Swami Satyadharma
Bárki, aki eljött volna a Sat Chandi Maha Yagja ünnepére, amelyet tavaly novemberben tartottunk Rikhiában, meglepődött volna, ha látta volna a nagyszámú őszinte és odaadó nyugati résztvevőt. Tanítványok, szádhakák és a jóga barátai a világ minden részéről jöttek, hogy felajánlják tiszteletüket Paramahamsaji Satyanandának, és hódolattal adózzanak az Univerzális Anyának a nyolc nap alatt. A résztvevők közül nagy számban jöttek el Angliából, Írországból, Franciaországból, Németországból, Ausztriából, Olaszországból, Görögországból, Jugoszláviából, Bulgáriából és Ausztráliából. Az európai résztvevők száma ugyanannyi volt vagy meg is haladta az India minden részéből érkező hívőkét. Az emberek sokszor kíváncsiak, hogy létezik az, hogy a nyugati elme olyan befogadó képes a jógára és nem csak a jógára, de az egész indiai kultúrára.
Amikor a jógát először bemutatták Nyugaton, ott úgy vették, mint bármelyik más részét az indiai kultúrának, kivéve a jógikus tudományt, amelyet pogánynak tartottak és nem vettek figyelembe. Azonban ezen az ünnepen látható volt, hogy az indiai hagyomány ma sokkal becsesebb és tiszteltebb sok nyugati számára, mint akár maguk az indiaiak számára. Hogy van az, hogy az ősi védikus és tantrikus filozófiát, isteni szimbólumokat és szertartásokat megértik, és oly sokan készek elfogadni nyugaton, mint a spirituális tapasztalás eszközét és ösvényét? Úgy lehet, hogy ezek a tradíciók, szertartások és gondolatok nem ismeretlenek számukra. Ezek az emberek azzal a részükkel kommunikálnak, amely eléri a belsőt és összeköti őket ősrégi múltjukkal, a tudattalannak azzal a részével, amellyel hosszú-hosszú időn át kapcsolatuk volt, de ma már nem tudják elérni vagy megérteni.
India és az indiai spiritualitás vonzereje nagyon misztikusnak látszik mindaddig, ameddig nem kezdjük el tanulmányozni a Krisztus előtti törzseket és hagyományaikat a nyugati országok területein. Ma az ősrégi civilizációkkal kapcsolatos kulturális kutatás néhány érdekes párhuzamra bukkant a Krisztus előtti hagyományok Európája, s az indiai védikus és tantrikus hagyományok között. Ez a kutatás további meglepő összefüggésekre mutat rá az indiai kultúra és más spirituális kultúrákkal kapcsolatban, az ősrégi időkben. Úgy tűnik, hogy azoknak az embereknek, akik a Krisztus előtti törzsekben, az ősrégi Európában éltek, hasonló szellemiségük volt, mint a védikus szanatánoknak Indiában.
A kelták és elődeik például spirituális emberek voltak, indo-európai nyelvet beszéltek, amely nagyon hasonló volt a szanszkrithoz. Törzsekbe szerveződtek, amelyek elterjedtek az egész európai kontinensen Törökországtól Angliáig, Írországig. A kelták mellett, más törzseknek is, mint a balti népek, szlávok, germánok, északiak, akik letelepedtek még Izlandon is, nyelvük és spirituális hagyományaik voltak, amelyek egyenértékűek a korai védikus kultúrával. A germánok, akik laza, leomló köntöst viseltek, s hosszú hajukat a fejük tetején összetűzték, emlékeztetnek a védikus brahminokra, akik hajnalban a szent folyókban fürdenek, himnuszokat énekelnek védőszentjeiknek, amíg napi mosdásukat végzik. A szlávok hét lépést tettek a szent tűz körül, hogy teljessé tegyék házassági fogadalmaikat. A korai izlandi monda, az Edda sok olyan részt tartalmaz, amely hangulatában az upanisádokra emlékeztet. Sok Krisztus előtti kultúra központi szertartása – beleértve a keltákat is – a tűz áldozat volt, amelyet geometriai alakú mélyedésekben gyógynövények, mézsör és lisztes sütemény felajánlásával végeztek, s amelyet papok hagyományos éneke kísért. Egy sáv Indiától Afganisztánon és a Kaukázus hegyein keresztül, Dél-Oroszország mentén végig Európa nyugati partjáig, Angliáig és Írországig, egészen Izlandig mutatja ennek a közös spirituális kultúrának az útját, amely nagy befolyással volt az indo-árja és indoeurópai fajok életstílusára és gondolkodására.
Az ókori perzsák, a hettiták az ókori Törökországban, a görögök és a rómaiak szintén indo-európai nyelveket beszéltek és ugyanúgy spirituális kultúrájuk volt. Az ősi időkben India, Elő-Ázsia és Európa lakosai hasonló nyelven és spirituális hagyományon osztoztak. Azonban csak a szanatan kultúra élete túl a szent háborúkat, amelyeket a keresztény és mohamedán fanatikusok meghirdettek. Még a szanatan kultúra is majdnem megadta magát a buddhizmus befolyásának, de később újraéledt, újraalapították, és lett a modern idők hinduizmusa, amely történetesen a védikus és tantrikus kultúra keveréke. A hinduizmus újraéledésével, amely Adi Sankarának köszönhető a 8. században, az indiai ősi spirituális kultúra módosult, de nem veszett el. Ami a kelta kultúrából, amely olyan széles körben elterjedt volt korábban, megmaradt az főleg az ír kultúrában található. Úgy, mint a védák, az ősi ír irodalom, amelyet 12 éven át tartó tanulással memorizáltak és adtak tovább ír papok és bárdok, a druidák örökösei, ad egy pillantást számunkra az ősi kelta gondolatokról és életmódról. Sajnos ezeket a himnuszokat és mondákat metaforikus nyelven írták, amelyet mi ma már nem tudunk megérteni. Ennek az irodalomnak a legnagyobb része elveszett. A létező szövegeket csak a 7. században írták le először keresztény ír papok. A keresztény befolyás akkorra már megsemmisítette a legtöbb korai hagyományt és kicserélte azt a sajátjával.
Bár a keresztény vallás az egész európai kontinensen szétterjedt, a mélyben az emberek folytatták az ősi szokások és mítoszok hagyományozását. A főbb templomi helyeket elvették és lerombolták a szent tisztogatási akció során, de az elhagyatottabb helyeken a tájat még szent ligetek, források, hamvasztó és temető helyek, megszentelt folyók, hegyek, völgyek, tengerparti barlangok és kincses tavak tarkították, és mind a Krisztus előtti kelta és más indo-európai panteon neveit viselik és annak műalkotásai. Sok ősi ünnepnapot is átneveztek keresztény szentek és szent napok tiszteletére. Például karácsony napja (december 25.) eredetileg a római Mitra, a Nap isten ünnepségén alapul, amely azonban a téli napforduló kelta ünnepéből ered, amely csillagászati számítás az újév kezdetének meghatározására. Ugyanezt a meghatározást használták a brahminok is a korai védikus időkben.
Így hát számtalan párhuzam van az ősi európai és indiai kultúra között, és a további kutatás biztos még többet fog felfedezni. Könnyen látható, hogy a risik és szannjászinok megfelelői a Krisztus előtti időkben a druidák. Ezek a nomád papok arra jártak amerre akartak és minden kelta törzs tisztelte őket. Nem kellett adót fizetniük vagy háborúba menniük, de tanítottak légző- és éneklés technikákat a harcosoknak, hogy felébresszék a harci kedvet, révületet és emeljék a test hőjét, mind a kettő jellemző tulajdonsága a felébredt pszichikus energiának. A druidák megvilágosodott látnokok voltak, akik sosem házasodtak meg. Az ódzsasz vagy szubtilis szexuális erő elraktározódott bennük, és pszichikus, spirituális erővé vált. A meditáció során a tudatosság magasabb szintjeit látták, és hagyományukban a felébredt kundaliní, mint ugráló lazac jelent meg. Meditáció alatt speciális jógikus ülőhelyzetben voltak. Szintén felismerték egyes hangszótagok és szavak erejét. Ezek a mantrák, amelyekkel a természeti törvényeket át lehet alakítani vagy az egyén tudatát, s jellemzőit meg lehet változtatni.
A druidákat úgy ismerték, mint az igazság tudóit. Húsz évig tanultak szoros tanítványi kapcsolatban, hogy kiműveljék szóbeli, szertartási hagyományukat, tudományukat és pszichikus művészetüket. Megtanulták a kelta tudás egészét, és szóban adták tovább, megtiltva, hogy leírják azt. Néhány osztályra oszlottak: látnokok, bírók, királyi tanácsadók, himnusz énekesek, bárdok, áldozók. De csillagászok, gyógyítók és mágusok is voltak. Ehhez hasonlóan a brahminok is megtanulták a teljes védikus szent szövegeket, társadalmi törvényeket és szóban adták azt tovább, megtiltva, hogy leírják őket. A brahminok szintén áldoztak és védikus himnuszokat énekeltek. Megvilágosodott brahminok risikké vagy látnokokká váltak. Mások királyi tanácsadók lettek, vagy orvoslásra, csillagászatra vagy asztrológiára szakosodtak. A druidák egészen hosszú verses mondákat tanultak meg, amelyek spirituális metafizikáról és köznapi törvényekről szóltak. A versmérték meghatározott szótag sor volt, három rész szabadon, ütemmel a végén. A brahminok szintén megtanultak hosszú verses himnuszokat és eposzokat, amelyek tovább adták a spirituális tudást és dharmikus kötelességet. A versmérték, amit használtak szintén meghatározott szótag sor volt, három rész szabadon, ütemmel a végén. A druidák azt gondolták, hogy az emberi lélek elpusztíthatatlan, de az univerzum lerombolja és újraalkotja önmagát a tűzön és vízen keresztül ismétlődő ciklusokban.
Ez nagyon hasonló a pusztulás és alkotás védikus koncepciójához minden univerzális kör vagy minden kalpa végén. A kelta istenségek, istenek és istennők képviselték a természetet, tájat, hegyeket, folyókat, tavakat; támogatták és segítették az etikát, igazságot, tudást, művészeteket, mesterségeket, beszédet, orvoslást, aratást; és képviselték a sötétség harci erőit is. Ez nagyon hasonló a tantrikus és védikus istenek és istennők panteonjához. A kelta vihar isten Taranus volt, aki villámot tartott a kezében Indrához hasonlóan. A tűz istene Aedh volt (ejtése: uhí), nagyon hasonlít Agnihoz. A nap istene Sulios volt, Szúrja megfelelője. A kelta szó a könyörgésre „gutuater”, míg szanszkrit megfelelője „hotar”. A kelta kozmológia a kozmikus teremtést úgy értelmezte, mint az elsődleges Létező áldozata. A Purusa Suktam, a Rig Veda egy része úgy beszél a kozmikus teremtésről, mint a Purusa áldozatából létrejövő ősi létezés. A lélegzet kelta szava „anal”, míg szanszkrit megfelelője „prana”. A kelta lélek szava az „anam” volt, a szanszkrit „atman”. A kelta társadalom három hierarchikus rétegre oszlott: papok, harcosok és termelők, amely a kereskedőket is magában foglalta. A védikus társadalom négy osztályra oszlott: papok, harcosok, kereskedők és munkások. A kelta ideál a 100 éves életkor volt. A védikus ideál 100 őszt megélni. A kelta családi egység négy generáció csoportja volt a dédnagyapáktól kezdődően. Az ősi hindu család szintén négy generációs volt, a dédnagyapáktól kezdődően. A kelta naptár a holdhónapokon alapult, úgy ahogyan a hindu is.
Ezeknek a kultúráknak a hasonlósága, a jóga, az indiai spiritualitás népszerűsége napjainkban Nyugaton talán mutatja a mély kapcsolatot az indiai kultúra és az ősi nyugati kultúra között, amelyet teljes mértékben megsemmisítettek a vallási hatások. Talán a nyugatiak, akik összejönnek jógázni és eljönnek más olyan indiai spirituális eseményekre, mint a Sat Chandi Maha Yagja megpróbálják megtalálni elveszett gyökereiket, amelyek még léteznek a tudattalanjuk mélyén. Ezek az ősi archetípusok bennük, amelyek az elveszett kulturális kapcsolat megújulásáért kiáltanak, újra kifejeződésre jutnak, és a jógatanítások, filozófia, gyakorlatok és más indiai spirituális hagyományok táplálják őket.