Swami Niranjanananda Saraswati
Ganga Darshan, 1996.
A szannjásza nem vallásos szerzetesi élet. Tágan értelmezve vallásos ugyan, de nem korlátolt, fundamentalista módon. A szannjásza valójában saját képességeidben, erődben és tulajdonságaidban való bizalom fenntartása a társadalom előnyére. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy egy célt próbálsz elérni az életben, egy olyan kreatív célt, amely az életstílusoddá válik, amely az utaddá válik, és amely a vágyad és az igényed lesz. Ez a cél önmagad felfedezése, hogy felülkerekedj a fájdalmon és a szenvedésen, és a tudatosságod oly mértékben fejleszd, hogy interakcióid a külvilággal kreatívak, támogatóak és pozitívak legyenek. Továbbá, hogy belső tudatosságod megtapasztalja a mikrokozmikus és makrokozmikus tudatosságot. Ez a szannjásza célja.
A bölcsek és próféták szerint négy purusharta, azaz egyéni erőfeszítés létezik. Ezeken az erőfeszítéseken keresztül bárki meg tudja megtapasztalni az élet tökéletességét és teljességét. Az arta az az erőfeszítés, melynek révén mind társadalmi, mind pedig egyéni szinten önellátóak leszünk és biztonságban tudunk élni. A káma az az erőfeszítés, amelynek segítségével kielégítjük igényeinket és vágyainkat. A dharma a humanizmus szabályainak követésére tett erőfeszítés. A móksa saját természetünk beteljesítésére és létezésünk transzcendentális oldalának megélésére tett erőfeszítés.
E négy erőfeszítést, amely szükségszerű mindenki számára ahhoz, hogy az élet tökéletességét és teljességét megélje, négy különböző ásrama során hozzuk meg. A brahmacsárja ásrama, a növendék, a tanuló, a diák, a kereső, a jelölt élete, amikor az életben a biztonságot és kényelmet üdvözöljük. Bármit is sajátítasz el, tanulóéveid során, azok pusztán eszközök lesznek számodra, hogy amikor eljön az idő, hasznosítsd őket. Utat nyitnak számodra, hogy harmóniára, biztonságra és megelégedettségre lelj az életben.
A második ásrama a családfenntartó ásrama, a grihaszta ásrama. Ezt a szakaszt az igények és vágyak beteljesítése jellemzi, a kamána. A társadalomban egyénként, és a társadalom felelős tagjaként is, személyes motivációid, vágyaid és igényeid befolyásolják a dharmáidat és az önmagaddal szemben megfogalmazott kötelességeidet. A kamána jelleg beteljesülése a családfenntartó ásrama alatt történik.
A harmadik megjelenési forma a társadalmi visszavonulás ásramája, a vánapraszta ásrama. Ebben az ásramában az egyén azért tevékenykedik, hogy a dharma, a humanizmus tulajdonságait fejlessze és propagálja. A dharma szót nem vallásos értelemben használom, mert nem ez a dharma jelentése, annak ellenére, hogy sokan vallásos tevékenységként értelmezik. A dharma valójában a humanizmus. A dharma a humanizmus értékeinek eléréséhez vezető elvek, megértés és folyamat fejlesztése, Ez az erőfeszítés a vánapraszta ásramában történik, a társadalmi visszavonulás ásramában; aktív részvétel a kozmikus szintű személyes fejlődésed alapjának megszilárdításában.
A negyedik ásrama a szannjásza. Ekkor a móksa aspektus lép előtérbe. Erőfeszítés révén felfedezzük az én természetét, hogy megvilágosodjunk és megtapasztaljuk a tökéletességet és a teljességet úgy fizikálisan, mint szellemi és érzelmi síkon, társadalmilag, professzionálisan és természetesen spirituálisan.
Ez a négy ásrama volt a bölcsek és a látnokok útmutatója. Ezt a rendszert hosszú ideig sokan gyakorolták, de később a történelem során, amikor az egyik elvvel azonosultunk és a többit figyelmen kívül hagytuk, a gondolkodás zavarossá vált. A gondolkodás ilyetén zavara máig tart és folytatódni fog, mert az energiáink csak az egyik irányba áramlanak, s a többi felé nem. Az áramló energiák arta és káma formájában vannak jelen a testben. Annyira bevonódtunk az érzéki, testi, intellektuális és érzelmi beteljesülés és kielégülés keresésébe, hogy elfeledkeztünk a dharma és a móksa fogalmáról és gyakorlásáról. Tudjuk, hogy mi igaz, mi igazságos, és mi helyes, de nem tudjuk ezeket megélni. Van egy meggyőződésünk, de tetteink nem egyeznek vele. Szakadás van a személyiségünkben.
Azt, hogy a történelem során mikor jelent meg ez a zavar, nem tudom. Lehet, hogy akkor, amikor az emberek érzelmileg elkezdtek nagyon mélyen kötődni egymáshoz az után alakulhatott ki ez a zavarodottság, amely, ahogy ti is láthatjátok, még ma is tart. Amikor ez a mentális zavar megjelent, a karma tisztasága, az iccsa, a vágy tisztasága, és a szankalpa tisztasága elveszett. Az a néhány ember, aki észrevette, hogy a tisztaság eltűnésével az emberek elméjében növekszik a zavar, találkozott egymással. Azt mondták: “Rendben, mivel a társadalom nagy része az arta és káma útjára lépett, mi néhányan, akik látjuk a társadalmi értékek degradációját és eltorzulását, életünket a dharma és móksa fenntartásának szenteljük.” Annak érdekében, hogy ezt elérjék, meghatározták a követendő életstílust. Ez volt a szannjásza.
A vánapraszta ásrama csak egy átmenet. Éppúgy, ahogy a társadalmi, a családfenntartó élet a delelőpont, míg a diákélet pusztán átmenet, ugyanúgy a vánapraszta is egy átmenet; a végkifejlet a szannjásza, a móksa betetőzése, a tökéletesség és teljesség megtapasztalása. Szóval a szannjásza életmódot választották, amellyel egy a társadalmi értékektől eltérő életmód mellett döntöttek. Ha együtt éltek és közösséget alkottak, akkor elszigetelten és elvonultan tették azt. Lemondóknak, tjágiknak hívták őket. Olyan emberek voltak, akik nem illettek volna a szabványos társadalmi keretek közé. Eltérő értékrendjük, életstílusuk, igényeik voltak, egyszerűen nem illettek oda.
Ezek a tjágik olyan távoli helyekre vonultak, ahová a társadalmi környezet és a társadalmi törvények hatása nem ért már el. Önmegtartóztatást gyakoroltak, amely a dharma és móksa technikájának, gyakorlatainak, szabályainak és elveinek fejlesztését jelentette. A tapaszja folyamata során sok mindenre rájöttek az élettel kapcsolatban. Rájöttek arra, hogy az ember és az istenség szükségszerűen egy, és ezt az állítást a Védántákban fogalmazták meg. Felfedezték, hogy az egész univerzum, megnyilvánult és megnyilvánulatlan része is folyamatos fejlődésben van a prakriti, a természeti elv szerint. Ezek az emberek lettek Számkja követői.
Néhány tjági rájött, hogy mennyire fontos a fizikai és szellemi egészség a spirituális fejlődéshez. Őket hívták jógiknak. Úgy találták, hogy ha valaki az élet normál szabályait követi a társadalomban, akkor a társadalom gazdagabbá válhat. Gazdagabb lesz minden tekintetben és virágzóbb lesz minden szinten, legyen az fizikális, mentális, emocionális vagy spirituális. Az ilyen gondolkodókat vidvánnak nevezzük, ők alkották meg a jóga törvényeit, a viselkedés társadalmi szabályrendszerét. Így fejlődött ki a Tantra, a Vaishanavizmus, a Shaivizmus, a Buddhizmus és a Dzsainizmus. Mindez azon néhány kiválasztott, visszavonult ember erőfeszítésének eredménye, aki élét egy értéknek, egy elvnek, egy hitnek és egy filozófiának szentelte. E szabályrendszer követésével még a normál életforma mellett is elérhetővé válik a tökéletesség és a teljesség elérése anélkül, hogy bármit fel kellene adni.
Amikor létrejönnek ilyen eszmék, néha politikai tényezők is megjelennek. Például ezen eszmék más törzsek, más kultúrák, más civilizációk, más országok és embercsoportok felé való terjesztése során. Az eszmék elterjesztésének vágya háborúkhoz és invázióhoz vezet. Sok háborút vívtak és sok inváziót vezettek különböző országok ellen csak azért, hogy egy hitet, egy elképzelést, egy eszmét terjesszenek el. A történelem során a háborúk többsége vallási vagy ideológiai okokból tört ki.
Ezzel egy időben feltűnt egy ember, akit Adi Shankaracharyának hívtak. Feladatának tartotta, hogy összehozza mindazon csoportokat, amelyek az emberi fejlődésről gondolkoztak, és identitást adott nekik. Így hozott létre egy olyan szervezetet, a szannjásza Dasnámi szervezetét, amely tíz különböző filozófiai gondolkodó csoportot fogott össze. E tíz különböző csoportban saját filozófiájuk, hitük és szokásaik kiemelkedő képviselői voltak.
A mi tradíciónk, a Saraswati, mindig kiemelkedett az Advaitában, a Védántában és a Jógában. Vannak egyéb más tradíciók, úgymint a Bharati, Puri, Giri, stb. A Giri tradíció például mindig jeleskedett a Hatha Jógában, a Tapaszjában, és a Tantrában. A Puri tradíció például mindig jeleskedett a gondolkodás Számkja rendszerében. Ennek a tíz különböző szampradájának mind volt hitrendszere, gyakorlatrendszere, életstílusa, amelyet mindannyian hűen követtek. Ez a hagyomány. Az elismerés mindezért Shankaracharyát illeti, aki összehozta a különböző frakciókat, hogy együtt váljanak fontos társadalmi erővé, elősegítve ezzel azt, hogy az emberek fenntartsák az egyensúlyt az életükben. Az egyensúlyt a külső és belső között, a földi és spirituális lét között.
Ezen folyamat során sokan mások is feltűntek, hogy megalapítsák saját tradíciójukat. Jött Buddha és létrehozta saját szannjásza tradícióját, a bhiksuk és bhiksunik alakjában. Aztán jött Lord Mahavira és létrehozta a saját szannjásza formáját a Digambart, a ruhátlanokat. Később jöttek a Swetambarák, a fehér ruhások, és a lemondás e módját is elfogadták a szannjásza egyik formájaként. Sokan sokféleképpen közelítették meg ugyanazt. A Tantrikusoknak saját szannjásza rendszerük van, piros és fekete színekkel.
Tehát a szannjászának rengeteg formája van. Később, még ezen tradíciók és felekezetek esetében is, különböző gondolkodás alakult ki a szádhakák és a jelöltek között. Azonban minden tradícióban megmaradt az az alapvető meggyőződés, hogy az önvalót próbálják felfedezni minden lehetséges módon. A Dashnami tradícióban Shankaracharya négy szellemi központot hozott létre, India északi, keleti, déli és nyugati részén. Ez a négy szellemi központ lett a hasonló célkitűzésű és feladatú szannjászin csoportok szabályzó szerve. Így ez a tíz különböző irányzat négy csoportra lett osztva és ez a négy csoport lett Shankaracharya legfontosabb szervezete, négy intézménye, amelyeket szellemi központoknak hívnak.
Yoga Magazine 1998. 01.