Swami Niranjanananda Saraswati
A tantra olyan filozófia, amelynek különféle gyakorlatai a „bal-kéz” tantra (vamachara) és a „jobb-kéz” tantra (kaulachara) kategóriáiba esnek. A tantrikus gondolkodás úgy fogadja el az életet, ahogy az kibontakozik, a személyiség minden változatosságával, és a személyiség különféle oldalának növekedését bármilyen idealisztikus tanítás kikényszerítése nélkül keresi. Egyszerűen csak az emberi magatartás, viselkedés, természet és kifejezés átalakításának lehetőségét keresi.
Vannak bizonyos vágyaink a szeretett dolgainknak és a választásainknak megfelelően. Ezen vágyak, ambíciók és célok, amelyeket az életünkben felállítunk, az önmagunkkal való megelégedettség aspektusát jelenítik meg. Az életben úgy akarjuk elérni a megelégedettséget, hogy elérünk bizonyos célokat – az önmagammal való elégedettség iránti vágy hatalmas ösztönző erő lehet, ha pozitív irányba fordítjuk. Ugyanakkor nagyon korlátozó és önző erő is lehet, ha negatív irányba fordítják. Ezért a tantrában azon van a fő hangsúly, hogy mindenfajta vágyat, érzést, késztetést és ösztönt irányítsunk, és spirituális színezettel lássunk el a világi színezet helyett. A spirituális színezet azért fontos, mert az éhség, az érzékelés és az érzéki örömök, valamint a félelem ösztönét a hétköznapi emberi élettel kapcsolatos ösztönök közé sorolják.
A tantra szerint közvetlenül konfrontálódni kell ezekkel az ösztönökkel, amelyek gátolják személyiségünk növekedését vagy korlátozzák megnyilvánulásainkat. Ha a vágy testi, szexuális vagy érzéki dolgokra irányul, akkor ez olyan hatalmas erő, ami kiterjesztheti, de korlátozhatja is észlelésünket. A cél az, hogy végül elérjük a végső felismerést, és tudatában legyünk, hogy mi húzódik meg ezen erők, ösztönök és késztetések mögött. Mik ezek? Honnan származnak? Merre mennek? Hogyan tudjuk az ösztönben, a vágyban vagy az ambícióban rejlő energiát finomítani?
A tantrában előírtak bizonyos spirituális gyakorlatokat. Az egyik feladat az volt, hogy a spirituális törekvő elmenjen a temetőbe és ott meditáljon. Ma bárki, ha elmenne a temetőbe és meditálni próbálna, szívrohamot kapna, amikor a pszichéje elkezdene megnyilvánulni. Pszichikus megnyilvánuláson azt értem, hogy a belső tapasztalatok elkezdenek a felszínre törni ösztönök és késztetések formájában, és a felszínre kerülve nagyon vizuális tapasztalattá válnak. Olyasmiket látunk, amik valójában nincsenek ott: ez lehet egy szellem, egy lélek, egy istenség vagy démon – bármi. Amit látunk, az az egyén saját tudatának kivetülése, és a tantrikus spirituális gyakorlat katalizátorként segíti a tudat és a tapasztalatok teljes változatosságának kivetítését.
Ha képesek vagyunk megváltoztatni a hozzáállásunkat, a mindennapi felfogásunkat és az önmagunkról alkotott elképzelésünket, akkor egy bizonyos fajta megtisztulás vagy átalakulás fog lezajlani bennünk. Felülemelkednünk az ösztönök, a késztetések és az élet alapvető szamszkáráinak (tudatalatti emlékek), valamint karmáinak élményein és tapasztalatain. Különböző személyiségtípusokat írtak le a jógában, a modern pszichológiában és a tantrában is. A jóga a személyiséget a három gúnának megfelelően határozza meg – szattvikus, radzsaszikus és tamaszikus, míg a modern pszichológia dinamikus, érzelmi, intellektuális és pszichikus személyiségtípusokat különböztet meg.
A tantra a személyiséget háromféleképp osztályozza: ‘pashu’, vír és ‘dev’, ahol a ‘pashu’ jelenti „állati”, a vír a „harcos”, a ‘dev’ pedig az „isteni” személyiséget. A tantrikus rendszer szerint mindenkiben megvan a szattva, a radzsasz és a tamasz minősége is. Még az állat-szerű személyiséggel rendelkező embernek is vannak szattvikus, radzsaszikus és tamaszikus jellemzői. Még az isteni személyiségnek is vannak radzsaszikus és tamaszikus jellemzői, bár különböző intenzitással. És a ‘vír’ bhav-ban, a harcos-szerű személyiségben is megvan mind a három gúna. Ez az általános osztályozás személyiségünk alapvető felépítését reprezentálja. A személyiség átalakítása állatiból hősiessé és istenivé a tantrában a tantrikus szádhanán keresztül valósul meg.
A tantrikus szádhana a tantra legnehezebben megérthető területe. Általában olyan technikákkal és gyakorlatokkal kapcsolják össze, amelyekben bizonyos fajta érzéki kielégülés játszik szerepet. Ugyanakkor, ha a tantra különböző tradícióit tanulmányozzuk, például a Maha nirvána tantrát, azt láthatjuk, hogy az alapelvek a számkja filozófián alapulnak: a csakrák és a kundaliní felébresztésén. Ez a pránajáma és a mantrák gyakorlásával, a jantrára és mandalára való koncentrációval és olyan meditációs gyakorlatokkal történik, amelyek közelebb visznek minket a belső személyiségünkhöz vagy lelkünkhöz.
A tantra a női területet tekinti a teremtés magasabb rendű részének, és a tantra ezen aspektusában, a kaulacharban, a mantra beavatást a nő adja: a feleség tudja beavatni a férjet, az anya a fiát, a leány az apát.
A tantra azon területei, amelyeket más filozófiákkal például a buddhizmussal hoznak kapcsolatba, mint a vadzsrajána tantra, a mahajána tantra, a tantraján tantra, szintén meditatívak vagy elemzőek. Ezek a területek a gjána jóga részei: alapkérdései az önelemzés, a tudatosság önmagunkkal kapcsolatban, ‘ki vagyok én’, ‘hol vagyok én’, ‘az vagyok-e amit felfogok önmagam létéről vagy ennél több?’ Ezek a területek magukban foglalnak bizonyos gyakorlatokat, mint például a vipasszána, ami azonban csak egy technika. Vannak más technikák is, amelyek közismertek, és amelyet csak a beavatás idején adnak át és tanítanak. Ezek célja, hogy megállítsák a durva gondolati aktivitást és ösztönözzék a finom gondolati aktivitást.
A tantra ‘jobb-kéz’ rendszere a jóga – jáma, nijáma, ászana, pránajáma, pratjahára, dhárana, dhjána. A jóga mind a tantrából, mind a számkjából származó technikákból állt össze. A kundaliní jóga és a krijá jóga, ahol a csakrákkal és a kundalinível foglalkozunk, a számkja és a tantra részét is képezi. A kundaliní és a krijá jóga gyakorlatait a jóga és a tantra szintézisének tekinthetjük.
A ‘bal-kéz’ tantra elfogadja az élet öt alapelvét – a pancsa makart. Ez az öt alapelv a következő: matszja (hal), mans (hús), maithuna (nemiség), madira (bor), mudra (gabona), azonban ezeket spirituális szemszögből kell érteni. Hogy hogyan kell ezeket spirituális magatartással befogadni és a spirituális célok megvalósításához használni, azt a „Kulama tantra” című példabeszéd magyarázza el. Ha borivással az ember képes lenne elérni az önmegvalósítást, akkor a világ minden iszákos embere megvalósult lény lenne, ha húsevéssel el lehetne érni az önmegvalósítást, akkor minden nem-vegetáriánus ember megvalósult lenne, ha szexuális egyesüléssel elérhető lenne, akkor a világon mindenki megvalósult lenne, az állatokat is beleértve. Ez azonban nem így van.
Ezért aztán nem a szó szerinti, hanem a szimbolikus jelentésekre kell figyelnünk. A test képes létrehozni a saját borát, ezt az elgondolást a kundaliní gyakorlatokban írják le. A nektárt a bindu csakrában állítjuk elő és például a kecsari mudra, bandhák és egyéb mudra gyakorlatokkal megtanulhatjuk ennek a nektárnak az átalakítását. Ez a bor fogalma, nem pedig alkoholos italok, rum vagy pezsgő fogyasztása.
A hal fogalma a pránajámából származik. A tantra azt mondja, hogy csak két halra van szükségünk. Mi ez a két hal? A lélegzet, ami a két csatornán – idá és pingalá – keresztül áramlik. Ezt a lélegzetet kell ellenőrizni, irányítani. Ezért a hal húsának elfogyasztása valójában a lélegzet és a prána irányítására utal.
A tantrában a fentiekhez hasonlóan magyarázzák el a dolgokat. A gyakorlati vonatkozások, mint a szexuális kapcsolat, a borivás, vagy a húsevés – tudatlanságunkban azt mondjuk, hogy ezek a tantra részei, mivel nem vagyunk képesek megérteni valódi, exoterikus jelentésüket. Ugyanakkor, ha spirituális szemszögből vizsgáljuk, akkor még a tantra vamachar területe is meditatív folyamat.
A tantra tehát az én felfogásom szerint nem más, mint az élet valóságainak közvetlen megtapasztalása. Először meg kell próbálni elemezni és megérteni azt a hagyományt, amelyből ezen filozófiák származnak, és azt, hogy mit próbálnak mondani nekünk, majd ezt össze kell hasonlítanunk a modern körülményekkel és helyzetekkel: „Valóban érvényes? Helyes az értelmezésem? Pontos és igaz a szerző értelmezése?” Mivel egyrészről azt állítjuk, hogy a spirituális fejlődés érdekében irányítani kell az elmét, ami az elme alapvető hajlamainak vagy vritti-jeinek bizonyos átalakuláshoz és átváltozáshoz vezet, míg másrészről azt állítjuk, hogy a borivás nem gond; tamaszikusnak és radzsaszikusnak lenni szintén rendben lévő, az embernek radzsaszikussá kell válnia stb.
A tantra a tapasztalati tudatosságot hangsúlyozza, a magunkra kényszerített idealisztikus tanítások helyett. A többi gondolati iskola az idealisztikus elméletre helyezi a hangsúlyt annak reményében, hogy ha a meggyőződésünk erős, az idő előrehaladtával képesek leszünk az élet vritti-jeinek meghaladására. Ha valakiben a szankalpa shakti (az elhatározás ereje), iccsá shakti (az akaraterő) és a krijá shakti (a cselekvés ereje) mind erős, akkor az ember képes megváltoztatni a dolgokat. Ha a késztetés megvan, de ezen erők nem elég erőteljesek, akkor a késztetés egyszerűen vággyá válik, mint minden más az életben, ami vagy beteljesedik, vagy nem.
Forrás: Yoga Magazine, 1991. március