Spiritualitás és vallás

Swami Niranjanananda Saraswati

Gondolatok a 2015-ös pancsagni szádhana (öt tűz szertartás) megkezdésekor. 2015. január 12., Ganga Darshan és Paduka Darshan

Különbség van vallás és spiritualitás között. A spirituális aspektus esetén az igazságot magadban kell keresned, az igazságot magadban kell felfedezned, és saját fényességedet kell, hogy felismerd. Ez a spirituális észlelés. A vallásos észlelésnél egyszerűen csak része vagy a történéseknek anélkül, hogy tudatában lennél önmagadnak, anélkül, hogy tudatában lennél annak, mit tehetnél azért, hogy jobbá válj, követsz egy hiedelmet, egy dogmát, egy rituálét. Ez a nagy különbség a vallásos attitűd és viselkedés, és a spirituális attitűd és viselkedés között.

A vallás kezdete: filozófia

Minden vallás ideaként kezdte, amely filozófiává vált és végül vallássá. Krisztus nem akart egy új vallást létrehozni. Élte az életét. Az életében követett egy filozófiát, az életében követett egy elvet, életében követett egy viselkedést, és ennyi. Krisztus nem élt vallásosan, élte az életet, amely hozzájárult mindahhoz, amit elért, beteljesített, hogy felismerte a magasabb önvalót, amelyet ő ’Atyának’ nevezett. Ez volt a kapcsolat, amit létrehozott: „Én és az én Atyám egyek vagyunk.” Hányan mondhatjuk el ezt? Egyikünk sem. Ő igen, mert számára megvolt a felismerés, a tudatosság. Ehhez hasonlóan Buddha sem hozott létre vallást. Egyszerű, mértékletes, spártai életet élt, és felfedezte saját magát. Felfedezte saját fényességét és egy elv, egy gondolat, egy filozófia, egy viselkedés szerint élt. Nem élt vallásosan. Ha így nézed végig az összes nagyszerű ember életét, ők mind spirituális életet éltek. A vallásos elképzelések ebből a spirituális életből emelkedtek ki hiedelem, dogma és rituálé formájában. Ezért a vallás eredete, amelyet a tömeg követ, és a filozófia eredete, amelyet a mesterek felfedeztek és éltek, két különböző dolog.

Elvégre a kereszténységet mikor alakították ki? Nem Jézus ideje alatt, és nem Jeruzsálemben vagy Betlehemben. Rómában öntötték formába ötven évvel később. Mikor vált Buddha filozófiája vallássá? Nem az élete során. Halála után tanítványainak gyülekezete hozta létre a rendszereket és elveket. Ezért van az, hogy a vallást a társadalmi szokások hozták létre, a spiritualitás pedig saját fényességed megtapasztalása. A filozófia, vallássá válik a társadalmi szokások hatására, ami azzal az eredménnyel jár, hogy a társadalmi szokásokat igazítja és vezeti.

A „hindu vallás” hamis identitása

Az emberek a „hindu vallás” kifejezést használják. Ez az Indiában létező spiritualitásnak a helytelen beazonosítása, mert itt Indiában mi nem nevezzük a jógát vallásnak, nem nevezzük a védantát vallásnak, nem nevezzük a védikus tudást vallásnak. Gondolati és filozófiai rendszereknek nevezzük ezeket, darshána-ként ismertek. Darshána azt jelenti, valami, amit felismersz, amivel találkozol, és amit felfedezel, vagy látsz magadban. Hat darshána létezik, és akár filozófiának is nevezhetjük ezeket nyugati terminussal szólva. Ez a hat filozófia volt az indiai kultúra fejlődésének a bázisa: a jóga, a védanta, a vaisésika, a nyjája, a számkja és a mímámsza.

Ez a hat filozófiai rendszer még ma is létezik Indiában. Az emberek mindegyiket vallásnak nevezik. Egy kalap alá veszik az összeset, és egy ideaként tekintenek rá, mint identitásra. A külső aspektusokra figyelnek, ezért a külső viselkedés, a külső rituálé vallássá vált. Azok, akik értik és felismerik ezeket, nem gondolják, hogy ez egy vallásos gyűjtemény, hanem tudják, hogy filozófiai gyűjtemény, egy filozófia, amit élni tudsz, egy idea, amit élni tudsz, egy megértés, amely mentén élni tudod az életed.

Végtére is az együttérzés egy idea, amit élsz is. A szeretet is egy idea, amit élsz. Jónak lenni, és jót cselekedni is egy idea, egy viselkedés, amit élsz. Ha egy gondolatot megélsz és kifejezed, és ez a gondolat békét, tudatosságot hoz és felemelkedést, akkor megváltozol belül, felfedezed saját szellemed önmagadban, azzal kapcsolódsz, akkor ez hogyan is lehetne vallás? Ez a növekedés és fejlődés személyes tapasztalása.

Spiritualitás: szimbólumok vezetnek

A spirituális életben minden a szimbólumokon alapszik. A szimbólumok jelzik a megidézés természetét. Az elme energia, a gondolatok energiák, a szavak energiák. Amikor beszélünk, akkor az az energia átalakulást indít el az elmében. Ha azt mondom, hogy nagyon jó vagy és gyönyörű, akkor örülni fogsz, beképzelt leszel, és ha azt mondom, hogy ronda és rettenetes vagy, akkor másképp fogod érezni magad. Bár a szavak csak szavak, az, ahogyan értjük ezeket, és válaszolunk ezekre a szavakra, az minden ember esetében különböző.

Egyszer valaki kutyának nevezett. Boldog voltam, mert a kutya az ember legjobb barátja. Ha kutyának nevezel engem, akkor az azt jelenti, hogy én a legjobb barátod vagyok. Ha más azt hallja ’kutya’, azt gondolja: ’Hogyan nevezhet engem ez a személy kutyának?’. Ennek eredménye agresszió, düh, frusztráció és visszautasítás lesz. Egy szó, amikor kimondják, megváltoztathatja az elme viselkedését és megértését.

A legtöbb szó az intellektusra van hatással. Aztán vannak bizonyos rezgések és szavak, amelyek hatással vannak az érzelmekre, vagy elérik azokat. Vannak bizonyos szavak és rezgések, amelyek a szellemet érik el. Az átalakulás, az érzés belülről jön. Ahogyan az elme válaszol a jó vagy rossz szavakra, a szellem ugyanígy válaszol bizonyos szavak rezgésére. Annak a szónak a rezgése, amelyekre a szellem válaszol a mantra. Természetesen az intellektus azonnal analizálja és összehasonlítja a szavakat. Jó vagy rossz dolgot mondott ez a személy nekem? Azonban, amikor a szó eléri a szellemet, azt az intellektus már nem ismeri fel, azt csak maga a szellem természete ismeri fel.

Amikor a szellem természete kapcsolódik a világhoz, a rezgéshez, akkor elkezdesz érezni valamit odabent, amelyet nem igazán tudsz hová tenni, de békének, megelégedettségnek, örömnek vagy boldogságnak nevezed. Azt, amit az elméd békeként, megelégedettségként, örömként és boldogságként tapasztal, az annak a megtapasztalása, ami éppen a saját lelkedben, saját természetedben történik. A béke nem egy intellektuális idea, nem intellektuális tapasztalás, hanem annak a tudása, hogy ‘békében vagyok’. A boldogság nem egy spirituális vagy társadalmi idea, hanem annak a tudása, hogy ’boldog vagyok’. A mantrák rezgése felemeli az elmét az intellektuális és érzelmi dimenzióból a spirituális dimenzióba. Ahhoz, hogy felismerd ezt a dimenziót, fenn kell tartanod a megidézést, a fegyelmet, az arádhanát (magát a gyakorlást), hogy ez elméd végül összeolvadjon a mantrával, és aztán jógivá válj.

A gondolattól a filozófiáig és a dogmáig

A világon minden egy gondolattal kezdődik. Ez a gondolat kérdésbe fordul át, és válaszokat kezdesz el keresni. Ha jön a válasz, az rendszerint személyes tapasztaláson és észlelésen alapul, amely a saját felfedezésed. Ily módon az emberek saját gondolataikat élik, amely végül filozófiává válik, egy életmóddá, egy tradícióvá. Amikor ez az életmód, idea és filozófia egyesül más ideákkal, szokásokkal és kultúrákkal, dogmává válik, aztán pedig vallássá.

A gondolat az, amely fenntart korszakokon át, és a gondolat mindkét irányba mehet: a vallás felé és a spiritualitás felé is.

Belső tapasztalás és a külső viselkedés szabálya

A spiritualitás saját tapasztalásod, meggyőződésed és elköteleződésed abban, amiben hiszel, ahogyan élsz, amit becsben tartasz. Az élet gazdagodásához vezet, kiteljesedettebb leszel, felfedezed a jobbik éned. Annak a jónak a felfedezése, amely benned lakik. Annak a szépségnek a felfedezése, ami benned van. Annak a harmonikus személynek a felfedezése, aki lehetnél. Ez a spiritualitás. Azonban amikor különböző szervezeteket hoznak létre, hogy egy ideát erőltessenek, a szabályok és a fegyelem bekerül a képbe erkölcsi viselkedési szabályok formájában, amelyet a társadalmi és kulturális megértés formál, ami aztán vallássá válik.

Azt a példát mondom, hogy Jézus nem volt keresztény, saját filozófiája, hite és életmódja szerint élt. Nem volt szándékában, hogy vallást alapítson, csak embereket akart arra inspirálni, hogy jó életet éljenek. Ez volt Buddhával is. Nem volt buddhista. Élte az életét, boldogan, áldottan, figyelte saját hibáit, javított azokon, jobbá vált, és végül elérte a nirvána állapotát. Érezte a teljességet az életében. Ez volt a szádhanája, a tapasztalása és ezt valósította meg. Nem gyűjtött tanítványokat, hogy vallást alapítson, inkább inspirálta őket, hogy lássák azt, amit ő látott, és váljanak azzá, amivé ő vált. Minden szent és mester e szerint élte az életét, legyen az keleten vagy nyugaton. Csak amikor a különböző kultúrák hagyományai egyesültek a filozófiával alakult ki a vallás.

A keleti és a nyugati látásmód

A keleti gondolat és nyugati gondolat ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban különböző az intellektus és a tapasztalás szintjén. Amikor az emberek tapasztalásról beszéltek, azt a nyugati gondolkodás mindig elnyomta. Amikor Szókratész a szellemről beszélt, börtönbe dugták. A gondolatait, az elképzeléseit nem fogadták el. Amikor Galilei tagadta, hogy a Föld lapos lett volna, és azt mondta, kör alakú, akkor börtönbe dugták, az ideáit nem fogadták el. Amikor Kopernikusz tagadta, hogy a Nap, a Hold és a csillagok a Föld körül forognának, és azt mondta, hogy a Föld valami más körül forog, az emberek nem hitték el. Tehát az intellektus egy olyan ösvény, amely arrogáns és nem hisz.

Ha ilyen egyszerű lett volna, akkor a hitetlenség nem lett volna probléma: ’Rendben, te nem fogadod el az én gondolatomat, én nem fogadom el a tiédet, éljünk békében’. A probléma ezzel kezdődik: ’Ha nem fogadom el a gondolatodat, akkor börtönbe duglak’. Ez történt a múltban. Minden egyénben megvan az arrogáns önérdek-képviselet. Még a férj-feleség vitában is néha van egyetértés, néha nincs. Ha nem értenek egyet, akkor mi kerül előtérbe? Az arrogancia és az agresszió. Ez az intellektuális mező, az intellektuális dimenzió.

A tapasztalási dimenzióban egyszerűen csak azzá válsz, amiben hiszel. Jézus hitt a szeretetben és együttérzésben, azzá vált, szeretetté és együttérzéssé. Buddha hitt az elmélkedésben és a megszabadulásban, és ennek élő példájává vált. A spirituális életben azzá válsz, amiben hiszel. Ha az egyszerűségben hiszel, akkor azzá válsz – az életben, gondolatban, szavakban és tettekben. Ha az alázatosságban hiszel, akkor azzá válsz – az életben, gondolatban, szóban és tettben. Minden spirituális törekvő egy ideát tart szem előtt, és azzá válik. Amikor azzá válsz, azt nevezik jógának. Azt nevezik tapasztalásnak. Vannak emberek, akik rosszá, negatívvá vagy féltékennyé válnak, és ezzel azonosulnak. Nem feltétlenül kell csak jóvá válnod, rossz is lehetsz, ha azonosulsz ezzel a minőséggel.

A dharma fogalma

Van egy másik fogalom is, amely segít nekünk itt, és ez a dharma. A dharma indiai értelmezés szerint nem vallás, hanem a következő: dhárájáté iti dharmah, „amit magad előtt a kezedben tartasz, azzá válsz”. Szóval mit tartasz a kezedben, hogy jobbá válj? A dharmát különböző minőségek alkotják, és ezek jelképezik a törekvéseidet és erőfeszítéseidet: ksháma, dharja, dhriti, shíl. Ksháma azt jelenti megbocsátás, dharja azt, hogy türelem, dhriti azt, hogy szilárdság, és shíl azt, hogy jó karakter és jelleg, jó viselkedés, ami nem romboló vagy negatív, hanem pozitív és felemelő. Nagyon sok dolog van benned, ami jobbá tehet, és ez a dharmád. A dharma itt nem hitet, hiedelmet jelent. Melyek azok a tulajdonságok, amelyek spirituálissá tesznek? Gondolkozz el ezen a dharmával kapcsolatban. A dharma nem vallás, hanem a te spirituális felismerésed.

Forrás: Avahan, 2015. május-június