A növekedés, a fejlődés és a siker alapja

Swami Niranjanananda Saraswati

Az élet alapját négy dolog képezi. Az első a meggyőződés, a második a részvétel, a harmadik a bizalom, a negyedik pedig a hit.

Ahhoz, hogy meggyőződéssel élj, ismerned kell az élet természetét, és az élet természete: a karma. Az élet karma, azaz tett és a teljesítmény nélkül lényegtelen. A Bhagavad Gítában Úr Krisna azt mondja Ardzsúnának, hogy az élet teljes élménye, a születéstől a halálig: a cselekvés élménye. Azonban, ha bevonjuk magunkat a cselekvésbe, az elménk trükköket játszik velünk, és amikor áldozatul esünk az elme trükkjeinek, akkor ki vagyunk téve a siker és a kudarc tapasztalásának. Ezekkel a tapasztalatokkal pedig vagy a boldogság hangulata, vagy levertség hangulata jön létre.

Mindegyik egy elmeállapot, amely azonosul egy tapasztalással. A boldogság azonos egy kellemes élménnyel, a szenvedés pedig negatív tapasztalattal. Így a boldogság, a siker vagy a szenvedés és a kudarc a cselekvéssel, a világgal, törekvéseinkkel, elvárásainkkal, motivációinkkal és vágyainkkal való azonosulásunk eredménye.

Ahogy a különböző karmákon áthaladunk, a legfontosabb dolog az a meggyőződés, hogy „el tudom érni”. Ha rendelkezünk azzal a mentális hozzáállással és hittel, hogy el tudunk érni valamit, akkor ez a meggyőződés fejlődéshez és növekedéshez vezet minket. Általában vagy felülteljesítünk, vagy alulteljesítünk, miközben nem vagyunk tisztában azzal, hogyan érjünk el, vagy hogyan ne érjünk el valamit. Túlságosan a válaszainkkal és az elvárásainkkal azonosulunk, és nagyon kevéssé magával a folyamattal. A folyamat azon meggyőződés által jöhet létre, hogy „el tudom érni”. Amint tudod, hogy képes vagy rá, akkor már semmi sem lehetetlen. Sőt, a szó „lehetetlen” nem igazán jelent lehetetlent. Magában rejti, hogy „én lehetséges vagyok”!

Így az a személy, aki meggyőződéssel él, tudja, hogy semmi sem lehetetlen. Az egyetlen trükk az, hogy egy pozitív elmeállapothoz kell kapcsolódnunk. Lehet csatlakozni egy negatív vagy romboló elmeállapothoz is meggyőződés révén, ugyanúgy, ahogy tudunk csatlakozni egy pozitív elmeállapothoz is. Ha a meggyőződést egy negatív elmeállapottal kapcsoljuk össze, akkor az eredmény negatív és romboló lesz, és ha a meggyőződésünk pozitív elmeállapottal asszociál, akkor az eredmény kedvező lesz. Ezért a meggyőződés a bölcsesség alkotóelemét is alkalmazza. Bölcsesség nélkül a meggyőződés káros lehet, ellenben bölcsességgel a meggyőződés erővé válik, amely meghalad minden emberi korlátot. Így a meggyőződés pozitivitással és a bölcsességgel párosulva kiválósághoz és tökéletességhez vezet az életben. Ez az első lába a siker és a növekedés ágyának.

A második láb a részvétel és bevonódás. Ez az első szakasz folytatása. Ha az élet karma, ha végre kell hajtanunk a karmát az anyagi és szellemi gyarapodás érdekében, a kitűzött mentális béke és harmónia megteremtése céljából, akkor a karmában való részvételnek teljesnek kell lennie. Nem lehet elutasítani a karmát bármilyen is az, vagy bármikor is ér minket. Az élet lényege a karma. Ezért minél inkább részt veszünk a karmában, annál inkább kapcsolódunk az élettel. A karma célja, hogy javítsuk saját természetünket, készségeinket és a személyiségünket, de az emberek általában nem így látják ezt. Ha egyszer megértik ezt, akkor minden cselekvés, akár még a rutinból végzett cselekvések is kellemessé válnak.

Az emberek gyakran panaszkodnak, hogy belefáradtak a rutinba. Akik ezt mondják, azok nem értik, mi a karma vagy a karma jóga. Az életben való részvételük rutinná vált, és ha valami rutinná válik, az stagnál, és az ember unatkozni kezd. Ha azonban minden pillanatot és minden cselekedetet egy esélynek tekintünk arra, hogy javítsuk képességeinket, emberi természetünket és a személyiségünket, akkor minden cselekvésre úgy kerül sor, mintha ez az első és az utolsó alkalom lenne. Nem számít, milyen alaposan csináljuk, hányszor csináljuk, az érzésünk az lesz, mintha az első és az utolsó alkalommal tennénk. Az ember mindent belead akkor is, ha ugyanazt a dolgot csinálja minden nap már húsz éve. Minden nap egy új nap lesz, és minden részvétel az első és egyúttal az utolsó is. Nem fogod azt mondani, „Holnap jobban csinálom”, vagy „Majd legközelebb foglalkozom vele”. A legjobb esélyt fogod megadni önmagadnak. Amikor egy másik napra halasztunk dolgokat, az azt jelzi, hogy elszakadtunk a bevonódástól és részvételtől. Ez azt jelzi, hogy nem érdeklődsz. A tett tehernek tűnik; nehéznek tűnik. Azonban a növekedés, fejlődés és siker akkor következik be, ha abszolút és teljes a részvétel.

Az életben a siker harmadik alapköve a bizalom, a negyedik pedig a hit. Bizalom és hit miben? Mindenkinek van valakije, aki inspirálja őt, aki arra ösztönzi, hogy felfedezzen valami jobbat. A bizalmunkat ebbe a személybe kell helyezni. Ez lehet a guru, egy barát, vagy akár egy kedvező környezetű hely. Bármely hely vagy személy, amely vagy aki képes ihletet adni nekünk, olyan hellyé vagy személlyé válhat, ahol el tudjuk helyezni a bizalmunkat. Végtére is, még a helyek is energiaközpontok. A tirthák vagy zarándokhelyek olyan helyek, ahol a legbelső vágyakat lehet elérni. Bizalmunkat helyezzük a tirthákba, Isten különböző képeibe és megjelenési formáiba. Bizalmunkat helyezzük a guruba, vagy egy barátba, aki inspirál minket, tudva, hogy ez a személy nem fog cserben hagyni minket. Ha megvan a bizalomnak ez a szintje, az inspiráció és motiváció lángja egész idő alatt égni fog. A bizalomvesztéssel a láng hal meg. Vagyis egy másik fontos összetevő a bizalom azokban, akik inspirálnak bennünket, és akiket modellként követünk és felülmúlunk.

Mindannyiunknak szüksége van egy hősre az életünkben, és hősünket preferenciáink, szükségleteink és mentalitásunk szerint választjuk meg. De az alapvető, végső főhős nem egy filmsztár, vagy egy személy; a végső főhős Isten, az isteni. Így az a személy, akiben az Isten ereje és energiája áramlik, és aki megvilágítja elménk sötét és tompa sarkait, az méltó a bizalomra. Ezt a bizalmat meg kell őrizni és védeni egyéb hatásoktól, csak úgy, mint ahogy védjük drága ékszereinket. Ha van drága ékszered, megvéded azt a kíváncsiskodók szeme és keze elől; megóvod lopás és rablás ellen azzal, hogy lakat alatt őrzöd, és csak alkalmanként viseled. Ugyanilyen módon, ezt a bizalmat védeni kell a külső hatásokkal szemben. Sokszor a tanítványok gurujukkal szemben bizalmatlanabbak, mint amennyire bizalmatlanok más társukkal szemben. Azt mondják, „a guru a mindenem”, és mégsem bíznak a guruban.

A bizalmat nem szabad félvállról venni. Ha kétségeid és kérdéseid vannak, akkor azok a kétségek nem állnak kapcsolatban a személlyel, a guruval vagy a tanárral, hanem veled vannak kapcsolatban. Saját képtelenségedet tükrözik, hogy felfogd, megértsd a dolgokat, és hogy előrehaladj. Áldozatul esel saját gyengeségeidnek. Mivel nem tudod megérteni saját gyengeségeidet, másokat vádolsz. Ez az első összeomlás az életben. Ez az, amikor az élet letér eredeti útjáról és eltér eredeti céljától. A bizalom egy erő és energia is, egy erő, amely a szándék tisztasága által és az inspiráció forrásával való azonosulás lévén kel életre.

A sikeres élet negyedik lába a hit az isteni akaratban, a kozmikus akaratban. A hit annak a képessége, hogy tudjuk azt mondani: „Legyen meg a te akaratod.” Ha jelen van a hit, akkor nem azonosulunk a reakcióinkkal, és nem hisszük magunkról, hogy mi vagyunk a cselekvők; nem azonosulunk az élvezettel, és hisszük magunkról, hogy mi vagyunk annak élvezői. Annak elsajátítása, hogy az isteni akarat szerint haladjunk, jelzi a hit fejlődését. A hit nem csupán intellektuális fogalom. Nem csak azt jelenti: „Én hiszek ennek az embernek”, „Hiszek ebben a dologban”, „Én átadtam magam ennek a hatalomnak”. Sőt, ha az ész segítségével próbálod megérteni a bizalmat és a hitet, akkor biztos a bukás, mivel a bizalom és a hit a tiszta és ártatlan szív kifejeződései, nem pedig az intellektus kifejeződései.

Vagyis a hit, bizalom, meggyőződés és részvétel az alapja az életben való fejlődésnek, növekedésnek és sikernek. Az a meggyőződés, hogy kiválóságra tehetünk szert, valamint a részvétel, azzal a tudattal, hogy ez az első és az utolsó alkalom, hogy részt veszünk valamiben. Ez a négy lába annak az ágynak, amelyre békésen lefeküdhetünk pihenni. Ez a négy fala a háznak, amelyben élünk, és ahol ki tudjuk bontakoztatni erősségeinket. Minden más tulajdonság csak dekoráció a házban. Fel tudod díszíteni a szobádat ezzel vagy azzal az erénnyel, tulajdonsággal, megértéssel vagy felfogással, de az alapvető rendszer, illetve az alap, amely előre visz minket ezen az úton, a meggyőződés, a részvétel, a bizalom és a hit.

Ganga Darshan, 2008. augusztus 1.

Mi a különbség az önfegyelem és az önmagunkkal szemben támasztott túl sok elvárás között? Hogyan tudjuk megtalálni az egyensúlyt a kettő között?

Nem szükség egyensúlyt teremteni közöttük, mert két teljesen különböző dologról van szó. Mi az önfegyelem jelentése? A hajnali négykor ébredés nem önfegyelem, a szigorú rutinnal élt élet úgyszintén nem önfegyelem. Ez valójában megterhelés, szemben az önfegyelemmel, ami szabályozást jelent. Különbség van a szabályozás és a megterhelés között. Amikor valamit követelünk magunktól, akkor kiszabunk valamit magunknak, de ha fegyelmezettek vagyunk, akkor szabályozzuk magunkat. Így hát hiábavaló az a kérdés, hogy a kettő között hogyan teremtsünk egyensúlyt? Ezek egymás ellentétei.

Az elvárás olyan elméből származik, amely zavart, amely nem fókuszált, és nincs meggyőződve arról, hogy meg tud csinálni valamit. A szabályozás olyan elme kifejezése, amely figyelmes és mindig próbálja fokozni a saját képességeit. Önfegyelemmel nem csak a tetteinket és a válaszainkat szabályozzuk, hogy azok építő jellegűek és pozitívak legyenek, hanem kreatív képességeinket is növeljük. Azonban, ha túl sokat várunk és igénylünk önmagunktól, akkor a psziché természetes és spontán növekedését akadályozzuk, csak küzdünk vele. Vagyis ne követelj túl sokat. Csak szabályozd, irányítsd önmagad, és el fogod érni az önfegyelmet.

Ganga Darshan, 2009. január 1.

Hogyan győzhetjük le az öntudatot?

Az, hogy valaki tisztában van saját énjével, nagyon természetes emberi tulajdonság. Ez az ego elvéből árad és annak kifejeződése. Az önmagunkra utalás itt nem arrogancia, sem pedig a felfuvalkodott énünk, hanem a normál ego, amely megtestesíti az emberi identitást, az Én-séget.

Hogy jó fényben tüntessük fel magunkat, az egy ösztön, mint ahogy a félelem, az éhezés és alvás is ösztönök. Amikor tudatába kerülünk önmagunknak vagy öntudatossá válunk, viselkedésünk megváltozik, és igyekszünk magunkat jobbként feltüntetni. Ezt lehet pozitív, de negatív dolognak is tekinteni. Ezért a kérdés nem arról szól, hogy valaki öntudatos-e vagy sem. Mindenki öntudatos, de hogy hogyan viszonyulunk ehhez az öntudathoz, ez a tényleges kérdés. Ha ez jógikus hozzáállással történik, akkor mindig megpróbálunk javítani azon, hogyan fejezzük ki magunkat. Ha hétköznapi hozzáállással, akkor megpróbáljuk kivetíteni önmagunkat. Ez a különbség.

Vannak emberek, akik képtelenek határozottan kiállni, mert félnek, mert úgy érzik, hogy mások rossz fényben látják majd őket. Ők mindig azt szeretnék, hogy szerető, együtt érző és kedves embernek lássák őket, és figyelmen kívül hagynak minden rendszert és elvet ennek érdekében. Ez negatív önértékelés. Ha valaki próbál kiemelni egy szempontot, hogy elrejtse a gyengeséget vagy hiányosságot azért, hogy jó fényben lássák, akkor ez negatív önértékelés. Pozitív önértékelés, illetve önismeret az a meggyőződés, hogy mindig van lehetőség a változtatásra, javításra és módosításra.

Ez azt is jelzi, mi a különbség egy jógi és egy bhógi között. Az „elme dolog” ugyanaz mindkettő számára, de a jógi megpróbálkozik ennek finomhangolásával, míg a bhógi igyekszik megerősíteni azt. Amikor változtatsz, javítasz és módosítasz, akkor megpróbálod erősíteni az önbecsülést és az önmagadról való tudatosságot. Tehát nem árt, ha öntudatosak vagyunk, de pozitív módon kell ezt tenni annak érdekében, hogy fejlődjünk és növekedjünk.

Nagyon kevés ember van tisztában saját motivációjával. A legtöbb ember tisztában van saját érzékszervi és érzéki motivációival, de nem a belső motivációjával, amely mozgatja őket. Viselkedésük is más emberek érzéki és érzékszervi befolyásolására irányul. Ez az oka annak is, hogy ha próbál is változtatni, nem képes rá. Nem tudja az utat megváltoztatni. Megragad egy gondolatkörben, és ehhez képest tesz fel kérdéseket. Ha nem ragadna meg egy gondolat mellett, akkor mindig megtalálná a módját, hogy javítsa a környezet, a helyzetet, önmagát, mégpedig úgy, hogy minden egymáshoz illeszkedjen. Képes lenne alkalmazkodni eseményekhez, pillanatokhoz, helyzetekhez és körülményekhez. Ha megvan a képességünk az alkalmazkodásra, az önbecsülés nem jelent problémát. Az önbecsülés akkor jelent problémát, csak akkor, ha nem tudunk alkalmazkodni. Ekkor még az önmagunkról kialakított kép enyhe kiigazítása is fenyegetésként jelenik meg.

Az élet nem csak értelem: hogy miért ezt, és hogy miért azt. Az élet alkalmazkodás is. Ha hozzáigazodunk az élethez, akkor az értelemnek nincs szerepe, mert nem kap lehetőséget, hogy ilyen kérdéseket feltegyen. Amikor hideg van, meleg ruhát veszünk fel, és amikor meleg, könnyű ruhát viselünk. Ez természetesen történik; nincs szükség erről gondolkodni. De ha elkezdünk gondolkodni, hogy „Ez szép és jó, ezt kell viselni”, annak érdekében, hogy feltűnjünk, annak ellenére, hogy a viselet nem felel meg az időjárásnak, akkor az „fej-utazás” (az elme önbecsapó játéka – a szerk.) és kivetítés. Ha megpróbálna könnyű ruhában sétálni télen, csak hogy megmutassa, hogy erős, és egy órával később tüsszögne, ez nem lenne öntudatosság, hanem idióta viselkedés.

Ha realista vagy, akkor semmi sem probléma. Azonban senki sem realista ezen a világon. Csak a mesterek realisták, mert képesek voltak túllépni saját gyarlóságukon és úgy észlelni a valóságot amilyen, és alkalmazkodni hozzá, ahogy jön. Azok, akik belekeveredtek saját gyarlóságukba olyan emberek, akik az önbecsüléssel, presztízzsel, stb. foglalkoznak. Ha hajlandó vagy megtenni a lépést, hogy a valóságot, az igazat és a megfelelőt lásd, akkor az öntudatnak és egyéb ilyen dolgoknak nem lesz jelentősége. Az öntudatosság csak egy szó, amelyen keresztül el tudjuk rejteni a gyengeségeinket, ugyanakkor nem kapcsolódunk az erősségeinkkel.

Ganga Darshan, 2008. július 28.