Szatszang a cölibátusról, megértésről és karmáról

Swami Niranjanananda Saraswati

Ganga Darshan és ausztrál ásramok, 1989

Mi a cölibátus célja?

A szanszkritban vagy az indiai hagyományban nincs olyan, hogy cölibátus. Van egy fogalom, a brahmacsárja, amely kapcsolódik a cölibátus ideájához, de a brahmacsárja szószerinti jelentése „az, aki követi Brahmát”. Brahma ácsárja – aki követi az isteni törvényt.

Az indiai rendszerben sosem volt helye a cölibátusnak. Ez főleg az arta, dharma, káma és móksa négy elve miatt van. Ez a hagyomány, de az idők során néhány visszavonult előtérbe került a társadalomban, akik különböztek az átlagembertől, abban az értelemben, hogy nem voltak értéktárgyaik vagy családi kötelékeik, és elvonult életet éltek. Tehát egy általános megnevezést használtak azokra az emberekre, akik uralták saját érzéki örömeiket, ők a brahmacsárik, avagy nőtlenek. Évek múltával ez az idea hozzáadódott az érzéki örömökről való lemondáshoz. Ha ezt meg tudod tenni, az jó és rendben van. Ha nem tudod megtenni ezt, az is jó és rendben van. Egyik út sem ártalmas mindaddig, amíg az, hogy ki vagyok, és mit csinálok, világos az elmében.

A cölibátus fogalma, ahogyan azt ma használják, egy olyan állapotot jelképez, ahol nincs semmiféle kötődés semmilyen örömhöz, amihez az elme vonzódhat. Az emberi életben az egyik legerőteljesebb vágy a káma, a szexuális kielégülés. Azok, akik ezen túl tudnak lépni valamilyen módszer, szádhana vagy meditáció segítségével, tulajdonképpen visszafordítják az energiaáramlást, amely ahelyett, hogy lefelé áramlana, elkezd felfelé áramlani. Ismered a prána elméletét, ahogyan az a pránájáma, kundalíni jóga, prána vidja és krijá jóga gyakorlataiban van. E megértés alapján az egyik váju, avagy pránikus ág, az apána egy lefelé mozgó erő, amely a köldök és a gát közötti területen helyezkedik el. Az energiának ez az aspektusa irányítja a minden emberben benne rejlő és tudattalan vágyakat, ambíciókat, szamszkárákat és biztonságérzetet.

Mindaddig, amíg a prána lefelé áramlik, természetes vonzódás lesz az érzéki örömök irányába, mert bár lehet, hogy húsz éve meditálsz, de az energia áramlásának iránya nem változott, és a tudattalan aktivitása vagy a személyiségben rejlő aktivitás továbbra is ugyanaz marad. Még akkor is, ha jógivá váltál, még akkor is, ha jógát és meditációt gyakorolsz 30-40-50 éve, ha a pránák nem változnak, akkor az elme ugyanúgy az élet örömei után fog szaladni. A kielégülés iránti vágy továbbra is meg fog jelenni újra és újra, időről időre. Tehát az apána áramlási irányának a megfordítása a cölibátus valódi jelentése a tantra és a jóga szerint. Arra használják, hogy az emberi létezés, személyiség és vágy természetes programozását meghaladják.

A kundalíni tantra c. könyvben a kriják végén egy aranytojást kell vizualizálni. Ez a szamádhi vagy a kundalíni ébredése előtt van, vagy ez a kezdet?

Ez egy vég kezdete. A kundalíni ébredése nem a szamádhiban éri el a tetőpontját. A kundalíni ébredése egyszerűen az élet egy másik dimenziójának a megtapasztalása, ahol meg tudjuk tapasztalni a harmóniát és tökéletességet. Ebben a dimenzióban az anyagi síkon az aranytojás elmélete a transzcendentális test, a kauzális test, avagy a dzsjótir linga tudatosságának az elmélete, ami a fény lingája, szimbóluma a szahaszrárában. Az aranytojás a lélek magja. A tantrikusok és a jógik az emberi személyiséget és az emberi személyiség különféle dimenzióit ennek a tojásnak a formájában látták a lelki szemeikkel. A tojás a magformát jelképezi. Van alakja, van identitása. A tudat magját, a tudat forrását jelképezi.

Itt kellene beszélnünk az istenség elméletéről, amit nádaként, binduként és kálaként ismernek. A „náda” a „rezgés”, „minden hang forrása”. Azt tudjátok, hogy bármilyen aktivitás is történjen, azzal együtt jár a súrlódás és a rezgés. Ha csak felemeled a kezed a levegőben, akkor is van súrlódás a kezed és a levegő között. Ha képes lennél hallani ennek a súrlódásnak a hangját, az olyasmi lenne, hogy „husss”. Bárhol is legyen aktivitás, azzal együtt jár egy bizonyos frekvenciájú rezgés, amely hallhatatlan számunkra, mert a hallástartományunk korlátozott. Az elme mozog, tehát így az elmén belül is tapasztalható a náda. Még a legkisebb aktivitásnál is tapasztalható a náda, és az aktivitás sosem szünetel életünk során. A teremtésben ez a náda irányítja a rezgés és minden személyiség minden aspektusát.

A következő fogalom a „bindu”, a pont, minden teremtés forrása és oka. Külsőleg bármilyen tett, gondolat vagy érzés mögött van forrás, ok és indíték. Mentálisan létezik egy pont, amelyből mindezek az érzések, érzetek és vágyak, még az egó is, megnyilvánul. Spirituálisan van egy pont, ahol megtapasztaljuk az atmant, és még e mögött is létezik egy pont, ahol a paramatmant, az isteni tudatosságot tapasztaljuk. Tehát a pontot, amit a végtelenben találunk és a végtelen végén, ha ilyen létezik, azt binduként ismerik.

Aztán létezik a kála, amely az anyag, az energia, az elemek és más ismeretlen elemek különféle megnyilvánulása, olyan elemeké, amelyek túl vannak az emberi elképzelés és tudatosság skáláján. A megnyilvánulásnak különböző formái léteznek – a lélek-formák, az energia-formák, a fizikai formák, a szikla, a fa, a virág, a víz, a kő, minden. Ha nincs megnyilvánulás, akkor nincs teremtés.

Tehát ezek az istenség három fogalma: náda, bindu, kála. Az isteni létező ezek fölött van, természetfeletti, de az istenség ébersége, az felsőbb-én ébersége vagy tudatossága aranytojás formájában kerül megtapasztalásra. A magon belül megtaláljuk ezt a hármat, a teremtés egész folyamatát valamint a tudatosság és az energia kibontakozását. Ebből kifolyólag kapcsolódik a kauzális testhez, amely felügyeli az emberi lény láthatatlan, ismeretlen érzékeléseit, tevékenységeit és dimenzióit.

A kundalíni ébredése különböző ajtók és dimenziók megnyílását jelenti a személyiségben, amelyet a csakrákkal és különböző elemekként jelképeznek. Az ismert elemek a föld, a víz, a tűz, a levegő és az éter, ezek jelképezik a tudat ismert aspektusait. Legvégén van a szahaszrára, amely a tudat ismeretlen aspektusa, ennek formája az ezerszirmú lótusz. Senki sem számolta meg az ezer szirmot, valószínűleg csak a képzelet szüleménye, de az ezer szirmú lótusz a különféle megnyilvánulások szimbóluma, és itt van az, ahol megtapasztaljuk az aranytojást.

Nos, a szamádhi és a kundalíni felébredése között van különbség. A kundalíni ébredése során a náda, bindu és kála három fogalmának kerülünk a tudatába, az elmélet nyilvánvalóvá válik. Azonban a szamádhiban túllépünk ezen a mag-tudatosságon, és a szamádhi végső szakaszaiban meghaladjuk ezt a három tapasztalást. Tehát nem szükséges, és nem is helyes a szamádhit és a kundalíni ébredését egymáshoz hasonlítani.

Óriási vágyat érzek arra, hogy megértsek dolgokat. Mi az, amit meg akarok érteni? Beszélne erről, a „nem-tudás felhőjével” kapcsolatban?

Meg is válaszoltál magadnak. Valaki meg-ért. Ha arra vágysz, hogy megérts valamit, akkor tudást akarsz szerezni. A nem-tudás felhőjéről már beszélgettünk a viveka megtárgyalásánál.

Az elme számára természetes, hogy megpróbálja megérteni a különféle tapasztalásait. Az interakciónak ez az egyetlen formája az elme és a világ, az elme és az érzékek, az elme és a belső világ között, de az elme megértése más szinteken történik meg. Angolul úgy határozzuk meg az elmét, mint tudatos, tudatalatti és tudattalan, ennyi. A szanszkritban az elmét úgy határozzuk meg, mint aminek négy alkotóeleme van. Van a manasz, az elmének az a része, amely gondolkodik és elmélkedik. A csitta az elmének az az aspektusa, amely lát és érzékel. A buddhi az az elme, amely az intellektuson keresztül megpróbál egyfajta kapcsolatot találni aközött, ami itt bent történik, és aközött, ami ott kint történik. Az ahamkára az „én” identitás. Ez az elme elmélete.

Elöl van a csitta, amely nem tesz mást, mint érzékel és megfigyel. Itt nincs szűrési folyamat, a gondolatok szűrése sokkal később jön majd. Hogy egy példát mondjak: körbenézünk, és sok mindent látunk a szemünkön keresztül. Ha beszélünk valakihez, akkor azt az embert nézzük, de ugyanakkor látunk más dolgokat is. Ott van az ajtó, a padló, az ablak, a szék, a magnó és a többi ember is ott ül. Tehát bár mindent megfigyelünk, de az azonosulás csak egy emberrel történik meg. Te vagy ott, aki valakivel beszélget, hacsak valami nem történik, amely eltéríti az elmédet, és egy másik történésnek, cselekménynek nem kerülsz a tudatába. Sok zaj is van, és amikor ezeknek tudatába kerülünk, akkor tudatába kerülünk ennek, annak, a sokféle hangnak és zajnak is. Az elme nagyon sok információt szűr ki az agyban. A csitta csak érzékel, semmi mást nem tesz, és ezt az érzékek közvetítésével teszi. Az érzelmek, érzések közvetítésével, rezgések és energia révén. Néhány külső közvetítő vagy néhány belső közvetítő segítségével. A csitta tudatosságának és tapasztalásának nincs vége.

A csitta után következik a buddhi. Az átlagos életben a dolgokat intellektuálisan próbáljuk megérteni, megérteni a tapasztalásokat, és létrehozni saját elméletünket arról, hogy valami jó vagy rossz, pozitív vagy negatív, hátrányos vagy előnyös. Aztán ott van a saját ahamkáránkkal, az „én” identitásunkkal való összehasonlítás, a rokonszenvek és ellenszenvek, az ideák és ambíciók, a szamszkárák és karmák formájában. Mindeközben az elmélkedés folyamata is megtörténik. Épp most gondolatok áramlanak az elmében, de nem vagyunk tudatában ezeknek mindaddig, amíg el nem döntjük, hogy tudatába kerülünk ezeknek, tehát az elme manasz aktivitása akkor válik nyilvánvalóvá, amikor tudatában vagyunk, máskülönben a háttérben zajlik.

Tehát a kifelé forduló elmeállapotban a belső észlelések és az intuíció blokkolva vannak, el vannak választva a tapasztalás és tudatosság más formáitól. A viveka ébredésével a blokkot eltávolítjuk, és képesek vagyunk az intellektuálist az intuitívvel, a külsőt a belsővel egyesíteni.

Ha emlékszel rá, Swami Satyananda sokszor beszélt egy fáról, a kalpa taruról, a fáról, amely minden vágyat garantál és beteljesít, minden kérdést megválaszol. A „Tanítás” könyvsorozatnak sok részében megtalálod a kalpa tarunak ezt a leírását. A kalpa taru egy tudatállapot, ahol a megértést és a tudást nem kívülről nyerjük, hanem ugyanaz a megértés és ugyanaz a tudás belülről jelenik meg.

Tudjátok, hosszú utat tettünk meg a barlangi élet és a csontfegyverekkel való kóborlás óta (amikor nem mostuk a szánkat, és rossz volt a leheletünk) a jelenlegi állapotunkig. Ipari forradalomról beszélünk, erről a forradalomról és arról a forradalomról. Tudományról beszélünk, filozófiáról beszélünk, sokféle dologról beszélünk. Ez mind egy zseniális elme terméke. Az emberiség nem változott, csak az észlelés szintje, a gondolatok eredményeinek szintje és a tudás, avagy a vidjá, változott. Ma atomenergia és űrutazás fogalmakban gondolkodunk. A barlangi emberek is ezt tennék, ha meglenne ugyanaz a fajta mentális vagy belső oktatásuk. Tehát minden belülről jön, annak a pár embernek a fejéből, akik képesek voltak megcsapolni a belső tudás forrását, mint Newton, aki csupán azzal, hogy látott egy almát leesni a fáról, felfedezte a gravitáció elméletét.

Tehát, amikor az idő megérett rá, és amikor a befogadó készség egy bizonyos fokra fejlődött, akkor egy külső esemény képes valamit ösztökélni az elmében. A tudás, a gondolat, az elmélet felbukkan. Ez a viveka, a belső tudatosság egyensúlyba hozása a külsővel, az intellektuális egyensúlyba hozása az intuitívvel. Ha bármit is meg kell értened, akkor ez a fa, a kalpa taru legyen a követendő mintád arra, hogy megérts valamit.

El tudná magyarázni, hogyan lehet saját karmánk magjait elégetni?

A karma magjait nem lehet elégetni, mert nem hiszem, hogy éghetőek. A hamvasztóban meg tudod sütni a testet, meg tudod pirítani az elmédet az ásramban, de nem tudod elégetni a karmáidat sem a hamvasztóban sem az ásramban, mert abban a pillanatban, amikor ezt megteszed, eléred a nirvánát.

Ma a karmák miatt vagyunk azok, akik vagyunk, és ha egyénként azonosítjuk magunkat, az is a karmák miatt van. A teljes identitás elveszítése a karmák elégetése, és a teljes identitás elvesztése akkor történik meg, amikor valahogy képesek vagyunk akár ebben az életben, akár millió év múlva elérni a szamádhit, elérni az egyesült tudatot. Ebben az egyesült tudatosságban nincs meg a dualitás elmélete, nem létezik az idő, a tér és a tárgy fogalma. Az „én” nem létezik. A teljes észlelés folyamatossága van, és olyan messzire mehetsz, amilyen messzire szeretnél. Nincs vége. Az egységnek ezen állapotában tapasztaljuk meg a szamádhit. Megtapasztaljuk a móksát, megtapasztaljuk a nirvánát, és megtapasztaljuk a karma elégését.

Forrás: Yoga Magazin, 1992. március