitéve.
A fényterápia a fény használatát jelenti, és a különböző színek hűtő vagy melegítő képességét használja ki. A napfény jótékony hatásai régtől fogva ismertek, és részben az ibolyántúli fény fertőtlenítő hatására vezethetők vissza; ez a fény stimulálja a test természetes védekező képességét a fertőzésekkel szemben. A nap az életenergia és a prána közvetlen forrása is egyben. Ezért a napfürdő a természetes gyógyító módszerek fontos része. Minden színnek megvan a maga speciális hatása a testre és az elmére; a vörös melegít és stimulál, a kék hűt és nyugtat, a sárga hashajtó. A geru, a szannjászinok által viselt szín, gyógyító, harmonizáló és energetizáló hatású. A színterápiában az olyan ételek, mint az olaj, a cukor és a víz „fénnyel töltöttek”, mivel egy bizonyos ideig üvegkorsó alá helyezik őket, és utána alkalmazzák a betegen.
… és névterápia
Swami Sivananda tévedhetetlenül és mindenekelőtt valamennyi páciensének felírta a dzsapát. Tökéletesen hitt az Úr nevében, mint „minden betegségre abszolút biztos gyógyírban, ide értve az Adivyadhi-t, a születés és halál betegségét is”. Mindenkit emlékeztetett arra, hogy minden gyógyulás mögött az isteni kéz van, és az egyetlen igazi orvos az Úr Narayana. A beteg állapotától függetlenül felírta a legerőteljesebb „pátiát”, a névterápiát, két óra hosszat, reggel és este. Ez „felvillanyozza, regenerálja, élénkíti és energetizálja” a test valamennyi sejtjét, szövetét és idegét.”
„A beteg az Úr Hari”
Nemcsak a beteg feladata emlékezni az Úrra; ez ugyanúgy szükséges a gyógyítónak is. Swami Sivananda arra ösztönözte az orvosokat és a nővéreket, hogy úgy kezeljék a beteget, mintha az az Úr Hari volna, szeressenek mindenkit, és az Urat szolgálják mindenkiben. Végezzék rendszeresen a saját dzsapájukat, kirtanukat, imádságaikat, meditációjukat és tanulmányukat. Ilyen módon az önzetlen szolgálat olyan hordozó közeggé válik, melyen keresztül megtisztíthatják saját lényüket és ráébredhetnek Istenre.
Swami Sivananda az orvosoknak és nővéreknek szóló általános irányelvei egyetlen spirituális elvet követnek – a beteg: Isten. Ezek meghaladják a kezelés egyedi, sajátos módszereit és a terápiás kapcsolat magjáig hatolnak. E szabályok értelmében a betegekkel való törődés során a legfontosabb azt észben tartani, hogy mindig legyenek tapintatosak és kedvesek, és soha ne mondjanak vagy tegyenek olyasmit, ami az illető önbecsülését sérti. A humor, nyájasság, őszinteség, diszkréció és kompromisszumkészség ugyanolyan fontosak, mint a szakma hatékonyság. A gyógyítónak meg kell tanulnia érintetlen maradni a sértéstől, haragtól és negativizmustól, de figyelmet és bátorságot kell tanúsítania a legellenségesebb helyzetekben is.
Isten szolgálatában a legfontosabb az alázat. Bármikor is jöttek beteg emberek Swami Sivanandához, ő soha nem pózolt előttük, mint valami nagy gyógyító vagy csodatévő ember; csak egyszerűen megígérte nekik, hogy imádkozni fog Istenhez a gyógyulások érdekében. Sok gyógyító, tudatosan vagy tudattalanul a karma törvényeinek ellenségévé vált, és megpróbálta felülírni annak parancsait. Swami Sivananda el szokta magyarázni, hogy a szenvedés nem kerülhető el, mivel az a fejlődés része. Még ha nem is vagyunk mindig képesek érzékelni, egy isteni cél húzódik meg minden mögött, ami a természet végtelen játéka során megtörténik. Ezért óva intett a gyógyító erők megfontolatlan használatától: „Ha valaki segítségért fordul hozzád” – mondta, „taníts neki jógát. Javasold neki, hogy változtassa meg az étrendjének, szociális és érzelmi kapcsolatainak minőségét, szokásait és vérmérsékletét. Reformáld meg az emberek testét, elméjét és érzelmeit, és így Isten ügyét fogod szolgálni.”
Az Átman felfedezése
A betegség és a rossz egészség az emberi létezés alacsonyabb régióiba tartozik. Az egyéneknek nem egy teste van, hanem több, melyek a létezés különböző síkjain párhuzamosan működnek. A fizikai és a mentális test, melyek a legismertebbek számunkra, ki vannak téve a degenerálódásnak és hanyatlásnak. De a szellem magasabb síkjain nincs egyéni név és forma; az élet megtapasztalása korlátlan, és túl van az élet és halál börtönén. Ez az igazi Én, az Átman szintje, mely a hatalom és a gyógyító erő legvégső forrása. A spirituális fejlődés átvezeti az embert a véges és halandó testtől és az egó kagylóhéjától való függőségtől a végtelen, kozmikus tudatossággal való egységbe.
Mindazonáltal fejlődésünk jelenlegi szintjén egyikünk sem mentes tökéletesen a betegségektől. Mi mindnyájan azzal a forró reménységgel közelítünk a guruhoz, hogy meg fogja gyógyítani belső lelki bajunkat, mely valamennyiünket kínoz. Ezért mindegyikünk számára hasznos lehet Swami Sivananda egyetemes üzenete. Ha egy beteg ember ki tudja magát szabadítani a földi síkról, és azonosítani tudja magát a „testetlen, betegség-nélküli, mindent átható, halhatatlan Lélekkel”, állította ez a szent orvos, akkor „a betegség egész biztosan elmenekül”.
Forrás: Yoga Magazin, 1986. szeptember