Kollektív tudat

Swami Niranjanananda Saraswati

Kollektív tudat

Van itt egy a kérdés: Amikor megszűnik az ego, az emberiség egy közös tudatban fog-e egyesülni? Sok teória létezik. Az egyik azt mondja, hogy egy bizonyos idő után, amikor az evolúció a végéhez ér, a közös emberi tudat egy kozmikus tudattá fog válni. Sok próféta és sziddha vetette már fel ezt az ötletet, korunkban Sri Aurobindo.

Kálacsakra

Az emberiség történetét tekintve lehetséges, hogy egyszer eljutunk majd egy tudatosabb szintre. Minden generációnál van valami fejlődés az agy működése és az elme működése terén. Az, hogy ez a fejlődés pozitív vagy negatív lesz, majd a jövő megmondja. Minden nemzedék áttör egy-egy akadályt az agyban és az elmében. Épp ezért az evolúció ideája igaz. Azonban az evolúció nem egységes, és a variációk számosak.

Az idők során egy mag megérik, aztán egy másik magot vetnek el, ez idővel fává érik, és újabb magokat érlel. Ez a kálacsakra folytonossága, azaz az idő kereke. Ha valaki azt szeretné, hogy mindenki ugyanolyan legyen, akkor a kálacsakrának egy időre meg kellene állnia, hogy lehetővé tegye mindenki számára azt, hogy a fejlődésnek ugyanarra a pontjára jusson el. Ez nem lehetséges. A fizika szerint, nem beszélve most a spiritualitásról, az idő, a tér és a tárgy örökkévaló elemek, amelyeket nem lehet megváltoztatni.

A Kálacsakra filozófiája az, hogy az anyag idejét, folytonosságát és változását illetően van evolúció, növekedés és fejlődés, de ez egyéni és nem egy közös fejlődés. A közös fejlődés a társadalomban történik meg a társadalom szerkezete miatt, míg a spirituális fejlődés egyénileg történik meg, mivel mindannyiunk elméjének más fejlődési üteme van, és mindenki más szinten van a megnyilvánulás és érzések terén.

A növekedés szakaszai

A jógikus nézőpont szerint az evolúció iránya előrefelé visz. A kundalíni jóga és a csakrák elmélete azt állítja, hogy az emberi tudat stabilizálódik a múladhára csakrában, amely a legalacsonyabb központ, bár az állati világnak ez a legmagasabb központja, avagy szahaszrárája. Ez a kundalíni jóga elmélete.

Hét pszichikus központ van az emberi dimenzióban, az emberi dimenzión túl pedig hét lóka van, az emberi dimenzió alatt pedig hét patala. Összességében tehát 21 állomása van a növekedésnek, fejlődésnek és evolúciónak.

Amikor az egyed alacsonyabb szinteken van, a csakrákat patalának nevezik. A patalát nem valami földalatti helyként kell elképzelni. Ahogy a csakra képviseli az emberi létezés dimenzióját, a patala képviseli az ösztönös létezést, amely nem emberi, inkább állati életmód. Az állatok nem rendelkeznek értelemmel, ösztönös lények és evolúciójuk tartománya a patala első és hetedik szintje közé esik. Az állatok szahaszrárája, a patala legmagasabb szintje a múladhára csakra, amely a legalacsonyabb emberi pszichikus központ.

Az intellektuális utazás, az emberi létezés, avagy a manushi akkor kezdődik, amikor valaki a múladhára csakrába ér. Itt az értelem felnyílik, ráeszmél arra, hogy „létezem”, „ez vagyok én”, „ez a testem”, „ez a tudatom”. Az egyén megalapozottá válik a világban, megalapozottá önazonosságában. Ekkor megtörténik a fejlődés a múladhárától a szvádistánáig, aztán a manipúráig, az anahátáig és más csakrákig, amelyek az elme különféle megnyilvánulását jelképezik.

A sziddhává válás felé

Sri Swami Satyananda azt mesélte, hogy Swami Sivanandában két tulajdonság ragyogását látta: a szeretetét és az együttérzését. „Én soha nem láttam Krisztust, de amikor látom Swami Sivanandát, a gurumat és azt, amit ő képvisel, amit kifejez, elhiszem, hogy Krisztus létezett, hogy Krisztus ugyancsak a szeretetet és az együttérzést közvetítette.”

Ha a sziddhák életében láthatóvá válik a szeretet és az együttérzés ragyogása, akkor ez azt jelenti, hogy az anaháta csakrájuk feltétel nélkül nyitva van. Ez azt jelenti, hogy a jóginak megvan az a képessége, hogy túljusson az alacsonyabb csakrákon, és hogy megalapozza magát a magasabb csakrákban, ahol az élet magasabb minőségeit spontánabb módon lehet kifejezni. Ehhez hasonlóan vannak más sziddhák, akik magasabb tudatállapotba tudnak kerülni. Ez egy tudatállapot, egy megváltozott tudatállapot, ahol az élet és a világ távlatai megváltoznak, és új megközelítés alakul ki.

A szahaszrára elérése után még hét másik szint található. Ha valaki eléri a szahaszrárát, akkor sziddhává válik. Az utazás a déva tattvához ezen a ponton kezdődik. Az emberi dimenzióban a sziddha szintjéig van lehetőség elérni. A szent iratok az emberi evolúciónak vagy fejlődésnek háromféle sajátosságát határozzák meg: az első, az érzékek feletti uralom, a második az intellektus feletti uralom és a harmadik az érzelmek feletti uralom.

Két szint feletti uralom

Amikor a gyermek megszületik, kisbabaként az első néhány évét azzal tölti, hogy uralmat szerezzen érzékei felett. Elkezdi a kúszást, mászást, majd a fogást, tapintást, a dolgok felismerését, megkedvelését és az ingerekre való reagálást.

A legelső dolog az életben az, hogy uralmat szerzünk az érzékek felett. Az ember onnantól kezdve, hogy semmit sem ismer, eljut az érzékek uralásáig, ami egy természetes, spontán folyamat. Ezt nem kell megtanulni. Manapság a szülők segítséget is nyújthatnak ehhez a folyamathoz azzal, hogy adnak a gyermeknek egy járókát, hogy azzal le tudjon ülni vagy körbe tudjon járni anélkül, hogy elesne. Azonban az első uralom az ember életében az érzékek felett való uralom. Amikor az ember hatalmat szerez az érzékek felett, akkor kezdődik meg a tudás, tapasztalás megszerzésének folyamata és az intellektus fejlődése.

A modern társadalomban, amikor a gyermek már tud járni, bölcsődébe járatják, óvodába és az iskolába. A gyermek fokozatosan felkészül, hogy az intellektus aspektusát az oktatáson keresztül fejlessze, így fejlődik a siksa, az intellektus.

A vászanák parancsa

A harmadik szint az érzelmek még nincsenek uralom alatt. Azon napon, amikor az emberi lények megtanulják uralni az érzelmeiket, az emberi élet betölti teljes célját. Az érzelmek fölötti uralom kritikus pont a tudatosság növekedésében és fejlődésében. Végül is az érzelmeket, amelyeket az emberek kinyilvánítanak az életben, korlátozó állapotok irányítják, amelyek vászanaként ismertek. A vászanák korlátozó állapotok, amelyek átszínezik az elmét, amelyek különféle identitás adnak az elmének. Ha a vászana negatív, akkor a szentből bűnös válhat, és ha a vászana pozitív, akkor a bűnösből szent válhat.

A vászana azt a hajtóerőt jelenti, hogy nyerjünk valamit, hogy elérjünk valamit, hogy valamivé váljunk. Ez az iccsa, a vágy, a szükséglet, hogy elismerjenek, a szükséglet, hogy valaki különlegesként azonosítsanak, aki képes arra, hogy tegyen valamit, valaki, akinek identitása van. Az emberi vászanát az önérzet és az önbecsülés aspektusai fejezik ki. A vászana nem csak a jólétre, bőségre és szépségre korlátozódik. Ez csak a külső megjelenési formája, míg a vászana belső aspektusa a teremtés és az idea létrehozása, ’szükségem van rá, vágyom rá’. Van tényleges szükséglet és vágy? Vagy ez csak egy vászana az önkielégülés kedvéért?

A vászanák megszínezik az érzéseket és érzelmeket, és emiatt nyilvánít ki az ember olyan negatív tulajdonságokat az életben, mint a versengés, agresszió, erőszak, tiszteletlenség, rendezetlenség, lefelé rántani a másikat, hogy csúcsra jussunk, irigység, féltékenység és mohóság. Ezek a negatív tulajdonságok vászanák eredményei, amelyek hatással vannak az érzelmekre. Mindenki a vászanák parancsa szerint él. Nem telik sokba, hogy valaki féltékennyé váljon valakire, vagy, hogy versengeni kezdjen valakivel, vagy hogy irritálttá és dühössé váljon. Ezek természetes állapotok, amelyek beszínezik mindenkinek az érzelmeit.

A 21. század kihívása

A szent iratok szerint az érzelmek kezelése az emberi élet harmadik aspektusa. Ennek a századnak a kezdetekor Sri Swami Satyananda kihirdette, hogy a 21. század a bhakti százada lesz. A bhakti nem odaadás, a bhakti a durva emberi érzelmek átalakítása és nemesítése valami tisztává, transzcendentálissá és jóindulatúvá. Swami Satyananda ezt mondta: „Dolgoztunk azért, hogy fejlesszük az intelligenciánkat, és létrejött egy rendszer a tanulásra és oktatásra. Tudatában vagyunk annak, hogy hol hiányzik az oktatás, és hogy mi szükséges ennek a vákuumnak a betöltésére. Ehhez hasonlóan ez a tudatosság az érzelmekre vonatkozóan is el fog jönni.”

Ennek a századnak a tárgya az érzelmek kezelése lesz, nem pedig az elméé. A múlt századnak az elme irányítása volt a központi témája. Az elmúlt száz évben az oktatási rendszer fejlődött, mivel sok kísérlet történt. Időről időre a társadalmi szükségletekhez igazítottak sok oktatási rendszert. Az oktatás rendszere folytonosan fejlődik, szakosodik és specifikáció is zajlik a mai napig is. A tudást és a társadalmat illetően hangsúlyos növekedés van az intellektuális megértés és interakció területén. Az emberi lények kölcsönhatásban vannak a tudással, és az emberi lények kölcsönhatásban vannak a társadalommal. Ahogyan ez az irány és szakasz egy időszak alatt fejlődött ki, ebben a században az emberi lények az érzelmeikkel fognak majd dolgozni.

Ma a tudósok, pszichológusok, pszichoanalitikusok, pszichiáterek és gondolkodók azt mondják, hogy az emberi életek, a társadalmi és családi élet széthullása az érzelmek összeférhetetlensége miatt történik. Értelmi összeférhetetlenség lehetséges, de ha nincs érzelmi összhang, a kapcsolatok elromlanak.

A társadalom számára az irány most az, hogy képessé váljon az emberi érzelmek kezelésére, finomítására, átalakítására és minőségi növelésére. Ez a század az érzelmek korszaka, a bhakti korszaka, és nem odaadás formájában, hanem a durva, romboló és korlátozó érzelmek finomításának a formájában, egy jobb emberi érzelem, és nem démonikus érzelem irányába.

Amit az emberek a kollektív tudatról hisznek az csupán sci-fi, és csak az olyan filmekben látni, mint a Star Trek. Emberi lényként önálló életünket és végzetünket kell élnünk. A társadalomban lesznek közös fejlődések és növekedések, ahol az egyén is növekszik. Ezért azt képzelni, hogy mi mindannyian ugyanolyanok leszünk a jövőben, egy igen távoli valóság, legalábbis ma.

Előadás 2014. Július 27-én, Kalkuttában, Indiában

Forrás: Yoga Magazin, 2015. augusztus