Amit az élet nekem tanított

Swami Sivananda Saraswati

Villámcsapásszerű volt, ahogy életemben már korán arra a következtetésre jutottam, miszerint az emberi élet nem tökéletes a maga megfigyelhető tevékenységeivel, és van valami az emberi észlelésen túl, amely ellenőriz, és irányít minden láthatót. Elkezdtem megérteni a valóságot a mögött, amit földi életnek nevezünk. A nyugtalanság és a lázas aggodalom, amelyek az emberek normális létezését itt jellemzik, egy magasabb célról árulkodnak, melyet az embernek egyszer majd el kell érnie.

Mikor az ember belegabalyodik az önzésbe, a mohóságba, a gyűlöletbe és az érzéki vágyakba, természetszerűleg elfelejti, hogy mi is van a saját bőre alatt. Materializmus és szkepticizmus uralkodik mindenek felett. Az ember felidegesíti magát kis dolgokon, és elkezd küzdeni és veszekedni; egy szóval: az ember nyomorúságos lesz.

Az orvosi hivatás bőséges bizonyítékot szolgáltatott nekem e világ hatalmas szenvedéseiről. Egy új látomással, egy új perspektívával voltam megáldva. Mélyen meg voltam győződve arról, hogy kell lennie egy helynek – az eredendő üdvösség, tisztaság és az isteni fény édes otthona – ahol abszolút biztonságot, tökéletes békét és boldogságot élvezhetünk örökké. Ezért – a Srutik kijelentéseinek megfelelően – megtagadtam a világot, és éreztem, hogy most már az egész világhoz tartozom. A kemény önfegyelmezések és vezeklések sora elegendő erővel ruházott fel, hogy sértetlenül mozoghassak a világi jelenségek viszontagságai közepette. Kezdtem érezni azt a nagy jótéteményt, mely az emberiséget érné, ha meg tudnám osztani ezt az új látomást egytől egyig mindenkivel. A munkaeszközömet elneveztem „Isteni Élet Társaságnak” (Divine Life Society).

A 20. század kezdete óta bekövetkezett felkavaró események egymással párhuzamosan mind hatást gyakoroltak valamennyi éles elméjű emberre. Az elmúlt és egy lehetséges háború szörnyűségei, és az ezek nyomán fellépő szenvedések megérintették az emberek tudatát. Nem volt nehéz látni, hogy az emberiség fájdalmait többnyire saját tettei idézték elő. Érezhető volt, hogy a kor égető szükséglete: az embert ráébreszteni tévedéseire és ostobaságaira, megváltoztatni szokásait azért, hogy életét egy értékesebb cél elérésére használhassa. Erre az igényre mintegy válaszként az „Isteni Élet Misszió” létrehozását láttam, azzal a feladattal, hogy megmenekítse az embert az alantas természet erőitől, és ráébressze őt a világmindenséghez való igazi viszonyának tudatára. Az a feladat, hogy az embert rávezessük isteni lényegének tudatosságára.

Puszta érvekkel vagy vitával nem lehet vallást tanítani vagy megérteni. Nem lehet valakit vallásossá tenni egyedül erkölcsi alapelvek vagy a tanítások kánonjain keresztül. Szükséges egy sajátos affinitás is az ember végtelenül nagy környezetéhez; egy képesség, érezni a legmélyebbet csakúgy, mint a legnagyobbat. Szükséges egy hiteles, átélt együttérzés a teremtéssel. A vallás megélt, és nem beszélt vagy mutatott valami. Én úgy tartom, bármi legyen is valaki vallása, bárki legyen is a próféta, akit az illető imád, bármi legyen is a nyelve vagy hazája, kora vagy neme, az ember lehet vallásos, feltéve, hogy a „tapasznak”, ennek a szent kifejezésnek, – mely lényegében az önkontroll bármely formáját jelenti –, az igazi implikációja egy lehetséges mértékig legyen alkalmazható az ember számára a mindennapi életben való gyakorlásra, abban a környezetben és azon körülmények között, ahol az illető él.

Az igazi vallás a szív vallása. A szívet elsőként meg kell tisztítani. Igazság, szeretet és tisztaság képezik a valódi vallás alapját. Az alsóbb természet uralása, a tudat legyőzése, az erények ápolása, az emberiség szolgálata, jóakarat, szövetség és baráti jó viszony alkotják az igazi vallás fundamentumát. Ezek az ideálok benne foglaltatnak az „Isteni Élet Társaság” alapelveiben, és megpróbálom többnyire példákon keresztül tanítani őket, melyeket én nyomósabbaknak tartok, mint az összes erkölcsi alapelvet. Az isteni élet szépsége annak egyszerűségében és az átlagember mindennapi ügyeire való alkalmazhatóságában rejlik. Lényegtelen, hogy az ember templomba, mecsetbe vagy más vallási szentélybe jár-e felajánlani imádságait, mert minden őszinte imát meghallgat az Isten.

Az Igazság után kutató átlagos embert nagyon sokszor becsapják a tudat szeszélyei. A spirituális utat választó emberben zavarodottság keletkezik, mielőtt elérné utazásának végét. Természetszerűleg kísértésbe esik, hogy lazítsa erőfeszítéseit fél úton. Sokan csapdába esnek, de azok, akik állhatatosan róják tovább az utat, biztosak lehetnek abban, hogy elérik az élet célját, mely a létezés, tudás és öröm egyetemessége. Minden írásomban nagy hangsúlyt fektettem a zavarodott érzékek feletti uralomra, a tudat legyőzésére, a szív megtisztítására, valamint a belső béke és erő megszerzésére, a fejlődés különböző állomásainak megfelelően.

Az ember legelső kötelessége megtanulni adni; adni jótékonyságból, adni bőven, adni szeretettel és minden viszonzás elvárása nélkül, mert az ember semmit nem veszít az adással – másrészről pedig ezerszeresen kapja azt vissza. A jótékonyság nem csupán bizonyos anyagi javak felajánlásának aktusa, mert a jótékonyság nem teljes a hajlam, az érzés, a megértés és a tudás jótékonysága nélkül. A jótékonyság valamely lény önfeláldozása különböző szinteken. Az én felfogásom szerint a jótékonyság legmagasabb értelemben azonos a Gjána Jagja-val, a bölcsességből származó áldozattal.

Hasonlóképpen én úgy tartom, hogy a létezés és a cselekvés jósága képezi az ember életének legmélyebb, legszilárdabb alapját. Jóság alatt a másokkal való együttérzés képességét értem, és azt, hogy úgy éljünk és érezzünk, ahogy azt mások teszik. Képesek legyünk cselekedni úgy, hogy ezzel a tettel ne okozzunk fájdalmat senkinek. A jóság az Istenesség kifejeződése. Igazából jónak lenni, a szív legmélyebb zugában is, nem könnyű, jóllehet tanításként ez olyan egyszerűnek tűnhet. Ez az egyik legnehezebb dolog a világon, ha az ember őszinte akar lenni magához. Számomra nem létezik a fizikai világ. Amit én látok, azt én a Mindenható csodálatraméltó megtestesülésének látom. Örvendezem, amikor megpillantom Purusát ezer fejjel, ezer lábbal és szemmel, a Szahaszraraszirsa Purusát. Mikor az embereket szolgálom, nem az embereket látom, hanem Őt, melynek ők a tagjai. Tanulok alázatosnak lenni a hatalmas Lény előtt, akinek lélegzetét lélegezzük, és akinek örömét élvezzük. Azt hiszem, nincs más tanítani vagy megtanulnivaló. Ez a vallás legjava, a filozófia kvintesszenciája, melyre mindenkinek igazán szüksége van.

Az én filozófiám sem nem álomszerű, szubjektív, világot megtagadó, illuzórikus doktrína, sem durva, világot igenlő, érzékeken lovagló emberközpontú elmélet. Úgy érzem a világmindenség isteniségének, az emberi lélek halhatatlanságának, és a teremtésnek az Abszolúttal való egységének a ténye az egyetlen doktrína, melyet érdemes figyelembe venni. Mivel az egyetlen, mindent átható Brahman változatos univerzumként jelenik meg manifesztációinak valamennyi síkján, a törekvő embernek tisztelettel kell adóznia az alacsonyabb megnyilvánulások előtt, mielőtt a magasabba lép. Tökéletes egészség, tiszta értelem, mély tudás, tiszta, erős akarat és erkölcsi tisztesség a szükséges elemei az emberiség eszményeit, mint egészet megvalósító folyamatnak.

Igazodni, alkalmazkodni, mindenben a jót látni, az emberi erők és képességek harmonikus összhangjának útján haladva az Önvaló felismerése irányába mutató fejlődés folyamatában a természet valamennyi törvényét hatékonyan alkalmazni – íme néhány azon tényezők közül, melyekkel felépíthető egy életfilozófia. Számomra a filozófia nem pusztán a bölcsesség szeretete, hanem annak tényleges birtoklása. Az összes írásomban módszereket írtam elő, miként lehet a tudatosság fizikai, intellektuális, mentális és létfontosságú rétegeit legyőzni és azok mesterévé válni azért, hogy képesek legyünk haladni a szádhanával a tökéletesedés felé. Megpillantani az Urat minden lényben és formában, érezni Őt mindenhol, minden időben és az élet minden helyzetében, Istenként látni, hallani, ízlelni és érezni mindent – ez az én hitvallásom. Élni Istenben, elolvadni Istenben és feloldódni Istenben – ez az én krédóm. Ilyen egységben létezni, használni a kezet, a tudatot, az értelmet és a testet az emberiség szolgálatában, az Úr neveit énekelni, magasztalni a híveket, útbaigazítást adni az őszintén törekvőknek és elterjeszteni a tudást az egész világon – ez az én hitvallásom, ha ezt annak lehet nevezni.

Kozmikus társnak és kozmikus jótevőnek lenni, a szegények, az elhagyatottak, a gyámoltalanok, és az elesettek barátjának lenni – ez az én hitvallásom. Szent krédóm szolgálni a betegeket, ápolni őket gondosan, együttérzéssel és szeretettel, felvidítani a leverteket, erőt és boldogságot oltani mindenkibe, érezni az egységet kivétel nélkül mindenkivel, és azonosan bánni mindenkivel. Legmagasabb hitvallásomban nincsenek sem parasztok, sem királyok, sem koldusok, sem uralkodók, sem férfiak, sem nők, sem tanítók, sem tanítványok. Én szeretek élni, mozogni, és létezni ebben a leírhatatlan birodalomban.

Az első lépés többnyire a legnehezebb. De mihelyt megtettük, a többi könnyűvé válik. Több bátorságra és türelemre van szükség. Az emberek többnyire kitérnek, húzódoznak és rémültek. Mindez azért van, mert nem ismerjük az igazi kötelességünket. Bizonyos mennyiségű oktatás és kultúra szükséges az ebben a világban elfoglalt helyzetünk kellően világos megértéséhez. Oktatási rendszerünknek egy generáljavításra van szüksége, mert most csak a felszínen lebeg, az ember mélységeinek megérintése nélkül. Ezt elérendő, az együttműködésnek nem csupán a társadalomtól kell érkeznie, hanem a kormányzattól is.

A siker nehéz kölcsönös segítség nélkül. A fejnek és a szívnek kéz a kézben kellene járnia, és az eszményképnek és a valóságnak szoros kapcsolatban kellene lennie. Ezzel a tudással dolgozni, ez a karma jóga. Az Úr kinyilatkoztatta ezt az igazságot a Gítában. Imádkozom, hogy ez a legmagasabb eszmény valóra váljon minden egyén mindennapi életében. Imádkozom, hogy legyen mennyország a földön. Ez nem csak kívánság – ez lehetőség és tény, melyet nem lehet tagadni. Ezt meg kell valósítani, ha az élet azt jelenti, amit jelentenie kellene.

Forrás: Yoga Magazin 2003.09.