Swami Satyananda Saraswati
1984. július 31-én Franciaországban tartott előadása
A tantra tudományának három aspektusa létezik. Az első a mantra, a második a jantra, a harmadik pedig a mandala. A mantra valójában náda (vibráció), a jantra geometriai szimbólum, amely az időt és a teret jeleníti meg, míg a mandala képviseli az egyedi formában megjelenő tudattalant.
A tantra a tudatosság kiterjesztését célozza, és e tudatosság növelése érdekében kell bizonyos eszközöket alkalmaznunk. Az egyén tudatosságának három állapota létezik. A Mandukya Upanishádban megtalálható e három állapot, vagyis az ébrenlét, az álom és az alvás rövid leírása.
Álom-tudat és mandalák
Az ébrenlét tudatállapota a látható univerzumhoz kapcsolódik, ahol az egyéni tudat az érzékszerveken keresztül külső tárgyakat érzékel. Az álom tudatállapotában a tudat szubjektív történéseket tapasztal meg. Ilyenkor sem az érzékek, sem az objektív elme nincs jelen, mégis sok dolgot látunk. Ezek az álombeli megtestesülések az álom tudatállapotában a mandalákkal kapcsolatosak. Az álmokban a tudatalatti elme hatása nyilvánul meg, de az álomtudat független a köznapi értelemben vett tudattól. Láthatunk dolgokat, amelyeket az ébrenlét állapotában láttunk, de az álomtudat mégis független marad, tapasztalatait tekintve nem függ a külső tudattól.
A Mandukya Upanishádban e három tudatszintet három névvel illetik. Az objektív tudat vaishvanára néven ismert, amelynek jelentése :„az univerzum embere” vagy „a világ tudata”. Az álomtudatot tedzsászaként ismerjük, ami azt jelenti „fényben úszó” vagy „ragyogó”. Vagyis az álomtudat egy nagyon ragyogó tudat. Ez nem a gondolkodás, fogalomalkotás vagy érvelés állapota. Nem vonja be az értelmet. Ez a látás állapota. Álmunkban láthatunk dolgokat, az ébrenlét állapotában gondolkodhatunk azokról a dolgokról, amelyeket láttunk.
Az objektív elme nem képes látásra; a szubjektív elme nem képes gondolkodásra. Az álomtudat a szubjektív elméhez fordul. A jógi nem úgy gondolkodik, mint egy hétköznapi ember. Ő „lát”. Ezért hívják látónak. Indiában risinek nevezik, vagyis: „az ember, aki lát”.
Egyszer Sri Aurobindo egyik tanítványa levélben kért mesterétől iránymutatást. Sri Aurobindo azt válaszolta: „Én nem úgy gondolkodom, mint ahogyan Te. Én látok, s e látásból merítek”. Ez az álom tudatossága. Szanszkrit nyelven az „álom” svapna, amely „független tapasztalatot” jelent.
Azt gondolhatnánk, ha bármit látunk álmunkban, az az objektív tapasztalat kivetülése, azonban ez hibás elképzelés. Szeretném tisztázni, hogy az álomtudat független a tudat bármely forrásától, nem függ az objektív tapasztalattól. Kérdeztük-e valaha egy vak embertől, hogy álmodik-e? Azt gondolhatnánk, hogy nem álmodik, hiszen még magát sem látta soha. Soha nem látott fát, autót, de még saját nyelvét sem. Akkor miből származnak az álmai? Ez a mandala szintje. Amikor egy spirituális törekvő független tárgyakat kezd el látni álmaiban, mandalákat lát.
Néha képesek vagyunk kivetíteni álombeli tudatosságunkat az ébrenlét tudatosságára. Amikor erre képesek vagyunk, akkor már ébren is kezdünk „látni”. Akadtak olyan festők, művészek, zenészek, írók, költők, katonai parancsnokok és tudósok, akik képesek voltak szubjektív tudatosságukat az objektív tudatra kivetíteni. A művésznek nem kell gondolkodnia azon, hogyan fog a piros szín mutatni, egyszerűen csak felfesti. Gondolatai áramlatot alkotnak az érzékelés formájában. Ez a mandala forrása.
Az univerzális mintázatok kivetülése
A mandalák örökkévalóak. A görög mitológiában sok isten létezik, hasonlóan a hindu hagyományokhoz. Ezek az istenek nem valahol az égben lakoznak, nem egy bolygón élnek, mégis léteznek. A mikrokozmikus univerzumban vannak jelen. A formák és a hangok bennünk élnek, és amikor azt mondom „bennünk” nem a testre gondolok, hanem, létezésünk testen túli területére.
A mandalák fontos szerepet játszottak a művészet fejlődésében világszerte. Manapság Amerikában gyufásdobozszerű házakban laknak. Ez a modern mandala, de a régi időkben az embereknek különleges házaik voltak egy bizonyos típusú ajtóval, egy bizonyos bejárattal stb., és ezek a mandalák voltak a művész tudatalattijának kivetülései.
Mi a mandala jelentése? A mandala egy szanszkrit szó, amely azt jelenti, „az aura területe”. Ha felkapcsolsz egy elemlámpát, meg fog világítani egy területet; ez az aurájának a területe. Ugyanígy, a mandala az aura területét jelenti. A mandalák általában kör alakúak. A mandala szó szerint azt jelenti, „az aura fényének körkörös területe”. Láthattunk már glóriát Krisztus, Ráma, Krishna vagy Buddha körül az őket ábrázoló képeken. Ez a glória lényegében a körkörös aura, amely az egyén elméjét jeleníti meg.
Ha ceruzát adunk egy gyermek kezébe, és megkérjük, hogy rajzoljon valamit, először egy kört fog rajzolni, mert a kör képviseli a tér-idő kontinuumot. Az univerzum nem lapos. A fény elhajlítja a teret. Ezek a fizika törvényei. A fény soha nem egyenes irányú, mindig meghajlik. Ez a kör festi le az univerzumot; vagyis a mandala a tér-idő kontinuum szimbóluma. Mi lehet akkor a négyzet? A kör négyzetté alakítható. Vehetünk egy darab kötelet, formálhatunk egy kört belőle, és ha nem tetszik, átalakíthatjuk egy négyzetté. Ha ez sem tetszik, készíthetünk egy háromszöget. Vagyis mindezek a formák végül a körbe folynak, amely a mandala jellegzetes szimbóluma.
A mandala jeleníti meg a tudományos univerzum mintázatait. Vagyis amikor egy művész megragad egy formát, egy univerzális képet valósít meg. Amikor egy zenész életre kelt egy hangrezgést vagy hangmintát, egy univerzális mintát valósít meg. Ez a körkörös minta az indiai zenei skálán nyomon követhető. A skála eleje és vége ugyanaz. A művész zenei tevékenysége során egy önmagába visszatérő zenei mozgást hoz létre. Így akár egy hangmandaláról, akár egy oltalmazó mandaláról, akár egy strukturális mandaláról, vagy egy gondolatmandaláról beszélünk, a mandala alapját keretként egy kör képezi, és e keretben jelenik meg a többi forma.
Az istenségek mandalája
Van a mandalának egy másik formája, amelynek megértése rendkívül fontos: a dévák és devik. Ezeknek a szavaknak a jelentése: isteni lények. Le kell szögeznem, hogy ezek az isteni lények nem úgy léteznek, ahogy általában mondják nekünk. Ezek a magasabb természet erői. Vegyük Durga, Káli vagy Lakshmi példáját. Nem léteznek négykezű nők valahol az égben, de bizonyosan léteznek univerzális erők.
Ezeket az univerzális erőket mandalák alakjában szimbolizálták. A görögök megalkották saját szimbólumaikat, a hinduk úgyszintén megalkották sajátjaikat. Az egyiptomiak szintén létrehozták a saját szimbólumaikat. Minden kultúra megtette ezt, de egyvalami nagyon fontos. Ezek a mandalák egyedi mintákat jelenítenek meg, mivel ezek az egyén felfedezésének és megvalósulásának termékei.
Ugyanakkor, néha a tömeg tudata is képes azonos mandalát létrehozni, így gyakran látunk egymáshoz hasonló szimbólum mintákat a görög és hindu mitológiában.
Az indiai Konark templom a Nap létezését jeleníti meg. Ez a szúrja mandalája, azaz a Napé. Szúrja az univerzális energia mandalája. Nem csak az égen fenn látható Nap mandalája, hanem az univerzális energiáé is. Az univerzális szúrja és a szférikus szúrja keveredhet egymással vagy kiegészítheti egymást. Ugyanez a gondolat a görög kultúrában is megtalálható. Van egy másik példa is. A hinduk hisznek Saraswatiban, aki a bölcsesség és a tanulás, a művészetek, a zene és az esztétika mandalája. A görögök számára Athénében kelt életre egy hasonló elgondolás.
Így tehát előfordulhat, hogy egy hasonló mandalát más-más korban is megalkottak. Azonban a mandalák megtapasztalásának fejlődése nem volt lényeges a világon sehol sem az elmúlt 5-10 ezer évben, hiszen az emberek háborúzással, hódítással és a kereskedelem új módjainak felfedezésével voltak elfoglalva. A mandala művészete és tudománya mindezt megszenvedte.
Ráébredés a személyes mandalára
A mandala tudományában a legfontosabb, hogy mindenki felfedezze a saját mandaláját. A saját mandala megismerése saját ista dévatánk megismerése. Ista dévata a személyes formánkat jelenti, saját magunk egyéni, szimbolikus formáját. A szimbolikus formák egyike – amely a múltbéli kultúrákat évezredeken át befolyásolta – a sivalingam. Úgy is leírhatjuk, mint egyfajta egységes megjelenést, amely a tudatalatti erőket befolyásolja. Amikor tudatunkat kivetítjük a sivalingam monolitikus szimbóluma előtt, az elme pszichés tartalmai kirobbannak.
A mandala fontossága és hatásossága abban rejlik, hogy képes egyben kirobbantani a pszichés látomásokat. Sokan tudatmódosító szereket alkalmaznak, hogy spontán pszichés látomásokra tegyenek szert. Számos más módszer is létezik a „látás” megtapasztalására. Tudjuk, hogy kell gondolkodni, akarni, érvelni és emlékezni. Ezeket a dolgokat tanuljuk az iskolában. Amikor viszont arra kérlek, hogy „láss”, rögtön nehézségekbe ütközöl.
A „látás” folyamata belül folytatódik. Például, ha van gyermekünk, tudjuk, hogy néz ki, milyen formájú az orra és milyen a kinézete. Ha bentlakásos iskolába megy és hat hónap múlva visszajön, még mindig felismered gyermekedként. Hogyan? Mi az a folyamat, amely lehetővé teszi, hogy múltbéli tudásunk a jelen eseményeihez kapcsolódjon? Amit akkor láttunk, és amit most látunk, folyton ott élt bennünk. A kép ott van. Ezt hívjuk láthatatlan kapcsolatnak, ez az emlékezet titka. Akik nem tudják összekapcsolni ezeket a képeket, rossz memóriával rendelkeznek. Vagyis, aki szeretné memóriáját fejleszteni, meg kell tanulnia „látni”. Mindannyiunknak meg kellene tanulnunk felismerni a mandalákat.
YOga Magazine, 2008. 10.