Az akadályok leküzdése a szádhanában

Swami Sivananda Saraswati

A hit a spirituális szádhana előfeltétele. A hit után jön a gyakorlás. Neki kell fognunk. A hitnek cselekedetté kell válnia. Ha egyszer elkezdtük a szádhanát, ne adjuk fel könnyen. A világegyetemben minden folyamat fokozatos; megvannak a maga állomásai. Türelmesnek és állhatatosnak kell lennünk.

A spirituális szádhanában az embernek nem csak pozitív erőkkel kell megküzdenie. Vannak az emberrel szemben álló aktív erők is, melyek megtámadják, és leverik. Itt jön a kitartás szükségessége. Míg állhatatosan végezzünk szádhanánkat, bátorságra van szükségünk, hogy ne rendüljünk meg könnyen, dacoljunk a viharokkal, és haladjunk is a nehézségek ellenére, melyek megkísérelnek minket letéríteni a szádhana ösvényéről. Ezért szilárd hittel, gyakorlati szorgalommal, állhatatossággal, még az apró részletekre is kiterjedő gondos figyelemmel és a megpróbáltatásokban mutatott lelkierővel meg kell vetnünk a lábunkat, és haladnunk kell előre a szádhana útján.

Ha igazából elkezdjük szádhanánkat, különböző nehézségek fognak jelentkezni. Ezekkel ott helyben meg kell küzdenünk. Az egyik nagy nehézség a kereső ember számára az, hogy azok az erők, melyekkel meg kell küzdenie, inkább belsők, mint külsők. Ezért mikor spirituális gyakorlatokat folytatunk, például Isten nevét kántáljuk és a pozitív erényeket fejlesztjük, tudatunk egy részét egy örökké éber kísérővé kell képeznünk. Ezt a mentális megfigyelőt úgy kell treníroznunk, hogy megtámadja, és leverje az ellenséges tényezőt mihelyt megjelenik  bármilyen akadályozó erő, egy rossz gondolat, egy anti-spirituális erő, egyáltalán bármi, ami káros szádhanánkra. Ez csak szorgalmas műveléssel és gyakorlással fog sikerülni.

A szellemi törekvő ember útja a nehézségek és dilemmák, a problémák és paradoxonok okozta zavarodottság dzsungelén túl fekszik. Az egyik ilyen bosszantó paradoxon, hogy az elme egyszerre a legjobb barát és a legelkeseredettebb ellenség. Az elme csak azután válik igaz baráttá, hogy fokozatosan ráneveltük erre. Az elme akkor kezd el igazán segítőkésszé válni, miután a kereső ember kellően előre haladt a spirituális szádhanában. Egész addig úgy kell őt tekinteni, mint egy kellemetlen és alattomos belső ellenséget. Az elme rendkívül diplomatikus, fortélyos és korrupt. Egy ravasz csaló.

A ravasz elme egyik mesteri húzása, hogy az ember azt érezze, és önelégülten azt képzelje, hogy tökéletesen ismeri a tudatát, nem hagyja magát félrevezetni általa, és az elme ugyanakkor pontosan ezáltal teljesen mértékben becsapja. Az elmének az a fortélya, hogy az elővigyázatlan ember magabiztosan mesternek képzeli magát, közben meg a tudat reménytelen bolondot csinál belőle. Trükkjei nagyon finomak. Ezért figyeljük az elmét. Csak önvizsgálattal, elemzéssel, belátással, éberséggel és imádsággal tudjuk megérteni ennek a csodálatos, elmének nevezett dolognak a finom bűvészmutatványait, és meghaladni csalásait és trükkjeit.

Fel kell készülnünk, hogy a spirituális úton száz kudarccal találkozunk. Az út kezdetben esetleg nagyon keménynek, nehéznek, meredeknek és csúszósnak tűnhet. Az út a borotva élén vezet. Sokszor el fogunk esni, de ha őszinték és komolyak vagyunk a gyakorlásban, gyorsan felkelünk, és még nagyobb lelkesedéssel, merészséggel és vidámsággal megyünk tovább. Minden akadály a sikerhez vezető lépcsőfokká vagy a spirituális tudás hegyére vivő emelkedővé válik. Minden esés plusz erőt fog adni a jóga létráján mind nagyobb magasságokba emelkedni. Ne veszítsük szem elől a célt. Ne vétsük el az eszményt. Ne bátortalanodjunk el. Hamarosan belülről kapjuk a spirituális erőt. Bensőnk kísér és felemel minket.

A megpróbáltatások azért vannak, hogy erősítsék a törekvő embert. Gyorsan fogunk fejlődni, ha képesek vagyunk alkalmazkodni minden fajta környezethez és körülményhez. Ha Isten megpróbáltatásokat küld, azon mód új erőt, türelmet és állhatatosságot is ad a megpróbáltatások elviseléséhez. Nincs ok siránkozni. Mondjuk még egyszer: „Legyen meg a Te akaratod!” Valamennyi szentnek, bölcsnek, prófétának és látnoknak óriási küzdelmeken és súlyos megpróbáltatásokon kellett keresztül mennie, mielőtt elérték a célt.

Spirituális fejlődésünket a külső körülmények és környezet, a problémák és nehézségek, az ellenséges feltételek és antagonisztikus befolyások felett aratott győzelmeink nagyságán lehet lemérni. A jógi minden élethelyzetben és minden pillanatban megőrzi kiegyensúlyozott tudatát. Hajlíthatatlan, mert szilárd alapon – az örök, változatlan és halhatatlan lélek talaján – áll, ezért rendíthetetlennek mondják.

A kétségek és bizonytalanságok a legnagyobb akadályok még haladó tanítványoknak is, az önvalóra ébredés útján. Legyünk szilárdak és megingathatatlanok abban a hitünkben és meggyőződésünkben, hogy át tudjuk alakítani magunkat. Nézzünk szembe ezekkel a múló akadályokkal, és ne engedjük, hogy bármi is megzavarjon bennünket. A csatát újból és újból meg kell nyernünk.

A jógában való fejlődés nem könnyű dolog. A szádhakáknak komolyan kell venniük az utat. Mindig érezzük azt, hogy csak kezdők vagyunk, és törekedjünk szorgalmasan az olyan elsődleges erények megszerzésére, mint a kedvesség, könyörületesség, türelem és megbocsátás. Legyünk készek mások alázatos szolgálatára, és megtorlás nélkül viseljük el a provokációkat és sértéseket.

Tüntessük el természetünkből az érdességet és a gorombaságot. A jó modor és az udvariasság igazi lényegünk részévé kell, hogy váljon. Csak ekkor lágyul meg megkeményedett szívünk, és keletkeznek benne jó érzések és spirituális energiák. Ahol kedvesség, alázatosság és tisztaság van, ott spiritualitás támad, szentség ragyog fel, leszáll az isteni, és a tökéletesség magától megvalósul.

Hagyjuk abba a vitatkozást. Ne érintkezzünk túl sokat másokkal. Ne szórakozzunk mindenféle fecsegéssel és különböző gondolatokkal csak azért, hogy csillapítsuk a tudatunkat. Ezek gyakori akadályok a szellemi törekvők számára. Legyünk csendesek. Ha abba tudjuk hagyni az üres beszédet és pletykálkodást, ha nem ártjuk bele magunkat mások ügyeibe, azonnal megszabadulunk minden fajta akadálytól. Csillapítsuk a tudatot. Gondosan válogassuk meg szavainkat. Gondolatainkat szünet nélkül a szellemi út felé fordítsuk. Csak arra gondoljunk és arról beszéljünk, ami isteni lénnyé alakít bennünket.

Hatalom, név, hírnév és vagyon merevíti az egót, és keményíti a személyiséget. Ezért mondjunk le ezekről, ha a szellemi utat akarjuk járni. Különböző sziddhik és más erők birtokába jut az a jógi, aki uralja érzékeit, a pránát és a tudatot. De ezek ugyancsak gátak az önvalóra történő ráébredésben. Szintén akadályok.

A szellemi életben bármilyen mértékű siker elérése a legnehezebb és legkeményebb feladat. Csak akkor jön el, ha magunkat teljesen odaadtuk annak a feladatnak, hogy az isteni kegyelem felemeljen minket a sötétségből a fénybe. A legnagyobb hiba azt gondolni, hogy a lemondás puszta aktusa elegendő teljesítmény a spirituális életben. Ha a lemondás azt az érzést váltja ki bennünk, hogy magasabb rendűek lettünk az emberiség többi részénél, és hogy jogot nyertünk másoknak prédikálni és őket utasítgatni, éppen a lemondás igazi célját pusztítjuk el. Szellemi életünk legalsó alapjait romboljuk szét ezzel az önző feltevéssel.

Szellemi életünk legelejétől fogva világosan meg kell értenünk, hogy fejlődésünk minden reménye azon az őszinte és állandó törekvésen nyugszik, hogy fokozatosan kiirtsuk saját hibáinkat, mint a büszkeség, egoizmus, düh, kapzsiság és féltékenység. A szüntelen önelemzés létfontosságú a sikerhez.

Az úton haladva egyetlen lépésnél se csapjuk be magunkat azzal a gondolattal, hogy megszereztük az élethez viszonyuló független attitűdöt, mikor is bármilyen tettet megcselekedhetünk, és mégis függetlenek maradunk. Ez az önbecsapás korlátot állít minden fejlődés elé.

A spiritualitás annyit tesz, mint az isteni eszmény alakjába történő fejlődés; ez csak hosszú szádhana során következik be. A szellemi törekvő ember számára a szádhana az emberi természetnek istenivé történő átalakítása. Egyedül ez az önátalakítás teszi lehetővé a dháranát és a dhjánát. Teljesen át kell magunkat alakítani, ha a szattvában akarunk gyarapodni.

A jó szándék önmagában nem elég. Jó tetteknek kell követniük. Küszködnünk kell, és sok hegyet megmásznunk. A Mount Everestre sem tudunk egyetlen ugrással felmenni. A szellemi úton nincsenek ugrások. Az önvalóra történő ráébredés nem olyan, mint egy hatéves, posztgraduális kurzus. Az egy erőteljes, hosszú szádhana eredménye.

Ne hagyjuk, hogy a kudarcok elbátortalanítsanak minket, hanem folytassuk a lehető legjobb képességeink szerint. Ne töprengjünk múltbeli hibáinkon és kudarcainkon, mert ez csak szomorúsággal, sajnálattal és depresszióval tölti el a tudatunkat. Ne ismételjük meg őket a jövőben. Legyünk óvatosak. Egyszerűen gondoljunk azokra az okokra, melyek a kudarcokhoz vezettek, és próbáljuk meg elkerülni a jövőben. Erősítsük magunkat új energiával és erényekkel. Lassan fejlesszük akaraterőnket.

Semmilyen szádhana nem megy veszendőbe. Minden kis egység azonnal jóváírásra kerül a fejlődés számláján. Ne gondoljunk negatív dolgokra, hanem nyugodtan folytassunk tovább szádhanánkat. Egyetlen nap kihagyás nélkül haladjunk előre szellemi gyakorlatainkkal. Apránként felhalmozódik és növekedik az erő. A szádhana gyümölcse nem jelenik meg azonnal. A szellemi fejlődés fokozatos. Hosszú ideig kell türelmesen várnunk. Ne legyünk türelmetlenek. A szádhana tárgya az élet megszabadítása az őt megkötő korlátoktól. A szádhana élethosszig tartó folyamat. Maga a cél, melyre születtünk.

Forrás: Yoga Magazine, 2005. május