Szatszang a mantráról, sánti páthról és a hitről

Swami Niranjanananda Saraswati

Ganga Darshan-ban és az ausztrál ásramokban 1989-ben

Mi a „sánti páth” jelentése, és miért ismétlik meg az óra végén?

A sánti páthnak két jelentése van. Az egyik szerint ez egy mantra a békéért és boldogulásért, amelyet tradicionálisan minden jógikus vagy spirituális foglalkozás végén elmondanak, hogy a testet és az elmét pozitív érzésekkel és rezgésekkel töltsék meg. A sánti páthnak ez a fő célja. Segít abban is, hogy a pszichikus személyiséget, amely rezgésekkel befolyásolható, emlékeztessük a spirituális célra.

A jógik az emberi lényt spirituális lénynek is tekintették mindig. Ez nem csak elmélet – úgy tartják, hogy a spirituális lényt a test formájában tapasztaljuk, és a mentális lényt a test formájában tapasztaljuk úgy, ahogyan a fizikai lényt testként tapasztaljuk és észleljük. Légy akár kínai, japán, indiai vagy ausztrál, nem számít, hogy ki vagy, a test ugyanaz. Két kar, két láb, egy fej, két szem, olyanok, mint Isten bélyegzője, amelynek mindenhol ott van a lenyomata. A magasság talán különbözik, a szín talán különbözik, lehetnek bizonyos variációk ebben-abban, mint a kicsit szélesebb csípő, a kicsit szélesebb váll.

Ugyanígy az elmét is úgy tekintik, mint aminek teste van, és az elme szeszélyei, a kövérsége vagy vékonysága, az elme termetének magassága vagy alacsonysága az egyén személyisége. De az elmének kétségtelenül van egy formája, amely számunkra jelenleg érzékelhetetlen. Ugyanígy az atmának, a spirituális testnek is van egy formája, amely jelenleg számunkra ismeretlen. Ahogyan az intellektussal foglalkozunk a sűrű síkon, a megnyilvánult síkon, úgy a spirituális test vagy atma rezgések formájában hat/működik. Az atma a rezgéseket érti. A külvilággal való kommunikációhoz hindit vagy angolt, vagy más egyéb nyelvet használunk, de belsőleg, a kommunikációhoz, a rezgések nyelvét használjuk, amely univerzális. Ezt sok ember érzi is. A mindennapi életben kellemes érzéseket kaphatunk valakitől, vagy borzasztó érzéseket egy másik személytől, beszéd nélkül, pusztán a rezgések kölcsönhatása által.

A mantrák hajlamosak befolyásolni és felébreszteni a pszichikus rezgés mezejét. Az, hogy megérted-e a mantrákat racionálisan, logikusan vagy sem, nem számít. A mantrák kántálása és ismétlése egyfajta belső változást idéz elő, amelyet talán nem lehet azonnal megtapasztalni a külső szinten.

Minden mantra felébreszt egy bizonyos központot. A csakrákon kívül sok pszichikus központ van a csakrák körül, amelyeket a csakra-minták formájaként értelmezünk. Minden mantra képes stimulálni a kisebb központok egyikét, és a különféle hangok kombinációja képes befolyásolni, megváltoztatni és változást előidézni a csakrák teljes működésében.

Tehát, amikor sánti mantrát kántálunk bármilyen jógikus vagy spirituális foglalkozás végén, történik egypár dolog. A jógafoglalkozás, beszélgetés, szatszang vagy kirtan után változást figyelhetünk meg a test körül a levegőben, a testen belül, az elme körül, az érzelmek szerkezetében és a lélek szerkezetében. Abban a pillanatban, amikor létrehozunk egy rezgést, az közvetlen hatással van a spirituális testre. Lássunk egy példát, amely nagyjából leírja ezt az állapotot. Ha teljesen el vagy merülve valamilyen tevékenységben, és valaki odajön hozzád, és kérdez valami teljesen mást, akkor egy pár pillanatig gondolkodnod kell. Át kell irányítanod a figyelmet, át kell irányítanod az elmét egy témáról és el kell kezdened gondolkodni a másikon. Egy pár pillanatig meg kell törnöd a korábbi mintát, és egy másik vonal mentén kell elkezdened gondolkodni. Tehát amikor meditálunk, ászanát, pránajámát, kriját végzünk vagy szatszangon, kirtanon veszünk részt, akkor az elme eltérül természetes viselkedési mintáitól, és figyelmessé válik egy másik viselkedési és cselekvési minta irányába. Ebben a pillanatban lép be a mantra, létrehoz bizonyos hullámokat, és aztán elenyészik. Egy másik jógafoglalkozás, újra ugyanaz az állapot, a mantra belép, létrehoz egy másik érzetet, és újra elenyészik. Ez olyan, mint egy nagyon koszos szőnyeg sepregetése. Elsőre nem tudod kitisztítani, de ahogyan folytatod újra és újra ugyanazon a helyen, még a legapróbb kosz is kijön, a legmélyéről is. Tehát a sánti páth csak egy módszer személyiségünk rezgő aspektusának elérésére, újra és újra és újra. Végül is, a rezgések vagy hangok azokat a pszichikus központokat ébresztik fel, amelyek összhangban vannak az adott rezgéssel.

Természetesen a mantra fordítása magában is egészen szép, ha az ember képes követni és megérteni azt: „Vezess engem a valótlanból a valóságosba. Vezess engem a sötétségből a fénybe. Vezess engem a halálból a halhatatlanságba. Legyen boldogság, béke, jólét és megelégedettség mindenhol.” Nem csak mondod, külsőleg, hanem belül is érzed, és ez a célja a sánti páthnak.

Mi a karma szannyász jelentése?

Mielőtt megértenénk a karma szannyászt, meg kell értenünk a szannyászt, aztán visszatérhetünk a karmára. A szannyászban van két elv. Az egyik elv a viveka, a megértés vagy megkülönböztetés. A másik a vajragja, avagy nem-kötődés (és nem pedig elkülönülés). Ez a két alapvető idea a szannyász tradíciója mögött.

Persze, hagyományosan a szannyászra mindig úgy tekintettek, amely csak azok számára való, akik pszichikusan vagy spirituálisan efelé irányultak, akiknek alig van valami kötelezettségük a világgal szemben. Ők teljes egészében a spirituális szádhanával való személyes növekedésnek tudják szentelni magukat, ahogyan a szévának – szolgálatnak, a szvadhjájának – önmaguk tanulmányozásának is, teljes odaadással – szamarpan. Látjátok, minden eszme, ami a szannyászhoz kötődik „s” betűvel kezdődik angol és szanszkrit nyelven egyaránt: tanulás (study), önzetlen cselekedet (selfless action) és önátadás (surrender); de a fő elvek a bölcsesség (viveka) és a megkülönböztető-képesség (vajragja), a megértés és a nem-kötődés.

A jóga hagyományában a megértést különféle csoportok szerint osztályozzák, úgy mint közvetlen megnyilatkozás (pratjaksa) és következtetés (anumán). A megértésnek sok formája létezik, tudunk gondolkodni, el tudunk képzelni valamit, tudunk látni valamit. Képesek vagyunk arra, hogy egy dolgot sokféle szempontból és sokféle szintről próbáljunk megérteni, de tudni azt, hogy mely megértés és mely cselekedet felel meg a jelenlegi helyzetnek, és melyik nem bántó vagy káros valakinek a békéje és egészsége szempontjából, az a bölcsesség (viveka).
Ez az egyik legkeményebb szádhana, amelyet egy szannyászin végezhet, mert saját személyes korlátainak és hangulatainak teljes megfigyelését igényli, és annak a helyzetnek a teljes megértését is, amelyet épp akkor és ott tapasztal az illető. Aztán azoknak az embereknek is a teljes megértését igényli, akik részt vesznek egy adott helyzetben, és akiknek kapcsolata van veled, mint egyénnel. A középút megtalálása a lényeg, nem a rombolás vagy teremtés szélsőségei felé való eltérés, ahol magas elvárásokat építesz, amelyek aztán hirtelen porba hullanak, és ahol olyan bizonytalanná válsz, hogy minden sötétté válik, és úgy tűnik, hogy nem tudsz e fölé a sötétség fölé emelkedni. A középút megtalálása a bölcsesség (viveka).

Aztán következik a nem-kötődés (vajragja), az hogy mindened megvan, de nem kötődsz hozzájuk. Létezik függetlenség és van nem-kötődés. A függetlenség a nem-kötődés egy haladó változata. Mindened meglehet, mégis azt érzed, hogy nem a tieid. Meglehet mindened és mégsem tekinted őket a tiédnek. Nincs érzelmi kapcsolat, nincs jelen a birtoklás. Azt gondolni, hogy ez az enyém és nem lehet senki másé, ez a ragaszkodás. Amikor a birtoklás, a (valakihez) tartozás, a vágyódás elve nincs jelen egy tárggyal kapcsolatban, habár birtoklod azt, bármi is legyen az, akkor ez a nem-kötődés.

A függetlenség teljes elválás. Nem, ez nem nekem való! A függetlenséggel egy hasadékot hozunk létre a vágyaink és az elme egy másik aspektusa, az objektivitás között. Viszont a nem-kötődésben nincs hasadék. Létezik vágy, de ugyanakkor létezik a vágynak az objektív tudatossága is. Ez minden élethelyzetre igaz, és egy szvámi életében is alkalmazni kellene, és a karma szannyászin életében is. Ezt a két elvet az élet minden körülménye között, minden élethelyzetben alkalmazni kellene.

Aztán bekerül a képbe a karma. Senki a világon nem mentes a karmától, legyen az egy világtól elvonult vagy egy társadalomban élő ember. Ha teljesen visszavonulttá válsz, akkor miről mondasz le? Lemondhatunk a külső biztonságról, lemondhatunk az ételről, és ehetünk csupán zöldségeket és nyers ételeket. Visszavonultnak hívni magunkat nem helyes. Lemondhatunk az autónkról, az otthonunkról, a családunkról, de ez sem helyes.

A lemondás egyáltalán nem történik meg. Lemondtunk-e a testünkről, lemondtunk-e a testünk szükségleteiről? Nem! Továbbra is eszünk, ha éhesek vagyunk, iszunk, amikor szomjasak vagyunk, wc-re megyünk, amikor kell. Tehát, hol van ez a lemondás? Nem mondtunk le az elméről. Tesszük, amit tenni akarunk, valami kellemeset keresünk az életben, követjük az elmét. Tehát miről mondtunk le? A sóvárgásról? Nem. A sóvárgás továbbra is ott van, csak más formában. Ezen a világon senki sem mentes a karmától. Még Isten is, ha a földre jönne, ő is a karma korlátai közé kerülne az életben, a test karmái, az elme karmái és a lélek karmái közé.

Azonban, lehetséges a karmákban egyensúlyt találni, így nem ráznak meg, amikor intenzívvé válnak, amikor erőteljessé válnak, amikor nagyon ellenállhatatlan erővé válnak. Ezért a „Karma szannyásza” könyvében Swami Satyananda világosan leírta, hogy nincs szükség arra, hogy bármiről is lemondjunk, nincs szükség arra, hogy bármit is elhagyjunk. Maradhatsz az, aki vagy külsőleg, de van egy apró változás. Belső identitást nyersz.

Ahogyan a külső testet Szabóként vagy Kovácsként ismerik, ugyanúgy a belső testet is azonosítják egy névvel, amely Swami ez-és-ez Saraswati. Ahogyan a külső test karmáit beteljesítjük úgy, hogy követünk egy rendszert, egy rutint, egy fegyelmet a külső életben, úgy próbáljuk meg a belső test karmáit is beteljesíteni úgy, hogy követünk egy bizonyos szádhanát. A külső test és a külvilági élet körül lévő környezet karmáit úgy teljesítjük, hogy bizonyos vágyakat hozunk létre, és a motivációt, belső késztetést, hogy elérjük ezeket. Ha erről a helyről arra a helyre akarok eljutni minden nap, akkor valamilyen közlekedésre szükségem van, tehát létrejön az autó birtoklása utáni vágy. Aztán elkezdek spórolni, hogy autót vehessek. Természetesen eközben megjelennek a problémák. Lehet, hogy hosszú ideig tart megszerezni a pénzt, miközben mások csak úgy megkapják. De van egy vágy, van egy motiváció, van cselekedet, és megkapjuk az autót. Ugyanígy a belső jól-lét elérésére is van egy késztetés, egy motiváció és egy cselekedet. És ez a cselekedet, ez a késztetés vagy motiváció a belső életre a viveka és vajragja elmélete, a helyes megértés és a nem-kötődés elmélete.

A „Swami” és a „Saraswati” ideái igazán fantasztikus elvek. Sehol a világon nem kaphatsz diplomát szakdolgozat írása előtt, kivéve a szannyászt. Itt először megkapod a diplomát, a Ph.D. fokozatot, és aztán kell megírnod a szakdolgozatot. A szvámi azt jelenti „az önvaló mestere”. Az emberek 99,9%-a nem éri ezt el, megelégszenek a diplomával. De 0,1% megpróbálja. Igen, ez az arány; 0,1% próbál meg fogadalom útján az önvaló mesterévé válni.

A Saraswati egyben az egyik legmagasztosabb tradíció is, mert Saraswati a tanulás és bölcsesség istennője. Ez olyan, mint egy családfa, de azok az emberek, akik szűklátókörűekké válnak, nem alkalmasak arra, hogy a Saraswati rend részének tekintsék magunkat, mert a Saraswati rend mögötti fő idea a széles látókör, tág szemléletmód, megismerni mindent, megtanulni mindent és elfogadni mindent. De az elme egy, a szellem egy, a cél egy és az irány is egy.

Ez a karma szannyász elve röviden, és esetleg elolvashatod Swami Satyananda „Karma szannyásza” könyvét a részletekért.

Mi a hit szerepe a jógikus életmód gyakorlásában?

Az attól függ, hogy mit jelent a hit? Csak az Istenben való hitet? Csak hit valamiben, hogy amit itt csinálunk, az összekapcsol minket valamivel ott fent? Vagy a hitet magunkban? Ezek közül melyik a helyes?

A jógikus szövegekben a hitet sraddhaként, bhaktiként, Iswara pranidhánaként írják le. Ez az a három eszme, amelyekből a hit áll. A sraddhának két jelentése van: alázat és egyszerűség. A bhakti valamiféle magasabb erő megértését jelenti, amely túl van ezen az egyéni dimenzión, és ami mindent irányít, a motiváló erő a Természet és a létezés mögött. Ez a bhakti. Az Iswara pranidhána azt jelenti, hogy átadod magad az energiának, amely belül van, és amelyik halhatatlan. Az Iswar halhatatlant jelent (az iswara fordítottja a nasvar, halandó). Tehát átadod magad a halhatatlan erőnek, amely sosem múlik el. A jógában ez a hit elmélete, alázatosság, egyszerűség, a magasabb valóságok tudatossága és a legfőbb energiának való önátadás.

Ez a hitnek egy világos meghatározása, de a saját jógikus életmódunkban a hitet sokféle szinten tapasztaljuk meg. Ha gyakorolsz, de csak az ászanát és pránájámát tekinted a jógikus életmódnak, akkor nincs szükséged efféle hitre. Csak végezd az ászanádat, végezd a pránájámádat, aztán menj. De ha valami mélyebbért, kiteljesítőbbért és kielégítőbbért gyakorolod a jógát, akkor szükséges a hit. Ez a hit a kapcsolatban kezdődik, ami a tanuló és a tanár között áll fenn, és ami a tanítvány és a guru között áll fenn. A guruban való hit válik az első lépéssé, és nem számít, mi történik, ha megvan a kapcsolat, akkor a döntés is megvan.

Ismeritek Milarépa történetét, az ő guruja, Marpa borzasztó ember volt. Ő volt akkoriban Tibet egyik legbriliánsabb szentje, de a Milarépával való viselkedése borzasztó volt. Ócsárolta őt jobbról, balról és szemből, ütötte őt jobbról, balról és szemből. Mindenfajta bántást, amit ki lehet találni, megtett Milarépával. Éheztette, büntette, verte, dolgoztatta, mint egy rabszolgát, de Milarépa hitt benne, és ez a hit volt az, ami Milarépát szentté változtatta. Amikor guruja lelökte a hegyről, Milarépa nem gondolta rá, hogy meg fog halni. Mindvégig a gurujára gondolt, és mielőtt becsapódott volna a több ezer méter mély völgyben, egy láthatatlan kéz felemelte és a guruja elé tette. Ekkor a guru ezt mondta: „Ez az, most már megvilágosodtál!” Ez a szádhana, ez az a képzés, amit Milarépa kapott. Milarépa nem kapott formális meditációs beavatást vagy mantra beavatás vagy ezt vagy azt. Nem!

Tehát a tanítvány életében a guruban való hit az első. Aztán következik a hit az önvalóban, önmagamban. Ismerem a korlátaimat, tudom, hogy mi az, amit megpróbálhatok elérni. Hinni magunkban azt jelenti, hogy megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni magunkból, amink csak van. Nem pedig azt, hogy lehangolódva, depressziósan azt mondjuk „Nem, nem tudom megcsinálni”. Az a mondat, hogy „Nem tudom megcsinálni” nem létezik, ha hiszel magadban. Az egész mentalitás, a gondolkodásmód, a cselekvés módja megváltozik arra, hogy „Megpróbálom elérni, megcsinálom!” Akár sikerül akár nem, az már egy egészen más történet, de ott van a meggyőződés, hogy „Meg tudom csinálni.” „Van hitem önmagamban.”

Harmadszorra pedig ott van az Istenben való hit, abban az energiában, amely irányítja és vezeti a teremtés és a Természet minden tevékenységét. Tehát a hitnek, amely a bhakti, sraddha és iswara pranidána három elveként lett bemutatva, fontos helye van a jógikus életmódban és bármely spirituális törekvő életében is.

Forrás: Yoga Magazin, 1992. március