Szabadság

Swami Sivananda Saraswati

A szabadság az ember vele született joga. A szabadság halhatatlanság. A szabadság tudás, béke és boldogság. Tudatosan vagy tudattalanul, szándékosan vagy akaratlanul, de mindenki próbálja megtalálni ezt a szabadságot, legyen az akár nemzetek küzdelme a csatatéren vagy egy lopás, melyet a szükségtől való megszabadulás motivál. Lábunk minden mozdulata a szabadság irányába mutat. Mindenkiben van egy veleszületett erős belső késztetés a függetlenné válásra. Senki nem akarja, hogy mások kívánságai irányítsák. Az embernek azért vannak ilyen érzései és vágyai, mert az ember a halhatatlan lélek, az átman, melynek nincs vetélytársa, mely a belső uralkodó, mely az egész univerzum fenntartója. Valóban, mi vagyunk ez az átman.

Minden szívben ott a függetlenség iránti vágy, ez a mindent elpusztító szenvedély a szabadság után. A szabadság az örökké szabad lélek legigazibb természete. A szabadság a lélek attribútuma, velünk születik. Semmilyen erő, semmilyen ismert emberi szerkezet nem tudja elnyomni ezt a vágyat. A szabadság lángja örökké ragyogóan ég. A móksa, vagyis a szabadság a legvégső cél. Az emberek a test, az érzékek, a tudat, a kényelmi kellékek, az étel és a divat rabszolgáivá váltak. A szabadság a tudat és az anyag szolgaságától való függetlenedés.

A beszéd szabadsága nem szabadság. A gondolat szabadsága nem szabadság. Céltalanul jönni-menni, nem szabadság. Tenni, ami csak jól esik, nem szabadság. Sok mindennel bírni, nem szabadság. Kényelmes életet élni, nem szabadság. Mérhetetlen gazdagsággal rendelkezni, nem szabadság. Leigázni nemzeteket, nem szabadság. A felelősséget csökkenteni, nem szabadság. Megtagadni a világot, nem szabadság. Az anyagi függetlenség nem fog tökéletes boldogságot adni. Kenyér és lekvár nem adhat igazi boldogságot. A világ ilyen kis dolgai nem tudnak örök élvezetet biztosítani.

Az igazi szabadság: szabadság a születéstől és a haláltól, szabadság a karma kötelékéből, szabadság a testtől való függéstől, szabadság az egoizmustól és a vágyaktól, szabadság a gondolatoktól, a szeretem és “nem szeretem”-től, szabadság a testi vágytól, a dühtő, a kapzsiságtól, és így tovább. Az igazi szabadság a legfelsőbb Énnel való azonosulás. Az igazi szabadság az Abszolútba való beleolvadás. Szabadság a lelki függetlenségben, a vágytalanságban, a tudattalanságban. A vágyak kiirtása és kioltása a legmagasabb boldogság magasztos állapotához és a tökéletes szabadsághoz vezet.

Az ember vágyaival, ragaszkodásával, egoizmusával és sóvárgásával maga hozza létre saját rabszolgaságát; és az ember felszabadulás után kiált. A ragaszkodás a maya leghatékonyabb fegyvere. Az ember soha nem jönne erre a világra, ha nem lenne ragaszkodása. Az első ragaszkodás rögtön a fizikai testtel kezdődik. Aztán felbukkan az összes többi ragaszkodás is. Az Én azonosulása a testtel kiterjed azokra is, akik kapcsolatban vannak a testtel, például a feleség, a gyerek, a ház, az apa, az anya, a nővér stb., és a gond százszorosára növekszik. És a gondjukat akarjuk viselni mindezeknek az embereknek. Ezeknek a gondoknak és aggodalmaknak soha nincs végük. Ahogy a selyemhernyó és a pók saját nyálából megalkotja a saját maga elpusztítására szolgáló szövedéket, úgy teremti az ember saját tudatlanságával a gondokat és aggodalmakat saját maga megsemmisítésére.

A tudat játéka

A tudat az okozója mind a szolgaságnak, mind az üdvösségnek. A tudatnak két aspektusa van: megkülönböztető és képzeletet alkotó. A megkülönböztetés felszabadítja a tudatot a szolgaság alól, és megvalósítja a móksát. A képzelet hozzáköti a tudatot a világhoz. A tudat köti az embert a világhoz. Ahol nincs tudat, ott nincs szolgaság sem. Ahol nincs „én” vagy egoizmus, ott a szabadság. Ahol van „én” vagy egoizmus, ott van szolgaság is, van születés és halál. Szolgaság az, amikor a tudat ragaszkodik egy tárgyhoz vagy egy érzékszervhez, és szabadság az, amikor a tudat nem ragaszkodik. Szolgaság az, amikor a tudat vágyik valamire vagy bánkódik valami miatt, visszautasít vagy elfogad valamit, haragot vagy boldogságot érez valami miatt. Szabadság az, amikor a tudat nem vágyakozik, nem utasít el és nem fogad el, nem érzi magát sem boldognak, sem haragosnak. A felszabadulás az egótól és annak vágyaitól, és az érzéki sóvárgástól való megszabadulás.

A tudat hidat képez az anyag és a tiszta lélek között. Menjünk át ezen a hídon. Ellenőrizzük a tudatunkat. Így el fogjuk érni a szabadságot. Megszabadulunk a születés és halál nyűgétől. Az „én”, „te”, „ő” közötti különbségtétel eltűnik. Megszűnik az összes szomorúság, bosszúság, nyomorúság, baj, fájdalom. Aki legyőzte a tudatot, bármit megtehet. Oda tud menni, ahova csak akar. Olyan szabad, mint levegő. Boldogsága, szabadsága és békéje minden kötöttség nélküli.

Ismerjük meg igazi, isteni természetünket. Jöjjünk ki ebből a földi kerékvágásból. Oroszlánok vagyunk, nem birkák. Császárok vagyunk, nem koldusok. Isten gyermekei vagyunk, nem nyápic, gyenge emberek, akik hozzá vannak kötve ehhez a mulandó világhoz. Gondolunk a testünkre, az ételünkre, a családunkra, a gyerekeinkre, a barátainkra, stb., de nem fordítjuk tudatunkat befelé, hogy kitaláljuk, mi van ott belül bennük. Azt hisszük, hogy testünk – ez a köteg hús és csont – valóságos, és erre az alapra építjük fel életünk ambícióinak és cselekedeteinek egész fellegvárát. Összetévesztjük az árnyékot az anyaggal. Megelégedtünk a felszínes dolgokkal. Habár fel vagyunk ruházva a gondolkodás képességével, nem akarjuk használni ezt az erőt a halhatatlan Én felkutatásában. Otthagytuk átman drága ékszerét, és egy darab üvegcserepet fogtunk meg helyette. Hát nem esztelen cselekedet ez?

Ismerjük fel, és tudatosítsuk igazi, isteni természetünket. Tudatlanságunk miatt összetévesztjük a testet átmannal, és megpróbáljuk, hogy ne legyen vetélytársunk a fizikai testben, az üzletben, a főiskolán, a játékokban, vagy ténykedésünk bármely területén. Átman mivoltunk realizálásával az egész univerzum legfőbb kormányzói, abszolút uralkodói lehetünk. Ezért ébredjünk tudatára ennek a csodálatos átmannak, és legyünk a három világ igazi, hatalmas urai.