Sw. Niranjan
Mi a jóga?
A helyes válasz az, hogy mi még mindig csak próbáljuk felfedezni, hogy mi is a jóga. Ismerjük a hatha jóga, rádzsa jóga, krijá jóga, kundaliní jóga gyakorlatait és így tovább, de még nem fedeztük fel, hogy mi is a jóga. A szakirodalom azt mondja, hogy a cél, a jóga beteljesülése a szamádhiban van. Mi a szamádhi? Meg lehet ezt az állapotot az intellektussal, logikával, racionalitással határozni? Vagy ez a létezés egy állapota? Jelenleg az azzá (megvilágosodottá) válás útján vagyunk, de csak ha elértük a létezés állapotát és azzá válunk, akkor leszünk képesek megérteni mit jelent a jóga.
A jelenlegi megértésünk szerint a jóga az élet különböző minőségei felébresztésének, aktiválásának és ugyanakkor fejlesztésének is a folyamata. A jógában először erre összpontosítunk, mielőtt megpróbálnánk elérni a szamádhi állapotát. A szamádhi egy nagyon távoli valóság, egy nagyon távoli álom az életünkben. Ahhoz, hogy eljussunk arra a szintre, nagyon sok feltételnek szükséges megfelelnünk, és sok előkészületet kell megtennünk. Tehát nem a jóga céljáról beszélünk, hanem az előkészületekről, amelyeket azért kell megtennünk, hogy megtapasztaljuk a jógát.
Ezek az előkészületek összhangba hozzák az életstílust és az életfolyamatot. Azért, hogy hallgatni tudjunk egy rádióállomást, a jó frekvenciára kell hangolnunk. Ehhez hasonlóan ahhoz, hogy a nem-transzcendentális elmével megértsünk valami transzcendentálist, erőfeszítéseket kell tennünk, hogy áthangoljuk az elme képességeit, abból a célból, hogy végül is transzcendentális létezővé válhassunk.
A tudatosság és pozitivitás fejlesztése
Az első hangolás, amit a jógában el kell végeznünk az a tudatosság fejlesztése: lassan, fokozatosan, gyakorlatiasan terjesszük a személyes tudatosság horizontját a magunkba zártságtól a nyitottság felé.
A jóga második feltétele, hogy tudatába kerüljünk belső erősségeinknek, és ne azonosuljunk a hétköznapi, szokásos gyengeségekkel. Amikor a világban cselekszik, az elme és a személyiség természete vagy hajlama tamaszikus és radzsaszikus. Tamasz a kondicionált tudat, a kondicionált én, zárt elmével, amely nem fogad el semmi új értéket vagy elképzelést, nem nyitott új horizontokat, határokat felfedezni, hanem elégedett a saját ötleteivel, hitével, rendszerével, gondolataival, életstílusával, stb. A radzsasz azt jelenti uralkodás, túlsúly, túl erős meggyőződések, a saját igazam előtérbe helyezése az ego, az énkép és a tekintély növelése érdekében. A tamaszikus és radzsaszikus viselkedés korlátolt és korlátozó. Nem teszi lehetővé a mindent betöltő self, azaz az önvaló megnyilvánulását. Ez látható az életünkben is. Ha van egy probléma, amely állandóan a fejünkben jár, és mondjuk elmegyünk valahová, bár egy másik, boldog környezetben leszünk, ugyanaz a gondolat, mint egy mágnes ott lesz a fejünkben. A probléma szívósan kitart és tudunk is róla. Így sohasem leszünk teljesen ott, ahol épp vagyunk. Elkülönülünk az eseménytől, amelyen épp részt akarunk venni, csak hát nem tudunk.
Az érzékekkel való azonosulás csapdái
A tamaszikus és radzsaszikus természet eme kondicionáltsága hívja életre az érzékekkel való azonosulást, és ez az érzéki azonosulás a probléma. A test a közvetítő, amelynek segítségével kapcsolatba kerülünk a világgal, az érzékeken keresztül a tudatossal, a tudattalannal, az emlékekkel. Ezek a kapcsolódások váltják ki az elme és érzékek különböző megnyilvánulásait. Mindegyik azonos egyfajta hangulattal, amely szerint inkább emelkedettebb vagy depressziós hangulatban vagyunk, megelégedettek és boldogok, vagy frusztráltak és szorongóak. A hangulatnak megfelelően változik a külvilággal való kapcsolatunk. Amikor boldogok vagyunk, a világot egy boldog helynek látjuk. Ha szomorúak vagyunk, a világot egy szörnyű helynek látjuk. Ez a hangulat az érzékekkel való teljes azonosulás és a rága és dvésa, a vonzás és taszítás megéléséhez vezet. A vágyott dologhoz való vonzódással és el nem érésével pedig csak düh keletkezik.
A Bhagavad Gíta ezt így írja le (2:62-63):
Egy dolog iránti vágy kötődést eredményez. A ki nem elégített kötődés agresszióhoz, frusztrációhoz és dühhöz vezet. Amikor valaki dühöt, frusztrációt és agressziót tapasztal, akkor a bölcsesség elhomályosodik. Amikor a bölcsesség elhomályosodik a helyes döntés hozatal és a jót a rossztól való megkülönböztetés képessége szintén elhomályosodik. Ha valaki nem tudja, mi a jó és mi a rossz, az intellektus meghal. Az intellektus halála az egyén, a létező halála.
Ez a Bhagavad Gíta tanítása.
Kiegyensúlyozott bölcsesség
Hát akkor mivé kellene válni? Az élet pozitív és felemelő minőségeit fejlesztjük és azáltal, hogy az erősségeinket és nem a gyengeségeinket kell fellelnünk, elérhetünk a létezésnek egy pontjára, a stíta pradzsnyához, a nyugodt bölcsességhez. A pradzsnyá bölcsesség, alkalmazott tudás. Stíta azt jelenti nyugodt, kiegyensúlyozott, harmonikus.
A Bhagavad Gíta második fejezetében Ardzsúna megkérdezi Krisnát:
Mi jellemzi azt a személyt, aki elérte a kiegyensúlyozott bölcsességet? Hogyan él a Földön, hogyan jár, gondolkodik, viselkedik és cselekszik egy ilyen tulajdonságokkal felruházott személy?
Krisna nagyon egyszerű stílusban válaszolt:
Az a személy úgy járkál a Földön, mint te vagy én. Az a személy épp úgy eszik, mint te vagy én. Az a személy épp úgy alszik, mint te vagy én. Az egyetlen különbség az, hogy te azonosulsz a világgal, amaz pedig, aki stabil, nyugodt bölcsességgel bír, az önvalóval azonosul.
A világ a tamaszikus és radzsaszikus természetet jeleníti meg, az önvaló a szattvikus, fény természetet. Vagyis a pozitív tulajdonságokkal, erősségekkel való azonosulás a jóga második követelménye.
Jamák és nijámák – szattvára hangolódás
Hogyan tudjuk ápolni és magunkévá tenni a pozitív tulajdonságokat és hozzáállást? A jamák és nijámák gyakorlásán keresztül. A jamák: szatja – igazság, áhimszá – nem-ártás, a személyiségből és az elméből hiányzik az ártás szándéka. Asztéja –nem vágyunk a szerzésre; aparigráha, nem ragaszkodunk, és nem halmozunk; brahmacsárja – tudatában vagyunk a magasabb tudatosságnak, amely az életünket irányítja. A nijámák: szaucsa (tisztaság): a test, tudat, beszéd, gondolat, cselekedet tisztasága. Szantósa – megelégedettség, a vágyak és érzékek mértékletessége. Tapaszja – vágy a változásra, késznek lenni arra, hogy bármilyen folyamaton átmenjünk azért, hogy változzunk, és jobbá váljunk az életben. Szvadhjája – tudatában lenni annak, hogyan van kölcsönhatásban a test, az elme, az érzékek és a magasabb tudatosság. Isvara pránidhána – az isteni akaratnak megfelelően élni, hit az önvalóban. Akár Istenként határozod meg az önvalót, akár önmagadként, ez rajtad múlik. De létezel, tehát legyen hited ebben a létezésben, amely örökkévaló. Ha nem akarod azt a szót használni, hogy „Isten” vagy „én”, használd azt a szót, hogy „létezés”.
Ezek a kulcsok, amelyekkel az emberi személyiséget a szattvára lehet hangolni. Ezek a kulcsok, amelyekkel az emberi személyiséget az áhimszára, szatjára, asztéjára, aparigráhára, stb. lehet hangolni. Mindezeknek a tulajdonságoknak a megvalósítása táplálni fogja a szellemet. Épp úgy, ahogy a testet az étel táplálja, az elmét a boldogság, a szellemet pedig ezeknek a tulajdonságoknak a megfelelő, pozitív, felemelő kifejeződése. Amikor valami jót teszel, hosszú ideig boldognak érzed magad. Spontán módon fellelkesült vagy, mindenféle külső segítség nélkül. Ez egy példa arra, hogyan tudja a pozitív, felemelő minőség megváltoztatni és erősíteni észlelésedet, motivációdat, kifejezésedet, kreativitásodat és hatékonyságodat.
Ezért a jóga második követelménye az, hogy megtanuljuk kezelni a tamaszikus és radzsaszikus minőséget, és szattvára hangolódjunk.
Jóga – a valamivé válás folyamata
A jóga a valamivé válás folyamata. Megpróbáljuk megtapasztalni ezt a valamivé válás folyamatot, amely a létezés egy olyan állapotához vezet, amelyben úgy létezünk, mint a mi igaz önmagunk, ahol az életünk szattvikus aspektusaival már azonosultunk. A valamivé válás folyamata során a hatha jóga, rádzsa jóga, karma jóga, bhakti jóga, krijá jóga, kundaliní jóga, náda jóga, mantra jóga, lája jóga különböző módszereit, technikáit és gyakorlatait alkalmazzuk, és még sok más jóga ösvényt, amely a tradícióban le van írva.
A jóga ágai olyan gyakorlatokat tartalmaznak, amelyek elvezetnek minket annak a konkrét tulajdonságnak, képességnek, hatékonyságnak vagy kreativitásnak tökéletesítésére, amelyet önmagunkból hozunk fel. Ezt nem kívülről szerezzük meg.
Egyszer megkérdeztek egy szobrászt: Hogyan faragsz ki egy gyönyörű szobrot egy puszta kődarabból? A szobrász ezt válaszolta:
Az a gyönyörű elképzelés már benne volt a kőben. Én egyszerűen csak lefaragom a szükségtelen darabokat.
Ez a jógivá válás folyamata. Elkezdjük lefaragni életünkből, természetünkből, személyiségünkből a szükségtelen részeket, amelyek egy olyan kondicionáltságot hoztak létre, amely aztán hatalmába kerít, ural minden gondolatot, viselkedést, cselekedetet, amelyet véghezviszünk. Ez olyan, mint amikor a mágnes vonzza a vasreszeléket. A kondicionáltság az a mágnes, amely vonzza a gondolkodás, viselkedés, kifejezés, kommunikáció, vágyakozás, szeretem, nem-szeretem, boldogság, szomorúság, eufória és depresszió vasreszelékeit.
Ez az, amit Swami Satyananda valaha régen úgy nevezett meg: “a salak eltávolítása”. Faragd le a szükségtelent és nem kívánatosat. Tartsd meg, ápold és fejleszd a kívánatosat. Tanulj meg alkalmazkodni, igazodni. Ilyen módon fejleszd ki a képességet, hogy felszámold a tamaszikus, radzsaszikus negatív benyomásokat, amelyek hozzákötnek a tudatosság durva anyagi síkjához, és azonosulj inkább a belső intuícióval, amely a nyáján, az igazságon és a dharmán, az erényen alapszik.
Az emberi személyiség fejlesztése, a szattva megteremtése, a fény minőség elérése az életünkben, a jobb észlelés, a jobb megértés és a jobb kifejezőképesség a kezdete az emberi utazásnak. Mi a hit? Miféle hitünk kell, hogy legyen az életben? Mi a fontosabb: a szerelem vagy a bizalom? Szerethetsz egy személyt anélkül is, hogy megbíznál benne. Nem szükséges, hogy a kettő együtt járjon. Ez azt jelenti, hogy gondolsz a szeretetre, de nem adod magadból a teljeset. Ama teljesség a bizalom.
Amikor megbízol valakiben, az túl van a szereteten, mert ebben a bizalomban odaadtál valamit abból a teljességből, és nincs korlát közted és a másik személy között. A szerelemben nincs teljes adás. Pontosabban az a szerelem válik a teljes rabszolgaság okává, és további kondicionáltsághoz vezet. Úgy működik, mint egy közvetítő közeg, ami felhozza a negatív minőségeket: féltékenységet, ragaszkodást, agressziót. A legtöbb ember ilyen módon tapasztalta meg a szerelmet. Hasonlóképpen a hit nem olyasmi, amivel kapcsolatban koncepciót lehet gyártani vagy intellektualizálni lehetne. Ez valami, ami neked van. Éppen úgy, ahogy ebben a testben ruháztak fel az élettel, ebben a testben felruháztak a hittel is. Az élet maga a hit. Senki sem született hit nélkül. A hited miatt élsz. De a hitet hamisan írták le és félremagyarázták, mint valaminek az elhelyezését valamilyen tárgyban, valamilyen edényben, valamilyen létezőben. Ez az, ahol a hit fogalma nem felel meg a róla alkotott elképzelésnek. A hit ártatlanságod kinyilvánítása bölcsességgel ötvözve és bizalommal valami iránt. Ennek a hitnek benned kell lennie, mert a bizalom önmagadban, az bizalom a tulajdonságaidban, amelyeket örököltél, művelsz és fejlesztesz.
Ha azt akarod, hogy szeressenek, légy kedves mindenkihez. Ha azt akarod, hogy utáljanak, légy durva mindenkihez. Ez ilyen egyszerű. Ha valaki durva, azt nem lehet szeretni, nem számít, milyen erővel próbálkozunk. Ha valaki kedves, akkor erőlködés nélkül is van egy vonzódás és szeretet érzésünk. A hit művelésében az első lépés a hit önmagadban, hit abban, ami lehetsz és ami vagy. A hited abban, ami vagy az ego árnyéka és átszínezése nélküli kellene, hogy legyen, a kétség árnyéka nélkül, erősséged, képességed, eredményeid arroganciája nélkül. Ez a feltétel.
Klasszikus példa Hanumán a Ramajánában. A hősök nagyon büszkék magukra. Hanumán volt a legnagyobb harcos, aki élt, de nem volt büszke bátorságára. Egyszer a tengerparton folyt egy beszélgetés arról, hogy ki tudja átszelni az óceánt. Egy majom azt mondta: „Fiatalabb koromban meg tudtam tenni, de kicsit már öreg vagyok.” Mi tükröződik ebben? A múlt büszkesége. Egy másik ezt mondta: „Én át tudom szelni, de nem tudom, hogy vissza tudok-e jönni újra.” Mi tükröződik itt? Kétségek önmagamról. Valaki ezt mondta: „Eljutok majd félútig, ott meg elsüllyedek.” Mit tükröz ez? Kisebbségi érzést. Csak Hanumán ült csendben, szó nélkül. Janvant, az öreg medve megkérdezte tőle: „Miért vagy ilyen csendes? Mindannyiunk közül te vagy az egyetlen, aki oda-vissza át tudja szelni az óceánt. Te nem is tudod, milyen erőd van. Kelj fel és próbáld meg.” Hanumán akkor szelíden és engedelmesen felállt, megpróbálta és sikerült neki.
A hit az, amikor az ártatlanság bölcsességgel párosul és ehhez minden bizalmadat hozzáadod. Van egy régi mondás, a hit hegyeket mozgat meg. A hit ápolása az, hogy a helyes nézőpontból vagyunk tudatában saját magunknak anélkül, hogy bármi is a pozitív vagy a negatív oldalra lendítene minket. Képesek vagyunk fenntartani a harmóniát. Ezen harmónia fenntartását a Bhagavad Gítában úgy nevezik, hogy szamatvam jóga uccsaté – teljes teljesség, harmonikus teljesség.
Spirituális keresőkként ez az a cél, amelyet el kell érnünk az életben. Ez kell, legyen a szankalpa, a fogadalom. Fejleszteni és ápolni nem csak a hitet, hanem a bizalmat is, nem csak a bizalmat, de az erőt is, nem csak az erőt, hanem a bölcsességet is, nem csak a bölcsességet, hanem a megértést is, nem csak a megértést, hanem a tudatosságot is, a képességet arra, hogy lássunk. Ez a jóga teljes köre.
(Ganga Darshan, 2003. április)