Inspiráció mindenkorra

Swami Niranjanananda Saraswati

Minden tanítványnak egyedülálló, egyéni érzései vannak a guruja felé. Nekem is van egy érzésem a gurum felé. Kora gyermekkorom óta, az ölében nőttem fel, de soha nem akartam őt apa, anya, rokon sőt még guru alakjában sem látni vagy azonosítani. Csupán inspirálóként láttam és tapasztaltam őt, aki bátorított minket, hogy haladjunk előre az életünkben minden nehézség és probléma ellenére. A jövőben is szeretném továbbra is ilyen formában látni és tapasztalni őt. Benne láthatjuk a Paraszuramu izzó éleselméjűségét és Ráma integrált személyiségét, Jóga Vaszistha egykedvű bölcsességét és a Bhagavad Gíta dinamikus karma jógájának az elegyét.

Történelmünk során voltak bizonyos emberek, akik születésüktől kezdve rendelkeztek egy magasztosabb ideállal, egy magasabb céllal, és nem volt szükségük egy bizonyos szádhana segítségére ahhoz, hogy elérjék a spirituális betetőzést. Mindent könnyedén értek el. Vannak bizonyos személyiségek, mint Adi Guru Sankáracsárja, Ramana Maharsi és sokan mások, akikben belül, születésüktől fogva megvolt a spirituális szikra, és akik az életen teljes könnyedséggel mentek keresztül, célpontként egy irányt, egy célt, egy törekvést tartva. Nem volt szükségük semmilyen szádhanára; ők maguk voltak az élő megtapasztalásai mindennek.

A választott ösvény

Gurunk életében láthatjuk ezt a bölcsesség szikrát, ezt a szamszkárát, ez az, ami motiválta őt, hogy egy irányba, egy céllal élje az életet. Választott ösvénye a lemondás, a bölcsesség és az önzetlen szolgálat volt. Sok évig Swami Sivananda-dzsível maradt, képzésen ment keresztül és megalapozta jövendőbeli tevékenységeit. Swami Sivananda beavatta őt a Paramahamsza Szannjásza tradícióba, és abban az időben tanította neki azt is, hogy először meg kell tisztítania és elő kell készítenie az elméjét az önzetlen szolgálaton keresztül.

Tizenkét év szolgálat után, Srí Swamidzsí (Swami Satyananda) elhagyta az ásram élet szakaszát azért, hogy beteljesítse guruja megbízását. Kilenc évig utazott mindenfelé az indiai szubkontinensen, azzal a céllal, hogy meglássa az irányt merre tart az emberiség eszméi és hite szerint, és, hogy milyen lépéseket kellene tenni, hogy felébredjen a spirituális szikra az emberiségben.

Utazása során eljutott Trajambakésvárba, amely egy az Úr Siva dzsjotir lingamjai közül (különleges Siva templomok Indiában). Ott világos útbaigazítást kapott az Úr Mritjundzsajától, azt, hogy alapítania kell egy intézményt a jóga elterjesztésére, mert a jóga egy erőteljes világ kultúraként fog megjelenni, és irányítani fogja a világ eseményeit. Swamidzsí elfogadta ezt a megbízást és Mungerbe jött, ahol megalapította a Bihar School of Yoga-t, és később felépítette a Ganga Darshant.

A jóga minden ajtón kopogtat

Ha megnézzük a Bihar School of Yoga történetét, láthatjuk Swamidzsí hogyan dolgozott önzetlen erőfeszítéssel a jóga elterjesztéséért ajtótól ajtóig és parttól partig, hogy kielégítse az egészség, kiegyensúlyozottság, egyensúly és boldogság fizikai és pszichológiai szükségletét és ugyanakkor tudatára ébressze az embereket, hogy az isteni önvaló szikrája bennük van.

A modernkor szükségleteinek megfelelően sok tudományos-, terápiás-, és irodalmi kutatást végzett a jóga tudományában. Swamidzsí szándéka és célja az volt, hogy a jóga gyakorlatai és tanítása által nyújtson egy ösvényt vagy rendszert, amivel az emberek meg tudják tapasztalni a legmagasabb igazságot, amelyen keresztül képesek lesznek ráébredni a bennük lévő szellem erejére.

Ezzel az erőfeszítéssel együtt, hogy szociális szinten békét, boldogságot és megelégedettséget nyújtson a széles nyilvánosságnak, megalapított egy másik intézményt is Sivananda Math néven, amelyet guruja, Swami Sivananda emlékének szentelt. A Sivananda Math célja nem a jóga elterjesztése volt, hanem szociális szolgálat elősegítése.

A második visszavonulás

1988-ban, amikor az International Yoga Fellowship Movement (Nemzetközi Jóga Egyesület Mozgalom) minden ága világszerte gyökeret eresztett és Swamidzsí a tevékenysége csúcsán járt, egy éjjel hirtelen döntött: „Most el kell engednem mindezt, nem ez volt a célom. Ezen erőfeszítés célja az volt, hogy megszabadítson a gurum felé való kötelességeimtől, és én teljesítettem ezeket”– mondta Swamidzsí. „Én csak egy hullám vagyok az óceánban, amely egyszer felemelkedik és bármi, ami e hullám útjába kerül, azt magával viszi. Most már más hullámoknak kell emelkedniük ezen az óceánon úgy, hogy ők is hozzájárulhassanak az emberi társadalom fejlődéséhez.”

Ezzel az állásfoglalással ’88.08.08-án Swamidzsí elhagyta az ásramot, amely oly hatalmas intézmény volt minden komforttal ellátva. Azonban amikor elhagyta az ásramot, egyetlen rúpia sem volt a dzsólájában. Sok kérlelést követően, a tisztelet jeleként sikerült adnunk neki 108 rúpiát, amit ő odaadott valakinek mihelyst elhagyta az ásram kapuit. Csupán két dhótit (szegetlen ruhadarab) vitt magával egy dzsólában. Miközben távozott csak ennyit mondott: ’Most hagyjatok elmenni, hadd legyek szabad. Ha megvan a képességetek, akkor a munkát még tovább fejlesztitek. Ha nincs meg a képességetek, akkor hagyjátok más embereknek, hogy folytassák a munkát ők, képességeik szerint.’

Lemondván az ásramról és küldetéséről Sri Swamidzsí elutazott  különböző sziddha tirthákhoz, amíg végül el nem érte újra Trajambakésvárt, ahol az első megbízatását kapta. Ezúttal szintén kapott egy világos megbízatást az Úr Mritjundzsajától, ami így szólt: ’Most már szabad vagy gurud felé való kötelességeidtől. Munkád e világban befejeződött, és most a szádhanádra kell koncentrálnod.’

Swamidzsí gondolkodni kezdett: ’Megkaptam a megbízatást, de hová kell most menjek, a Himalája barlangjaiba vagy a Gangesz folyó partjára?’ Újra üzenetet kapott: ’Menj a hamvasztási helyemre.’ És azóta a nap óta, hogy Swamidzsí megkapta ezt az üzenetet, teljes mértékben a szádhanájának szentelte magát az Úr Mritjundzsaja hamvasztási helyén.

A legmagasabb szannjásza

A történelem során sok szentre és emelkedett látomással rendelkező emberre van példa, akik elkezdtek egy munkát, amelyet később átadtak a tanítványaiknak, így a munka nem fejeződött be velük, hanem örökké folytatódott. Ők függetlenítették magukat az intézmény céljától és a kozmikus tudatosságban alapozták meg magukat. Ez az, amit mi Sri Swamidzsí életében is látunk. Ez a szannjásza élet egy példája.

Utolsó levelében ezt írta nekünk: ’Számotokra, én már halott vagyok, és ha életben vagyok, az a ti szellemetek fényében történhet meg. Ha látni akartok engem, akkor próbáljatok meg látni engem – nem a fizikai szemetekkel, hanem a szellem szemeivel. Nem akarom, hogy bárki is a fizikai vagy mentális problémáival jöjjön hozzám, mert én már nem az az ember vagyok, aki válaszokat ad. Megszabadultam köntösömtől, már csupán csak egy szádhaka vagyok. Egyetlen célom van már csak a szádhanámban, a magasabb természet megtapasztalása az életben és a magasabb természettel való egybeolvadás. Tehát, ezért hadd legyek szabad, ne kössetek meg engem semmilyen módon.’

Swamidzsí mindig azt mondta, hogy gurunak lenni könnyű, de tanítványnak lenni nagyon nehéz. Az ő életében látjuk a tanítványság tökéletességét a jóga tetőfokán. Ő úgy élt, mint egy tanítvány és követte az ő guruja és Isten megbízatásait. Ezért én mindig inspirálómként gondolok rá.

Yoga magazin, 1990. szeptember