Swami Sivananda Saraswati
Az összes probléma, mellyel az emberiség manapság szembesül, a béke körül forog. Ha megmondanák nekünk a szilárd, biztos alapokon álló béke titkát, az ember képes lenne egy józan civilizáció, egy virágzó társadalom, boldog otthonok és értelmes egyének kifejlesztésére.
Az ember, bekötött szemmel tapogatózva a sötétben, egy sor destruktív médiára támaszkodik – az atombomba és használatának „leghatékonyabb” módja, az egyéni én felnagyításának és a gazdasági monopólium gyűlöletes ideológiája, nemzeti dicsőség és egyéni hatalom.
A ma uralkodó „béke” a félelem békéje és a készülődés békéje. Bölcs emberek komoly tanácsát figyelmen kívül hagyva, a világ nemzeteinek az a szándéka, hogy romboló erejüket demonstrálják. Ez a háború és nem a béke útja.
Mindenütt nyugtalanság van. Önzés, kapzsiság, harag és testi vágy visz végbe nagy pusztítást. Veszekedések, csetepaték, kisszerű viták szennyezik az atmoszférát, és viszályt, diszharmóniát és nyugtalanságot keltenek. Emellett békemozgalmak dolgoznak csendben, hogy összhangot, harmóniát és békét hozzanak, kiirtsák a szörnyű tudatlanságot, mely az emberi szenvedés legmélyebb oka, és odaadást plántáljanak az emberek szívébe. Titokzatos az univerzum. De még titokzatosabb a láthatatlan Isten csendes munkálkodása, mellyel egyrészről indulatos embereket arra sarkall, hogy viszályt keltsenek, másrészről tiszta embereket arra ösztönöz, hogy békeközpontokat alapítva általában véve békét hozzanak a szenvedő emberiségnek.
A béke abszolút derű és csendesség, melyben valamennyi mentális módosulás, gondolat, képzet, hirtelen ötletek, képzelt hangulatok, sugallatok, érzelmek, ösztönök, stb. teljes mértékben megszűnnek, és az egyéni lélek saját őseredeti, romlatlan szépségében, csendes, zavartalan állapotban nyugszik. A világi emberek, persze, nem a szellemi nyugalom átmeneti állapotát keresik, mikor elvonulnak az erdő magányos viskóiba egy kis pihenésre, mikor fáradtak egy hosszú utazás után. A béke a szupertudatosság negyedik állapota. A béke a végtelen üdvösség, az örök élet és örök napsütés birodalma, ahová itt a lelket kínzó gondok, aggodalmak, szorongások és félelmek nem mernek belépni; ahol az isteni szeretet meleg ölelésében eltűnnek a kasztok, hitek és bőrszínek közti különbségek, és ahol a vágyak és sóvárgások teljes kielégülést találnak. A béke a szellemben, a tiszta tudatosságban, azaz a mindenek fölött álló Önvaló-ban való örök élet.
A béke nem külső dolog. A béke nem a vagyon felhalmozása. A béke nem a műveltségben van. Sánti (béke) abban az emberben honol, aki feladta az „enyém”, az „én” gondolatát, aki feladta a trisná-kat (vágy, vágyakozás dolgok után). Egyedül az ilyen ember szerezheti meg a békét. A béke nem egy sötét házikóban van. A békét csak az érheti el, aki minden ragaszkodástól mentes (vairágja), aki megértette az emberi szenvedés nagyságát itt, aki ismeri az öt elemből, színekből és hangokból álló világ igazi értékeit, aki megértette a romlandó tárgyak, a röpke hatalom és erő értéktelenségét ezen a világon, és nem vágyik utánuk. A kereső (az Önvaló , az Abszolút, az Igazság, Brahman után) kutató ember (vicsára) számára a világ semmi. Aki rájött e világ igazi értékeire, aki a megszabadulásra vágyódik, aki megértette a nevek és formák mögötti egyetlen örök és örökkévaló Átmant vagy Brahmant, és aki önuralmat gyakorol, csak az nyerheti el a békét. Az ilyen ember a királyok királya (átmaszamrat), nem olyasvalaki, akit csak úgy elragad egy kis szín, egy kis érintés, egy kis idegi ingerlés. Aki nem valósította meg a vivékát (helyes tudás, helyes megértés) és a vairágját (nem-ragaszkodás), aki nem képes különbséget tenni a valós és nem-valós között, az mindig boldogtalan marad.
Egy vicsára (gondolkodású ember) számára a világ semmivel sem több, mint az idegek egy kicsi kis ingerlése. Ezért fejlesszük a vicsárát, a vivékát és a vairágját. A vairágja tudati állapot. A vairágjával bíró ember a legerősebb ember. Belső spirituális ereje van, mely a szenvtelenségből születik. Ő a legbékésebb ember. A vairágja igazi spirituális gazdagság, mert megnyitja az intuíció ajtaját, Brahman ajtaját, ahol örök napsütést, örökké tartó békét és üdvösséget kapunk, melyek természete szatjam (igazság), gjánam (bölcsesség), ánandam (tiszta üdvösség), csidghana, vigjánaghana, ánandaghana.
Szerte a világon konferenciákat tartanak az egyetemes béke, az egyetemes testvériség és az egyetemes vallás megteremtése érdekében. Az emberi hiúság az, ami az embert a társadalom megreformálására ösztökéli, anélkül, hogy elsőként magát javítaná meg. Hiúság irányítja a világot, és mikor két hiú ember találkozik, súrlódás és veszekedés alakul ki.
Mindenkinek azon az úton kell előre haladnia, mely leginkább illik vérmérsékletéhez. Az Úr félreérthetetlenül nyilatkoztatja ki a Ghítában: „Ne zavarj meg senkit hitében.” A vallási reform nevében egy csomó nagyhangú beszéd, üres vita és veszekedés zajlik ma a világban. Olyan sok „izmus” van. És akkor ezek most még egy „izmus”-t akarnak hozzátenni – az univerzalizmust! Ezzel csupán egy újabb harcias tényezőt hoznak létre.
Mikor valamennyi vallás alapja egy és ugyanaz, hol van szükség egy univerzalizmusnak nevezett új vallásra? Amire szükség van, az a vallások követőinek helyes oktatása. Ki kell alakítani mindenkiben a helyes vallásos szemléletet. Mindenkit saját vallásának gyakorlására, és a cél elérésére való törekvésre kell bátorítani, nem mások hitének zavarására. Ez az igazi univerzalizmus. A reformereknek pedig mondjuk: „Orvos, gyógyítsd meg magad!”
A világ három gúnából áll. A szattva, radzsasz és tamasz mindig is meg fog maradni, és betöltik szerepüket, míg a teremtés létezik. Oly sok reformer jött és ment. Nagy avatárok, mint pl. Jézus Krisztus, az Úr Mohamed, az Úr Krisna, az Úr Buddha és mások, kétségtelenül kitörölhetetlen nyomokat hagytak, de más reformátorok millióiról senki sem tud semmit. Mi most is imádjuk az önvaló felismerésére jutott csodálatraméltó bölcseket, de a saját életükben oly sok zajt csapott reformátorokat gyorsan elfelejtik.
Értelmetlen a háború megszüntetéséről beszélni, mikor az emberek tele vannak kisstílű féltékenységgel és gyűlölettel. Először szüntessük meg a disszonáns, nem harmonikus rezgéseinket, akkor nem lesz háború többé az egyik és másik nép között. Egyének társulása alkotja a nemzetet. Mikor diszharmónia támad az ember szívében, az elsőként a családot fertőzi meg, majd fokozatosan szétterjed a társadalomban, aztán a nemzetben és általában véve a világban. A politikai rendszerek semmilyen mennyiségű átalakítása sem fog állandó békét hozni. Még ott is, ahol ezekre szükség van, ott is az ember szívéből kell, hogy kipattanjanak, az emberiség kedvéért.
Éljünk eszményi, békés életet. Öljünk meg könyörtelenül mindenfajta gyanakvást, előítéletet, irigységet, féltékenységet, önzést, hataloméhséget és birtoklási vágyat. Éljünk egyszerű életet. Meditáljunk naponta, és teremtsük meg a békét saját szívünkben. Ha közülünk mindenki szívügyének tekinti, hogy napi egy órát szenteljen meditációban a béke gondolatainak kivetítésére, akkor ezrével lesznek más emberek, akik ugyanezt teszik minden nap, és az ilyen módon egyesített gondolatkivetítések teljes hatása felbecsülhetetlen lesz. Nemcsak az ebben az együttműködésben részt vevő minden egyes ember egyéni ereje lesz jelen, hanem mindenki járulékos erőt nyer a láthatatlan segítőktől, az örökké jelen lévő Mesterektől, a Vidéhak-tól (test nélküli) is, akik csendesen kísérnek mindenkit a magasabb birodalmakból, és a helyes úton tartják őket. Nagy lények ők, akik belépnek minden jó és vallásos ember értelmébe és érzelmeibe, és az egyént eszközként használják az emberiség szolgálatában.
Ezért, ha nem tesszük meg azt az egy elhatározást, hogy minden nap legalább egy órát szánunk a béke gondolatainak kivetítésére, akkor vajon megszűnnek-e a világ mostani gondjai és a felfordulás? Egyszerű dologról van szó, amit megtehetünk – a Mindenhatótól és közvetítőitől jövő viszonzás mégis igen értékes lesz.
A reformátoroknak saját magukat kellene megjavítaniuk. Előbb gyakoroljanak, mielőtt prédikálnak. Nekik maguknak kellene Istenre ráébredniük. Békésnek kellene lenniük, és saját magukon belül kellene megtalálniuk a békét: akkor tudnak békét és egységet sugározni mindenfelé. Még csak beszélniük sem szükséges; puszta jelenlétük fogja inspirálni az embereket – puszta jelenlétükben az emberek békét és harmóniát fognak élvezni.
Ezért minden nép célja az legyen, hogy hatalmát az emberek szívének átalakítására irányozza, az ember-alatti és gyenge emberi természetet helyes kormányzással, helyes oktatással és a tökéletes – nem csupán viszonylagos, hanem az abszolút – igazságon alapuló helyes életvitelhez való ragaszkodással magasan emberi és isteni természetté transzformálja. Ennek eredménye az egészséges és békés élet nagy reneszánsza lesz a Földön, és az örök életé is, átszellemítve a földi életet.
Tegyük meg saját egyéni kérésünket Istenhez, és kérjük Őt, hogy küldjön fényt az emberiség segítségére a béke és a boldogság megteremtésében.
Legyen béke, jólét és barátság az egész világon. Áldjon meg mindenkit az Úr békével, bőséggel és szellemi megvilágosodással.