A szannjásza ösvényén

Swami Satyasangananda Saraswati

Harrogate, Anglia, 2009. július 18.

A szannjásza kötelezettségvállalás és odaadás, ami mellett azért dönt valaki, hogy fejlessze önmagát az élete során , egy másfajta élet- és jövőkép, illetve egyfajta szellemi értékrend kialakítása érdekében.

Karma szannjásza

A karma szannjászinok nem adták fel önmagukat. A társadalom tagjaiként fogadalmat tettek, hogy megpróbálják önmaguk spirituális fejlődését és növekedését a megfelelő pályára állítani. Ez egy személyes kötelezettségvállalás, és a változás is csak belül történik.

A karma szannjászin a társadalom tagjaként és a kötelességeit teljesítve kell, hogy kibontakozzon. A lótusz is a sárban születik, abban növekszik, és abban hal meg, mégsem piszkolódik be tőle. Mindig tisztának és érintetlennek látszik. Egy lótuszvirágon sem láttam még sárnak nyomát. Hasonlóképp a karma szannjászinoknak is a világban kell élniük, megőrizve eszméik tisztaságát.

Lehet, hogy segíteni akarnak másoknak, személyes szádhanát végeznek, vagy egy időre egy ásramban élnek, hogy előmozdítsák saját spirituális fejlődésüket. Ez egy személyes döntés, nem kötelezően előírt. Gondolkodniuk kell önmaguk tökéletesítésének lehetőségein. Ha egy kis ideig szükségük van arra, hogy elhagyják a munka világát és a társadalmat, azért hogy egy olyan helyen éljenek, mint egy ásram, megtehetik, de ez nem kötelező.

Púrna szannjásza

A szannjászinok nem tartoznak semmilyen szektához vagy rendhez, nem szerzetesek vagy apácák. A szannjásza tradíciót Adi Guru Shankaracharya, a Dashnami Parampara alapította, ez a Dashnami tradíció, vagyis a tíz név tradíciója. A szannjászinok két eszmével rendelkeznek, az egyik a lemondás, a tjaga, a másik a vairágja, a nem-függés. Ezek az eszközeik és az elmeállapotaik.

Nem válhatsz csak úgy szánnjászinná; ahhoz egy bizonyos típusú elmével kell rendelkezned. Szükséges eljutnod a felismerésig, hogy így szeretnéd leélni az életed. Nem lehet csupán színlelni a lemondást és a nem-függést. Ha nem vagy független, miért akarsz úgy tenni, mintha az lennél?

Ez egy olyan tudatállapot, amit néhány ember ér el. Számukra az életük során érdektelen  az anyagi javak megszerzése, nem éreznek vonzódást eziránt. A szannjásza azonban vonzó számukra, ezért emellett döntenek. Ez maga a felismerés. Másképp a szannjászának nincs értelme, mert az, hogy valaki felölti a geru ruhát és leborotválja a fejét önmagában értelmetlen, ha nem kíséri egy eszme, egy tudatállapot és egy érzés.

Ennek egy nagyon erős ráébredésnek kell lennie, mert ha nem elég erőteljes, nem fogod tudni fenntartani. A szannjászin élet nem egyszerű, hanem folyamatos küzdelem. A társadalomban a körülményekkel kell küzdened, a szannjászin életben saját magaddal. Ez csak akkor könnyű, ha nagyon erős a meggyőződésed. Csak akkor nem válik nehézkessé az út, ha hiszel benne, ha van bizalmad benne. Ezért a szannjásza csak azoknak válik elérhetővé, akiknek nagyon erős a meggyőződésük.

A púrna szannjásza, csak úgy, mint a paramahamsza szannjásza, nem egy rend, hanem egy tudatállapot. A szannjászinok nem tartoznak senkihez, sem rendhez, sem szektához. Szabad gondolkodók és szabad életet élnek.

Egy intézményben élek, a gurum is ott él, de ha el akarok menni, megtehetem, senki nem fog szólni semmit. Senki nem fogja még csak azt sem kérni, hogy maradjak. Ha apáca lennék és elhatároznám, hogy elmegyek, kitagadnának. A szannjásza nem ilyen. A szannjászinok bármilyen életet élhetnek, amelyről azt gondolják, hogy segíti fejlődésüket. A társadalmi normák felett élnek, a társadalmon kívül és a társadalmat elutasítva. Nem rendelkeznek semmivel, nincs tulajdonuk – még a ruha, amit hordok sem az enyém. Ők úgy döntenek, hogy így élnek. Ez nem előírás számukra, önként döntöttek arról, hogy ezt az életet választják, és ez nagy különbség. Nem szenvednek, mert nincs semmijük. Éppen ellenkezőleg, az ad nekik hatalmas örömöt, hogy semmijük sincs.

Fejlődés

Swami Satyananda létrehozott egy hatalmas birodalmat Mungerben, és beutazta a világot. Ezernyi, milliónyi ismerőse, híve, jóakarója és tisztelője van szerte a világon, akik arra vágytak, hogy egy pillantást vethessenek rá; ennek ellenére otthagyta az egészet, elsétált, mondván: „Ez nem az enyém”. Nem gondolt a tulajdonra, a birtoklásra, amikor 1988-ban kisétált onnan.

A szannjászinok nem hagyják el otthonaikat, hogy egy ásramot vezessenek vagy tanítványokat szerezzenek, vagyonra tegyenek szert, híressé váljanak vagy előadásokat tartsanak. Swami Sivananda kérte meg őt az alapító munkára, és amint elvégezte, amit a guruja kért, mindent otthagyott, azért, amiért annak idején elindult; vagyis hogy megvalósítsa önmagát. A szannjászinok egyetlen kötelezettsége, hogy mélyítsék elköteleződésüket. Swami Sivananda azt kérte Swami Satyanandától, hogy terjessze a jógát, ezért így tett.

Ez az a hagyomány, amihez mi szannjászinok tartozunk, és követnünk kell ezeket az eszméket. Nem lehetünk úgy igazgatók, építészek, tanárok, hogy egész életünkben ugyanúgy és ugyanazt végezzük. Növekednünk kell, és feltárni a lehetőségeinket. Ez az a szükségszerűség és az a mód, ahogy a szannjászin éli az életét.

Egy nap majd még ezt is otthagyhatjuk, ahogy Sri Szvámiji is teljesen kivonult az intézményrendszerekből. Ő egy univerzális síkon dolgozik, az emberiség egyetemes jóléte érdekében. Amikor egy szent, egy szádu vagy egy szannjászin az elméjét meditatív állapotba hozza, akkor környezetének segít, mert a szattva szintjét emeli a világban. A szattva tartja fenn a világegyetemet, nem a tamasz és a radzsasz, és ha a szattva eltűnik, a világegyetem összeomlik.

Yoga Magazine, 2012.02.