Akik inspirálnak minket

Swami Sivananda Saraswati

A történelemben vannak példák arra, hogy valaki tökéletes emberi lénnyé vált, és akként létezett. Vannak esetek, hogy emberek, akik az érzéki világban éltek, mégis isteni életet folytattak. Az ilyen emberek világosan jelezték, melyek az isteni világ dimenziói, megjelenési formái és alapjai; miként kell meghatározni az erényt, a jóságot, a dharmát; milyen az ember viszonya az idősekhez, a fiatalokhoz, a partnerekhez, a barátokhoz, a versenytársakhoz, stb. Struktúrákat, rendszereket és technikákat határoztak meg, melyek elvezethetik az embert az isteni élet megtapasztalásához. Hangsúlyozták a purusarthákat, azaz az életben bizonyos minőségek elérésére tett egyéni erőfeszítéseket, hogy megváltoztassuk saját természetünk korlátozó aspektusait.

Ez volt az az üzenet is, melyet paramgurunk, Swami Sivananda Saraswati küldött az emberiségnek. Ha tanulmányozzuk Swami Sivananda írásait, olyan részeket fogunk találni, ahol a következőket írja: „Ápoljuk a pozitív tulajdonságokat, alakítsuk át önző természetünket, küzdjünk, ébredjünk, harcoljunk; győzedelmesek leszünk; halhatatlanok vagyunk!” Bőségesen használta ezeket a kifejezéseket, hogy betekintést adjon az emberi dharma, az emberi élet, az emberi természet átalakításának és átszellemítésének különböző vetületeibe.

Swami Sivananda szabad és tiszta ember volt. Az ember azt látott benne, amit csak látni kívánt. Ha a gyereket akartuk látni, a gyereket láttuk. Ha ártatlannak akartuk látni, ártatlannak láttuk. Ha tisztának, egyszerűnek vagy fenségesnek akartuk látni, akkor azt láthattuk benne. Ha az istenit akartuk látni, az istenit láttuk. Ő egyszerre volt emberi és isteni. Ilyen volt életének kifejeződése.

Swami Sivananda egy igen művelt és tekintélyes családból származott, mely nyomott hagyott az országon. Orvosi végzettséget szerzett, és külföldön, Malájföldön praktizált. Rendkívül jószívű, együttérző és könyörületes természetű volt. Gondolatai soha nem különböztek tetteitől. Van úgy, hogy valamiképpen gondolkodunk, és másképpen cselekszünk, mert ez a természetünk. De Swami Sivananda nem ilyen volt. Ő úgy cselekedett, ahogy gondolkodott: nagyon tisztán, ártatlanul és egyszerű módon. Egy nap szellemi hívószót hallott. Tudta, hogy a hívás a Himalájából jön. Egy versében az alábbit mondja: „A Himalája az atyám, a Gangesz az anyám, a Föld az ágyam, az ég a takaróm.” Otthagyta orvosi hivatását Malájföldön, visszatért Indiába, és északra utazott, keresve és várva az útmutatást.

Swami Sivananda-t Swami Visvananda Saraswati avatta be, aki híres szannjászin volt, szabad, nyitott és intelligens, mégis egyszerű ember. Egy nap Swami Sivananda csukott szemmel, várakozva ült egy fa alatt. Mikor kinyitotta a szemét, egy geruba öltözött, sugárzó Swamit látott maga előtt, baszmával a homlokán, kezében jóga dandát és kamandalut tartva. A Swami azt kérdezte: „Mit keresel?” Sívánanda így válaszolt: „A gurumat.” A Swami odahívta: „Gyere, szannjászát (beavatást) adok neked.” A guru felismerte a tanítványt. A tanítvány készen állt a teljes elkötelezettségre, és nem gondolt a múltra, a jelenre vagy a jövőre. Nem gondolt személyes biztonságára. Swami Visvananda beavatta Swami Sivananda-t a Dashnami szannjászába.

Azután Swami Sivananda Risikésbe ment, és ott maradt. Végezte szádhanáját, alamizsnát kéregetett, írt, és nagyon egyszerű életet folytatott. Az emberek elkezdték őt elismerni, vonzódtak hozzá, és életének szerves részévé váltak. Akik kapcsolatban voltak Swami Sivananda-val, soha nem tudtak olyan kategóriákban gondolkodni, hogy „én és ő”, „én és te”. Az „én” nem különbözött a „te”-től, és a „te” nem különbözött az „én”-től. Ilyen módon közeli, bizalmas és csodálatos kapcsolata alakult ki mindenkivel.

A Divine Life Society („Isteni élet Társasága”) alapjait Risikésben, a Gangesz partjainál fektették le. A tanítványok elkezdtek gyülekezni, és közösség kezdett formálódni. Olyan emberek érkeztek, mint Swami Satyananda, Swami Chidananda, Swami Satchidananda, Swami Venkatesananda, Jyotirmayananda, Swami Visnudevananda, Swami Sivapremananda, Swami Nadbrahmananda, Mata Hridayananda és mások. Ők egy csoporthoz tartozó emberek voltak, aki együtt dolgoztak Swami Sivananda missziójának fejlődési szakaszaiban, és erős bajtársi szövetséget alakítottak ki. Sokan azok közül, akik csatlakoztak Swami Sivananda-hoz, később saját maguk is szellemi nagyságokká váltak. Éles figyelme alatt addig dörzsölte ezeket a későbbi drágaköveket, míg a csillogás meg nem jelent bennük.

Swami Sivananda üzenete tanítványain és írásain keresztül terjedt. Több száz, a jógáról, védántáról és szellemi témákról szóló könyv „mohó” írója volt. Tüneményes visszaemlékező képessége volt azokra a dolgokra, amelyeket hallott vagy látott, és soha nem felejtett el egy arcot sem. Minden egyes tanítványának adott egy küldetést. Ezek különböző földrészekre mentek, kimagaslóan népszerűsítették a védántikus és jógikus víziót, ami gurujuk rendelkezése volt.

Paramgurunk, Swami Sivananda és Gurunk, Swami Satyananda nagyon közel álltak egymáshoz; egészen különleges viszonyban voltak. Swami Sivananda soha nem vitatta Swami Satyananda tetteit és döntéseit. Swami Sivananda a legmélyebb érzésekkel viseltetett Swami Satyananda iránt, és viszont. Még ma is, ha Srí Swami Satyananda Swami Sivananda-ról beszél, úgy emlegeti őt, hogy „Gurudzsím”, szeretettel, alázatosan, örömmel és büszkeséggel.

A kettejük között kifejlődött viszony meghaladta az idő és tárgy határait. A kapcsolódás a térben történik, valahol egy olyan dimenzióban, ahol az idő és a tárgy mozdulatlan. És mára, Swami Sivananda és Swami Satyananda eggyé váltak. Srí Swamidzsí élete során olyan kemény folyamatnak vetette alá magát, melyen keresztül elmében, gondolatban, felfogásban, viselkedésben, cselekedetben, szemléletben és szellemben Swami Sivananda-vá vált.

Ez lett Swami Satyananda-ból, mint tanítványból, ahogy követte az isteni életet és Swami Sivananda iránymutatásait. Ez egy értelmet, egót, érzelmeket, személyiséget és az egész természetet felölelő transzcendentális kapcsolat, mintha Swami Sivananda és Swami Satyananda megjelenései egyesültek és eggyé váltak volna.

Swami Satyananda Saraswati

Swami Sivananda és Swami Satyananda két test volt – egy lélekkel: az egyik test a guru volt, a másik a tanítvány; az egyik a gjáni, a másik a szévak és bhakta. A guru-tanítvány viszonyban az egyik akár nagy távolságban is élhet a másiktól, de egyek szívben és szellemben, inspirációban és hitben. Srí Swamidzsí gyakran mondta: „Hallom Swami Sivananda parancsát.” És tényleg hallja a parancsokat, nincs félreértés vagy bizonytalanság. A teljes önfeladás és a másikba vetett tökéletes bizalom pillanatában a tanítvány ajkait ez az egyetlen ima hagyja el: „A Te útmutatásaid és a Te segítséged elegendő. Nem keresek semmi többet, csak ezt.

Mikor Swami Satyananda 19 évesen elhagyta otthonát, és guruja keresésére indult, India sok részére eljutott, míg végül megtalálta Swami Sivananda-t. Mikor találkozott Swami Sivananda-val, a guru felismerte a jövőbeni tanítványt, és így tanította őt: „Dolgozz keményen, és a fény belőled fog sugározni. Nem kell a fény felé menned, az a te bensődből fog ragyogni.” Ezt az áldást kapta Swami Satyananda Swami Sivananda-tól az első találkozásukkor. Srí Swamidzsí elfogadta ezt a megbízatást, és a többi Swamival együtt építette az ásramot, a könyvtárat, a kórházat és a nyomdát; különféle titkári munkát és könyvelést végzett, takarította a konyhát, és más ásrambeli feladatokat hajtott végre. Swami Sivananda látta Srí Swamidzsí képességét, mellyel a dolgokat a lehető legoptimálisabban végezte, és ezt írta róla: „Fél kézzel el tudja végezni egyetlen nap alatt azt a munkát, melyet négy ember végez együttesen. E gyakorlati készség ellenére mentes minden karmától, mint Nacsikéta.

Persze Srí Swamidzsínek sok kalandja volt életében a gurujával. Legvégső soron a guru a győztes, és a végeredmény, a győzelem az, hogy a tanítvány olyanná válik, mint a guru.

Egy nap Swami Sivananda hivatta Swami Satyanandát, és így szólt hozzá: „Szannjászát (beavatást) fogok neked adni. Aztán menj ki a világba, ne maradj itt. Menj, és ragyogj a világban.” Átadta neki a jóga, a krija, a tantra, a kundalini, a védánta titkait és a spirituális élet rejtelmeit. Aztán adott Srí Swamidzsínek 108 rúpiát, és azt mondta. „Most szabad madár vagy. Menj, és tanítsd meg a világnak, hogyan kell repülni, hogy megértsék, miként tud valaki isteni életet élni, mely gyakorlatias, érti a jót és a rosszat, mentes az álszentségtől és ismeri a dharmát; mely a békés cselekedetek, a kiegyensúlyozott bhakti kifejeződése, és mindezen tudás alkalmazása a mindennapi helyzetekben.

Miután elhagyta guruja ásramját, Srí Swamidzsí 9 éven keresztül vándorolt India széltében-hosszában mint parivrádzsaka (gyalogosan vándorló, kolduló) szannjászin. Látta, hogy az embereknek úrrá kell lenniük a szomorúságon, a betegségen és a szenvedésen. Nem felejtette el a Swami Sivánandától kapott megbízatást, hogy népszerűsítse a jógát, ezért Trajambakésvárban fogadta ista dévatájának, a Mritjundzsaja Mahadévának áldásait, és Munger-ben (Bihar állam) megalapította a Bihar School of Yoga-t. De soha nem tekintette a Bihar School of Yoga-t vagy a jóga népszerűsítését élete kizárólagos céljának; ez inkább gurujának szóló adóssága volt, melyet le kellett rónia.

Srí Swamidzsí soha nem kötődött egyetlen intézményhez sem, melyet élete későbbi szakaszában alapított; ezek inkább eszközök lettek, hogy népszerűsítse a jógát és teljesítse gurujától kapott megbízatását. Tanított, és a jógáért élt addig, míg karmája, természete és kötelessége következtében dolgoznia kellett. Az ember életében legyen állhatatos és ne öntelt; szilárd és nem csapongó természetű. Megértésnek kell lennie, és nem intellektuális fogalmak gyűjteményének. Bármit is tud vagy ért meg az ember, nem maradhat csak dogma, hit, gondolat vagy törekvés; sokkal inkább az ember életének részévé kell, hogy váljon; valósággá kell, hogy váljon. Ez a beteljesedés egy igazi tanítvány életében.

Egy nap Srí Swamidzsí tudta, hogy eljött az idő, mikorra lerótta guruja iránti kötelezettségét. Szabad volt. Azt mondta: „Gurum megszabadított magától azáltal, hogy célt és küldetést adott életemnek. Azért dolgoztam, hogy elérjem ezt a célt. Most új utazásnak kell kezdődnie.” Srí Swamidzsí mindent ott hagyott, amit csak alkotott az életben, és most szabad szannjászinként él, akit nem kötnek az emberi élet törvényei. Megszabadult, miként az, aki mester és önmaga vezetője.

Ezt az életet éli most, és láthatjuk e szabadság kifejeződését azokon a különböző összejöveteleken, melyeken ő is jelen van. Legyen az tisztán egy darshan vagy olyan események, mint a Szat Csandi Mahá Jagja, a Rám Nám Aradhana és a Szíta Kaljanam, vagy akár egy közvetlen szatszang, ő ugyanazt a mindent felölelő energiát sugározza ki.

Srí Swamidzsí életében látjuk a gurunak, mint saját maga bizalmas, szerető és irányító részének teljes elfogadását, és küldetésének elfogadását. A küldetés jelenti a függőben lévő karma legyőzésének eszközét. Mihelyt ezt feloldjuk, képesek vagyunk harmonikusan élni, kinyilvánítva a szabadságot. A szabadság akkor felemelő, átalakító és átszellemítő; nem meggondolatlanság vagy vágyakozás a függetlenség után.

Srí Swamidzsí a modern idők bölcse, mert képes elfogadni a változást, és megvan az ereje az átalakulásból építkezni, és táplálni azt.

Forrás: Yoga Magazine, 1998. július