A mantra megélése

Swami Sivananda Saraswati

A mantra jóga egzakt tudomány. Manana trayate iti mantrah – „ A mantra valamire történő folyamatos gondolás vagy emlékezés (manana), mely megvéd minket, vagy megszabadít az élet és halál körforgásából.” A mantrát azért nevezik így, mert ezt a hatást mentális folyamattal érjük el. A mantra szó gyöke, a man „gondolni”-t jelent, a tra a trai-ból származik, melynek „védeni” vagy „megszabadítani” (a szamszára, azaz a jelenség-világ kötelékeiből) a jelentése.

A mantra hangban megtestesülő isteni erő. Nagy erejű energia, tedzsasz, melyet a szellemi törekvő ember szádhana sakti-ja (a spirituális gyakorlatok ereje) ébreszt fel. Valamennyi mantra egyforma képességgel, erővel bír. Néhányan azt gondolják, hogy az „Óm” vagy a „Szóham” magasabb rendű, mint a „Óm namo Narajanaja”, vagy viszont. Ez hibás gondolat. Az „Óm” vagy „Szóham” folyamatos ismételgetése (dzsapa) következtében létrejövő állapotot el lehet érni a „Sri Ram”, a „Radhesjam” vagy bármely más mantra ismételgetésével.

Minden mantrának hat összetevője van. Az első a risi, aki a mantra segítségével elsőként ébredt az Önvalóra, és adta át a mantrát másoknak. A bölcs Visvamitra, például, a Gayatri mantra risije. Minden mantrának van még versmértéke és üteme. Van hatalmat gyakorló istensége (istha dévata). Van magja (bidzsa), mely a mantra lényege. Megvan a saját sakti-ja, energiája. Végül van egy kilaka-ja, (tartóoszlop vagy rögzítőcsap), mely elrejti a mantrában lévő rejtett csaitanja-t (tudatosságot). Mikor a folyamatos és huzamos ideig tartó ismételgetéssel eltávolítjuk a rögzítőcsapot, a csaitanja feltárul.

A hang: kép

A hang rezgés. A hang idézi elő a formát. A hangok kombinációja bonyolult alakzatokat hoz létre. Tudományos kíséretek megmutatták, hogy ütemes rezgések szabályos geometriai formákat hoznak létre. A mantra ismételgetése fokozatosan felépíti az istenségének alakját.

Az „Óm namah Sivája” ismételgetése Siva, az „Óm namo Narajanaja” pedig Visnu alakját hozza létre. A mantra gyakorlatban a hangjegyek által keltett rezgések a legfontosabbak. Ezért nagy hangsúlyt kell fektetni a mantra hangmagasságára (szvara) csakúgy, mint az alakjára (varna). A „varna” szó szerint színt jelent. A láthatatlan világban minden hanghoz egy szín társul. A hangok különböző hangmagasságban eltérő formákat idéznek elő. A mantra tudományában az egyes mantrákat különféle istenségek megidézésére használják.

Mi történik a mantra recitálásakor? A mantra ismételt recitálása a mantrával kapcsolatos istenség alakját hozza létre az elmében, és ez a forma válik a tudatosságunk középpontjává, mikor közvetlenül megtapasztaljuk azt. Ezért mondják azt, hogy a déva mantrája maga a déva. Talán ez magyarázza a mimamsza filozófusok azon sokszor félreértett kijelentését, hogy az istenek nem léteznek a mantrától elkülönülve (mantratmako devah).

A mantra diksha misztériuma

Az isteni névbe történő beavatás, vagyis a mantra diksa, a szellemi élet egyik legjelentősebb eseménye. A guru mantra fogadása egy Önvalóra ébredt szenttől az aspiráns ritka szerencséjének tekinthető. Hatalmas átalakulás veszi kezdetét a beavatott legbensőbb lényegében. A mantra diksha jelentőségét egy Visnuról és Náradáról szóló történet mutatja.

Miután az isteni bölcs, Nárada eltávozott Vaikhuntábból, az Úr Narajana székhelyéről, az Úr utasította Laksmit, hogy permetezzen vizet, és tisztítsa meg azt a helyet, melyet Nárada rövid tartózkodása alatt elfoglalt. Mikor Lakshmi megdöbbenten érdeklődik az eljárás okát illetően, az Úr ezt azzal magyarázza, hogy „Nárada még nem lett beavatva”. Ez alatt azt értette, hogy az a titokzatos belső megtisztulás, melyet a mantra diksa ad az embernek, még nem történt meg Náradával.

Maga a beavatott nincs tudatában a beavatás üdvösségének, mert a tudatlanság fátyla (múla-agjána) még betakarja őt. Mindazonáltal az átalakulás kezdetét veszi a beavatással, és mint a mag, melyet elvetnek a földbe, végül az Önvalóra ébredésben hozza meg gyümölcsét.

Miként a mag is egy fejlődési folyamaton megy keresztül, hogy palántává, növénnyé és végül teljesen kifejlett fává váljon, az aspiránsnak is a legkomolyabb és folyamatos erőfeszítéseket kell tennie, hogy a beteljesülést elérje. Ez a szakasz az aspiráns egyedüli felelőssége, melyben kétség kívül megkapja a guru segítségét, iránymutatását és kegyelmét, hitének és odaadásának mértéke szerint.

A mantra gyakorlása

A mantra ragyogását nem lehet okfejtéssel és értelemmel megteremteni. Azt megtapasztalni vagy megvalósítani csak odaadással, hittel és ismételgetéssel lehet. Mikor dzsapát végzünk, azaz a mantrát ismételgetjük, azt kell éreznünk, hogy az istenség a szívünkben foglal helyet, és a szattva, a tisztaság az istenitől folyik át az elménkbe. A dzsapát ne sietve végezzük, hanem lassan, beleéléssel (bhava) és az elme egyhegyűségével. Mindig jobb, ha a dzsapa során közepes sebességet alkalmazunk. Persze, van annak is egy előnye, ha a dzsapát nagy sebességgel végezzük. Ha az elme tompa vagy szertelenül ide-oda kóborol, akkor 15-30 percnyi nagy sebességű dzsapa stabilizálja azt.

A dzsapától az egységig

A Bhagavad Gíta (10:25) azt mondja:

Jagjanam dzsapa jagjosmi
„A jagják között én vagyok a dzsapa jagjá.”

Nincs nagyobb a dzsapa jógánál. A dzsapa féken tartja a gondolati áramlatok erejét, mely a világi tárgyak felé irányul. Kényszeríti az elmét, hogy az isteniség felé forduljon. Állandó és huzamos időn keresztül végzett ismételgetés új barázdákat vág az elmébe. A dzsapa során isteni minőségek áramlanak folyamatosan az elmébe, amiként az olaj folyik egyik edényből a másikba. A dzsapa átalakítja az elme természetét. A mentális anyagot szenvedélyből tisztasággá, radzsaszból szattvává változtatja. Nyugtatja és erősíti az elmét, befelé fordulóvá teszi, kiirtja a negatív gondolatokat, elszántságot és önmegtartóztatást indukál, és végül az isteniség közvetlen látásához (darsan), megvalósulásához vezet.

A folyamatos dzsapa megtisztítja az elmét. Mikor a dzsapa során az elme az isteniség képére gondol, a mentális anyag ténylegesen felveszi a kép alakját. A tárgy lenyomata megmarad az elmében. Ezt hívjuk szamszkárának. Ha a cselekedetet gyakran ismételjük, a szamszkárák megerősödnek, és hajlam vagy szokás alakul ki. Aki az isteniség gondolataival foglalkozik, maga is isteniséggé alakul át. A meditáció alanya és tárgya, az imádkozó és az imádott, az elgondoló és a gondolat eggyé válnak. Ez a szamádhi. Ez a dzsapa gyümölcse.

Forrás: Yoga Magazine 2007 Augusztus