Magyarországon Alapítvány
Bangalore, 2007. február 24.
Véleményem szerint a világon két ember járult hozzá óriási mértékben a jóga és a jóga céljának megértéséhez. Az egyikük Patanjali volt, aki megfogalmazta a jóga spirituális gyakorlatának szemléletét, a szádhanatmakot, vagyis a jóga gyakorlatához vezető út egymást követő lépéseit. Aztán egy párszáz éves ugrást követően Swami Sivananda volt az, aki a jóga filozófiáját illetően egy lépéssel tovább haladt Patanjalinál.
A rádzsa jóga a csitta vrittik, vagyis a gondolati hullámok, más néven mentális módosulások ellenőrzését célozza. Az elmével, annak megtisztításával és felügyeletével foglalkozik. A rádzsa jóga az elme és módosulásai tökéletes uralásának filozófiája és gyakorlata, amely megtanítja nekünk, miként alakítsuk át az elme dacos természetét, és hogyan érjük el az isteniség állapotát.
A jógikus irodalomban csak néhány hiteles szöveget találunk a hatha jógáról. Az egyik ilyen szöveg egy Gorakhnath nevű jógitól származik, és Gorakhsha Samhita néven vált ismertté. Egy másik írás, a Gheranda Samhita, a nagyrabecsült Gheranda forrásműve. E két forrás mellett, még egy jól ismert szöveget tartunk számon, a Hatha Yoga Pradipikát Swatmarama jógi tollából. Mindezek a szövegek feltehetőleg a VI. és IX. század között keletkeztek.
Bombay, 1978. március 8.
Patanjali jógája egyedülálló rendszer az emberiség történelmében. Teljesen egyértelmű, mentes a vallási tapasztalatok és rituálék leírásaitól. Patanjali egyenesen a probléma gyökeréig hatol, és biztosak lehetünk benne, hogy a rádzsa jóga rendszerében megadott utasítások nem kötődnek semmilyen szektához vagy irányzathoz, viszont tudományosak és száz százalékig spirituálisak. Lehetsz hindu, muszlim, párszi, keresztény vagy ateista, nem számít; a tanítások kizárólag az egyén tudatosságának a magasabb, világosabb dimenzióinak elérésével foglalkoznak.