Mit értünk spiritualitáson?

Swami Niranjanananda

 Szeretnétek megtudni az igazi választ? Valóban? Nem fog tetszeni. A spiritualitás a lélek természetének megtapasztalását jelenti. A lélek egyértelműen nem az elme. Álláspontom szerint a spiritualitás valójában a meditatív állapot elérésekor kezdődik, és nem azelőtt.

Megtanuljuk, hogyan kezeljük az elme különböző tevékenységeit a kezdetektől a dhnyána (meditáció) végéig, és megpróbálunk kifejleszteni bizonyos képességeket, amelyek elősegítik a spirituális állapot átélését. Ezek a képességek, melyek szeretet, együttérzés, vagy gyengédség formájában bontakoznak ki nem a természetünkre kényszerített fegyelmi szabályzatok, noha a korai szakaszokban megpróbálhatunk bizonyos pozitív magatartási formákat kényszeríteni a természetes tudatállapotunkra. Ezek a pozitív magatartási szokások terelik viselkedésmintáinkat a helyes irányba, de a tudat alaptermészete, vagy hajlamai nem változnak. A tudatnak keresztül kell jutnia egy tisztulási folyamaton.

Kimegyünk az utcára, és meghempergünk a koszban meztelenül, majd visszamegyünk a házba, és frissen vasalt, új ruhát veszünk föl. Megmoshatnánk a kezünket és az arcunkat, tehetnénk egy kis parfümöt is magunkra, és tisztának látszanánk, de ezzel a külső változással megtisztítottuk a testünket, amely piszkos? Hogy megszabaduljunk a kosztól, zuhanyoznunk, vagy fürdenünk kell. Ugyanígy, amikor bizonyos minőségeket, vagy viselkedési formákat kívánunk magunkra kényszeríteni, az olyan, mintha tiszta ruhát öltenénk a tisztátalan tudatra, mert nem tudjuk, hogyan kezeljük a negativitásokat, sem a természetes elme reakcióit.

A dhnyána szintjéig próbáljuk tisztítani az elmét, és miután ezt elértük, megtapasztaljuk a szamádhi állapotát. A szamádhi a test, az elme és a szellem tiszta, valódi, romlatlan állapota. Számomra a spiritualitás a szamádhi után kezdődik, mert akkorra megtanuljuk, hogyan kezeljük az elmét, és megtanuljuk, hogyan éljük meg a spirituális élményeket a hétköznapi életben. Az a spirituális élmény élő tapasztalattá válik, nem csak intellektuális koncepció marad.

Ha megnézitek Swami Anandananda fejét, hegeket láthattok rajta. Tudjátok, hogyan szerezte? Nem? Ha megengedi, elmesélem. Ah! Beleegyezett! Amikor először jött Indiába még szeleburdi fiatalember volt, és erőteljes késztetést érzett, hogy realizálja isteni önvalóját.  Amikor először találkozott Paramahamsajivel (Swami Satyananda), rögtön azt mondta: „El akarom érni az azonnali önmegvalósítást”. Paramahamsaji megkérdezte: „Miért?” „Swami Anandananda azt felelte: „Olyan kultúrából jövök, ahol van instant tea, instant kávé, ezért akarom az azonnali realizációt”.

Természetesen hosszabb párbeszéd volt ez, de nem megyek részletekbe, ám végül valahogyan sikerült meggyőznie Paramahamsajit (még ma is csodálkozom, hogyan) az instant önmegvalósítás folyamatáról. Paramahamsaji egy mantrát adott neki – megmondjam melyiket? Igen? Az engedélyével elárulom, melyik mantra volt az, és akkor mától kipróbálhatjátok. A mantra az Aham Brahma Asmi volt, ami körülbelül annyit jelent: „A Brahman, a legfőbb tudat én vagyok”. Paramahamsaji azt mondta neki, hogy addig ismételje, amíg valójában megtapasztalja azt, amit ismételget.

Swami Anandananda elhamarkodottan arra vágyott, hogy ráeszméljen az isteni képességeire.  Leült, és elkezdte ismételgetni: „Aham Brahma Asmi, Én vagyok az, én vagyok az” folyamatosan egy héten át – persze, azért tartott közben reggeli, ebéd és vacsoraszünetet. Amikor úgy érezte, megvalósította, azt mondta Paramahamsajinek: „Beteljesítettem az önmegvalósítást” Paramahamsaji azt válaszolta: „Próbát teszünk”. Adott neki egy szatyrot, meg némi pénzt, és kiküldte a mungeri piacra zöldségekért.

Swami Anandananda boldogan masírozott ki a kapun, gondolván, hogy a világ gyönyörű, isteni és nagyszerű, és nem csak ő maga, hanem mindenki a legfőbb valóság része. Néha azon gondolkodtam, hogy nem szed-e LSD-t, mert amikor például ránézett egy falevélre, és gyönyörű ragyogást látott a falevél körül, azt mondta: „Ó”! Ez is a legfőbb valóság”. Az út, amely aszfaltból épült, aranynak tűnt számára, és még az útból is az isteni energia kisugárzását érezte.

Történetesen ebben az elmélkedő állapotban érkezett meg a mungeri piacra. Ekkor azt látta, hogy mindenki egy irányba menekül a piacról. Megkérdezett egy embert: „Miért rohan el mindenki”? Az ember azt mondta: „Nézd, te is szaladj, mert egy megvadult elefánt van a piacon, és mindent eltapos, ami az útjába kerül.”

Swami Anandananda gondolkodóba esett: „Én vagyok a legfőbb tudat. Az elefánt is a legfőbb tudat. Az egész világ a legfőbb tudat része. Miféle bajt okozhat a legfőbb lélek a legfőbb léleknek? Ha egy vödröt dobsz az óceánba, mi történik? Semmi! Elmerülnek egymásban. Tehát hogyan árthat az elefánt legfőbb lelke, a saját legfőbb önmagamnak.” Így elmélkedve a mindenek fölött álló önvalóról, éppen az elefánt felé sétált. Sajnos az elefánt nem volt filozofikus hangulatában, és nem is akarta meghallgatni Swami Anandananda elméleteit. Ehelyett felkapta az ormányával, megforgatta a levegőben, majd elhajította őt. Persze Swami Anandananda megütötte magát, és a sebhelyek ma is látszanak. A mungeri kórházban végezte, ahol összevarrták, és bekötözték, majd visszaküldték az ásramba, sántikálva, zöldségek nélkül. Amikor odaért, Paramahamsaji a kapuban állt, és megkérdezte, mi történt. Swami Anandananda elkezdett olaszul káromkodni. Szerencsére senki sem értette, mit mond. Amikor aztán lecsöndesedett, Paramahamsaji megkérte, hogy mesélje el az egész történetet.

Miután meghallgatta az egészet a fényes, csillogó, aranyszínű világról, és a piacon történtekről, megkérdezte: „Ha tudtad, hogy mindenki az isteni természet része, miért nem hallgattál az emberre, aki figyelmeztetett a veszélyre? Ő is isteni volt, és megmondta, hogy fuss el.”

Ez a történet jól példázza, hogy a racionális megértés mennyire távol van a valódi megvalósítástól. A spirituális élet nem valamiféle intellektuális tornagyakorlat. A valódi életben kell megtapasztalni, miután ellenőrzés alá vontuk, és túljutottunk az elmén, és az elme természetén. Ezért a spiritualitás csak a meditáció állapotainak tökéletesítése után kezdődik.