Meghívás

Sw. Satsangi

Mióta világ a világ az egyetemes tudat két különböző módon fejezi ki magát; anyagi módon és spirituálisan. Noha látszólag távoli pólusok, ezek a kifejeződések mégis ugyanannak az egy tudatnak a megnyilvánulásai, amely ebben az eltérő teremtésben bontakozott ki. A Védák a Purusát dicsőítik, a kozmikus lényt, amely önmagát áldozta fel, hogy a világegyetemmé váljon. Ez a Purusa Szukta szelleme, a magasztos himnusz, felfedve az örökkévaló, végtelen lény átváltozását a véges, megismerhető, anyagi világba, elindítva a teremtés véget nem érő láncolatát. Te és én, a teljes növényi, ásványi és állati birodalom, a nap, a hold, a csillagok és bolygók, az óceánok, a hegyek, a sivatagok és az egek, a teremtés minden része a legkisebb amőbától a leghatalmasabb galaxisig azzal a nagyszerű és bámulatos erővel tündököl. Ennek az anyagi teremtésnek a forrása az a homogén tudat. Azonban, noha ez ennek a teremtésnek a katalizátora, mégis teljes marad, tökéletesen osztatlan, töretlen és egész.

Poornamadah poornamidam poornaat poornamudachyate poornasya poornamaadaaye poornameva avashishyate.

A teljesből a teljeset elvéve mégis a teljes marad. Nem csoda hát, hogyha és amikor hatni akarunk az életre, a legjobb és legsikeresebb módja ennek a legfőbb tudat megidézése, amelynek akaratából jön létre a teremtés. Elsősorban ez a jagja szerepe az életünkben. Az isteni közbenjárás keresése a vágyaink beteljesítésében, az utunkba kerülő akadályok eltávolításában, a jobb jövő felé vezető út kikövezésében, gondolataink struktúrájának megváltoztatásában, cél és irány megadásában, az önmagunkkal és a környezetünkkel való kapcsolódásban, vagyis röviden a minden módon való felemelkedésben.

A ma emberének szükséglete a jólét, nem pedig a móksa (a megvilágosodás vagy megszabadulás). A verseny e cél beteljesítéséért folyik. Szentélyek, mecsetek, templomok zsúfolásig telnek meg emberekkel, akik azért fordulnak e helyekhez, hogy az isteni beavatkozást kérjék életükhöz. Van, aki gyereket akar, van, aki munkát, van, aki gyógyulást betegségből, van, aki munkahelyi előmenetelt, van, aki változást, külföldi utat vagy egy jobb házat, jobb kocsit, jobb férjet vagy feleséget. Senki sem kéri a móksát, avagy a megszabadulást!

Ez nemcsak a mára igaz; még a védikus időkben is ez volt az igény. Valamennyi védikus ima és fohász az istenségekhez a jó termésért, a kellő időben érkező esőért, egészséges borjúért, bőséges gabonáért volt. Ezért vágyták az istenségek és istennők segítségét. A jagjákat azért tartották, hogy elnyerjék a különböző istenségek kegyeit, akik mintha úgy érkeztek volna oda, mint ahogy ma egy miniszter vagy egy fontos méltóság érkezik, hogy megtisztelje az eseményt, és áldást adjon és beteljesítse a jelenlévők kívánságait, legyen az egy gáztartály vagy benzinkút, vagy egy elsőrendű föld törvényesítése. A ma kedvencei, amelyekre mindenki vágyik. Pontosan így és ezért váltak a jagják olyan népszerűvé a védikus időktől fogva. Megvolt a bennük rejlő erő és potenciál, hogy teljesítsék a tömegek igényeit. A rítusok és szertartások, avagy kanda karma, a mantrák egyesítették a kollektív tudatot, hogy megfelelő környezetet teremtsenek az isteni lények leereszkedéséhez. Az istenség érkezése és jelenléte elektromos energiával töltötte meg a légkört, ami mindenkit pozitív és kedvező irányban emelt fel a saját gondolatai és energiái áramlásába a céljaik és szándékaik beteljesítéséért.

A jagják békét, bőséget és jólétet adnak az isteni energia közvetítő eszközén keresztül, amely a mantrák és szertartások által idéződik meg. Az isteni közbenjárás az akadályok elhárítása, a nehézségek és a klésák, avagy szenvedések vagy csapások eloszlatása miatt vágyott, és ezek az isteni erők csodálatosképpen lehetővé teszik, hogy a legmélyebben kívánt vágyak és kívánságok teljesüljenek. Így egy ezoterikus tetten keresztül az exoterikus vágyak beteljesülnek.  Ez nem ászana vagy pránájáma vagy dhjána vagy a jóga bármelyik formája. Nem kell végrehajtanod egyetlen pózt sem vagy fejen állni, vagy mélyen belélegezni és elzárni az orrnyílásokat, és nem szükséges behunyni a szemed és koncentrálni, hogy mélyre menj belül. Ez a jagja, egy tisztán nem-intellektuális dolog, ahol az elme, az intellektus és az intelligencia nem játszik szerepet. Ebben a helyzetben a gyermeki ártatlanság és a spontaneitás fizet magas jutalékot. A jagján a jelen pillanatra kell hangolódnod egy gyermek természetes könnyedségével. Mint ahogy a gyermek tudatossága nem tulajdonít nagy jelentőséget a múltnak vagy a jövőnek, hanem egyszerűen pillanatról pillanatra él, ugyanígy a tudatosságodnak is össze kell hangolódnia a szertartás környezetével, mert egy magasabb erő közelségében vagy. Szanszkritul ez a szampija, vagyis közel lenni az istenihez.

Végül is ez a célja minden keresőnek, vagyis megtapasztalni az istenit. Tudni és megérteni egyszerűen nem elegendő, ha az nem párosul az átéléssel. Kapcsolatot akarunk az istenivel, még ha csak vágyaink teljesítése miatt is. Van olyan, aki mentes a vágyaktól? Nem, egyáltalán nincs. Még aki látszólag mindenről lemondott az életben, az is ellentmondásban él, mert a megszabadulás vágya még mindig erős benne. A vágy magja, avagy iccsá sakti, bennünk rejlik. Vágy következtében születünk, vágyakban elmerülve élünk, és a vágy ott van minden egyes tettünk gyökerénél. Ha nem volnának vágyaink, úgy poshadnánk és romlanánk meg, mint a konyha polcán a karfiol vagy a krumpli. Ezért fontosak számunkra a jagják, mert megvan az erejük, hogy beteljesítsék minden egyes vágyunkat, legyen az artha, káma, dharma vagy móksa, az egyén tudatának frekvenciájától függően.

A jagja nagyon különleges szertartása képes életünk valamennyi dimenzióját megérinteni, mivel a megidézett erő egy mennyei istenség, aki teljesítheti minden vágyunkat a fenségestől a nevetségesig. Ezért a jagja nem tekinthető pusztán a szent tűznek bemutatott áldozat felajánlási szertartásnak. A fontosabb érték a rituálé mögötti szellem, amely az istenségek vagy dévaták és az emberi lények bekövetkező egyesülésének eszköze. Ezeket a dévatákat, vagy ragyogó, fénylő lényeket arra kérik fel, hogy ereszkedjenek le a djulókából, avagy a ragyogó tartományból, hogy elnököljenek a szertartáson, és noha láthatatlanok a puszta szemnek, mint a lélek a testben, kimondhatatlanul mélyrehatóan és mindörökké hatnak ránk.

Azt lehet erre mondani, hogy ezek nem hihetetlen állítások, mivel igaznak bizonyultak a Szat Csandi Mahájagja elmúlt tíz évében. Minden esztendőben bőséges felajánlásokat tettetek a jagja istenségének, amelyek praszádként (ajándék) lettek szétosztva Sri Swamiji szomszédainak. Azért tesztek ilyen jelentős hozzájárulást és felajánlást a jagjának, mert a vágyaitok beteljesülnek. Ez önmagában bizonyíték, mivel ha a szankalpáitok nem teljesültek volna, nem volnátok ennyire adakozóak.

Tavaly a Szat Csandi Mahájagja és a Szita Kaljanam, melyek egy nagyobb eseménynek a Rádzsaszúja Jagjának a részei, hatalmas siker volt. Több mint negyven országból vettek részt rajta, és jöttek India valamennyi államából és sarkából. Mielőtt a jagja elkezdődött volna, Sw Satyananda jelenlétével tisztelte meg a jagja helyszínét, és megáldott minden jelenlévőt, elmondva, hogy a jagján csak a rendkívül szerencsés lelkek számára adatik meg a részvétel lehetősége.

Elmagyarázva a jagja fontosságát az ember tudatosságának megváltoztatásában, a primitív embertől a modernkori emberig, Sri Swamiji beszédével és jelenlétével megszentelte a jagja teljes helyszínét. Beszélt Déviről és arról, hogy ez az erő hogyan ölt majd testet a kanyákon (kislányok) keresztül, akiket az utolsó napon fognak istennőként imádni. Befejezésül azt mondta: „Éljük át e jagját, mint ezek a gyermekek, ártatlansággal, tisztasággal és spontaneitással.”

Ezután úgy tűnt, mintha Dévi összes isteni energiája ebben a sejtmagban, Rikhiában kristályosodott volna ki. Egyetlen szó van, amely megfelelően leírhatja a következő öt napot – varázslatos! A kanyák és a batukok (kislányok és kisfiúk) által énekelt kirtanok, mantrák, sztrótrák és védikus himnuszok igéző dallamai és a panditok által recitált Durga Saptashati Path meghódította minden résztvevő szívét és elméjét.

Védikus mantrák lebegtek a levegőben, és az egész környéket átitatta a mély és finom fényesség, amely éjjel és nappal állandó maradt. A rikhiai kanyák és batukok, akik a Sri Swamijit képviselő hivatalos házigazdák voltak, naponta ezreket köszöntöttek e szent eseményen. Képzeld el! E hét és tizenkét év közötti gyerekek végeztek minden feladatot; a kirtant és a bhadzsant (énekek), a púdzsát (szertartás) és az áldozatokat, a bejelentéseket és az üdvözlő beszédeket, az ültetést, az ételek felszolgálását, és Sri Swamiji vendégeinek szívélyes szórakoztatását szeretettel, ártatlansággal, tisztasággal és spontán módon. Egyszerűen mindenkinek adtak egy kis boldogságot, tisztaságot és örömöt.

Csinosan jelentek meg minden nap új ruháikban, melyeket Sri Swamijitől kaptak a Dévi praszádjaként, pompásan és sugárzóan néztek ki, tökéletesen az alkalomhoz illően. Akár a Spanyolországból érkezett farmert, akár a radzsasztáni ruhát, vagy a Delhiből és Tamil Náduból kapott ruhákat vették fel, mindegyiket elegánsan és stílusosan viselték. A kanyákon és a batukokon kívül több mint hatvan falu minden egyes családja és a szomszédos kerületek is kaptak gabonákat, ruhát, gyapjú neműt, edényeket, pokrócot, termo fehérneműt, vetőmagokat, naptárt, vödröt és egy vadonatúj, meleg takarót, ami tavaly az újdonságot jelentette a helyi faluvezetőknek vagy falusiaknak szánt Dévi praszádban. Az egyenesen Radzsasztánból hozott meleg takarónak köszönhetően a környéken élő gyerekek és idősek melegben és kényelmesen alhatnak még a csípős hideg éjszakákon is. Igazán inspiráló! Ez a jagja dicsősége, mivel boldogságot hoz mindenkire. Amint a jagja elkezdődött, a jagja fő embere, vagy házigazdája Sw Niranjanananda, megfogalmazta a „bahudzsana hitaja bahudzsana szukhaja” szankalpát, ami annyit tesz: „sokak jólétéért, sokak boldogságáért”. Bármit teszel sokak boldogságáért és jólétéért, az jagja. Az a dharma.

Ezzel szemben minden, amit azok jólétéért és boldogságáért teszel, akiket a magadénak tartasz, az karma. A bölcsek és a régiek azt mondják, hogy az élet minden területén való fejlődéshez meg kell teremteni a törékeny egyensúlyt a dharma és a karma között. Ezek olyanok, mint a madár két szárnya. Ha levágod a madár egyik szárnyát, egyszerűen nem tud nagy magasságokba emelkedni. Tehát gyertek mindannyian, és vegyetek részt e szent eseményen, hogy életetek a Gurun és az Istenanyán – Dévi Mán – keresztül kivirágozhasson.