A TUDATOSSÁG

ELVONULÁS, JÚNIUS 23-25.

Az elvonulás témája egy olyan kiemelkedő és mindent meghatározó képesség, a tudatosság lesz, amely nem csak a jóga, hanem emberi létezésünk szempontjából is alapvető. „Mit értünk tudatosság alatt? A legtöbb ember számára a tudatosság puszta tudást jelent. Gyakran mondjuk, hogy „ennek tudatában vagyok”, ami azt jelenti, hogy tudunk valamit. Ez a jógában szintén tudást jelent, ugyanakkor sokkal többet is. A tudatosság általános értelemben azt jelenti, hogy felfogjuk, tudjuk, érezzük, mi történik körülöttünk. Azt is jelenti, hogy tudjuk, mi történik bennünk. A legtöbb ember nagyon keveset ért abból, ami körülötte és bennük történik. Ez a tudatosság alacsony állapota.” Swami Satyananda Saraswati “A TUDATOSSÁG” bővebben

A kert a szádhanám

Jóga-ökológia szádhaná az ásramban – centenáriumi program

„A kert a szádhanám” címmel jóga-ökológia programot indítunk a Magyar Jóga Társulás ásramban, Szóládon.  A kert, a ligeterdő és gyümölcsös egyes részeinek ápolásán keresztül lehetőséget teremtünk minden érdeklődő számára az ásramhoz és a jógához való kapcsolódásra és a jóga Satyananda rendszere által tanított speciális jóga-ökológia módszerek elsajátítására.  Ehhez várjuk mindazok jelentkezését, akik elvállalják egy-egy részterület gondozását az ásram kertjeiben. Így csatlakoznak az ásram életéhez és közösségéhez, valamint részesei lesznek a Sri Swami Satyananda születésének századik évfordulója tiszteletére rendezett centenáriumi eseményeknek is. “A kert a szádhanám” bővebben

JÓGAPSZICHOLÓGIA A BHAGAVAD GÍTÁBAN

INTENZÍV ELVONULÁS, MÁJUS 26-29.

A Bhagavad Gítá egy rendkívüli filozófiai és spirituális értekezés, amely teljes útmutatást nyújt az élethez.  A hétköznapi emberhez, vagyis mindannyiunkhoz szól és az életünkben felmerülő problémákkal foglalkozik.   A program vezető tanára Swami Omgyanam Saraswati lesz,  aki a Gítá örökérvényű tanításain keresztül világítja meg számunkra a jógikus alapelveket és módszereket, melyek segítségével ellenőrzésünk alá vonhatjuk elménket és érzékeinket, ami  megértéshez és békésebb és elégedettebb élethez vezet.   Az elvonulás napirendje a jóga Satyananda rendszerében alkalmazott jógaágak integrált gyakorlására épül. Az előadások és a csoportos munka mellett lesz ászana és pránájáma gyakorlás, relaxáció, meditáció, mantra és karma jóga. A program angol nyelvű előadásait magyar tolmácsolással követhetik a résztvevők. “JÓGAPSZICHOLÓGIA A BHAGAVAD GÍTÁBAN” bővebben

Satyananda Yoga óra kedden, személyes és online, 18:00-19:30

Részvétel 8 alkalmas bérlettel, 2023. március 14-május 2.

 

A Satyananda Yoga órák részei az ászana, pránájáma, mantra, relaxáció és meditáció gyakorlás. Ezt nevezik integrált vagy holisztikus gyakorlásnak, ami a jóga klasszikus elvein alapul, és figyelembe veszi az emberek mai szükségleteit. Ez a fajta gyakorlás megteremti a fizikai, mentális, érzelmi és energetikai egyensúlyt, tudatossághoz és önismerethez vezet, valamint erősíti a pozitivitást és kreativitást. “Satyananda Yoga óra kedden, személyes és online, 18:00-19:30” bővebben

A Bihar Yoga tradíció könyvei magyarul

Könyvek, könyvcsomagok és CD a websopunkban

Jógagyakrolatok, jógaéletmód és jógafilozófia magas szinten. Három kedvezményes csomagban kínáljuk a Bihar School of Yoga és a Satyananda Yoga tradíció magyar nyelven elérhető könyveit, köztük olyan jóga bestsellereket, mint az Ászana, Pránájáma, Mudrá Bandha, a Szúrja namaszkára, a Jóga nidrá, a Jóga darsan, a Szánkhja darsan, a Jóga a mindennapi életben, A fej, a szív és a kéz, a Karma és karma jóga, és a Jóga csakra.   Tovább a könyvcsomagokhoz.

Online Satyananda Yoga óra csütörtökönként, 18:00-19:30

Részvétel 8 alkalmas bérlettel, 2023. március 16-május 4.

 

A Satyananda Yoga órák részei az ászana, pránájáma, mantra, relaxáció és meditáció gyakorlás. Ezt nevezik integrált vagy holisztikus gyakorlásnak, ami a jóga klasszikus elvein alapul, és figyelembe veszi az emberek mai szükségleteit. Ez a fajta gyakorlás megteremti a fizikai, mentális, érzelmi és energetikai egyensúlyt, tudatossághoz és önismerethez vezet, valamint erősíti a pozitivitást és kreativitást. “Online Satyananda Yoga óra csütörtökönként, 18:00-19:30” bővebben

Jógikus önismeret a Satyananda Yoga eszközeivel, személyes és online

Következő rész: SATKARMÁK, 2023. ÁPRILIS 22.

A sorozat mindegyik része a jógikus önismerethez szükséges elméleti és gyakorlati módszereket tartalmazza. Minden alkalommal más területeket világít meg azok számára, akik a jógaszőnyegen kívül is alkalmazható tradicionális jógát, valamint szakértő útmutatást és inspirációt keresnek  ahhoz, hogy elkezdjék az integrált jógagyakorlásukat, melyben több jógaág gyakorlatai szerepelnek. Lehetséges az egyes alkalmakra külön is jelentkezni. “Jógikus önismeret a Satyananda Yoga eszközeivel, személyes és online” bővebben

Gyógyító mantra szádhaná Magyarországért

100 éve született Sri Swami Satyananda –  centenáriumi program

Közös gyakorlást kezdünk az országért és a magyar emberekért. A mahámritjundzsaja mantrát fogjuk kántálni esténként 108-szor egészségért, jólétért és boldogulásért. A programmal a 100 éve született Sri Swami Satyananda élete és munkássága előtt tisztelgünk, aki kiemelkedő alakja volt a jóga 60-as, 70-es és 80-as évekbeli reneszánszának, és akinek módszerei és inspirációja milliókat segít tovább a spirituális úton világszerte. Ő vezette be a mahámritjundzsaja mantra rendszeres kántálását is a Bihar School of Yogában, Mungerben, ami világméretű szádhanává fejlődött az elmúlt közel negyven évben, és ő volt az, aki ezt a mantrát a Satyananda Yoga követőinek napi gyakorlatává tette. A gyógyító mantraként is ismert mahámritjundzsaja mantra pozitív hatásait tudományos kutatások is igazolják. “Gyógyító mantra szádhaná Magyarországért” bővebben

Értesülj minden Satyananda Yoga eseményről

Egyedi és speciális programok csak feliratkozottaknak

Hari Óm! Szeretettel javasoljuk honlapunk látogatóinak, hogy iratkozzanak fel ingyenes E-Újságunkra, amennyiben érdeklődnek a Satyananda Yoga-Bihar Yoga tanításai és programjai iránt, ugyanis számos olyan különleges programról is értesülhetnek, melyek nem szerepelnek a honlapon. Ilyenek többek között az egyedi kirtan, mantra, meditáció és speciális havan események, a jótékonysági tevékenységeink, valamint az ásramunk egyes zártkörű programjai. Ezeken kívül természetesen megkapják az ingyenes Satyananda Yoga Újságot is, amit már 20 éve havonta küldünk többezer érdeklődőnek, hogy mestereink tanításai segítségükre legyen az egészséges, boldog és harmonikus élethez, ami a Satyananda Yoga fő célja. A legjobbakat kívánjuk! Óm tat szat.

Satyananda Yoga óra kedden, személyes és online, 18:00-19:30

Részvétel 8 alkalmas bérlettel, 2023. január 10-február 28.

A Satyananda Yoga órák részei az ászana, pránájáma, mantra, relaxáció és meditáció gyakorlás. Ezt nevezik integrált vagy holisztikus gyakorlásnak, ami a jóga klasszikus elvein alapul, és figyelembe veszi az emberek mai szükségleteit. Ez a fajta gyakorlás megteremti a fizikai, mentális, érzelmi és energetikai egyensúlyt, tudatossághoz és önismerethez vezet, valamint erősíti a pozitivitást és kreativitást.

“Satyananda Yoga óra kedden, személyes és online, 18:00-19:30” bővebben