Swami Niranjananda Saraswati
Sri Swami Satyananda és a Satyananda tradíció nagyban hozzájárult a jógához és a szannjászához. A jóga gyakorlatok rendszerezéséhez szükséges volt létrehozni egy egymásra épülő előrehaladást a jóga ösvényén, és ez az, amit Swami Satyananda elvégzett. Swami Satyananda-é az érdem a technikák ötvözéséért és a pavanmuktászana sorozatok bemutatásáért, az első rész reuma elleni, a második az emésztőrendszeri betegségek elleni gyakorlatok, a harmadik pedig a sakti bandhák. A tantrikus njásza részeit szintén ő hozta be a jóga rendszerébe, jóga nidrá formájában. A mai jóga iskolák többsége a Mungerből elterjedt sorrendben tanítja a pránájáma gyakorlatokat. A mudra gyakorlatok mellett szóló érvek, és a bandhák fiziológiai (testi működés) és pszichológiai hatásai a jóga gyakorlatok egy másik, eltérő nézőpontjai, amelyek rendszerezésre kerültek, hogy megérthetők, gyakorolhatók és megtapasztalhatók legyenek.
Swami Satyananda idővel a krijá gyakorlatokat is előtérbe hozta a jóga és a tantra shasztrák kevésbé ismert területéről, amely, ahogy a Satyananda rendszer tanítja, egyike a két, világszerte elismert krijá jóga formának; a másik Paramahamsza Yoganandáé, a Mahávatár Babadzsí tradícióból.
Egy újabb hozzájárulás a tantrikus njásza koncentrációs és meditációs technika felfedezése, amelyek alapvető formájukban a Tantrikus Meditációk (Meditation from the Tantras) című könyvben találhatók. Ezután következett a dhárana (koncentráció) és a pratjáhára (érzékek visszavonása) technikák osztályozása, valamint a jóga témájának megismertetése úgy, ahogy a különféle védikus szövegekben és az Upanisádok szövegeiben szerepel.
A jóga nidrá gyakorlata nagy hatással volt a jóga világára. A jóga nidrá egy pratjáhára technika, amelyben az elme csapongása ellenőrzés alá kerül, és az elme lehetőséget kap a relaxálásra. A jóga nidrá két lényeges szempontja a vizualizáció és annak megtapasztalása, ami az elme mélységeiben található. Ennek a gyakorlatnak bizonyosan volt és van átalakító hatása a gyakorlókra. Szintén lehetséges emberek tanítása és képzése a jóga nidrá gyakorlatán keresztül. Korai gyermekkoromban abban a gyönyörűségben volt részem, hogy Swami Satyananda jóga nidrán keresztül vezetett, és még csak most ébredek tudatára a kapott útmutatások és tanítás mélységének.
További pratjáhára gyakorlat az antar mauna, amely a tudatos elme tevékenységeivel foglalkozik. Az antar maunában a gondolatok tudatossága van jelen, tudatosítjuk azok létrehozását, átalakítását és végül a gondolkodási folyamat ellenőrzésének megszerzését. A pratjáhára technikák gyakorlásának különböző szintjei és állomásai vannak, amelyeket a Satyananda tradíció megvilágított és megmagyarázott.
A Satyananda jóga tradíciónak szintén része volt a szannjásza fogalmának új szempontokkal való kiegészítésében. Swami Sivananda az elsők között volt, akik szannjásza beavatást adtak nőknek. Kezdetben ezt nagyon sokan ellenezték, de ő elkezdte, és társadalmilag elfogadottá tette a nők szannjásza beavatását. Swami Sivananda után Swami Satyananda volt az, aki egy lépéssel tovább ment, és nemzetközileg is elfogadottá tette a nők szannjásza beavatását. Nemcsak nőknek adta ezt a beavatást, hanem tengerentúli spirituális aspiránsoknak is. Külföldieket ekkor fogadott el először a szannjászába még maga Swami Satyananda, és később a tradíciója is. Ma már teljesen elfogadottá vált, korlátok és ellenzés nélkül.
A szannjásza tradícióban Swami Satyananda volt az, aki a karma szannjászába történő beavatás adásával szintén bátorította a szannjásza céljának megjelenését a világi, családfenntartó emberek között. Ez nagymértékben megújította a szannjásza tradíciót. Korábban csak azon kevesek számára volt elérhető, akik életükben hajlottak a szannjásza cél követésére. A világ másik része a szannjászát olyan eszköznek tekintette, amellyel el lehet menekülni a világi dolgokban való részvételből. Swami Satyananda karma szannjásza beavatást adott hétköznapi, családfenntartó embereknek azért, hogy a családi életet ne csak mint férj vagy feleség élhessék, hanem hogy megtanulhassanak szannjászinként élni, guru fivérekként és nővérekként. Folytatásként a dszigjászu szannjásza beavatás is bekerült a rendszerbe. Rishi szannjászát is adtak az eltökélt és elkötelezett szannjászinoknak, akik férjként és feleségként akartak együtt élni, és akik képesek voltak megőrizni egyensúlyukat, harmóniájukat és az életcél tiszta szem előtt tartását.
Ily módon a szannjásza egy társadalmilag széleskörűen elfogadott másik, választható életforma lett, amelyben az ember megtanul egyensúlyt teremteni az anyagi és a spirituális között. Ma a szannjászát sokkal inkább felelősségnek tartják, amit az ember magára vesz, hogy emlékezetében tartsa és beteljesítse azon eszményeket az életében. Már nem menekülésnek, hanem dinamikus részvételnek tekintik. Többek között ezek voltak a Satyananda jóga hozzájárulásai a szannjásza tradícióhoz.
Annak érdekében, hogy tiszta képet nyújtson a jógikus, tantrikus és védikus tradíciókról, Swami Satyananda érintette és egyesítette mindhárom rendszert. Felszínre hozta a tantrikus és védikus tradíció azon elgondolásait, amelyek az emberi növekedést és fejlődést segítik, és ezeket a jógikus életformával együtt mutatta be.
A tantrikus tradíció szerint mindenkiben van szvabháva (saját jelleg), vele született tulajdonság, ami fejlődhet bizonyos gyakorlatok követésével. A tantrikus gyakorlatok az egészségre, fizikai tisztaságra és életviteli egyensúlyra, kommunikációra és viselkedésre egyaránt összpontosítanak, és a megfelelő kutató megközelítésre új módszerek iránt, hogy a jóga alkalmazható legyen különféle társadalmi, fizikai és terápiás szükségletekre. A tantra tanítja továbbá a shuddhi aspektusait, a test, az elme és az érzelmek megtisztítását, és a nyugvó sakti felébresztését, amit sokan az őseredeti erőnek, vagy kundalininek tartanak.
A tantra egy olyan életmodell követésében hisz, amelyben az értelem és a szív adottságai egyesítettek. Az értelem adottságai a megkülönböztetés és a koncentráció. A szív adottságai a láthatatlan észlelése, a transzcendentális vagy kozmikus tudatosság megpillantása a nem-anyagin túl. Swami Satyananda átvette a tantra meditatív technikáit és beépítette a jóga rendszerébe, hogy e kettő kiegészíthesse egymást.
A védikus tradícióból származik az életet irányító örök törvényszerűségek tanulmányozásának szentelt szannjásza életforma. Ez az életforma nem egy felekezethez vagy szektához való tartozást jelent, hanem azon emberi értékek megőrzését, amelyeken keresztül a nagyobb lelki egyensúlyhoz és harmóniához vezető átalakulás megélhetővé válik.
A védikus hagyomány oktatás szemlélete sokkal inkább a helyes szamszkárák biztosítására összpontosított. Mindenki szabadon követheti a saját, életben betöltött hivatását, de egy építő szamszkárán keresztül, ahol nincs önmegtagadás. Jógikus szempontból az ilyen szamszkára az elme, az értelem és a belső én átalakulásához vezet.
Az átalakulás folyamatában az elme kezelése egy képesség, amelyet az ember a jóga gyakorlataival szerez meg. Hogy mennyire tökéletes valaki jógája, látható abból, hogyan kezeli a mentális személyiségét, hogyan kezeli a gondolatait, milyen gondolatok követik egymást az elméjében, hogyan észleli és válik figyelmessé az egó, a vágyak, a szenvedélyek és a szükségletek finom egymásra hatására. Az ember megtapasztalja az átalakító élményt, vagy a jóga nyelvén szólva a prána és a maháprána egyesülését.
Swami Satyananda életében megfigyeltük, hogy tanításaiban és életstílusában a hangsúly mindig a belső személyiség, a belső természet fejlesztésén volt, amely ánandához (az egyéni elme és a kozmikus tudat egyesülésekor megtapasztalható földöntúli boldogság), és mennyei boldogsághoz, beteljesüléshez, megelégedettséghez vezet.
Forrás: Yoga Magazine, 1998. július