A jóga és a napjaink életmódja

Swami Satyananda Saraswati

A jóga az emberiség közös öröksége, habár indiai földön került megóvásra, itt tartották titokban és őrizték gondosan a risik és mahátmák. Világszerte léteztek emberek, akik nagy jógik voltak, de sajnálatosan, ezt a tudományt nem őrizte meg egyetlen más kultúra, egyetlen más nemzet vagy vallás sem, kivéve Indiát és a jógát. Ez azért van, mert az indiaiak tisztelik a magasabb szintű életet és a szellemi életet, és azért is, mert az indiaiak nagy tisztelettel nézik azokat, akik gyakorolják és hirdetik a jógát. Mint ilyenek, India risijei, szentjei és bölcsei védelmezve és támogatva voltak évszázadokon keresztül.

A fék szükségessége

Egy fontos dolgot meg kell jegyeznünk a jógáról: azt, hogy ez egy módszer, amely által ellenőrizni tudjuk az elménk anarchikus hajlamait. Kérlek, emlékezz erre. Szintén, emlékezz arra kérlek, hogy a jóga nem az elme elnyomására való. Nem, a jóga nem egy elnyomó cselekvés. Ezt illusztrálja: ahogy egy folyó vizeit szabályozzuk, a csatornázás rendszerén keresztül, és használjuk azokat a csatornákat a mezőgazdaságban az öntözés teremtő céljaira, ugyanilyen módon, a mentális energia, amely csapongó és torzult lesz érzelmi válságokban, aggodalmak, féltékenység és viszály, büszkeség és egoizmus, szenvedély, harag és mohóság során, mindezt a mentális energiát szükséges megfelelő módon csatornázni, máskülönben iszonyú mentális problémáktól fogunk szenvedni.

Mondhatja-e valaki azt, hogy egy autónak nincs szüksége fékre? Lehet, hogy nem szükséges használni a féket, amikor a forgalom szabad, de mégis az autónak kell, hogy legyen fékje. Ugyanilyen módon, van az elménk, és az elmének vannak ösztönei. Az elmének megvannak a maga gátlói és az elmének megvan a maga anarchikus viselkedése. Nem minden ember nyugodt, békés és együttérző; nem minden embernek van jó elméje. Az emberek tele vannak alacsony szintű gondolatokkal, alattomos hajlamokkal, és ha a fék nincs használatban, bármikor balesetet szenvedhetnek. Ezért, a jóga egy fék és ezen fék segítségével, képesek vagyunk ellenőrizni magunkat. Lehet megkérded, hogyan?

A szívkoszorúér trombózis egy betegség, amely emberek millióit érinti szerte a világon. Miért van ez? A szívkoszorúér trombózis azoknak az embereknek a betegsége, akik versengő életet élnek. Ez nem egy fizikai betegség; ez az emberi elme egy érzelmi cselekvése. Kérlek, menj végig a modern pszichológia kéziratain és keresd meg, hogy mit jelentenek a pszichoszomatikus betegségek. Ekkor meg fogod érteni, hogy az uralkodó betegségek közül sok, amely a szívhez vagy az agyhoz kapcsolódik, a versengésből ered. Sikerem van, többet akarok, és amikor több sikert akarok, természetesen van versenytársam. Éjt nappallá téve dolgoznom kell. Ez a fajta izgatottság, neurózis és ez a fajta élet végül azt eredményezi, amit trombózisnak nevezünk.

A gondolat ereje

A jóga azt az üzenetet hozza el hozzánk, hogy van kiút ebből a helyzetből. Természetesen, az orvostudománynak megvan a maga gyógymódja, azonban a jóga megelőzést nyújt, és a megelőzés mindig jobb, mint a kúra. Érts meg egy tényt; nem árt, ha a világban dolgozol. Határozottan nincs semmi rossz abban, ha elérünk valamit, de harmonikus módon kell nézzük a dolgokat. Hogyan fog ez megtörténni? Nem egy nap alatt fog kialakulni. Lehet, hogy filozófiát, szentiratokat olvasol; lehet, hogy sokat olvasol a bhaktiról és a kötődésről, valamint a nem-kötődésről, de semmi sem fog működni, mert nem tudod ellenőrizni a rugalmatlan agyat, a gondolkodó elmét. Az ember gondolkodik. Ez a gondolkodás egy cselekvés, a gondolkodás az emberi agy, a gondolkodó elme tükröződése.

Az ember agya folyamatosan jár. Azok a parányi sejtek az agyban megállás nélkül dolgoznak a vér beáramlásával: és a gondolataink ellenőrzik ezt a vérbeáramlást. Az agyban lévő neuronokat a gondolatok ellenőrzik (ezt tudományos kísérletekkel igazolták). Egy bizonyos gondolat szívrohamot okozhat. Egy bizonyos gondolat azonnal növelni tudja a vérnyomást. Az asztma és hasonló betegségek eredete az érzelmi zavarban rejlik. Nos, mik ezek az érzelmi zavarok, melyekről egyáltalán nem kapunk oktatást? Arra oktatnak, hogy érzelmileg zavart légy, képeken, könyveken, a születéstől kezdődő oktatáson keresztül. Ki tud itt ellenállni az érzelmi kríziseknek? Senki sem tud ellenállni nekik; ez nagyon nehéz.

Az érzelmek az emberi élet részei. Kell a szeretet, hogy szimpatizálj, hogy szeretetet adj, szeretetet kapj. Amikor valaki meghal a családban, természetesen szomorúnak érzed magad. Mindazonáltal, kontrollal is kell rendelkezned, máskülönben az történik, hogy az emberekben öngyilkos hajlamok alakulnak ki.

Amikor ezek az öngyilkos hajlamok eléggé erőssé válnak, akkor öngyilkosságot követnek el. De tegyük fel, hogy nem ölik meg magukat. Ha öngyilkos hajlamom van és nem követek el öngyilkosságot, az elraktározódik a tudattalan elmében és abnormális viselkedést eredményez a jövőben, továbbá pesszimistává válok a lehetőségeimet illetően. Elvesztem az élet iránti érdeklődésemet és ekkor alkoholhoz, nyugtatókhoz, és akár sok más élettől eltérítő dologhoz fordulok.

Mivel van elménk, ezért szükséges tudnunk, hogyan kontrolláljuk. A jógagyakorlatok nagyon hatékony módszerek, melyek által az elme kontrollálható. Az elme nem fékezhető meg sem filozófia, sem számos könyv olvasása által az adott témában, sem vallásos életvezetés által. Csak jógikus élettel kontrollálhatjuk az elmét, a fizikai agyat, a fizikai szívet, az agy fizikai és az elme pszichológiai jellegeit.

Az elme edzése

Például, amikor drogot, gandzsát vagy LSD-t szedsz be, azonnal érzed a hatást. Vannak, akik nagyobb hatást tapasztalnak, mások kisebbet. Ugyanilyen módon, a társadalmunkban, vannak emberek, akik nagymértékben tudják fejleszteni az egyensúlyukat, a mentális békéjüket, a mentális nyugodtságukat; azonban vannak olyan emberek is, akiknek abszolút nincsen mentális békéjük; az egyensúlynak a töredékével sem rendelkeznek.

Miért beszélünk az élet nagy dolgairól, amikor még a kicsi dolgok is felbosszantanak. Ha tudom, hogy valaki beszél rólam az utcán, nem alszom jól aznap éjjel. Nem gondolod, hogy ez a jóga hiánya bennem? Igen, ez a jóga. A jóga mentális kontrollt jelent. Kérlek, menj végig a Bhagavad Gítá tizennyolcadik fejezetén. A kontrollról beszél, nem az életről való lemondásról beszél; nem a feleségedről és a gyermekeidről, a vagyonodról és az eredményeidről való lemondásról beszél. Azt mondja: „Legyen meg mindened, de legyen tökéletes kontrollod a reakciók felett, az elme cselekedeteinek hatásai felett.

Tedd a karmádat, végezd el a feladataidat, de nem kellene, hogy azok hassanak rád, nem kellene, hogy krízist okozzanak az életedben. Ez a jóga alapvető tanítása a Bhagavad Gítá szerint. Egy másik szentírás, Rishi Patanjali Jóga Szútrái, amely a legfontosabb írás a jógában, azt mondja az elején: „Mi a jóga? Az automatikus, önkéntes, spontán kontrollal való rendelkezés az elme felett, annak hajlamai, annak ingadozásai, annak érzéketlenségei felett, a jóga.

Amikor az elméd boldog, képesnek kell lenned, hogy megtartsd azt a boldogságot. Ha az elméd nyugodt, képesnek kell lenned, hogy úgy tartsd. Ha az elme rossz útra terel, azt kell mondanod „Nem, nem akarom” és vissza kell hoznod. Olyannak kell lenned, mint egy képzett lovas. Olyannak kell lenned, ahogy egy jó vezető viselkedik egy autóval: hogyha a kocsid teljes sebességgel száguld, és a forgalom jól halad, eközben ellazultnak, de ugyanakkor kontrolláltnak kellene lenned. Feltétlenül használnod kellene az autódat; ez nem azt jelenti, hogy a garázsban kellene tartanod az autódat, mint egy ékszert és inkább gyalogolnod.

A jóga üzenete, hogy edzed az elmét mindennap, csak egy keveset, úgyhogy tudatos kontrollod legyen az agy reakciói felett. Ez a módszer dhjánaként ismert. Ez koncentrációként és meditációként ismert és végezhető minden egyes személy által. Nem szükséges és nem is helyes azt mondani, hogy csak szannjászinok, szentek, szerzetesek és mahátmák gyakorolhatják. Mindenki tudja és mindenkinek kellene is csinálni.

A külső tér meghaladása

Van egy széles körben elterjedt félreértés a dhjánáról, amely szerint azok, akik moksát, megváltást vagy felszabadulást akarnak, végezhetnek dhjánát, de a világi embereknek, akik az emberi szükségletek kielégítésén fáradoznak, nem kellene dhjánát gyakorolni. Ez egy tudománytalan és tarthatatlan állítás. A dhjána azoknak való, akik kontrollt akarnak szerezni a mentális hajlamaik felett, bármikor, amikor szükségük van rá, akár erős, akár gyenge az elméjük.

A meditáció vagy dhjána tehát nagyon nehéz, ami a gyakorlatot illeti. Sok technika van. Az első fontos cél azokban a gyakorlatokban, hogy képesek legyünk meghaladni a külső teret vagy a környezetet. Ez az első gyakorlat a meditációban, képesnek kell lenned meghaladni a külső teret, úgy, hogy elfelejted, mi történik ott.

Bármelyik gyakorlatot, amely el tud hozni ehhez a sajátos ponthoz, nyugalom gyakorlatnak hívják. Ezt a teret, ezt a külső teret, amelynek tudatában vagy a nap mind a huszonnégy órájában, meg kellene haladni néhány percre minden nap, és amikor meghaladtad a külső teret vagy a külső tudatosságot, békét és nyugalmat fejlesztesz ki magadban. A vérnyomás az egész testben teljesen kiegyenlítődik, és nem csak az, a széndioxid, a mérgek, a feszültségek az agyban, a szív régióban, mindenütt lassan eltűnnek. Ez a relaxációs gyakorlat, ez a nyugalom gyakorlat olyan nehéz, hogy mindenkinek tanulnia kell egy kicsit róla.

Több módszer

Számos módszer van az indiai hagyomány szerint. Az egyik módszer a náda jóga, az elme lecsendesítésének módszere a hang segítségével. A náda jógában, két módszered van. Az egyik módszer az egyszerű hang gyakorlata, a másik a zene gyakorlata.

A zene szintén része a náda jógának, az nem rekreáció, az nem élvezet, nem az élvezet érzése; ez egy módszer a jógában, melyben az elmét segítjük, támogatjuk a külső tér meghaladásában. Teháta náda jóga az egyik módszer.

A második módszer a dzsapa jóga, ami a mantra koordinálása a természetes lélegzeteddel. A harmadik módszer a trátaka, egy gyertyalángra nézés vagy valamilyen pontra koncentrálás.

Vannak más gyakorlatok is, mint a kundaliní jóga gyakorlata, melyben az elmének a pszichikus központokra kell koncentrálnia a testben. Ezek a pszichikus központok a gerincvelőben helyezkednek el, a legaljától a tetejéig. Hét pszichikus központ van. Csakráknak hívják őket. Meditálnod kell a csakrák egyikén a temperamentumodnak, a hajlamodnak és szintúgy a fejlődésednek megfelelően. Néhányan a köldök központon meditálnak, mások a szívközponton, megint mások a két szemöldök közötti központon meditálnak, de mindezt sok tanulás után kell eldöntenie az egyénnek.
Nem kell mindent gyakorolnod. Ha tudod a megfelelő gyakorlatot, tizenöt perc elegendő idő lesz a külső tér meghaladására. Nincs szükség évekre, hogy kifejleszd a technikát. Mindazonáltal, ha a rossz technikát gyakorlod, úgy értem azt a technikát, ami nem illik a személyiségedhez, akkor évekig el fog tartani.

Van egy fontos gyakorlat, amely hasznos minden ember számára: csukd be a szemed és kövess minden gondolatot, ami az eszedbe jut. Ne nyomj el semmit. Ezt tíz vagy tizenöt percig kellene csinálni naponta. Ne csinálj semmit, ülj le csendben és kérdezd meg magadat, “Mire gondolok?” A hivatásra gondolok, a családra, a kapcsolatokra, a jövőre, a múltra, hasznos, haszontalan, negatív gondolatok vagy jó gondolatok? Bármilyenek; hagyd, hogy jöjjenek. Csak maradj a néző. Csak maradj a tanú.
Ne ragaszkodj és ne légy kötetlen; csak nézd őket pártatlanul. Tíz vagy tizenöt perc után, ismételd a mantrádat. A nyugalom húsz percen belül meg fog jelenni. Ekkor kell, hogy legyen egy pontod vagy egy képed vagy egy formád a koncentráláshoz. Lehet egy csillagod, egy gyertyalángod, egy virágod, egy istenséged, mind ugyanaz. Kell, hogy legyen valamilyen képed vagy formád, melyre képes vagy koncentrálni az elmédet.

A személyiségek összeolvadása

Nekünk, embereknek szükségünk van egy erős elmére és ez a mentális erősség csak a jóga végzése által alakulhat ki. Egy kicsi jógagyakorlás meg fog menteni az érzelmi krízisektől. Ha konfliktusok vannak a személyiségedben, képes leszel velük kezdeni valamit. Ugyan nem csupán néhány napi jógagyakorlás által, de idővel szabaddá válhatsz a konfliktusoktól. Ezeket nagyon nehéz megsemmisíteni, de az igaz, hogy a jógagyakorlatok által, harmóniát teremthetsz a két személyiséged között.
A bhóga elnyomást jelent és a jóga egységet jelent. Amikor ez e két dolog eggyé válik, azt jógának hívják. Tehát, mi az a két dolog, amely eggyé válik a jógában? Nos, a filozófusok azt mondják, hogy az egyéni önvaló és a kozmikus önvaló válik eggyé. A bhakták azt mondják, hogy ők válnak eggyé Istennel.

Amit érzek, természetesen, mint a pszichológia tanulója, hogy két személyiség van minden emberben, az egó és a szuperegó, és ezek mindig konfliktusban állnak egymással. Minden embernek két személyisége van, a tudatalatti személyiség és a magasabb szintű személyiség. Te valami vagy magad számára és valami más az én számomra. Ez a skizofrénia egy magatartás; meghasadt személyiségnek nevezhetjük.

Az embernek két személyisége van, két személyiség vagyunk, és a két személyiségnek egyesülnie kellene egybe, és ez a végső célja a jógának, úgy, hogy ami belül vagy, az vagy kívül. És ami kívül vagy, az vagy belül. Ha jó ember vagyok, jó vagyok magamhoz, jó vagyok másokhoz.

A meghasadt személyiség ezen sajátos fúzióját, jógának hívják. Ez nem lehetséges egy nap alatt; időbe telik; de emlékezz, a pszichológia tudománya szerint és a jóga tudománya szerint, mindaddig, amíg harc van ezen két személyiség, az egó és a szuperegó között, a viselkedésed nem fog ugyanolyan maradni. Mindig abnormális fogsz maradni valamilyen módon. A gondolataid zavarosak lesznek, a döntéseid soha nem lesznek helyesek.

Ennek az időszaknak a túlélése

Ezért, annak érdekében, hogy sikerünk legyen az életben, és annak érdekében, hogy boldogok legyünk a sikerrel, szükséges, hogy mindenki gyakorolja a jógát. Tudod te is, hogy az ember sikert akar és dolgozik érte, de még a siker elérése után sem éri el a boldogságot. Vannak olyanok, akik sikeresek, de boldogtalanok, ám vannak olyanok is, akik boldogok, de sikertelenek.

YOGA Vol. 11, No. 1 (January 1973)
Forrás: Yoga Magazin 2016. június