Náda jóga három helyszínen Mantrasiddhivel és Anandamayával, május 31 és június 8. között
E különleges programokon lehetőséged lesz közelebbről is megismerkedni a jóga egy mélyen transzformatív ágával, a náda jógával, a hang és tudat kapcsolatán alapuló jógikus úttal. A náda jóga a rezgés és csend finom rétegein keresztül vezet be a belső térbe, és segít olyan tudatállapotokat elérni, amelyekre ma mindannyiunknak nagy szüksége van – békét, tisztaságot, egyensúlyt. A program célja, hogy segítsen mélyebben kapcsolódni önmagadhoz, és tudatosan használni a hang rezgését a belső fejlődés eszközeként. Változatos és egymásra épülő gyakorlatokon keresztül tapasztalhatod meg, hogyan hat a hang a testedre, az elmédre és a szívedre. A program során a jógikus életmód elemei és a különböző jóga-ágak gyakorlása mellett a fókusz a befelé fordulás és az érzékek visszavonásának technikáin (pratjáhára), mantrázáson, közös éneklésen és kántáláson, valamint különböző skálák és ritmusok gyakorlásán lesz.
Tavalyi nagy sikerű magyarországi eseményeik után idén ismét vendégül látjuk a két argentin szannjászint és Satyananda Yoga tanárt, Mantrasiddhit és Anandamayát. Az indiai Munger városában található Bihar School of Yoga ásramjából érkeznek, ahol immár több mint két éve élnek gurujuk útmutatásait követve, a jógikus hagyomány szellemében.
A részvételhez nem szükséges előzetes jógás vagy zenei tapasztalat, csak nyitottság, kíváncsiság és a vágy, hogy egy kicsit mélyebben megértsd és megtapasztald önmagad – a hangon keresztül.
A programokon magyar fordítást biztosítunk.
Időpontok és helyszínek
Május 31, Szólád, Magyar Jóga Társulás ásram, 9:30-17:00 óra
Június 4, Budapest, Satyananda Yoga Központ, 17:00-20:30 óra
Június 8, Pécs, Főnix Jógastúdió, 10:00-13:30 óra
Hozzájárulás
A szóládi program, ami közös ebédet is tartalmaz, 15000 forint. A budapesti és a pécsi program díja 10000 forint.
Részvétel feltételei – regisztráció és díjfizetés
A részvételhez szükséges kitölteni a jelentkezési lapot és egyidejűleg befizetni a részvételi díjat az alább megadott módon. Befizetés nélkül a regisztrációt nem vesszük figyelembe.
Jelentkezési lap kitöltése itt.
Programdíj fizetés Szólád,
Programdíj fizetés Budapest,
Programdíj fizetés Pécs
Felhívjuk a figyelmét, hogy a jelentkezéssel fizetési kötelezettséget vállal. A lemondási feltételeket itt találja.
Jelentkezési határidő
2025. május 21. A késői jelentkezéseket nem vesszük figyelembe.
Szeretettel várjuk!