Elengedni a múlt benyomásait

Dr. Rishi Vivekananda

A régi tapasztalatok elnyomott emlékei nagyon erőteljesen képesek befolyásolni életünket. A jóga gyakorlatai segítenek ezeknek az emlékeknek felszínre kerülni, feloldódni és javítani életünkön. A következő három történet ezt mutatja be.

Swami Shankardevananda mint asztmás beteg jött jógázni. A jógagyakorlatok segítettek neki, de az asztma nem akart eltűnni. Aztán egy nap Mungerben mialatt meditált egy meghökkentő élménye volt. Amikor meditálunk, gyakran egy kérdés motoszkál a fejünkben, nem lenne szabad ott lennie, de hát ott  van. Természetesen az ő kérdése ez volt: „Honnan jön ez az asztma?” és hamar rá is jött. A csidákását nézte, a behunyt szemek mögötti képernyőt, a két szemöldök közötti pontot, ahol is látott egy hatalmas nőt egy sütőtökkel teli óriási kanállal. Érezte, hogy a nő le akarja nyomni a torkán a falatot, és hogy fulladozik. Aztán az elnyomott emlékek elárasztották. Amikor kisgyerek volt, volt egy nevelőnője, aki eldöntötte, hogy meg kell ennie a sütőtököt, még akkor is, ha nem akarja. A nevelőnő győzött, és leerőltette a sütőtököt a torkán. Pontosan ez a fulladásos élmény ismétlődött az asztma rohamoknál. Ez után a meditációs tapasztalás után lassan el is múltak. Már évtizedek óta nem volt asztma rohama.

*

Swami Nischalananda azért jött jógázni, hogy a klausztrofóbiáján segítsen, a félelmén attól, hogy bezárt helyeken legyen. Egy reggel, amíg meditált hirtelen beugrott annak az időnek a képe, amikor kisgyerek volt, és kukacokat gyűjtött egy befőttes üvegbe horgászáshoz. Azonban aznap nem ment horgászni, és amikor pár nap múlva kinyitotta az üveget rengeteg húslégy repült ki belőle, egyenesen az arcába. Mindenhová berepültek, bemásztak az orrába, szemébe, füleibe. Teljesen megrémült. Épp ez a rémület volt az oka klausztrofóbiájának, és miután meditációban elengedte ezt az élményt, a klausztrofóbia eltűnt.

*

Az első meditációs élményem körülbelül harminc évvel ezelőtt volt, amikor még házi orvos voltam. Egy nap dolgozni indultam és láttam egy fiatal férfit és nőt, ahogy átszaladnak az úton, és épp lekésik a Sydney-be tartó buszt. Megálltam és felajánlottam, hogy elviszem őket, amit hálásan elfogadtak. A nő mellém ült az első ülésre, a férfi hátra. Pár perc múlva a nő így kezdett el téríteni: „Jézus Krisztus Urunknak adta már a szívét, vagy még mindig bűnös lélek?” Ez végül is elfogadható volt, mivel ez volt az õ vallásos hite. De én annyira dühös lettem és olyan erősen markoltam a kormánykereket, hogy az ujjperceim kifehéredtek. Annyira dühös voltam, hogy azt képzeltem, szétverem a nő arcát. A reakcióm teljesen sokkolt. Nem emlékeztem, hogy valaha is ennyire erőszakos lettem volna egész életemben. Itt vagyok én, a megbecsült doktor, aki arról fantáziál, hogy megöl egy nőt, csak azért, mert az a saját vallásos hitéről beszélt neki. Azt gondoltam: „Ez már túl sok”, így hát megállítottam a kocsit és azt mondtam: „Ki kell szállniuk.” Õ azt válaszolta: „De hát azt mondta, hogy elviszi minket Sydney-be.” Megismételtem a kérésemet. Ahogy kiszállt és becsapta az ajtót, alig tudtam visszafogni magam, de csak még jobban szorítottam a kormánykereket és a rendelőmbe hajtottam.

Azt mondtam a recepciósnak, hogy: „Senki se zavarjon. Még akkor sem, ha valaki haldoklik a váróban, keressenek másik doktort, valamit azonnal meg kell oldanom.” Lefeküdtem a vizsgáló asztalra és jóga nidrába merültem feltéve a kérdést: „Miért lettem ennyire erősen és halálosan dühös?” Hirtelen beugrott a nagy képernyő a csidákása területén egy nagy emberrel, nagyon dühös és hatalmas piros arccal. Lefelé nézett rám és ír akcentussal a következőt mondta: „Ha nem mész katolikus iskolába a pokol tüzén fogsz megégni!” Szinte pánikban jöttem ki a jóga nidrából, aztán nevetésben törtem ki, mert rájöttem, hogy ez éppenséggel velem történt meg, amikor négy és fél éves voltam. De teljesen kiesett és többé nem volt elérhető emlék.

Apám presbiteriánus kőműves volt Glasgowból, anyám pedig római katolikus Edinburghból. Ez a korai harmincas években egy robbanóanyag kombinációja volt, de ők nagy szeretetben éltek.  Megállapodtak, hogy gyerekeik a helyi vasárnapi iskolába mennek, amely az én esetemben az út egyik oldala melletti gyülekezeti templom volt, a helyi iskola viszont, amely az én esetemben a katolikus iskola, az út másik szélén volt. A harmincas években a katolikus templom és iskola nagyon más volt, mint napjainkban. A nővérek zaklattak, mert a gyülekezeti vasárnapi iskolába járok. Ezért a szüleim kivettek és az állami iskolában írattak, amely egész messze volt onnan. Egy nap, ahogy mentem hazafelé, a helyi plébánia papja jött velem szemben, leszólított az utcán és rám ijesztett ezzel a pokol tüzén égéssel. Megrémültem. Négy és fél éves voltam ebben az időben és õ nekem egy hatalmas szörnyeteg volt feketében. Még csak nem is tudtam ki ő. Azt gondoltam, hogy meg akar ölni, vagy valami hasonló kellemetlent fog tenni. Kiabálva rohantam haza, és teljesen elnyomtam magamban az eseményt. Később egyáltalán nem volt róla emlékem, de ez az élmény egy nagyon erőteljes befolyás volt az életemben majdnem harminc éven keresztül.

Mindig is teljesen ateista voltam, és különösen meg voltam győződve arról, minden látható ok nélkül, hogy a legördögibb befolyása a földön a katolikus egyháznak van. Természetesen ma már nem így gondolom, mert az az egy jóga nidra felszabadította emlékeimet. Megnyitotta számomra a lehetőséget a spirituális élet felé, és szintén megnyitotta a lehetőséget a papokkal való barátkozásra, ahogy ezt két éven keresztül, mint jógatanár meg is tettem Kolumbiában. Az az egy pillanatnyi jóga nidra megnyitotta életemnek egy területét, a legfontosabb területét – a spirituális területet. Ha ez nem történt volna meg, a mai napig is rejtve lenne, megmérgezve az egész személyiségemet és életem lehetőségeit. Tehát csak egy icipici pratjáhára (érzékek visszavonása, pld.: jóga nidra) is találhat valamit a mélyben lent, és ez óriási pozitív visszahatással lehet életünkre.

A pszichológia nagy része segít abban, hogy jelenlegi érzelmeinket kezeljük és abban is, hogy elnyomott emlékeinket a tudatos felszínre hozzuk. Ez az, amiről a pszichoanalízis és a hipnoterápia szól. A jóga pszichológia a jógát használja azért, hogy jótékony fejlődés következzen be mentális működésünkben, érzelmi működésünkben, más emberekkel való kapcsolatainkban, hozzáállásunkban és spirituális valóságunkban. Szintén útja annak is, hogy felfedezzük azoknak a dolgoknak a helytelenségét, amelyeket egyáltalán meg sem kérdőjelezünk. Mi „tudjuk”, hogy rendben vannak, még akkor is, ha valójában nincsenek rendben. Én teljesen ateista voltam. „Tudtam”, hogy Isten nem létezik. Nem csak hogy gondoltam ezt, hanem tudtam is. De tévedtem, ez a meggyőződés megbénította életem legfontosabb területét. Innen jön hozzáállásunk, véleményünk, vakbuzgóságunk és elfogultságunk is. Egy csomó ilyesmink van, amely azon alapul, ami a mélyben el van temetve, de nem férünk hozzá soha többé, mert az eredeti tapasztalat emlékei el vannak nyomva. Ha nekilátunk felszabadítani ezeket, le kell mennünk értük, felfedni és kidobni őket.

Patandzsali az emlékeket a vrittik egyikeként határozta meg. Egyike azoknak a dolgoknak, amelyek megzavarják személyes tudatosságunkat. Az emlékezet nagyon sok szinten működik. Itt van a mindennapos emlékezet. Amikor találkozom valakivel, tudom jól ki az, azonnal vissza tudom idézni a nevét és egy csomó dolgot vele kapcsolatban. De ha látok valakit egyszer, aztán hosszú ideig nem, nem tudom felidézni a nevét, de azért azonnal felismerem. Tehát ahelyett, hogy a memória felidézés szintjét használnám, lejjebb megyek a megismerés szintjére, amely mélyebben fekszik. Ezek az emlékek könnyen elérhetőek. Mindössze annyit kell tennünk, hogy lemegyünk és felidézhetünk valamit, vagy legalábbis felismerjük. Aztán jön az elnyomás beton fedele, amely egy csomó dolgot mélyen eltemetve tart. Miért vannak ezek elnyomva? Azért, mert ezek az emlékek olyan negatív érzelmekhez vezetnek, mint félelem, horror, bűntudat, stb.

Az én kisfiú korabeli élményem abszolúte terror volt és teljesen el lett fedve az elfojtás által. Hogyan tudunk alámenni ennek? A jógagyakorlatok azért vannak, hogy ezeket a dolgokat felszínre hozzák, így el tudjuk engedni őket. Néha ezek nagyon egyszerű dolgok, akár előző életből is lehetnek, amihez még mindig hozzáférünk. Ha ez nem verbális szinten van, mivel azelőtt történt, hogy beszélni tudtunk volna, akkor még szavak sincsenek hozzákapcsolódva. De az élmény még mindig itt van, és újra át kell élnünk. Beszélhetsz róla, amíg szomorú vagy miatta, de egyáltalán nem tesz jót, mert a lényeg a tapasztalás. És a jóga természetesen a megtapasztalásról szól.

A jóga nidra gyakorlásának szépsége abban van, hogy ez egy lépésről-lépésre haladó folyamat, amely a pratjáhára állapotába visz minket. A neurofiziológusok ezt alfa-théta állapotnak mondanák, épp az alvás határvonalának. Ez ugyanaz az állapot, ahová a hipnózis visz le, de a hipnózis technikája teljesen más. Azon a szinten a tudattalan és minden elnyomott emlékünk elérhető. Néha kombinált formában. Lehetséges, hogy a korai életszakaszokban ismétlődő bizonyos stressz úgy mutatkozik meg lent, mint egy kombináció, amit tapasztalhatunk. Talán nem éppen ugyanaz, ami aktuálisan történik velünk, de lesz egy érzelmi feloldódása. Ha tudjuk, ameddig csak lehet, tartsuk fenn az egykedvűségünket, egyensúlyunkat, a megfigyelő, a tanú helyzetünket ebben a folyamatban, mert így feljön, feloldja magát és eltűnik. Sokkal jobb emberekké válunk. Tereket, lehetőségeket és képességeket fog megnyitni olyan dolgokkal kapcsolatban, amelyeket azelőtt egyáltalán nem tartottunk volna lehetségesnek.

A pratjáhára állapota, az alfa-théta állapot, hozzáférhetővé teszi számunkra a tudattalant, így meg tudjuk tapasztalni ezeket a dolgokat. Ha valami történik az életedben, amely érzelmi zűrzavart okoz, menj le a pratjáhára állapotába és fedezd fel mi is az. Sőt, tovább is mehetsz a meditációs gyakorlatban, ha meg van rá a képességed, a dháraná (koncentráció) és dhjána (meditáció) állapotokba. Csak gyakorold a csidákása dháranát és kérdezd a tudatodat: „Mi okozta ezt? Mondd meg, miért viselkedem így?” Elég gyakran a történés mélyén lévő tapasztalás felszínre kerül és tudsz vele foglalkozni. Pozitív megerősítéseket is mondhatunk tudatunknak, amikor pratjáhára állapotban vagyunk. Ez a szankalpa szerepe, amit a jóga nidrában használunk. Sok ember igazából nem tudja, hogy alkossa meg saját szankalpáját. Legyen pozitív, jelen idejű, úgy mint: „Egyre magabiztosabbá válok, egyre jobban képessé arra, hogy szeretettel és részvéttel törődjek más emberekkel”, stb. Sose mondj olyat, hogy „Nem leszek többé szemét disznó”, mert a tudattalan csak azt hallja „szemét disznó”, ahelyett, hogy „nem leszek” és ennek negatív hatásai vannak. A szankalpa mindig pozitív és minél rövidebb legyen.