Ki a szannjászin?

Swami Sivananda Saraswati

Az igazi szannjászin az egyetlen hatalmas uralkodó ezen a földön. Ő soha nem vesz el semmit. Mindig ad. A szannjászinok voltak azok, akik csodálatraméltó dolgokat vittek végbe a múltban. A szannjászinok azok, akik csodákat képesek tenni a jelenben és a jövőben is. Csak a merész szannyaszinok azok, akik elvágtak minden köteléket és kapcsolatot, akik félelem nélküliek, akik megszabadultak a káprázattól, a szenvedélytől és az önzéstől, akik igazi szolgálatot tudnak tenni a világnak.

Egy világi ember és egy szannjászin világnézete között az az alapvető különbség, hogy míg az előbbi saját magáért és a családjáért dolgozik ragaszkodással, addig az utóbbi a közös jó érdekében a szolgálat valamilyen formájában igyekszik munkálkodni kötődés és jutalom iránti elvárás nélkül. Ha a világ ki akarja gyógyítani magát az összes betegségből, melytől szenved, a szannjászához társuló eszménynek általában véve be kell szivárognia az emberek szemléletébe, legalábbis bizonyos mértékig. Ez pedig a helyesen értelmezett és őszintén gyakorolt lemondás eszménye, mely oly sok, manapság elterjedt problémát tudna megoldani.

A szannjászinok tartják fenn és őrzik a spirituális hagyományok tudását és tanításait. Ők azok az emberek, akik vigasztalást nyújtanak a világi, családfenntartó embereknek, szorultság vagy végszükség idején. Reményt adnak a reményteleneknek, örömöt a leverteknek, erőt a gyengéknek, és bátorságot a félénkeknek. Egyetlen igazi szannjászin képes megváltoztatni az egész világ sorsát!

Tjaga – lemondás

A világot beborítja az önzőség és az anyagi tárgyak iránt érzett megszállott rajongás árnyéka. Az életet a kapzsiság irányítja. A világi érdekek vak keresgélésben, a birtoklás és felhalmozás utáni mértéktelen vágyakozásában, az emberiség elfelejti igazi lényét. A lemondás nem negatív. Éppen ellenkezőleg: pozitív idealizmus, mely józanságot kölcsönöz az életnek. A lemondás folyamata az elmének az anyagi tárgyakhoz és a világi vágyakhoz való önző ragaszkodásáról való fokozatos leszoktatásával kezdődik, melynek során helyes viszonyulás alakul ki a dolgok természetéhez és azokhoz az értékekhez, melyek megnemesítik az életet, és az önzetlen szolgálaton, az imádságon, az önuralmon, az elmélkedésen és meditáción keresztül az egyéni én összeolvad a kozmikus akarattal. Az önzetlenség szelleme az, amely képessé teszi az embert egoizmusa letompítására. Ilyen a lemondás eszménye, melyet minden emberi lénynek a lehetséges legjobban ki kell fejlesztenie az adott hely körülményeinek keretein belül.

A szannjászinhoz fűződő rokoni érzés a szellem rokoni érzése. A szannjászin kapcsolódik a világhoz, és megvalósultságának mértéke szerint szolgálja az emberiséget. A lemondás nem valami negatív, hanem az életnek, és a világ tárgyainak és értékeinek igazi megértését adja számára. Az evilági élethez való viszonyulása a kötődés nélküliség pozitív és segítőkész szellemiségén alapszik.

Vivéka – megkülönböztetés

A szannjásza lemondást és gyakorlati bölcsességet alkalmazó életet jelent. A tudás – és ez alatt nem csupán a könyvből való tanulást értjük, hanem azt a tudást, mely szoros kapcsolatban van az ember életével – az elsődleges tényező, és ez képezi a szannjásza gerincét.

Mi is az, ami felgyújtja a lemondás szellemét a törekvő emberben? Az az ösztönös megérzés, hogy létezik valami, ami különbözik az érzékekkel felfoghatótól. De miről is mond le az ember? Mi az a tárgy, ami nem viszi előbbre a spirituális szádhana gyakorlását? Mi az a helyzet vagy állapot, melyet fel kell adni? Ezt a kérdést csak akkor lehet megválaszolni, ha az ember alaposan megvizsgálja a tapasztalatait.

A legtöbb emberből hiányzik az ilyen vizsgálatra való képesség. Az ember így vagy úgy fennakad az élet hálójának szövevényében, és teljesen összekeveri a különféle tapasztalásokat. Az ember a dolgokat természetesnek veszi. Az érzékek által felfogott tárgyakat, az érzékeken keresztül szerzett tudást a világon minden dolog alapjának tekintjük. Az élet hatalmas építményét érzéki tapasztalásra építjük fel.

Az igazi vivékával, a helyes megkülönböztetés képességével felruházott szellemi törekvő nem tekinti magától értetődőnek a dolgokat, és képes megérteni tapasztalását. Az örökkévaló soha nem érhető el a nem-örökkévalón keresztül. Így, akinek határozott szándéka az örökkévalóra történő ráébredés, nem törődik a nem-örökkévalóval.

Vajrágja – szenvtelenség

A vajrágja nem a fizikai szükségletek tagadását jelenti. Inkább a vágyak elpárologtatását a helyes megértésen keresztül. A vajrágja a szenvtelenség által vezérelt visszafogottságot és mérsékletességet jelenti. Az igazi vajrágja képes kell, hogy legyen egy tökéletesen fegyelmezett egyén kialakítására, aki széles látókörű, az élet realitásait mélyen megérti, együttérző a többi lénnyel, türelmes és nagyszívű. Ezért azt mondják, hogy egyetlen igazi szannjászin sem mentes a belső boldogság spontán felizzásától.

Szeretet

A szannjászin megkülönböztető tulajdonsága az egyetemes szeretet. A műveltség önmagában nem lehet a szentség jegye, mert egy művelt ember nem képes annyira a szeretet alanya vagy tárgya lenni, mint egy olyan valaki, aki tökéletesen átadta magát az isteninek. Az ilyen ember elméje abszolút békés, teljesen tiszta, intuitív módon felismeri a tartós értékeket, értelme gyors, mellyel azonnal megérti az írások lényegét, veleszületett és heves vágy él benne az ön-megtagadásra azért, hogy más emberek számára a lehető leghasznosabb legyen, és mély rajongással és kiapadhatatlan hittel van az Úr iránt.

Ha valaki szannjásza szamszkárával született, nincs földi erő, mely meg tudná őt akadályozni a szannjásza felvételében. Még ha száz testőrrel is akarnánk egy ilyen embert megakadályozni, hogy elhagyja a házat, azok sem tudnák felügyelni őt. A nagy Buddhát is őriztette apja minden lehetséges módon, de Buddha lova átugrott a birtok kerítésein, és elvitte őt az erdőbe. Aki megértette a szannjásza dicsőségét és szabadságát, egyetlen napot sem tud maradni a világi életben.

Ahogy vannak kutató ösztöndíjasok és posztgraduális tanulók a tudományban, úgy kell lenniük posztgraduális jógiknak és szannjászinoknak is, akik megosztják a világgal a szellemi téren szerzett tapasztalataikat és felismeréseiket. Tanulókat fognak képezni, és elküldik őket a világba a szorult helyzetben lévők és szűkölködők felemelésére és támogatására.

Soha ne gondoljuk, hogy alkalmatlanok vagyunk az önvalóra ébredésre, hogy alkalmatlanok vagyunk a szannjászára vagy a védántára. Nem fog elhagyni ez a gyáva természet, ha nem fáradozunk a való igazság megismerésén. Inkább célozzunk egy oroszlánra, és vétsük el, semmint vadásszunk egy sakálra és elkapjuk. Inkább célozzuk meg a szannjászát és a Védántát, és bukjunk el ezek gyakorlásában, mint hogy világi életet éljünk, és abban sikeresek legyünk. Ne felejtsük el, hogy erre a legfelsőbb célra születtünk, nem másra!

Forrás: Yoga Magazin, 2007. szeptember