Swami Niranjanananda Saraswati
Minden tanítványnak egyedi érzései vannak, amelyek egyéni módon irányulnak saját guruja felé. Bennem is van egy érzelem a gurum irányába. Kisgyermek koromtól fogva az ölében nőttem fel, de soha nem kívántam őt azonosítani egy apa, egy anya, egy rokon vagy akár egy guru alakjával. Csak úgy láttam és tapasztaltam meg őt, mint egy inspiráló személyt, aki arra bátorított bennünket, hogy fejlődjünk az életünkben, minden nehézség és probléma ellenére. A jövőben is így szeretném őt látni és megtapasztalni. Benne látjuk a Parasuramu tüzes ragyogásának, Ráma egységes személyiségének, Yoga Vasishtha nyugodt bölcsességének és a Bhagavad Gita erőteljes karma jógájának elegyét.
A történelemben éltek emberek, akik magasabb szintű látomással és magasabb szintű célokkal rendelkeztek születésüktől fogva, és akiknek nem volt szükségük meghatározott szádhana segítségére a spirituális csúcs eléréséhez. Az ilyen emberek mindent könnyen elérnek. Van néhány olyan személyiség, mint Adi Guru Shankaracharya, Ramana Maharshi és még sokan mások, akik születésüktől fogva rendelkeztek a spirituális szikrával, és totális könnyedséggel járták végig életük lépcsőit, célpontként egyetlen irányt, egyetlen célt, egyetlen szándékot tartva szemük előtt. Nem volt szükségük szádhanákra. Ők maguk voltak a mindenség élő tapasztalatai.
Látjuk gurunk életében a bölcsességnek eme szikráját, a szamszkárát, amely tulajdonképpen a motivációt adta számára ahhoz, hogy egyetlen irányba, egyetlen célt szem előtt tartva haladjon keresztül az életen. Az út, amelyet magának választott, a lemondás, bölcsesség és önzetlen szolgálat útja. Hosszú évekig Swami Sivanandji mellett maradt, ahol képzést kapott, és ahol felépítette a későbbi sikerek alapjait. A Paramahamsa Szannjásza hagyományaiba Swami Sivananda vezette be, mialatt arra biztatta, hogy először az önzetlen szolgálat útján tisztítsa meg, készítse fel a tudatát.
Sri Swamiji az ásramban töltött 12 évnyi szolgálatot követően indult útnak, hogy teljesítse gurujától kapott küldetését. 9 éven keresztül utazott az indiai szubkontinensen azzal a céllal, hogy megismerje, milyen irányba tart az emberiség gondolatait és hitét tekintve, és milyen lépések lennének szükségesek ahhoz, hogy a spirituális szikra felébredjen benne.
Útja során elérkezett Trayambakeshwarba, az Úr Síva egyik dzsjótir lingamjához. Ott kapta meg azt az egyértelmű utasítást az Úr Mritjundzsajától, hogy hozzon létre egy intézményt a jóga népszerűsítése érdekében, mivel a jóga erőteljes világkultúraként fog megjelenni és irányítani fogja a világ eseményeit. Szvámidzsí elfogadta ezt a megbízást és Mungerbe jött, ahol megalapította a Bihar School of Yogá-t, és később létrehozta a Ganga Darshant.
A jóga minden ajtón bekopog
A Bihar Scool of Yoga történetét nézve láthatjuk, hogy miként dolgozott Szvámidzsí a jóga népszerűsítésén önzetlen erőfeszítéssel, ajtótól ajtóig és parttól parttig, kielégítve az emberek egészségre, kiegyensúlyozottságra, egyensúlyra és boldogságra vonatkozó testi és lelki igényeit, ugyanakkor ráirányítva figyelmüket a bennük rejlő isteni szikrára.
A modern kor igényeinek megfelelve számos tudományos, terápiás és irodalmi kutatást indított meg a jóga tudományának területén. Szvámidzsí célja és szándéka az volt, hogy a jóga tanítása és gyakorlása mellett olyan utat, olyan rendszert mutasson az embereknek, amely által megtapasztalhatják azt a legfelsőbb igazságot, amelynek révén képessé válhatnak az önmagukban rejlő spirituális tartalom felismerésére.
A tömegeket célzó társadalmi békét, boldogságot és megelégedettséget szolgáló erőfeszítései mentén Szvámidzsí megalapított egy másik intézményt is, amelyet guruja, Swami Sivananda emlékének szentelt. A Sivananda Math célja nem a jóga népszerűsítése, hanem a társadalom szolgálatának előmozdítása volt.
A második lemondás
1988-ban, amikorra a Yoga Fellowship Movement (Jóga Barátság Mozgalom) hajtásai az egész világot benőtték, és amikor a mozgalom elérte teljesítményének csúcsát, egy éjjel a Szvámidzsí hirtelen döntést hozott. „Most el kell hagynom mindezt, nem ez volt a célom. Ez az erőfeszítés arra szolgált, hogy teljesítsem kötelezettségemet a gurum felé, amelyet meg is tettem” – mondta Szvámidzsí. „Csak egy hullám vagyok az óceánban, amely egyszer felemelkedik, és mindent, ami az útjában van, magával sodor. Most más hullámoknak kell emelkedniük ebben az óceánban, hogy ők is hozzájáruljanak az emberiség fejlődéséhez.”
Ezzel a Szvámidzsí 1988.08.08-án elhagyta az ásramot, amely egy hatalmas, komfortos létesítmény volt. Ennek ellenére, amikor elment, egyetlen rúpia sem volt a dzsólájában (batyu). Sok-sok kérlelés után – tiszteletünk jeléül – 108 rúpiát tudtunk átadni számára, amelyet odaadott valakinek, amint kilépett az ásram kapuján. Csak két dótit vitt magával egy dzsólában. Mialatt ment, ezt mondta: „Hagyjatok most menni, hadd legyek szabad. Ha megvan hozzá a képességetek, még tovább fogjátok fejleszteni a művet. Ha nincs, hagyjátok, hogy más emberek folytassák a munkát, olyanok, akiknek megvan hozzá a képességük.”
Miután lemondott az ásraméletről és küldetéséről, Sri Szvámidzsí számos sziddha tirthán (szent zarándoklat) ment keresztül, míg végül ismét elérkezett Tryambakeshwarba, ahol első megbízását kapta. Ezúttal még egy utasítást kapott az Úr Mritjundzsajától: „Most már feloldalak a guru felé irányuló kötelezettséged alól. A munkád ebben a világban véget ért, mostantól a szádhanádra kell koncentrálnod.”
Szvámidzsí ekkor gondolkodni kezdett: „Megkaptam az utasítást, de hova kellene most mennem, a Himalája barlangjaiba vagy a Gangesz partjára?” Ekkor még egy üzenetet kapott: „Menj a hamvasztásom színhelyére!” És amióta Szvámidzsí ezt az üzenetet kapta, teljes mértékben szádhanájának szentelte magát az Úr Mritjundzsaja hamvasztásának földjén.
A legmagasabb szannjásza
A történelemben számos példa található olyan szent és emelkedett vízióval rendelkező emberekre, akik megkezdtek egy munkát, majd később átadták azt tanítványaiknak, hogy a mű ne akadjon el, hanem örökké folytatódjék. Elválasztották magukat az intézmény céljától, és megállapodtak az univerzális tudatosságban. Ez az, amit Srí Szvámidzsí életében is látunk, és ez a szannjásza élet példája is.
Hozzánk szóló utolsó levelében azt írta: „Számotokra most halott vagyok, de ha mégis életben vagyok, akkor szellemetek fényében élek. Ha látni akartok, próbáljatok meg látni engem, nem a fizikai szemetekkel, hanem a lélek szemével. Nem akarom, hogy bárki hozzám jöjjön a fizikai vagy lelki problémáival, mert már nem az vagyok, aki válaszokat ad. Eldobtam a leplemet, már csak egy szádhaka vagyok. Egyetlen célom van a szádhanámmal, az élet magasabb természetének megtapasztalása és az egyesülés e magasabb természettel. Ezért, kérlek, hagyjatok szabadon, és ne kössetek meg semmilyen módon.”
Szvámidzsí mindig azt mondta, hogy gurunak lenni könnyű, de tanítványnak lenni nagyon nehéz. Életében a tanítványság tökéletesedését látjuk a jóga csúcsán. Tanítványként élt és követte guruja és az Isten megbízatását. Ezért mindig őt tekintem inspirálómnak.
Yoga Magazine 1990. 09.