A jóga és az emberi potenciál

Swami Niranjanananda Saraswati

Beszéd a patnai (India, Bihar állam) Notre Dame Iskola hallgatói számára 1994. december 4-én

A jóga egy rendszer, egy tradíció, amellyel nagyon régóta kapcsolatban vagyunk. Bár geru színű, szannyászin ruhában látsz minket itt ülni, mi jógatanárok vagyunk, és jógát tanítunk a test, az elme, az intellektus és az érzelmek fejlesztésére. A jógának csak egy célja van, felébreszteni, erősíteni és növelni az emberi személyiség lehetőségeit, hogy jobbak lehessünk bármilyen területen, amit jövőbeli életünk során választunk. Ez az a tréning, amelyet a jóga gyakorlatain keresztül adunk.

Egyszer volt, hol nem volt, a dzsungel királya nagyon boldog és vidám hangulatban volt. Körbejárt a dzsungelben, és más állatokra ordítozott, amiért azok nem voltak olyan nagyok, olyan erősek és hatalmasak, mint ő. Az oroszlán találkozott a szarvassal, egy nagyot ordított, és ezt mondta: ’Te apró teremtmény. Miért nem vagy akkora, olyan erős és hatalmas, mint én?’ A szarvas nem válaszolt, csak elfutott.

Az oroszlán találkozott egy medvével, és újra ordított egy nagyot, és ezt mondta: ’Miért nem vagy olyan nagy, erős és hatalmas, mint én?’ A medve is csak rápillantott az oroszlánra, és elszaladt. Így szaladt el minden állat az erdőben az oroszlán elől. Végül az oroszlán egy apró egérrel találkozott, amely épp csak előbújt a földalatti odújából, és feltette neki ugyanazt a kérdést. Az egér felnézett, és ez válaszolta: ’Nem vagyok olyan nagy vagy erős vagy hatalmas, mint te, mert beteg voltam.’

Isten is sokszor teszi fel nekünk ezt az egyszerű kérdést, és képtelenek vagyunk megfelelő választ adni neki. A mi válaszunk is olyan, mint az egéré. Azt mondjuk Istennek, hogy betegek vagyunk fizikálisan, mentálisan, külsőleg és belsőleg. Tehát hogyan is várhatná azt bárki, hogy parancsoljunk saját magunknak? Az élet során sok különböző helyzettel és körülménnyel fogsz találkozni, amely feszültséget hoz létre az elmédben és különféle betegségeket a testedben. Amikor szembe kell nézned ezekkel a feszültségekkel és betegségekkel, akkor észre fogod venni, hogy a minőségek és az erő, amely veled született, nem növekszik, nem mutatkozik meg, és itt van az a pont, ahol a jóga a segítségedre siet.

Lehet, hogy láttál már jógát a tévében vagy olvastál róla az újságokban, de végül majd elkezdesz azon tűnődni, hogy ’Mi ez?’. Nagyon egyszerű nyelven el tudom neked mondani. Először is a jóga egy terápiás rendszer, amely segít a különféle betegségek, mentális problémák, frusztráció, szorongás és feszültség oldásában a testben. Nagyon sokat kutattak ezen a téren az orvostudományban, és a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a jógagyakorlatok képesek különféle betegségeket, mint légzési problémák, emésztőszervi problémák és szívbetegségek gyógyítására, és még az úgynevezett gyógyíthatatlan betegségek is, mint az AIDS gyógyítására. Tehát, ha a jógára ebből a szemszögből tekintünk, akkor az a terápia egy nagyon széleskörű formája, amely segít a blokkok eltávolításában, a test és az elme betegségeinek eltávolításában.

A jóga második aspektusa a pszichológia vagy pszichoterápia. Ez egy nagyon fontos aspektus, mert mindannyiunknak van valamiféle mentális vagy pszichológiai defektje. Diákként tiszta elmét, jó memóriát, jó befogadóképességet, és magas koncentrációt szeretnénk. Felnőttként azt a képességet szeretnénk, hogy kezelni tudjuk saját mentális problémáinkat, a stresszünket és érzelmi problémáinkat. Itt tud a jóga segíteni, hogy felébressze az elme képességeit, és hogy biztosítsa számunkra azt a képességet, hogy az ilyen állapotokat az elmén belül hozzuk helyre.

Van egy példája a jóga azon aspektusának, amely segíthet az olyan diákoknak, mint ti. Én sosem jártam iskolába. Nem tudom milyen érzés az, hogy iskolába járni. Azonban a jóga gyakorlatain keresztül képes voltam sok dolgot elsajátítani, amelyek segítettek nekem, hogy növekedjem az életben, amelyek segítettek nekem, hogy tiszta elmém és nagyon intenzív koncentrációm legyen. A 70-es években kapcsolatban voltunk egy olyan francia főiskola vezetőségével, ahol rekordnak számított az, ha négy diák átment a vizsgán évente. A vezetőség azt mondta: „Sokszor állítjátok azt, hogy a jóga képes javítani a személyiséget és az elmét. Azt akarjuk, hogy tanítsatok jógát a mi főiskolánkon, és meglátjuk, hogy tudtok-e egy ötödik tanulót is szerezni, aki átmegy a vizsgán, és új rekordunk lesz.”

Elfogadtuk a kihívást, és hat hónapon át egyszerű ászana és pránájáma jógagyakorlatokat tanítottunk a diákoknak. Egy év múltán olyan nagy volt a javulás, hogy a diákok, akik drogfüggők voltak, fiatalkorú bűnözők, akik nem tanultak, teljesen megváltoztak. Most már az a rekord, ha négyen megbuknak azon a főiskolán.

Eredményképpen Franciaországban, Németországban, Angliában, Írországban és Kanadában a jóga kötelező tárgy lett a középiskolákban, a főiskolákon és egyetemeken is. Ma az a munkánk, hogy ne jógagyakorlatokat tanítsunk a diákoknak, hanem a tanárokat tanítsuk, akik a diákjaikat tanítják osztálykörnyezetben. Az európai oktatási osztályok elfogadták, hogy az ászana és pránájáma gyakorlatok segíthetnek a memória növelésében, az anyag megtartásában és a tanulási kapacitásban. Sok diák van, aki a felsőbb iskoláit kevesebb, mint egy év alatt elvégezte. Az európai oktatási rendszerben a diákokat minden hónapban tesztelik, hogy megnézzék, készen állnak-e arra, hogy a következő osztályba lépjenek. Így a diákok nem egészen egy év alatt elvégezhetik a felsőbb tanulmányaikat a jóga koncentrációs gyakorlatainak segítségével.

Tehát ebből a tekintetből a jóga elme-menedzsment. Az elme-menedzsment segít a fegyelem, a koncentráció megszerzésében, felébreszti az agyat és az elmét, amely olyanná válik, mint egy óriási vevőkészülék, mint ez a mikrofon. Néhány éve ebbe az iskolába jártok, és sokszor voltatok már ebben a teremben is. Anélkül, hogy körülnéznél, mond meg nekem, hogy hány ventilátor van itt? 32? 15? Ti többször voltatok ebben a teremben, mint én. Én először vagyok itt. Az elmúlt 15 percben sokszor néztetek körül, fel és le, meg oldalra. Lehetséges, hogy éberek vagytok a tanulmányaitokat illetően, de az elmétek nem éber, ha arról van szó, hogy legyetek tudatában a környezeteteknek. Ez az elme egyik hiányossága.

Az elmének annyira befogadóvá és annyira erőteljessé kell válnia, hogy tudnod kell mennyi ventilátor, lámpa, ajtó és ablak van a szobában, anélkül, hogy körbenéznél. Nem szükséges megszámolnod, egyszerűen csak tudod, hogy mennyi, mert az elme olyanná válik, mint egy vevőkészülék, mint egy antenna. Ez a jóga pszichológia célja, hogy növelje az elme befogadóképességét.

A jóga harmadik aspektusát úgy ismerik, mint az élet tudományát, dzsívan vigjam. Miért gondolják úgy, hogy az élet tudománya? Mert azzal foglalkozik, hogy új szamszkárákat, új tulajdonságokat ültessen el, amelyek aztán segítenek minket az életben. Sok olyan tulajdonság van, amely segít minket az életben, nem csak egy vagy kettő. Ezek a tulajdonságok tulajdonképpen irányítják a mentalitásunkat, az életben való megnyilvánulásunkat és az interakcióinkat.

Hogy javítsunk ezen az életmódon, a jóga azt célozza, hogy bizonyos tulajdonságokat kínáljon a számodra, amelyek szuper emberi lénnyé változtathatnak téged, nem olyanná, mint szupermen vagy szuperlány, hanem egy szuper emberi lénnyé. Az összes ilyen filmben, amit a moziban látunk, sokféle szuperlény van, de egy szuperember sincs, mert az még nem bújt elő. Lehet, hogy van szupermen, szuperlány vagy nő, de olyan nincs, hogy szuper emberi lény. A szamszkárák azok, amelyek majd egy másfajta emberi lénnyé változtatnak át, aki szereti az egész emberiséget és együtt érez vele.

A szuper emberi lények nagyon ritkák ezen a bolygón. A történelem során léteztek szellemi nagyságok, akik utat mutattak az emberiségnek, és ha követed ezt az utat, végül eljuthatsz egy szuper emberi lényhez, és Istent is megismerheted. A jóga arra tesz erőfeszítést, arra tesz kísérletet, hogy az embernek olyan tulajdonságokat biztosítson, amelyek segítik növekedni az életben. Ezért nevezik a jóga harmadik aspektusát az élet tudományának. Ez a jóga három aspektusa.

Hogyan kezdhetjük el a jógát? A testünknek eléggé tudatában vagyunk. A test után az agy az, aminek a tudatában vagyunk. Az agy után az elme az, aminek tudatában vagyunk. Az elme után a lélek az, aminek a tudatában vagyunk. Tehát a tudatosságunk olyasvalamivel kezdődik, ami fizikai, anyagi, és így fejlődik a spirituális szakaszba.

Hogy a fizikálissal, az anyagival kezdjük, a jóga néhány ászanát tanít nekünk, amelyek fizikai pózok és bizonyos pránájámák, amelyek technikák az agy kapacitásának növelésére. Először is kezdjük az ászanával, a tadászanával. Ebben a gyakorlatban egyenesen kell állnod, a lábfejeket összezárva, az ujjakat összekulcsolva. A tenyerek felfelé néznek, miközben a kezek a fej tetején vannak. Végy egy mély lélegzetet, és nyújtsd meg felfelé a testet. Próbáld megérinteni a plafont. Aztán lélegezz ki, és ereszkedj le, engedd le a talpakat a talajra. Végezd el ezt az ászanát tízszer.

A tadászana megnyújtja az egész testet, amely segít elengedni a fájdalmat, a feszültséget és a merevséget az ízületekből, és a test újra megtelik életerővel. Tehát, ha bármikor fáradtnak érzed magad, és nincs energiád vagy életerőd, akkor gyakorold a tadászanát tízszer, és látni fogod a különbséget. Nagyon dinamikusnak érzed majd magad utána, ez a tadászana hatása.

Az agy erejének növelésére van egy egyszerű gyakorlat, amelyet brahmari pránájámának neveznek. Az ujjaddal fogd be a füled. Hunyd be a szemed, és végy egy mély lélegzetet. Amikor kilélegzel, adj ki egy zümmögő hangot: mmm. Ha mindennap elvégzed ezt egy párszor, mielőtt nekiállná tanulni, biztosíthatlak róla, hogy idővel bármit is tanulj, bármit is olvass, emlékezni fogsz rá, és az megmarad a memóriádban. Ezt a gyakorlatot minden nap el kell végezned, ha első akarsz lenni a tanulmányaidban. Ha meg akarsz bukni, akkor ne végezd.

Így tudnak a jóga gyakorlatai segíteni a különféle típusú és korú embereknek, hogy növeljék a test és az elme erejét és képességeit.

Forrás: Yoga Magazin, 1995. szeptember