Jagjá és havan

Swami Sivananda Saraswati tanításaiból

A napi havan, azaz tűzszertartás az egyik legfontosabb rítus, melyet a védikus iratok a családos emberek számára meghatároznak, és amely az örök szanátana dharma része.

Egyes emberek semmi értelmét nem látják e szent szertartás elvégzésének, és úgy érzik, hogy ezzel csak az ételt pocsékolják. Ez azonban tévedés, mert minél többet ad az ember, annál többet kap. Ezen egyetemes törvény értelmében az ember nem nyerhet semmit anélkül, hogy adna. „Adjatok és adatik nektek.”

A hóma, más néven agnihótra a tűznek szóló áldozati felajánlást jelenti; a füsttel felszáll az illat a déváknak, a mennyei lényeknek. Ez a déva jagjá. Ilyen módon a lerójuk tartozásunkat a déváktól kapott áldásért.

A Bhagavad Gítában (3:10-13) az Úr Krisna ezt mondja: „Az ősi időkben, amikor az emberiség ezzel a jagjával együtt teremtetett, a teremtés Ura így szólt: ’E jagja által szaporodjatok. Legyen ez a jagjá minden vágyatok teljesítője. Tápláljátok a dévákat, a ragyogóakat ezzel a jagjával, és a dévák tápláljanak benneteket. Így egymást táplálva, a legnagyobb jót fogjátok elnyerni. Mert a jagjával táplált dévák megadják nektek mindazokat az örömöket, melyekre vágytok. Tolvaj az, aki élvezi, amit a déváktól kapott anélkül, hogy bármit is adna cserébe.’”

Egység

A naponta végzett imádság folytán eltűnik a gyűlölet és helyette kedvességet, együttérzést fejlesztünk ki. Kemény és önző szívünk fokozatosan meglágyul és megnyílik. Egyetemes szeretetet és átfogó életszemléletet fejlesztünk ki. Az elkülönültség érzése, mely az önzés és az egoizmus következtében alakul, lassacskán gyengül, és végül megsemmisül. Megtanuljuk, hogy csupán azáltal lehetünk boldogok, ha másokat boldoggá teszünk és szolgáljuk őket, megszüntetjük a szenvedésüket, és megosztjuk velük, amink van.

A jagjá megtanítja nekünk, hogy méltányoljuk az összes lényhez fűződő kapcsolatunkat és viszonyunkat. Valójában nincs elkülönült, egyéni létezésünk. Lényünk kapcsolatban áll a világgal és valamennyi lénnyel, mint a mála szemei. Ezért egész életünknek az áldozat és a szolgálat folyamatává kell válnia. Csak így fogjuk megtapasztalni a gyors spirituális fejlődést, és szabadulhatunk meg a születés és halál körforgásából.

Hogyan végezzük naponta a havant

A fürdés és a reggeli imádság után rajzolj rizsporral egy négyzet alakú mandalát a padlóra, és írd a közepébe az Om és az istenség szimbólumát. A jobb oldalra helyezz egy mangólevelekkel töltött kalashát (agyag- vagy rézedény), a tetejére pedig egy kókuszdiót. Először Ganéshához imádkozunk, majd utána az istenséghez. Kurkumaport szórunk szét a mandalán, és az istenségnek szóló ételfelajánlásokat helyezünk el az edény körül.

A tüzet meggyújtjuk a havan kundban. Az elején ghít ajánlunk fel 108-szor, miközben az istenség mantráját ismételjük. Ezt követi a védikus mantrák recitálása. Ha ez nem lehetséges, akkor bármely istenséghez tartozó mantrát kántálhatjuk a felajánlások közben. Végül egy ghível töltött kókuszdiót ajánljuk fel. A szertartást az aratival (lámpás lengetése nagy tisztelettel az istenség előtt) és a shánti mantrákkal fejezzük be.

Előnyök

A jagját és a havant szigorúan a szent iratokban lefektetett szabályok szerint kell végrehajtani. A legkisebb eltérés is káros hatásokkal járhat.

A havan és a jagjá során recitált mantrák az életünk, boldogulásunk és képességeink felett uralkodó isteni lények imádatát kifejező erőteljes énekek. Egészséget, hosszú életet és spirituális jólétet biztosítanak. Ezért a havan áldás és adomány.

Az ősi rishik nem vakon hittek a rítusokban. Mindegyik rituálénak, melyet beleszőttek életükbe, komoly jelentősége volt. Fizikai egészség, mentális fegyelem, a szív kitágítása és megtisztítása, hogy csupán néhányat említsünk a sok előny közül.

Bármilyen vágya is legyen az embernek, a havan végrehajtásakor ez teljesül. A cselekedetek, azok eredményeivel egyetemben szétolvadtak, és semmivé váltak, ha az illető tettet az Úrnak való áldozatként és az Ő kedvéért mutatták be.

A havan során felajánlott anyagok hatékony fertőtlenítőszerek; megtisztítják a testet. A havan füstjét belélegezve, megtisztul a tüdő. Voltak esetek, amikor a betegek idült betegségekből gyógyultak meg. A havan áldott füstje megtisztítja az egész légkört.

Anyagok a havanhoz

Különféle anyagokat használnak a szertartáshoz. Ezek közül sok esetleg egyszerűnek vagy lényegtelennek tűnhet, de mégis tudományosak és hatékonyak. Sok értékes gyöngyszem van ezekben a védikus szokásokban és rítusokban. Ezek értéke csak akkor tárul fel, ha gyakoroljuk őket.

Az imádság helye, a védi jelképezi a testet. Ennek három része jelenti a lábakat, a törzset és a fejet (bhu, bhuvah és swah). Vizet kortyolgatnak és permeteznek a testre. Ez mutatja a belső és a külső megtisztítást.

Darbha füvet ajánlanak fel, ami azt mutatja, hogy a hívő – hasonlatosan a fűszálakhoz – alázatos és ego-nélküli. Kókuszdiót is felajánlanak, miután eltávolították a rostokat és kettétörték. Ez jelképezi az ego megsemmisítését; a rostok eltávolítása az érzéki tárgyak utáni vágyódás elpusztítását, és a tiszta, fehér belső feltárását. Vagyis a teljes önátadás szimbóluma.

Harangok szólnak a púdzsa során, hogy kizárják a külső hangokat, és ezáltal lehetővé tegyék az elmére történő összpontosítást, és annak befelé fordítását. Lámpásokat lengetnek az istenség előtt. A fény Istent jelenti. A hívő így imádkozik: „Óh, Uram, Te vagy a mindenség fénylő lámpása. Te vagy a fény a napban, a holdban és a tűzben. Add nekem isteni fényedet, és oszlasd el a sötétséget bennem. Bárcsak megvilágosodna az elmém!” Ez az értelme a fények lengetésnek.

Füstölők és kámfor égetése

Jó illatú füstölőket gyújtanak az istenség előtt. A füst szétterjed az egész helyiségben, és fertőtlenítőként hat. A mindent átható illat az örök, mindent átható Úrra emlékeztet minket. Megtölti a mindenséget az Úr élő jelenlétével. A hívő így imádkozik: „Óh, Uram, úgy tűnjenek el elmém vágyai, ahogy e füstölő füstje. Égjenek hamuvá. Legyek tiszta és makulátlan. Szórjam szét az örömöt és boldogságot másokra, ahogy az illatos füstölő édes aromája mindenkire rááramlik.”

A kámfor égése az egyéni egó szétolvadását szimbolizálja. A kámfor illatos anyag, és a mi lényegünket a szellem illata képezi. Mikor a kámfor ég, nem marad vissza semmi. A kámfor maga is elenyészik, miután szétárasztotta fényét. Így kell nekünk is élnünk, és úgy tűnni el e világból, hogy fényt sugározunk mindenkire.

Értelmezés

Mikor szantálfát őrölnek egy kenőcsbe, az arra emlékezteti a hívőt, hogy napi küzdelmeiben olyan türelmesnek kell lennie, mint a szantálfának. A szantálfa illata nagyon édes, miután összepréselték és egy kenőcsbe őrölték. Úgyhogy a hívőnek sem kell panaszkodnia, mikor nehézségek jelentkeznek, hanem kedvesnek és boldognak kell maradnia, és kedvességet és finomságot kell kibocsátania, mint a szantálfának.

A vízzel, mangólevelekkel, kókuszdióval töltött kalasha talpa Vishnu, a fenntartó; a közepe Shiva, a pusztító. A benne lévő víz a tisztaságot és az isteni iránt érzett szeretetet fejezi ki. A zöld mangólevelek az istenibe alámerülő életelvet jelenti. A kókuszdió az élet beteljesítését jelképezi – azt a pontot, ahol az emberi test Isten templomává változik. A kókuszdió kupola formája templomra utal.

Öt bambusz-rudacska az öt elemet képviseli, melyek a testet alkotják: föld, víz, tűz, levegő és éter. Az öt banánlevél a lelket borító öt burkot jelenti: a fizikai, az éltető, a mentális, a magasabb intelligencia és az üdvösség burkát. Öt lóta (kis edény) jeleníti meg az életerő működésének testi funkcióit: lélegzés, keringés, nyelés, emésztés és kiválasztás. Öt agyagmécses a cselekvés öt szervét szimbolizálja: nyelv, kéz, láb, szaporodási szerv és végbél. Öt fény képviseli a tudás öt szervét: fül, szem, bőr, nyelv és orr.

Tilak

A tilak a jószerencse, a sikeresség jele. A homlokra, a két szemöldök közötti területre teszik. A krém készülhet szantálfából, szent hamuból vagy kurkumából. Az ágja csakra a harmadik szemet, az intuíció szemét, a spirituális szemet jelenti. Az Úr Síva követői három vízszintes vonalat húznak szent hamuval. Az Úr Visnu hívei három függőleges vonalat rajzolnak szantálfából készült krémmel; Dévi imádói pedig vörös kurkumaport használnak. A tilak ezek mindegyikét jelenti. Mikor feltesszük, érezzük ezt: „Egy vagyok a Legfelsőbb Lénnyel, és mentes minden kettősségtől. Bárcsak felnyílna bennem az intuíció isteni szeme.”

Mantra

A szent iratok azt mondják, hogy igen hatásos, ha a jagják alatt mantrákat kántálunk. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy gondolataink, szavaink és tetteink rendkívül fontosak azokra az erőkre nézve, melyeket megkísérelünk megidézni. Ezeket mind Isten törvényei vezérlik.

A mantra az isteniség, az isteni erő manifesztációja hangtestben. Maga a mantra a dévata, vagyis az isteniség. A törekvőnek mindent el kell követnie, hogy felismerje a mantra és az isteniség közötti egységet. Ahogy a szél erősíti a tüzet, úgy erősíti az ember shaktiját a mantra shaktija. A mantra nagy mennyiségű sugárzó energia, melyet a szádhana shaktija ébreszt fel alvó állapotából.

Praszád

A praszád jelentése: ami békét ad. Minden fajta imádság, púdzsa, kirtan, havan és arati során ételt (mandula, mazsola, tej, édesség és gyümölcs) ajánlanak fel az Úrnak. Ezt a felajánlást hívják praszádnak. A hívőknek meg kell osztaniuk a praszádot, és ezáltal kapják az istenségek áldásait. A praszád rendkívüli módon szent. A praszád nagy megtisztító. A shakti és az isteniség megtestesülése. A praszád energetizálja, erősíti, és odaadással tölti meg a hívőt, ezért mindig erős hittel kell azt fogadnunk.

Vibhúti, azaz hamu, az Úr Síva praszádja; ezt a homlokra kell tenni. Egy kis mennyiséget meg is lehet enni. A kurkuma Srí Dévi, az Isteni Anya praszádja; ezt a szemöldök központra kell tenni. A tulszi az Úr Ráma, az Úr Visnu és az Úr Krisna praszádja; ezt meg kell enni. A havan és a púdzsa során kántált mantrák varázslatos erővel töltik meg a szent praszádot. Az isteni kegyelem a praszádon keresztül száll alá.

A jagja: adás

Nincs jóga vagy jagja, mely nagyobb volna, mint a spontán, tiszta és szattvikus adás. Az igazi jagja az, amikor megosztjuk másokkal mindazt, amink csak van, fizikai, mentális vagy spirituális tulajdonunkat. Az ember kiterjed, és megtapasztalja az élet egységét és azonosságát, ha gondolatai, beszéde és tettei megtisztulnak a szeretet tüzében.

Az adás legjobb módja a vídja dán, a bölcsesség átadása. Ha ételt adsz egy szegény embernek, ő ismét akarja ezt, ha megéhezik. A bölcsesség megszünteti a tudatlanságot, és örökre elpusztítja a szomorúságot és a szenvedést. Az adás második legjobb módja, ha a beteg embernek gyógyszert adunk. A harmadik legjobb út az anna dán, vagyis ha ételt adunk az éhezőnek.

A Bhagavad Gítában az Úr Krisna azokat nevezi „kedveseknek”, akik mindenki javára tevékenykednek jagjá (áldozat), dán (adás) és tapasz (önfegyelem) formájában. Mindenkinek gyakorolnia kell az önkontrollt. Mindenkinek gyakorolnia kell az adást – adj, adj, adj, adj. Mindenkinek át kell alakítania napi tevékenységeit folyamatos áldozattá. Ha a munka a közös jólétért és az áldozat szellemében történik, akkor az ember olyan örömet él át, mely felülmúl minden elképzelést és leírást.

Az élet lényegében isteni imádság. Az egyének csupán eszközök az isteni törvény beteljesítésében. Az élet jagjá, szent áldozat, és a világ, mely az igaz cselekvés színtere, az oltár, melyen az ember feláldozza magát Istennek.

Forrás: Yoga Magazine, 2012. április