Swami Niranjanananda Saraswati
A világon sok gondolkodási rendszer és irányzat létezik. A közös tényező és minden megismerés központja mindegyikben az ember. Ebből következően egy gondolkodási irányzatot, hitet, filozófiát vagy vallást alapítani az emberi lény nélkül lehetetlen.
Mik az alapvető követelmények a sikeres, boldog és egészséges életvitelhez? Elégedettség, a harmónia érzése, a kreativitás kifejezése és a belső béke élménye, amely a “Nem vagyok egyedül, valaki vezet, valaminek a része vagyok, ami végtelen.” Ezek az élet alapvető követelményei, amelyek meg tudják változtatni az egyén természetét, személyiségét, viszonyát és ambícióit.
Sok ember talált egy módszert, utat, amellyel elérhetik a megértés ezen állapotát. A világ minden hitrendszere a megértés egy olyan nézőpontját adja, amely az emberek azon csoportjára érvényes, akik egy bizonyos fajta lelkülettel rendelkeznek. Mindegyikre úgy kell tekintenünk, mint egy tanulási folyamatra, melynek célja, hogy fejlesszük a saját elménket és megértésünket, és végül a saját tapasztalatunkon nyugvó következtetéshez jussunk.
Van egy történet a Rámájana-ban, amelyben Tulsidas Ráma, Szíta és Laksmana utazását írja le az erdőben. Azt írja, hogy egy sorban mennek. Először jön Ráma, aztán Szíta és mögöttük Laksmana. Ráma jelenti az egyetemes hatalmas természetet, Istent, Laksmana jelenti az egyéni emberi természetet, és középen van a májá, az erő, a sakti. Ez nagyon pontos leírása a keletkezésnek és az életnek, mert, habár mint emberek mindannyian osztozunk bizonyos velünk született tulajdonságokban, a gúnák (az elme minősége vagy sajátossága) változása és keveredése miatt ezek a tulajdonságok minden életben máshogy kerülnek kifejezésre.
A kapcsolat tudatosítása
Ebben a világban össze vagyunk kötve egymással, nem csak önálló egyedek vagyunk. A lélegzet összeköt minket a világunkkal. Ki tudja, lehet, hogy a most belélegzett levegő ugyanaz, amit Clinton vagy Jelcin vagy őfelsége a brit királynő lélegzett be tegnap, így mindegyikőjükből lehet egy kicsi benned. Mindenkiből, aki a földön él, van egy rész benned, mert mindannyian össze vagyunk kötve a lélegzet által. Ez egy nagyon erőteljes egyesítő erő, csak senki nem gondol rá. A levegő, a lélegzet az erő, amely az élethez és a többi emberhez kapcsol minket.
Hasonlóan, az ókori bölcsek azt tapasztalták, hogy van egy másik kapcsolat, ami a kozmikus erővel köt össze minket. Az emberek hívhatják ezt az erőt Istennek vagy másnak, azonban ez a kapcsolat nem ismert számunkra. Létezik, de nem vagyunk a tudatában. A cél az igaz spirituális életben, nem a szektás értelemben vett spirituális életben, ezen kapcsolat felismerése. Amint a kapcsolat létrejön, az érzékek és érzelmek felerősödnek. Olvashatunk emberekről, akik gyermekkorukban elkerültek a családjuktól a világ különböző pontjaira. Amikor harminc vagy negyven év múlva váratlanul találkoznak, egy azonnali kapcsolat van jelen, egy felismerés, hogy a másik ember báty vagy nővér, nagybácsi vagy nagynéni. Ezt a felismerést megelőzően lehet, hogy már elmentek egymás mellett az úton több száz alkalommal, anélkül, hogy egyáltalán egymásra néztek volna, de ebben a pillanatban a felismerés megtörténik: “Ez az ember a bátyám, akit harminc évvel ezelőtt elvesztettem a piactéren“, ekkor a szív és a fej gátjai felszakadnak.
Ugyanígy van a spirituális életben is. Amint az isteni természet felismerése megtörténik, kapcsolatba is kerülünk vele. Ez egy nagyon természetes és spontán/önkéntelen folyamat, nem intellektuális, nem valami olyan, amire gondolni lehet. A helyzet, ami megakadályoz bennünket ennek a kapcsolatnak a felismerésében, úgy ismert, mint májá vagy prakriti (a megnyilvánult világ aktív elve). A májá vagy prakriti a felelős a véges természet megtapasztalásáért, miközben az isteni természet végtelen. A létezésnek csak ez a két dimenziója van: véges és végtelen, a prakriti vagy természet jelenti a végest, és Isten vagy a transzcendentális jelenti a végtelent. Ha az Isten végtelen, akkor a véges természet is Isten része, így még a májá és prakriti is Isten része.
Ez a nézet jelenik meg a tantra shastras-ban az ardhanarishwara képében, amelyben Síva egy félig férfi félig női alakként jelenik meg. A személy, aki ebben a kozmikus játékban ragadt, az egyén. Ha az egyén közelebb van a végtelenhez, akkor nincs semmi probléma, azonban, ha az egyén közelebb van a végeshez, akkor nagy probléma van. Mi vagyunk a probléma a fejünk kalandozásaival, az egónk kalandozásaival, az elménk kalandozásaival, az érzelmi kalandozásainkkal, az érzéki és fizikai kalandozásainkkal, az értelmi kalandozásainkkal. Mindig kalandozunk, ha nem a testünkkel, akkor az elménkkel, ha nem az elménkkel, akkor máshogy. Ezt a kalandozást ismerik fel, mint az egyensúlytalanság okát, mint a zavar oka önvalónk megértésében, mint a konfliktus és a szenvedés okát, stb., amelyek a jógában mint raga (kötődés) és dvésa (ellenszenv), vagyis vonzódás és taszítás jelennek meg.
Mindegyikünk egy mágnes. A mágnesnek két pólusa van, az egyik, amelyik vonz, a másik pedig, amelyik taszít. Az életünkben nekünk is két pólusunk van – vonzás és taszítás. Amint azonosulunk a vonzás vagy a taszítás folyamatával, akkor kezdünk élvezetet és frusztrációt tapasztalni. Amint azonosulás van az élvezetekkel és a frusztrációkkal, akkor aggodalom és bizonytalanság lép fel. Amint az aggodalommal és a bizonytalansággal kezdünk azonosulni, akkor elveszik a megértés. Amint azonosulunk a megértés elvesztésével, akkor kiábrándultság és bizonytalanság lép fel. Amint azonosulunk a kiábrándultsággal és a bizonytalansággal, akkor a belső én halála lép fel. Ez a Bhagavad Gita állítása, és egy közös tapasztalat mindannyiunk számára.
Az egyensúlyunk megtalálása
A spirituális élet célja, hogy egyensúlyt biztosítson számunkra. Ez a spirituális élet egyetlen célja. Ha száz százalékosan kiegyensúlyozott életet tudsz élni, akkor megvilágosodott vagy. Ha tíz százalékosan kiegyensúlyozott életet tudsz élni, akkor szádhaka (spirituális törekvő) vagy. Ha ötven százalékos egyensúlyban és harmóniában tudsz élni, akkor szvámivá leszel. Ha hetvenöt százalékosan kiegyensúlyozott életet élsz, akkor jógivá leszel. Ha kilencven százalékosan kiegyensúlyozott életet élsz, akkor sziddhává leszel. Ha száz százalékosan kiegyensúlyozott életet tudsz élni, akkor megvilágosodottá leszel.
Ez az egyensúly nem csak külső. Az élet minden dimenziójában látnod kell – személyes, társadalmi, globális és univerzális dimenzióban. Ez az az egyensúly, ami az egyént egy olyan lénnyé teszi, aki képes véges életet élni a prakriti birodalmában, és megtapasztalni a végtelent az isteni birodalmában. Ez a spirituális élet végső célja. A spirituális élet az élet művészete. Nem hit, elmélet, nézet, filozófia vagy vallás. Létrehozhatod a saját elképzeléseidet az élet művészetével kapcsolatban, az egy más dolog, azonban a tökéletes élet művészete a kiegyensúlyozott életvitel, tekintet nélkül arra, milyen helyzetben vagy. Jézus olyan életet élt, amelyben megpróbálta a különféle szempontokat kiegyenlíteni. Buddha és Mahavir olyan életet éltek, amelyben megpróbálták a különféle szempontokat kiegyenlíteni. A múlt szentjei és bölcsei megpróbálták kiegyensúlyozni a nézeteiket, az életben való részvételüket és érintettségüket. Ma a jógik olyan életet próbálnak élni, amelyben egyensúly van.
Van egy elmélet a Advaita Védanta-ban, miszerint a világ hamis, megtévesztő és az egyetlen valóság a valóság maga. Ez lehet egy ember felfogása, aki megtapasztalta ezt, és arra a következtetésre jutott, hogy: “Igen, az én nézőpontomból a világ egy álom.” Amikor rémálmaink vannak, amelyben fegyveres emberek fenyegetnek és üldöznek minket, félelmet, aggodalmat, heves szívdobogást érzünk, amelyek pontosan ugyanazok a reakciók, amelyeket egyébként ébrenlétünkben is éreznénk. Akkor menekülés közben hirtelen egy hasadékhoz érünk, ugrunk és elkezdünk zuhanni. Ekkor felébredünk, az ágyból kiesve találjuk magunkat, és megkönnyebbülve sóhajtunk: “Istennek hála, ez csak álom volt. Senki sem kergetett. Biztonságban vagyok az ágyamban, kényelemben és melegben.” Azonban miközben álmodtunk, ez a gondolat, ez a felismerés és ez a tudatosság nem volt jelen. Így a szádhakák, akik elérték a tudatosítást az életben, helyesen mondják, hogy: “Felébredtem az álmomból, meg tudom tapasztalni vagy érezni, hogy a világ megtévesztő, és az egyetlen valódi a valóság maga.” Ez az ő nézetük kifejezése. Azonban nekünk az elejétől kell kezdenünk.
Spirituális fejlődés
A spirituális életben a fejlődés elmélete nem a Darwini evolúciós elmélet, amelyben az egyik állapotból a következőbe van lépés. A spirituális fejlődés elméletében a kezdethez, a forráshoz, a központhoz való visszatérésről van szó, visszatérésről a súnjatához (üresség) vagy semmihez. Ez a púrnata fogalma, a teljesség elérése, a beteljesedés. A visszatérés a súnjatához, a forráshoz volt az indiai nézet – Púrnamadah púrnamidam púrnaat púrnamudachyate.
A fa fejlődése a magtól magig tart, nem pedig a magtól a törzsig, a levélig, a virágig, a gyümölcsig. Csak amikor a mag újra mag lesz, van meg az a képessége, mint az eredetinek, csak ekkor mondhatjuk, hogy a fejlődés befejeződött. Hasonlóan az életünkben, mikor spirituális fejlődésről beszélünk, a forráshoz való visszatérésről beszélünk és az eredeti képesség, tisztaság és nyugalom birtoklásáról, éppúgy, mint ahogy a forrás. Ezért minden mandala, jantra, szimbólum, amely a tudatosság állapotait vagy a kozmikus keletkezést vagy a tattvák egymásra hatását jelenti, egy körben vannak. A buddhista tanka-kon (festett, színes, feltekerhető képek) tantrikus mandalák és jantrák, a föld, a menny és a pokol leírásait tartalmazzák. Az ábrák egy kör formájában jelennek meg, melynek nincs eleje és vége, ugyanakkor mindent tartalmaz, minden megtestesül benne, minden a része.
Csak annyit kell megtanulnod, hogyan őrizd meg az egyensúlyt és a harmóniát. Minél jobban ki tudod terjeszteni a harmónia területét az életedben, a változás szádhakává, szannjászinná, jógivá, sziddhává változtat téged.
Ganga Darshan, November 1997
Yoga Magazine, 1998 szeptember