A szenvedés, mint szádhana

Swami Satyananda Saraswati

Dánia, 1982.04.26.

A fizikai fájdalom erősíti az idegrendszert, a mentális gyötrelem pedig erősíti az elmét. A fizikai nehézségek erőssé teszik a testet. Ez egy alapelv, de a legtöbb ember számára nehézséget okoz ennek elfogadása, mert senki sem akar fájdalomtól, mentális gyötrelemtől, fizikai megpróbáltatásoktól és kényelmetlenségektől szenvedni. Bármikor, amikor vidámságok közt telik az élet, az elme tamaszikus állapotba hanyatlik, mert nincs konfliktus benne. A konfliktusok többé-kevésbé megoldásra kerülnek, vagy legalábbis enyhülnek, mert minden kellemes. Amikor élvezetet és vigaszt nyerünk barátságainkból, és kényelmes szituációkban alapozzuk meg magunkat, az véget vet fizikai, mentális és érzelmi fejlődésünknek. A fejlődés kulcsa a konfliktus.

A konfliktus szerepe

Az elme tamaszikus állapotból radzsaszikus állapotba, és radzsaszikus állapotból szattvikus állapotba fejlődik. A növekedése öt szakaszra osztható: tompa, szétszórt, ingadozó, egyhegyű és irányított. Az elme ezen öt szakasza három szintre terjed ki. A tamasz szintje vagy túlnyomóan, vagy teljesen tompa. Tompa, mivel nincs konfliktusa, nincsenek vágyai, nincsenek frusztrációi, nincsenek gyötrelmei. Ha megkap dolgokat, az rendben van, és ha nem kap meg, az is rendben van. Folyamatosan megalkuszik, mert ily módon el tudja kerülni, hogy cselekednie kelljen azért, hogy elérjen valamit, vagy kezelni tudja a csalódást. Pontosan ez az, amiért a jóga csalódásokkal, mentális depressziókkal és frusztrációkkal kezdődik.

Mindenkinek vannak elvárásai, legyen akár házas vagy egyedülálló, üzletember vagy szvámi, családos ember biztos munkával vagy otthontalan vándor. Az emberek várnak valamit az élettől. És ezekkel az elvárásokkal egy sajátos irányba fejlődnek. Ha beteljesülnek az elvárások, akkor az irányultság nem találkozik többé kihívással. Amikor az emberek megkapják, amit akarnak, legyen az pénz, szerelem, barátság, hatalom, béke, együttműködés, akkor csak élvezik ezt, de ez nem segít abban, hogy a tudatosság egy másik területére fejlődjenek.

Tételezzük fel, hogy évekig dolgozol valamilyen cél érdekében, és végül úgy találod, hogy nem érheted el. Mi történik? Egy extra éberség fejlődik ki az elméden belül, és ez felveszi a frusztráció, mentális gyötrelem, aggodalom, szorongás vagy konfliktus formáját. Ez azt jelenti, hogy elkezdtél harcolni.

Ha frusztráció vagy depresszió van az elmédben, de nincs konfliktus, elveszíted a csatát. Azonban, ha frusztráció és konfliktus is van, akkor elfogadod a kihívást. Ha egyszer elfogadod a kihívást, a konfliktust küzdés követi.

Harc sosincs konfliktus nélkül, de konfliktus létezhet harc nélkül. Időről időre az életről alkotott eszméid és értékeléseid változásokon mennek keresztül, mert nem vagy határozott afelől, hogy mit is kellene tenned. Az elme két különböző dologgal szembesül, és ez meghozza azt a pillanatot, amelyben az éberség és az elme fejlődni tud.

A szenvedés célja

Amikor az elme ketté szakad két gondolat között, akkor biztos a fizikai és mentális szenvedés. De ez egy pozitív tapasztalat, mert nem csak a szenvedést próbálod megszüntetni, hanem megpróbálod megérteni a szenvedés mögötti jelentést vagy meghaladni a szenvedés tapasztalását. Ezért, ha azok az emberek, akik mentálisan szenvednek, el tudják fogadni ezt a bizonyos szenvedést, akkor nekik mélyebb, nagyobb és maradandóbb spirituális élményeik lesznek.

Azonban a legtöbb embernek gyenge az elméje és akarathiányban szenved. Az életüket kellemesen és zökkenőmentesen akarják eltölteni. Szeretetreméltó barátokat, szófogadó gyerekeket, szerető szülőket, barátságos társadalmat, egy fényűző, központi fűtésű házat és sok pénzt kívánnak. Miért? Mert nem akarják kitenni az elméjüket aggodalmaknak. Ezt tamogúnának vagy az elme tompa állapotának nevezik.

Amikor az elme szattvikussá válik – majdnem egyhegyűvé vagy teljesen ellenőrzötté, akkor nem számít, hogy a körülményeid az életben kellemesek vagy kellemetlenek. Nincs különbség köztük, ami az elme fejlődését illeti. A szenvedésre felkészült emberek azok, akik túlélik az érzelmi komplikációkat, az érzéki komplikációkat, a politikai komplikációkat és minden természeti katasztrófát. Az ilyen emberek tették lehetővé a túlélést az emberiség számára mindezen milliónyi év alatt.

A jóga és a hasonló tudományok a kitartás erősítése céljából ajánlják az embereknek azt, hogy tegyék ki magukat egy kis szenvedésnek. Valójában azoknak, akik rendelkeznek az élet minden kényelmével és luxusával, az önkéntes szenvedés, vagy amit mi tapaszjának, vezeklésnek, mértékletességnek hívunk, egy létfontosságú gyakorlat, ha fejlődni akarnak a spirituális életben.

Bizonyos ideig lemondanak minden komfortról, az ízletes ételről, a szép ruhákról, a gyönyörű otthonról, stb., és egyszerű életet élnek. Ez nem fog állandósulni az életükben, csak átmennek egy tanulási szakaszon. Ilyenkor történik meg az elme átirányítása. Minden rossz szokás, hamis életértékelés és az elme függő hajlamai teljesen megsemmisülnek, és ugyanakkor önbizalmat fejlesztenek ki. Ha az ember képes tolerálni a szenvedés minden formáját, rengeteg magabiztosságot tud kifejleszteni.

A történelemkönyvek mesélnek olyan emberekről, akik szenvedéseken mentek át. Ők azok, akik magabiztosan hajtottak végre olyan tetteket, melyek történelemmé váltak, és még ma is emlékszünk rájuk. A szádhakáknak, jógiknak, szvámiknak és családosoknak emlékezniük kellene arra, hogy egy életszakaszt az önmaguk által választott szenvedésnek szenteljenek. Ez a jóga egyik legfontosabb része.

A karma megszüntetése

Ha valaki egy kellemes környezetben él, szerető szülőkkel, barátokkal, szeretett feleséggel, férjjel, kényelmesen, akkor a karmáit nem meríti ki. Védi azt, azonban valamikor majd szembe kell néznie vele. Lehet, hogy nem óhajt szembesülni a tigrissel, sem most, sem később, de valamikor szembe kell majd néznie vele. A karmát nem lehet elkerülni.

Annak érdekében, hogy kimerítsük a karmát, fizikai képességünknek megfelelő szenvedést kell terveznünk. Ezek segíthetnek kimeríteni a karmát, és ezek aztán soha többé nem lépnek be az elménkbe. Amikor az antar maunát gyakorlod, akkor keresztülmész a múlt, a tudatalatti, a tudattalan, a hangok, a találkozások, a szeretet, az utálat, a neurózis, a pszichózis, a skizofrénia, stb. megtapasztalásán. Újraéled ezeket, és ez enyhíti a helyzetet. De ahhoz, hogy teljesen megszüntesd a karma magjait, gyakorolnod kell a tapaszját. Aztán, még ha részletesen is emlékszel a múltbeli élményekre, azoknak nem lesz kihatása az elméd folyamataira. Nem lesznek hatással a személyiségedre és a viselkedésedre vagy az események folyására az életedben.

A szenvedés ösvénye

Sok módja van a tapaszja gyakorlásának. A szannjásza élet kezdetben egy enyhe formája a tapaszjának vagy vezeklésnek. A böjtölés vezeklés, és a virrasztás betartása is. A virrasztás egy éjszaka eltöltését jelenti alvás nélkül, és egy folyamatos éberség megtartását. Könnyű elmenni a kocsmába és inni egész éjjel vagy elmenni egy egész éjszakán át tartó partira, de ez nem virrasztás. A virrasztás egy nem-duális éberség fenntartását jelenti hosszan tartó ideig. Ez nem olyan dolog, amelyet minden hónapban megteszünk, de évente egyszer kétszer lehet gyakorolni Azonban nem szabad aludnod egész nap azért, hogy ne érezd magad álmosnak éjszaka. Az álmosságot a virrasztás alatt kell megtapasztalni, mert az alvás irányításával közelebb jutsz a tapasztaláshoz.

A mauna, a csend szintén egy tapaszja forma. Egy évben többször is gyakorolható. Egyik nap pirkadattól a következő nap pirkadatig ne beszélj senkihez sem. El kellene kerülnöd az üzenetek papírra való írását és a jelek használatát is. Légy egyedül és érezd, hogy senki más sem létezik. Ez segíteni fog, nem csak az éberséged fokozásában, hanem hogy jobban tudatába kerülj az éberségnek. Jobban megismered magad, ahogy egyre tudatosabb vagy az érzéki impulzusaidat, az elméd mozgásait és a belső élmények mozgásait illetően.

A külvilágról való tudatosság mögött, a gondolatok mögött, amelyeket megfigyelsz antar maunában, az érzetek és érzések mögött, amelyeket néha érzel, van valami más is. Ezt éberségnek hívom. Habár nincs formája és nem lehet sehová se besorolni, néha úgy érzed, mintha villámlás lenne. Egyszer csak ott van. Ha ezt az éberséget folyamatossá tudod tenni, azt tapasztalásnak hívják, és a legtöbbünk eléri ezt. Ez az éberség az elme alapja. Biztos, hogy közelebb jutsz a belső énedhez, ha választod, elfogadod és követed a szenvedés útját.

Mindazonáltal vannak szabályok és előírások, melyeket be kell tartani, amikor a szenvedés ösvényét választod. Egy tréningezési szakasz alatt történik majd meg az elme átirányítása. Azonban érzékenynek és figyelmesnek kell lenned, és saját kapacitásod szerint, lépésről lépésre kell haladnod.

Forrás: Yoga Magazin, 2013. november-december