Swami Sivananda Saraswati tanításaiból
A szimbólumok rendkívül fontosak az ember fejlődésében. Az emberek egykor szimbólumokban gondolkodtak, mivel nem volt szókincsük elvont fogalmak és tulajdonságok kifejezésére. Az abc felfedezése előtt csak képírás- és olvasás létezett. Az ősi egyiptomi Halottak Könyve teljes egészében képi szimbólumokban íródott. A modern pszichológia feltárta a szimbólumok jelentőségét a tudatalattival kapcsolatosan.
Kétféle elme létezik, a tudatos és a tudatalatti. A tudatalatti elme tárolja egészen a gyermekkorig visszanyúló emlékeket, együtt a faj emlékeivel a történelem hajnalától kezdődően. Ez a mély érzések és érzelmek, továbbá a telepátia, a clairvoyance (pszichikus, érzékeken túli látás), a hipnózis és más okkult erők székhelye. A tudatalatti működése az álmokban észlelhető. Például, ha valamilyen érzés vagy törekvés merült fel az elmében, akkor azt álmodjuk, hogy repülünk a levegőben. Ha valamilyen félelem van az elménkben, akkor démonokról és rémisztő állatokról álmodunk. Szuggesszió vagy ugyanannak a gondolatnak az ismételgetése ugyancsak befolyásolja a tudatalatti elmét. A tudatalattit ugyancsak befolyásolni lehet erős hangokkal, mint pl. harangokkal vagy zenével. A tudatalatti elmére alig hatnak az intellektuális gondolatok; teljes mértékben szimbólumokban gondolkodik.
Az imádság szakaszai
Az ősi szent iratok leírják a púdzsa vidhi, azaz a forma imádásának módozatait, szabályait és titkait. Ezek tudományos alaposságúak és erősen racionálisak. Akik rosszat mondanak a képmások (murti) imádásáról, azok nem tanulmányozták a szent iratokat, és nem érintkeztek hívőkkel vagy nagy lelkekkel. A Sanatana Dharma támogatja a különböző képeket és szimbólumokat, melyek szükségesek ahhoz, hogy az elmét felkészítsék az összpontosításra.
Sok ezer képmás és szimbólum van, melyek közül válogatni lehet, és az ember a szellemi eszményeinek vagy meggyőződéseinek megfelelően választ. Ugyanakkor képmás használata nem kötelező, és néhány előrehaladott szádhaka, jógi vagy bölcs számára egyáltalán nem szükséges.
A szimbólum célja ugyanaz, mint a palatábla volt egykor a gyerekeknek az abc betűinek tanulásában. Akiknek nincs szüksége szimbólumra, nincs joguk azt mondani, hogy helytelen ezek használata. Nincs abban semmi rossz, ha kezdetben Istent vagy az Ő tulajdonságait egy képmásra ruházzuk rá. Mindazonáltal gondolnunk kell az antar átmára, vagyis a belső lélekre, amely a képben rejlik. Egy képmás imádása csupán a kezdete és bizonyosan nem a vége a spiritualitásnak. Az imádságnak különböző fokozatai vannak, mindegyik a fejlődés egyik állomását jelzi.
Az első fokozat egy rituális imádság végrehajtása, és szent helyekre történő zarándoklat. A következő a mantrák recitálása és imádságok felajánlása. A harmadik a szimbólumok imádása. A negyedik a Legfelsőbb Énen, az Abszolúton, vagyis a tulajdonságok nélkülin, a nirguna-Brahmanon történő meditálás. Az utolsó fázis az Önvalóra ébredés, azaz a Brahma-saksatkára.
Ebben a folyamatban a shasztrák és a guruk olyanok, mint a szerető anyák. Lépésről lépésre vezetik a törekvőket, míg meg nem alapozódnak a nirvikalpa szamádhiban, azaz a szupertudatosság állapotában. A durva elméjű kezdők számára az imádság külső formáit írják elő. A tiszta, finom és éles intellektusú haladó törekvőknek absztrakt meditációra vonatkozó leckéket adnak. A törekvők, fejlettségi szintjükkel összhangban, különböző kísérleteket tesznek a Végtelen vagy Abszolút megragadására és felismerésére.
A szimbólumok célja
Isten képmása segítség a kezdők számára, támasz a spirituális gyermekkorban. Kezdetben szükség van egy formára vagy képmásra, mint Istenre utaló külső emlékeztetőre. Az imádkozó a végtelenség, a mindenhatóság, a mindentudás, a mindenütt jelenlévőség, a tisztaság, a tökéletesség, a szabadság, a szentség és az igazság gondolatait asszociálja az imádság választott formájával. A fizikai képmás megidézi a mentális képzetet. A képmáson végzett imádság létrehozza az elme szilárdságát. Kezdők számára az összpontosítás vagy meditáció nem lehetséges szimbólum nélkül. Az elmének szüksége van szimbólumra, mert a gyakorlás kezdeti stádiumaiban nem képes felfogni az abszolútum gondolatát. Egy átlagember számára nem lehetséges észrevenni Istent mindenhol, és érezni az Ő jelenlétét minden pillanatban. Az elme külső segítség nélkül nem tud fókuszálni és rögzülni az abszolútumon.
Éppen ezért egy szimbólum nélkülözhetetlen egy kezdő számára. Az elmét fegyelmezi, ha konkrét tárgyon vagy szimbólumon rögzítjük. Egy istenség, a nap, a tűz, a víz, a szaligrám (Visnut reprezentáló fekete kő), a lingam, a szvasztika, a kereszt, az Om, a Tao, egy kör vagy háromszög képmása (murti) segít a törekvőnek elérni az elme egy-hegyűségét, és a szív tisztaságát. Ahogy a törekvő fejlődik a meditációban, a forma beleolvad a formanélkülibe, és a törekvő elmerül a forma nélküli lényegben. A forma imádata nem ellentétes a Védánta szemléletével. A védántin az Aum szimbólumon rögzíti az elkalandozó elmét. Isten képmásait úgy tekintik, mint a legmagasabb védantikus felismeréshez vezető segítséget.
A szimbólumok lehetnek konkrétak vagy szubtilisek. A képek és rajzok a képmások rajzos formái. A durva elmének egy konkrét szimbólumra, mint alapra van szüksége, míg a finom elme elvont szimbólumot igényel. A Puránák és az Agamák leírják, hogyan kell imádni a formát otthon és a templomban. A forma imádása nem valamely vallás jellegzetessége. Minden hindu imád egy saját választása szerinti képmást. A keresztények, amikor imádkoznak,a keresztet imádják, és a kereszt képe van az elméjükben. A muzulmánok a Kába kő irányát tartják a fejükben, amikor letérdelnek és imádkoznak. A világban mindenhol az emberek nagy része a formát imádja. Egy képmást tartanak az elméjükben.
Minden istenséget valamilyen univerzális erővel azonosítanak. Például a Nap,mint istenség, minden érző és nem érző lény lelkét reprezentálja. Különböző neveket adnak neki, pl. Aditya, Vishnu és Mitra. Indrát úgy írják le, mint a háború istenét, aki győzelmet biztosít. Usha a hajnal istene. A Marutok a hatalom istenségei. Agni a Nap fényét szimbolizálja, ami megjelenik a Földön. Agnit a célból imádják, hogy ételre és táplálékra, jólétre, marhákra, fiúgyerekre, stb. tegyenek szert. A mentális képmás egy forma, és a különbség nem jelleg- , hanem fokozatbeli. Minden imádságot végző ember, legyen bármilyen intelligens, létrehoz egy formát az elméjében, és az elme ezen a képmáson időzik.
Istennel való egyesülés
A szimbólum egy közeg, melyen keresztül megalapozódunk az Istennel való egységben. A képmások nem szobrászok céltalan elképzelései, hanem ragyogó csatornák, melyeken keresztül a hívő szíve Istenhez vonzódik, és Feléje áramlik. Jóllehet úgy tűnik, hogy a hívő Isten egy képmását imádja, ő ténylegesen érzi az Úr jelenlétét a képmásban, és erre árasztja odaadását.
A modern érzéki ember tudatlansága elhomályosítja a látását, és megakadályozza, hogy meglássa az istenit az Ő formáinak kedves és elbűvölő képmásaiban. Ennek az évszázadnak a tudományos vívmányai meg kellene, hogy győzzék az embert a szimbolikus imádság nagyszerűségéről. Az énekesek és a szónokok be vannak-e zárva a rádiónak vagy televíziónak nevezett kis dobozba? A doboz élettelen, mechanikus szerkezet, melyet, ha ledobnánk, ezer darabra törne szét.
De ha az ember tudja, hogyan kell használni, rajta keresztül meghallhatja azokat a zenéket és megláthatja azokat a képeket, amelyek száz vagy ezer kilométerekre történnek.
Ahogy képesek vagyunk a rádió és a tévé segítségével felfogni más emberek hanghullámait az egész földgolyón, úgy lehetséges a képmáson, mint közvetítőn keresztül kapcsolatba lépni a mindent-átható Úrral. Isten istenisége a teremtés minden atomjában bent rezeg. Nincs a térnek olyan darabkája, ahol ne lehetne Őt megtalálni. Sok ember azt mondja: „Isten mindent átható, forma nélküli lény. Hogyan korlátozódhatna erre a képmásra?” De vajon ezek az emberek tényleg tudatában vannak-e az Ő mindenütt-jelenlévőségének, és látják-e Őt és csakis Őt mindenben? Nem. Az ego megakadályozza, hogy meghajoljanak Isten képmása előtt.
A bhakta felismeri az Urat a szimbólumban vagy a képmásban. Számára nem létezik olyan, hogy élettelen anyag; minden Isten vagy tudatosság. Amikor a képmást imádja, Istent imádja.
Ábrázolás
Minden képmás, ide értve a képeket, rajzokat, fotókat, ikonokat és bálványokat, szimbolikus forma. Mind az Úr kozmikus testét képviseli, és az Úrnak kedvére van, ha a Testét imádják.
Egy tekintélyes üzletember egyszer azt mondta: „Szvámidzsi, én nem hiszek a képmások imádásában; ez mind ostobaság.” Ennek az embernek volt egy fénykép a zsebében a gurujáról, és én megkértem, hogy vegye elő, és köpjön rá. Az illető megdöbbent, és így válaszolt: „Szvámidzsi, ez a mentorom fényképe. Én szolgálom és nagyon tisztelem őt. Ő tett engem sikeressé az életben. Hogyan köphetnék a fényképére?” Erre azt mondtam: „Figyelj ide, barátom. Te szereted a mesteredet, és ez a papírképmás arra a tiszteletre emlékeztet, amit iránta érzel. Ez a kép nem az ember személyesen, és sem enni, sem mozogni nem tud. Ez csak egy darab papír! Ezzel a fényképpel az ő jelenlétére asszociálsz. Ez nem egy képmás imádata?”
Az imádkozó és meditáló ember, aki tele van tudással és igazi odaadással, mindig csendben van. Csak egyedül ő tudja, hogy szüksége van-e képmásra Isten keresésének kezdetén. Bármilyen intelligens is legyen valaki, nem tud szimbólum segítsége nélkül összpontosítani. Egy intellektuális ember mondhatná: „Nem szeretem a bálványokat; nem akarok a formára összpontosítani.” De nem képes a forma nélküli Istenre sem összpontosítani. Így az egója miatt kudarcot vall az imádságban való fejlődésben. A bálvány egy konkrét, fizikai képmás vagy szimbólum. Isten megjelenítése, ami absztrakt fogalom. Egy templomban lévő képmás, jóllehet kőből, fából vagy fémből van, becses a hívők számára, mert Uruk jelét viseli, és olyasmit képvisel, ami szent és örök.
A hívő az Úr minden tulajdonságával felruházza a képmást, és mikor odaadása és meditációja intenzívvé és méllyé válik, nem kőből készült képmásként látja a formát. Úgy észleli azt, mint az Urat, aki a tiszta tudatosság. Ezért a forma imádása igen fontos a kezdők számára a szellemi ébredés útján. A bálvány bálvány marad, de az imádság az Úrnak szól. A hívő belső szeretete az imádás külső formáin keresztül nyer kifejezést. A kóborló elme rögzül az imádságnak ebben a formájában, és a törekvő fokozatosan megérzi az Úr közelségét. Szíve megtisztul, és lassan megsemmisíti az egoizmusát. Minden anyag Isten megjelenése. Isten mindenben jelen van, és minden lehet az imádság tárgya.
Yoga Magazine, 2012. 04.