Egy Pramahamsza mondásai – Guru Purnima

Swami Satyananda Saraswati

A Light on the Guru and Disciple Relationship c. könyvből (1984), Bihar School of Yoga, Munger, India

Csakúgy, ahogy a világ minden táján az emberek megtartják a Mindenszentek ünnepét vagy a halottak napját, Indiában a Guru Purnima idején „minden guru napját” ünnepeljük. Purnima a telihold, amely a felismerés legmagasabb pontját képviseli, amikor a fény bevilágítja teljes és tökéletes sötétséget. A guru az, aki mint a telihold, ragyog az éjszakában. Ezért aztán minden évben a júliusi teliholdkor összegyűlünk, hogy megünnepeljük a Guru Purnimát, és ismét felajánljuk mindenünket a gurunak.

Azért ünnepeljük minden évben a Guru Purnimát, hogy így emlékezzünk spirituális örökségünkre, és hogy megerősítsük a köteléket magunk és azon magasabb rendű erőkkel, amelyek a fejlődésünk irányítják. A guru olyasvalaki, aki már teljesen átformálta tudatosságát. Ebben a világban él, de a szelleme fenn szárnyal a legmagasabb dimenziókban, téren és időn túl. Beteljesítve evolúciós feladatát, nem maradt más dolga, mint hogy segítsen növelni az emberiség tudatosságát.

A guru tradíció nem új keletű, hanem a legősibb. Még jóval az ember megjelenése előtt létezett a guru a természet alakjában, amely irányította az évszakokat, a növényeket és az állatokat. A történelem előtti és a kőkorszaki embernek is voltak gurui; az animistáknak, természeti népeknek és bálványimádóknak is voltak guruik. Akik állatáldozatokat mutattak be, akik elvont istenekben hittek, akik mágiát akartak tanulni, sziddhiket és boszorkányságot, szintén rendelkeztek gurukkal. A guru-tradíció nem csupán Indiára korlátozódik. Az Atlantisz-civilizációnak több guruja volt, mint bármelyik másik civilizációnak napjainkig. Dél-Amerikának, Európának, Egyiptomnak, Mezopotámiának, Tibetnek, Kínának és Japánnak is voltak guruik. Évezredekkel ezelőtt bizonyára a világon mindenütt volt Guru Purnima. A guru-hagyomány egyetemes, de a sok háború és az idő vasfoga nyomán a Guru Purnima idővel az egész világon eltűnt. Indián kívül egyetlen ország sem volt képes megőrizni.

A guru-tanítvány kapcsolat biztosan az emberi fejlődés az egyik legjelentősebb aspektusa. Ez a kapcsolat adja minden kultúra, szervezet és intézmény alapját, akár spirituális, akár másfajta. Akár a régmúlt virágzó, nagy kultúráira gondolunk, akár a ma fennállókra, világossá válik, hogy mindegyik ugyanazon létfontosságú kapcsolaton alapul. Minden hagyomány, művészet és tudomány generációról generációra szállt, gurutól a tanítványra, mesterről tanulóra, apáról fiúra.

A guru-tanítvány viszony az ember köteléke lényének magasabb rendű tulajdonságaival és létezésének magasabb dimenzióival. Enélkül reménytelenül elvesznénk a külvilág sokféleségében. Egyedül a guruk és mesterek megmentő kegyelme az, ami visszavezet minket a belső forráshoz, amelyből minden magasabb képességünk ered. Ezért tartották mindig is a nagy tanítókat a magasabb kultúrák alapkövének. Tudásuk és inspirációjuk nélkül a hagyományok nem lennének hosszú életűek, és a kultúrák sem tartanának ki.

Indiában a gurukat és risiket ősidőktől fogva napjainkig, mint kulturális örökségünk világosságát és erejét tiszteljük. Mindaz, amit tanítottak és leírtak a Védákban, az Upanisadokban és a Tantrákban, nem csupán üres elmélet, hanem egy teljes életmód-tudomány. Arra ösztönözték az embereket, hogy igyekezzenek megtölteni életüket lemondással, önkontrollal, belső látással és önismerettel. Ezek a tulajdonságok erőteljes befolyással vannak az egész társadalomra. Ha minden ember magáévá tenné őket, akkor el lehet képzelni azokat a magasságokat, ahová egy ilyen kultúra emelkedne. Valójában, ez már igazi utópia lenne.

Guruinknak és risijeinknek egy szakasztott ilyen kultúra létrehozása lebegett a szemük előtt. Évezredes kísérletezés eredményeképpen kidolgoztak egy rendszert, amely által minden ember újra megtalálhatná a helyét, és kitárhatná saját érzékelésének ajtóit. Ez a jóga tudománya. Ahogy a fazekas kiégeti agyagedényeit, hogy erőssé tegye azokat, úgy hőkezeli a jóga a törékeny elmét. Megedzi és elég erőssé teszi ahhoz, hogy el tudja viselni az élet megpróbáltatásait.

Bár a guruk lelki szemükkel egy fejlett emberi fajt láttak, és tudták, hogy egykor virágzott hasonló kultúra szerte a világban, a kedvezőtlen politikai helyzet miatt mégsem voltak képesek hatásosan bevezetni a jógát saját társadalmukba a saját idejükben. Tehát elszigetelődtek, és megőrizték tudásukat e rendszerről arra az időre, amikor az emberiség majd újra készen áll rá.

Ez a helyzet volt uralkodó egészen a huszadik századig, amikor végre felderengett a Vízöntő Kora. Ebben az időszakban, a királyok és fejedelmek kezéből az irányítás átkerült az egyén kezébe. Amint az emberek egyre szabadabban vehettek részt közösségük és államuk ügyeiben, a saját életükért is egyre nagyobb felelősséget kezdtek vállalni. Kezdetben a vagyon elosztásával és az iparosodás elterjedésével az emberek élethez való hozzáállása egyre inkább anyagias lett. Ma viszont már ez az irányvonal rohamosan húzódik vissza, ahogy egyre több és több ember fárad el a materializmusban és hívja segítségül a jógát problémái megoldására és egy jobb élet reményében.

Ma az ember újra kész a jógára és az idő is megérett a jógikus kultúra visszaállítására. Sok felébredt lélek jár az emberek között, akik szerte a világon jóga ásramok és jógaközpontok létrehozásával segítenek elérhetőbbé tenni a jógát. Tanúi vagyunk egy hatalmas jógikus reneszánsz kezdetének. Óriási lépésre készülünk az emberiség fejlődésében. Nemsokára az emberek mindenütt gyakorolni fogják a jógát, és azok, akik még nem gyakorolják is legalább tudni fognak róla valamit. A Guru Purnima nemzetközi ünnepé válik, amint férfiak, nők és gyerekek mindenütt összegyűlnek, hogy a gurunak és az eljövendő jógikus kultúrának szenteljék magukat.

Forrás: Yoga Magazine, 2004. július