Akhanda Kirtan, július 28. az ásramban

8 óra mantraéneklés
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az akhanda szó jelentése szüntelen, szakadatlan, a kirtan pedig mantrák éneklése. Az akhanda kirtan jógikus gyakorlat, spirituális szádhana. Nyolc órán át mantrákat éneklünk, ami rendkívüli változást hoz az energetikai rendszerben és a tudatosságban.  Swami Satyananda Saraswati ezt mondja a kirtanról: „A zenében akkora erő van, hogy felszabadítja az egót. A kirtanon keresztül elérheted a spirituális tapasztalás tetőpontját. Nem a jóga vagy valamilyen más eszköz által, hanem pusztán a kirtanon keresztül részesülhetsz az Isteni látványában.”

A program során az éneklés mellett lesz havan (tűzszertartás gyógyító mantrával) és karma jóga is.

Extra lehetőség vasárnapra: Külön ingyenes programot kínálunk azok  számára, akik vasárnapra is maradnának  karma jógát végezni. Számukra vasárnap reggel 6-7.30 között jóga órát tartunk, majd a reggeli után 9-12 között lesz a karma jóga. A program ebéddel ér véget 13 órakor.

Helyszín: A Magyar Jóga Társulás ásram, 8625 Szólád, Arany János utca

Jelentkezés módja: a jelentkezési lap elküldésével és a részvételi díj befizetésével. A jelentkezés csak a részvételi díj befizetésével együtt érvényes.

 Jelentkezési határidő: 2018. július 25.

Részvételi díj: 12700 forint (10000 Ft+Áfa), Az ár a programon való részvételt és az étkezéseket foglalja magába. Szombaton ebédet és vacsorát, vasárnap reggelit és ebédet biztosítunk. Gyermekeknek 8 éves korig ingyenes.

Lemondási feltételek

Program lemondás: Több, mint 7 nappal a program előtt történő lemondás esetén a befizetett összeg 90%-át térítjük vissza. 7 napon belül történő lemondás esetén a befizetett összeget nem térítjük vissza.

Szállás lemondás: 7 napon túli lemondás esetén nem kell megfizetni a lefoglalt szállás díját. 7 napon belüli lemondás esetén meg kell fizetni a lefoglalt szállás díját.

 Szállás: saját sátorban a Központ területén ingyenes. A faluban 3000 Ft/éj áron tudunk szállást biztosítani 2-3 ágyas elhelyezéssel. Egyágyas elhelyezés 6000 Ft/éj. Szállásigény bejelentése a jelentkezési lapon.

Étkezés: A program során reggelit, ebédet, vacsorát biztosítunk a résztvevők számára. Az ételek lakto-vegetáriánus étrend szerint készülnek, főként gabonákat, zöldségeket, gyümölcsöket és olajos magvakat tartalmaznak. A tej és tejtermékek fogyasztása opcionális; ezeket nem főzzük bele az ételekbe. Kérjük, vegyék figyelembe a jelentkezéskor, hogy étel-intoleranciából fakadó igényeket nem tudunk kielégíteni, saját ételt pedig nem hozhatnak be résztvevők az ásramba.

Regisztráció és szállás elfoglalása: július 28. 8.30-9.30 óra.
Programkezdés: július 28. 10 óra
Program vége: július 28. vacsora

Ásram szabályok: kérjük, olvassa el itt.

Hozzon magával:

Készüljön úgy, hogy eltérő időjárási körülmények esetén is legyen megfelelő ruházata!
Kényelmes ruha a gyakorláshoz, ami fedi a lábakat és a vállakat,
Ruházat kerti munkához,
Jógaszőnyeg,
Ülőpárna, ha szükséges,
Pléd/könnyű takaró a relaxációhoz
Jegyzeteléshez papír, íróeszköz,
Napszemüveg, sapka/szalmakalap
Vizes palack,
Tisztálkodási eszközök, lehetőleg környezetbarát, lebomló mosó és tisztítószerek, WC papír