Swami Niranjanananda Saraswati
Bangalore, 2007. február 24.
Véleményem szerint a világon két ember járult hozzá óriási mértékben a jóga és a jóga céljának megértéséhez. Az egyikük Patanjali volt, aki megfogalmazta a jóga spirituális gyakorlatának szemléletét, a szádhanatmakot, vagyis a jóga gyakorlatához vezető út egymást követő lépéseit. Aztán egy párszáz éves ugrást követően Swami Sivananda volt az, aki a jóga filozófiáját illetően egy lépéssel tovább haladt Patanjalinál.
Patanjali saját munkáját a jóga gyakorlati megközelítésére, a szádhanatmak megismerésére áldozta, Swami Sivananda pedig behozta a vjávaharatmak gyakorlatát, a szolgálat aspektusát. Ahogy Patanjali szerint a jógának nyolc ága van, úgy Sivananda szerint is nyolcágú a jóga. A Sivananda jóga valójában ott kezdődik, ahol a Patanjali jóga véget ér. Gyakorlod és tökéletesíted a jámát, a nijámát, az ászanát, a pránájámát, a pratjáhárát, a dháranát és belemélyedsz a dhjána állapotába.
Amikor elmélyülsz a meditációban, bölcsességre teszel szert, és amikor ez a bölcsesség megszilárdul – sztitaprájnavá alakul -, akkor élheted úgy az életed, mint egy átlagos ember, mégis szándékaid, motivációid és energiáid áramlásának iránya megváltozik. Korábban mindezek saját magadra irányultak, most önzetlenek, korábban öncélúak voltak, most egyetemesek és nagyszabásúak. Korábban csak a saját örömödre és boldogságodra tudtál gondolni, most viszont mások örömére és boldogságára kezdesz gondolni. A Sivananda jóga nyolctagú ösvénye a szolgálat, a szeretet, az adakozás, a megtisztulás, a jóság a cselekvésben és a létezésben, a meditáció és az alkotás.
A dhjána és a szamádhi után a kiegyensúlyozott és harmonikus természet nyilvánul meg a szolgálatban. Mi a szolgálat? Belevonódás a karmába, a tettekbe, de mutatkozik egy különbség. Kezdetben a karmák a saját igényeidet elégítették ki, a szolgálatban viszont az a céljuk, hogy egy másik ember felemelkedését segítsék. Az elején volt egy elvárásod, amikor másokat szolgáltál, most nincs elvárás, csak kartavja, egy belső kötelességtudat. Korábban azokat szolgáltad, akiket magadhoz közelállónak éreztél, most bárkiért képes vagy cselekedni. Ez az atmabháva. A meditáció tulajdonképpen életet ad az atmabhávának.
Az atmabháva képessége
nem más, mint hogy saját magunkat egy másik ember szemében látjuk. Látod saját tükörképed az utódodban, kapcsolódsz hozzá, együtt érzel vele, szereted őt, és tudod, hogy a gyermek a tiéd, mert a te méhed gyümölcse. A saját lelked természetének tükrét látod abban a gyermekben. Amikor azonban minden emberben képes leszel észrevenni a saját tükörképed, az az úgynevezett atmabháva. A szolgálat pedig akkor a leghatékonyabb, ha jelen van az atmabháva.
Egyszer egy kellemetlen esemény történt Swami Sivananda életében. Egyik nap, amikor Badrinath felé tartott, egy zarándok ment oda hozzá. Azokban az időkben nem voltak utak és autók, csak ökrösszekerek és az ember két lába. A zarándok beteg volt. Odament Swami Sivanandához, elmondta a panaszát és Sivanandaji orvosságot adott neki. A zarándok folytatta az útját. Három óra múlva Swami Sivananda úgy érezte, hogy az orvosság mégsem volt megfelelő, egy jobbat is adhatott volna helyette. Magához hívta Swami Satyanandát és így szólt hozzá: „Találd meg azt a zarándokot és add neki oda ezt az orvosságot, mert ez megfelelőbb számára. Rossz orvosságot adtam neki”. Képzelhetitek, milyen erőfeszítésébe került Swami Satyanandának, hogy végrehajtsa ezt a feladatot!
Ez egy történet az atmabháváról. Swami Sivanandának nem lett volna kötelező engednie a belső késztetésnek, hogy ilyen nagyfokú együttérzést tanúsítson. Ha te lettél volna az orvos, mit tettél volna? Semmit. Nem úgy, mint Swami Sivananda. Ő nem utasított el egy szenvedő embert sem, és nem hagyta figyelmen kívül a felelősségét, a kötelességét, a dharmát vagy a kartavját. Egyszerűen azért, mert mindenkiben képes volt meglátni az isteni megnyilvánulást.
Ki vállal magára ekkora terhet manapság, hogy így tudjon szolgálni másokat? Senki. Mégis a szolgálat az egyetlen eszköz, amit Istentől kaptunk, hogy másokat segíthessünk. A szolgálat együttműködést jelent. Végülis a természetben minden másokért van. Az ember az egyetlen teremtett lény, aki egyedül önmagáért él. Mégis ez az önző, önközpontú emberi lény akarja elérni az istenit, a transzcendentálist, méghozzá erőfeszítés nélkül! Amíg nem kötelezzük el magunkat és jellemünk nem elég erős, hogy a kijelölt úton járjunk, addig nem leszünk képesek semmit sem elérni.
A szolgálat a Sivananda jóga első megnyilvánulása, miután a meditáció és az atmabháva állapotát elértük. Ahogy egyre többet és többet szolgálsz, ahogy egyre inkább kapcsolódsz másokhoz, úgy tisztul meg a belsőd, és egy feltétel nélküli szeretet kezd kiáradni a lényedből, ami mindenkit megérint. Egy megvilágosodott lény szeretete egyetemes és feltétel nélküli. Ahogy a nap egyformán süt mindenkire, úgy ölel magához mindenkit egy megvilágosult lény személyéből kisugárzó szeretet.
Yoga Magazine, 2008. 09.