Dr. Swami Shankardevananda Saraswati
Csak fájdalomcsillapító gyógyszerekre és sebészeti beavatkozásokra tízmilliárd dollárt költenek Amerikában évente, hogy csökkentsék a fizikai fájdalmat. Hasonló összeget költenek nyugtatóra, hogy elnyomják a pszichológiai fájdalmat. Egy olyan társadalom kezd kialakulni, amely azt tanulja, hogy a fájdalomtól félni kell, még a szülés természetes fiziológiai fájdalmától is, és azt mindenáron el kell kerülni.
A fájdalom összetett jelenség, amely magába foglal fizikai, érzelmi és szellemi tényezőket. Általában két területre tudjuk felosztani a fájdalmakat:
- Szomatopszichikus fájdalom, amelynek során külső fájdalmas hatás éri testünket, és így elménket.
- Pszichoszomatikus fájdalom, amelyben a szorongás, a depresszió, a vágyak és ambíciók okozta mentális zavarok, és a csalódottság, amelyet a beteljesületlen vágyak és ambíciók keltenek, bűntudat, és így tovább, hatással vannak a testre.
A fájdalom, teljesen mindegy, hogy milyen eredetű, hatással van a testünkre, megemeli az adrenalin szintjét, fokozza a szívverést, a vérnyomást és a testhőmérsékletet. Ezeket a reakciókat az agy közvetíti, ami koordinálja a fizikai érzést, az érzelmeket és a gondolatokat. Általában úgy reagálunk a fájdalomra, ahogyan azt tanítják nekünk. Egyes kultúrákban tanítják a sztoikus kitartást. Mások azt tanítják, hogy jobb kiadni a fájdalmat egy érzelmi kitörésben. Ha az elménk erős és nem fél a fájdalomtól, a szenvedés kevesebb, mint amikor a fájdalomtól való szorongás és félelem súlyosbítják a problémát. Ez nyilvánvaló. A fájdalom fellépésekor adott válaszunk meghatározza, hogy mekkora hatással lesz az ránk.
Meditatív válasz
A meditáció talán a legjobb módszer, hogy megbirkózzunk a fájdalom mentális és érzelmi tartalmával. A meditatív állapot különböző szakaszokban érhető el. Eleinte le kell lecsillapítani az elmét és pihentetni a feszültségeket, hogy kezdjük látni, mi zajlik. Tudatosítanunk kell azt a berögződést, amely miatt az élet összes helyzetében bizonyos módon reagálunk a fájdalomra. Látnunk kellene, hogy nem az az egyetlen módja a reagálásnak, ahogyan azt nekünk tanították, és hogy megvan a szabadságunk arra, hogy nevessünk vagy sírjunk bármilyen adott helyzetben.
Ahogy haladunk előre, szert teszünk a pihenésre és az egészségre, a meditatív fegyelem megtanít bennünket a fájdalom céljának érzékelésére, illetve megtanít “felébredni” spirituális értelemben. Látjuk, hogy a legtöbb fájdalmat a tudatosság hiánya, az alapvető tudatlanság okozza. A meditatív tudatosság segítségével mélyebb betekintést fejlesztünk ki saját gyengeségeinkbe és hiányosságainkba, valamint az élet működésébe. Felkészültebbek leszünk.
A mélyebb meditatív betekintés megtanít bennünket az eltávolításra és türelemre, mert így jártasabbakká válunk abban, hogy az elmét visszavonjuk az érzékektől. Fejlesztjük tanú tudatunkat, hogy kevésbé érdekeljen, és ezért kevésbé fájjon, hogy a vágyaink teljesülnek-e vagy sem. Végtére is a vágyak végtelenek. Ez megszabadít minket a gyógyszer-függőségtől minden kis fájdalom esetére az életünkben. Egyre inkább hajlandók és képesek leszünk a fájdalmainkban maradni, megpróbálunk beléjük látni, az okukat megérteni, és azt, hogy mit próbálnak tanítani nekünk.
Meditáció és fájdalomcsillapítás
Mivel a meditáció egy ilyen erős támogatást nyújt a fájdalmak kezelésében és eloszlatásában az életben, ez az egyik legfontosabb területe a jóga mai kutatásainak, amely a meditáció hasznosságát helyezi a középpontba a krónikus fájdalmak csökkentése területén. Jon Kabat-Zinn, a Massachusetts-i Egyetemi Kórház a Stressz Csökkentése és Relaxációs Program igazgatója (*1), kutatásokat végzett 51 krónikus fájdalomban szenvedő beteg bevonásával, akik az éberség meditációs technikát alkalmazták egy 10 hetes programban. Ezek főleg olyan betegek voltak, akiknek nem javult az állapota a hagyományos orvosi ellátás segítségével.
Az éberség meditáció egy olyan gyakorlat, amely serkenti a tanú tudatot, az antar mounához hasonlóan. A szerző megállapítja, hogy úgy tűnik, hogy az éberség meditáció az érzékszervi dimenzió “lekapcsolását” okozhatja az érzelmi és intellektuális “alarm”-reakcióról, más néven a pánikról, és csökkenti a szenvedés tapasztalatát a mentális hozzáállás megváltoztatásával (kognitív átértékelés). Ez azt jelenti, hogy ebben a formában a meditáció pratjáhárát (az elme visszavonása az érzékektől) és leválást (az elme reaktív és pánik elemeinek megnyugtatása) indukál.
10 hét elteltével a betegek 65%-ának csökkent a fájdalma 33% -kal és teljességében 50%-kal vagy még magasabb értékben. Voltak hasonló mértékű javulások más orvosi tünetek tekintetében is. A szerző megállapítja:„A hangulatzavar és pszichiátriai tünetek nagy és jelentős csökkentése kísérte ezeket a változásokat, és viszonylag stabilak voltak a követő időszakban”. Arra a következtetésre jut, hogy a meditációnak ez a formája hatékony viselkedési programként használható a krónikus fájdalomban szenvedő betegek önszabályozásának fejlesztésében.
Egy másik kísérletben Walter Mills és John Farrow összehasonlított 15 haladó meditálót 15 kontroll-személlyel, akik egyszerűen csak relaxáltak. (*2) Fájdalmas ingereket (hideg vérnyomásnövelő teszt) alkalmaztak 20 perccel meditáció előtt és után. A bőr ellenállását és a pulzusszámot mérték, és a vizsgált személyek szóbeli jelentéseket tettek a vizsgálat során. Bár mindkét csoport nagyjából azonos intenzitású fájdalmat tapasztalt, bebizonyosodott, hogy a meditatív csoport lényegesen kevesebb stresszt élt át mindkét vizsgálatban.
A szerzők azt állítják, hogy valóban úgy tűnik, hogy a meditálók általában kevesebb fájdalmat, a meditáció után pedig jelentősen kevesebb stresszt tapasztalnak. Állíthatjuk, hogy bár a fájdalom inger ugyanaz a meditálók és a nem meditálók körében, a meditáció hatása az, hogy megváltozik, ahogyan az agy kezeli a stresszt, kevesebb félelemmel, szorongással, depresszióval és neurotikus áthatással teszi azt.
A fontos dolog, amely ezekből a kísérletekből kiderül, hogy a tudósok már eleve rossz szögből közelítik meg a fájdalmat, pusztán a szomatopszichikus, testi, érzékszervi oldalról, a fájdalomért felelős idegek és vegyi anyagok oldaláról, nem pedig a pszichoszomatikus nézőpontból. Azt is meg kell tanulni, hogy az elme dolgozzon, amely, ha meditáció révén megnyugodott, lehetővé teszi számunkra, hogy megoldást találjunk a problémákra és a fájdalomra.
James Varnis, a Dél-Kaliforniai Egyetem Gyógyszerészeti Iskolájából meditációt alkalmazott három felnőtt, vérzékenységben (egy súlyos betegség, melyben a vérzés nem áll el magától) szenvedő beteg esetében, akiknek krónikus ízületi fájdalommal jár a betegségük. (*3) Légzéstudatosság meditáció és progresszív izomlazítás jelentős, tartós fájdalomcsökkenést eredményezett minden betegnél. Más kutatók is jelentős sikerrel alkalmazták a meditációs terápiát.
Az ilyen meditációs kutatások eredményei, tekintve annak lehetséges hatásait a társadalom egészére, a fájdalomról és a szenvedésről alkotott fogalmaink és az élet tapasztalataihoz való hozzáállásunk ráébresztenek, hogy az elmélet gyakorlatba történő átültetése szükséges ahhoz, hogy csökkenthessük a szükségtelen fájdalmat és szenvedést. Az egész orvos-beteg terápiás kapcsolat is hasznát veheti, ha a terápiát meditációval egészítik ki. Azonban, ezen túl is, mindannyian tudatosítsuk magunkban a meditációs eszköz alkalmazásának előnyeit az életünkben található fájdalmak megoldásában.
Felhasznált irodalom
*1. Jon Kabat-Zinn, ‘An Outpatient Program in Behavioural Medicine for Chronic Pain Patients on the Practice of Mindfulness Meditation’, General Hospital Psychiatry, Vol. 4, 33-42, 1982. -20-
*2. Walter Mills & John Farrow, ‘The Transcendental Meditation Technique and Acute Experimental Pain’, Psychosomatic Medicine, Vol. 43, no. 2, April 1981.
*3. James W. Varni, ‘Self-Regulation techniques in the management of chronic arthritic pain in haemophilia.’ Behaviour Therapy 1981 (Mar) Vol. 12.
Forrás: Yoga Magazin, 1982. november