Swami Satyananda Saraswati
Swami Satyananda Saraswati tanításai című könyvből, II. kötet
Swami Satyananda tanításai a guru-tanítvány kapcsolat pszicho-logikai és spirituális jelentőségéről, a szatszang gyakorlásáról és a jógikus életmódról. A felvétel Barcelonában, Spanyolországban készült, a Satyanandashramban, 1980. szeptemberében.
A pszichoterapeuta és a guru, mindketten fontos szerepet játszanak. Ahol a pszichoterapeuta munkája befejeződik, a guru munkája elkezdődik. Így ahelyett, hogy összehasonlítanánk a kettőt, inkább kapcsoljuk össze.
A guru nem egy pszichoterapeuta, az nem az elsődleges feladata. A pszichoterapeuta egy személy, aki átsegít egy sajátos krízisen az életedben, azonban a guruval való kapcsolat során a pszichoterápia spontán és folyamatosan zajló. A guru kapcsolata a tanítvánnyal, a guru személyes élettapasztalata és az ismerete az elme természetéről oly mértékű, hogy képes spirituális útmutatást adni a tanítvány számára az életben.
Ez az amiért, már a kezdetektől, bizonyos szabályok és előírások kerültek rögzítésre. Nem mindenki válhat guruvá. Annak érdekében, hogy guruvá válj, először tökéletes tanítvánnyá kell válnod. Hogyan lehetnél óraadó vagy professzor egy egyetemen, ha nem voltál diák előtte? Ha csak néhány jóga szútrát és jógakönyvet olvastál és itt-ott részt vettél néhány szemináriumon, nem kellene azt gondolnod, hogy gurunak minősülsz.
Ha egy pszichoterapeuta valakinek az elméjét kezeli, és aztán abbahagyja egy adott ponton, az illetőnek továbbra is meglesz a problémája. Természetesen, egy bizonyos szinten, az elme betegségét kezelni kell, de annak nincs vége. Véleményem szerint, inkább túl kell rajta lépni, mint kezelni. Az elme a három guna kompozíciója, melyek folyamatosan támadják azt. Ezért, a tanítványnak ki kellene fejleszteni az ismeret új eszközeit és a megtapasztalást, mellyel az elme problémáit kezelni tudja.
Az igazság társaságában
Hasonlóan, nem igazán tudjuk egyenlővé tenni a szatszangot a csoportterápiával, habár gyakran megpróbáljuk a szatszangot ezekkel a kifejezésekkel magyarázni. A szanszkrit szat gyökér valóságot, isteniséget és tisztaságot jelent, az önvalót vagy Istent képviseli. A szatszang nem azt jelenti, hogy sok ember társaságában lenni; az szanghaként ismert, amely társaságot vagy társulást jelent. A szatszang azt jelenti, hogy az igazság társaságában lenni.
Különböző típusú szatszangok léteznek. Becsukhatod a szemeidet és gyakorolhatod a szatszangot teljesen egyedül is. Amikor egy spirituális könyvet olvasol, amely a valóság témáival foglalkozik, az szintén a szatszang egy formája. Szatszang történik, amikor egy csoporttal vagy és az isteni lény dicsőségéről vagy a megtisztulás és önfejlődés módjairól hallasz. Azoknak az embereknek az életéről hallani, akik megszenvedtek vagy éltek az isteni megtapasztalásáért, szintén szatszang.
Szatszang során lehet, hogy kirtant vagy meditációt gyakorolsz, de ezek nem jelentenek szatszangot, ezek csak a szatszang levezetésének módjai. A szatszangban a legfontosabb dolog a végső valósághoz, isteniséghez vagy legmagasabb lényhez kapcsolódó gondolatok folyamatos mozgása.
Az elmúlt években találkoztam bizonyos csoportokkal, melyekben az emberek egyesülnek, hogy néhány gyakorlatot végezzenek és segítsék egymást. Van egy nagyon egyszerű, tudományos magyarázat erre. Amikor egy nagy ingaórát sok más kicsi órával összeteszel, azt fogod látni, hogy eleinte az ingáik mozgása nem esik egybe, de egy idő után minden óra a nagy ingaórát fogja követni. Ezt a kísérletet sokszor megismételték. Hasonlóan, amikor egy hegedűn játszol, a szobában lévő minden hegedű elkezd rezonálni vele. Ha figyelmesen hallgatod, azt fogod észrevenni, hogy az első hegedűből származó rezgéseket átveszik az inaktív hegedűk. Ugyanez a dolog történik egy csoportban is, amikor az emberek összejönnek, hogy segítsék egymást.
A terápián túl
Indiában, nincs nagy szükség ezekre a csoportülésekre, mert a társadalmi helyzet még nagyon jól szervezett. Ha egy csoportnyi ember együtt él egy közös családban vagy egy ásram környezetben, elkezdik megérteni az emberi pszichológia természetét. Lehetőségük van látni, hogyan állnak egymással. Képesek felmérni a saját elméjüket, a határaikat és a hibáikat, amely nagy változás a modern kultúrához képest.
Nyugaton, különösen a huszadik században, a csoportterápia egy fontos jelenséggé vált. A tizennyolcadik és tizenkilencedik században, a helyzet más volt. Egy szilárdabb és tartósabb családi és közösségi élet volt. De az elmúlt másfél évszázadban, a társadalmi struktúra apránként egyre rosszabb lett, és ezért a csoportterápia iránti igény feltámadt.
Azonban, emlékeznünk kell, hogy az elme nem a végső valóság, van valami az elmén túl. Csak beszélünk az elme kifejezéseivel, mert az elme úgy tűnik, hogy akadályt jelent sok ember számára. Valójában, bármit is teszünk a spirituális életben, azt nem az elme kedvéért tesszük, hanem az egyetemes szellem felfedezéséért. Ezért, a pszichoterápia útja csak egy bizonyos fokig követhető; aztán jön egy pont, ahol hátra kell hagyni. A pszichoanalízisnek minden bizonnyal nagy haszna van a fejlődés egy bizonyos szakaszában, de végezetül egy akadállyá válik és akkor túl kell rajta lépned.
Forrás: Yoga Magazin 2016. február